Regisztráció | Elfelejtett jelszó

Bál van az Operánál
Olvasson többet a témában! alaptörvény, Operaház, bál, tüntetés, belföld.
2012. január 2. 16:36

Zajlik a báli és balhézási szezon az Operánál. Az Operában a kormányzat képviselői, az épület előtt a kormány ellenzői gyűltek össze. A színpadon beszélő szervező hölgy szerint százezren voltak a tüntetésen, melynek szónokai tucatszor eltemették a köztársaságot. A bejelentett tüntetés békésen ért véget, de több ezren ott maradtak az Opera előtt.

 

Itt a vége, fuss el véle

Éjfélre vége is lett a tüntetésnek, a végére már alig százan maradtak, már csak a környező kocsmákban hallani a rigmusokat és látni a transzparenseket. Orbán Viktor a hírek szerint nem oldalt, hanem a hátsó bejáraton át távozott. Akadt pár operaházi vendég, aki a rendőrsorfal mögött ment ki az épületből, őket hangos fújolás köszöntötte - azt a vélhetően diplomata hölgyet, aki mobiltelefonjával videózott, úgyszintén. Az Operaházzal szembeni Balettintézet romos épülete mögötti IFA-ban tárolt fémkordonokat végül nem használták fel, ahogyan az ott állomásozó készenléti rendőröket sem vetették be. Mindenki hazament, az Andrássy út ismét az autósoké.

Záróra

Utolsó felvonásként egy hordószónok megköszönte a részvételt, a maroknyi tüntető pedig megtapsolta a rendőröket, „Szép volt, fiúk” skandálással.

Skandál

Elszántan skandálnak még a maradék tüntetők, épp a maffiózózás megy. Később a sallerkokira tértek át.

Kötél

A tüntetők nem lépik át a rendőrök által kifeszített kötelet, marad a verbálkampf.

Kávéházi forradalmárok

Tudósítónk szerint Kaufer Virág LMP-s képviselő már egy közeli kávéházban afterpartizik társaival. Az esti bejelentett tüntetés főszervezője, Kopiás Attila Steve viszont még kitart a tüntetők kemény magjában.

Papírkutyák

Kínai Kálmán elemzése szerint papírkutyák a mostani tüntetők, a 2006-osok sokkal keményebben nyomták. Tudósítónk ugyanakkor úgy véli: sok balos ifjú számára olyan lehet ez a tüntetés, mint öt éve a jobbos gyerekeknek a forró ősz.

Lázadás!

Pizzázik a maradék tüntetők anarchista kemény magja.

Guantanamera

Egy gitározó fiatalember és hölgytársasága a Guantanamérát énekli az Andrássy út közepén.

Vége az operabálnak

Egy páran már kijöttek az épületből, de sokan az ajtónál tömörülnek, nem tudván eldönteni, kimenjenek-e vagy sem. A tüntetők közül néhányan árulóznak. Tudósítónk nem sokkal ezután azt látta, hogy az oldalbejáraton kezdenek kijönni bundába öltözött nők és kísérőik, néhány szemfüles tüntető már őket is szidalmazza. Az eloldalgók híre elterjedt a néhány ezer fős maradék tüntető tömegben, a nagyja megindult az Opera oldala felé.

Alakul a Három Kívánság különkiadása

Egy kisebb gimnazistákból álló társaság „Zöld Pardont, Zöld Pardont!” követel, egy másik társaság „Engedélyt az Indexnek!” rigmussal hívja fel magára a figyelmet.

Táncolj Viki, búcsúbuli!

2006-ból itt ragadt rigmusok próbálnak új életre kelni.

Takarodó

Dobray kollégához odament gy hippilány, megkérdezve tőle: „Figyelj, te ugye politológus vagy? Mit kell tenni, hogy ezek eltakarodjanak?”

Pintér kijött, majd visszament

Pintér Sándor belügyminiszter egy félórára kijött az Opera előtti rendőrsorfalhoz, elbeszélgetett a rendőrökkel. A tüntetők távolról szidalmazták a minisztert.

Kínai Kálmán-Dániel Péter csúcstalálkozó

Villáminterjút készített Dániel Péterrel Kínai Kálmán. Dániel Péter elmondta, már nincs köze Gyurcsányhoz. A kérdésre, hogy mit szólna a vízágyúk bevetéséhez, annyit mondott: áll elébük.

Szocialistákat lökdöstek

Radikális ellentüntetők Nyakó István és Ujhelyi István szocialista politikusokat inzultálták a helyszínen terjedő hírek szerint.

Alig védik az Operát

Nincs kordon, csak egy lenge rendőrsorfal védi az Operát a tüntetők maradékától.

Transzparens

Egyelőre nem vadult el az illegális tüntetés, de aktivisták felmásztak az Operával szemben álló Balettintézet állványzatára, és kifeszítettek egy transzparenst „Viktor, mehetsz vissza a balettbe ugrálni” felirattal.

Menjünk be! Menjünk be!

Immár bejelentés nélküli tüntetés zajlik az Opera előtt, a hangadók be akarnak menni az Operába.

Bóvli! Bóvli!

Lassan olyan népszerű lesz, mint a felejthetetlen Elkúrtad!

Folyt. köv.

A rendezvénynek vége van, de az Opera előtt több ezer ember skandálja: Gyertek ki! Gyertek ki!

Orbán, takarodj!

Egy lelkes tüntető

Így gyűjtöttek adományt a szervezők

Átlagos protokollhangulat a házban

Operaházi informátorunk helyett a benti hangulatban nincs semmi különös, se nagy öröm, se megszeppentség, csak a szokásos protokollesemény előtti gyülekezés. Az ülőhelyek egyelőre foghíjasok, de még folyamatosan érkezek a vendégek.

 

Vége

A rendezvénynek vége. A Szózatot elénekelték, a Himnuszt nem.

Tojások az ünneplőkre és az ellentüntetőkre

Az Opera előtt néhány tüntető tojással dobálta meg az állami ünnepségre érkezőket – volt, amelyik talált. Tudósítónknak a radikális ellentüntetők arra panaszkodtak, hogy őket is megdobálták.

 

A Szózat szól

Az ellentüntetők is elhallgattak.

Kitartás

A radikális ellentüntetők továbbra is vidáman zsidóznak.

Horthyzás

Majtényi László szerint Orbán Viktor hortyhsta.

Anarchisták a buliban

Zavarba jött tudósítónk, mert kapott egy anarchista szórólapot, mely szerint nem köztársaságra, hanem szabadságra és húsmentes étrendre van szükség.

Megint vége a köztársaságnak

A 82. szónok is elmondta, hogy vége a köztársaságnak, néhányan már elkezdtek hazafelé szivárogni.

Operától Írók boltjáig

Kínai Kálmán szerint az Írók Boltjáig tart a sűrű tömeg, utána már csak lézengés van, és a bejelentéssel ellentétben járnak a villamosok.

Ellenforradalmi győzelmi tor az Operaházban

Ripp Zoltán azzal zárta beszédét, hogy nem szabad elfelejteni: az épületben ellenforradalmárok ülik győzelmi torukat.

Tömegnyomor

Kínai Kálmán levegőt vesz egy mellékutcában, miután sokat dörgölőzött a Demokratikus Koalíció kemény magjához. 

Buzi MSZP és latin diszkó az Andrássyn

Nagy sűrűség

 Tudósítónk szerint sűrű a tömeg, nagyon sűrű.

Százezren

A színpadon beszélő szervező hölgy szerint százezren vannak, leállították a villamost a Nagykörúton.

Mici

Kiss Péter micisapkában hallgatja a szónokot, aki szerint megszűnt a köztársaság.

Motozás

Az előállított széljobbost egy mellékutcában motozzák a rendőrök, tanácstalan radikálisok figyelik távolról a fejleményeket.

Frakciózás

Két széljobbos fiatalember összeverekedett, egy harmadik megpróbálta csitítani őket a zsidózás-buzizás közös nevezőjével. Kínai Kálmán szerint egyiküket elvitték a rendőrök.

Sír

„Szerkesztő úr, mondja meg a tévében, hogy a Fidesz a saját sírját ássa” – üzeni a nép fia a Mandineren keresztül.

Business as usual

 Megerősített rendőrsorfal választja el a tüntetőket és az ellentüntetőket, akik biztos távolságból nácizzák ill. zsidózzák egymást.

Idétlenkedés

Idétlenkedés folyik a színpadon Lelky Lola szerint.

Puch Andor boldog

Kínai Kálmán lefotózta Puch Andort, mire ő megölelte és boldog új évet kívánt tudósítónknak.

Témánál vannak

A támogató szervezetek neveit olvassák fel, a széljobbos tüntetők búúúziznak és zsidóóóznak mindezek hallatán.

Kopiás Attila Steve és a történelmi jelentőség

A színpadra lépő Kopiás Attila Steve szerint történelmi jelentőségű az esemény, mert nagyon sokan fogtak össze. Fel is sorolja őket (mi csalunk, úgy másoljuk):
Magyar Szolidaritás Mozgalom
gepnarancs.hu
Civil Kontroll - EMD
Kék Szalaggal a Demokránciánkért Civil Mozgalom
HAT - Hálózat a Tanszabadságért
Börtön Helyett Lakhatást
Hallgatói Hálózat
Új Szemlélet csoport
Liberális Fiatalok Egyesület (LiFE)
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Valódi Demokráciát Most! - Occupy Hungary
ATTAC Magyarország Mozgalom
Magyar Fokhagymafront
Magyar Demokratikus Charta
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom
Nyugdíjasok Országos Szövetsége
Civil Akcióegység
Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű Szövetség
Háttér Társaság a Melegekért
Labrisz Leszbikus Egyesület
Patriarchátust Ellenzők Társasága
Atlasz Sportegyesület
Baloldali Demokrata Közösség
CIVILEK A SZÉLSŐJOBB ELLEN
"Az nem lehet, hogy..." csoport
Demokratikus Polgári Ellenzék csoport
Kisgazdák Történelmi Szövetsége
PFLAG Egyesület
Újbudai Fiatalok
Neo Drom
C Polisz
SZEMA
4K! Negyedik Köztársaság
Demokratikus Koalíció
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
MSZDP
SZEM - Szövetség Az Egységes Magyarországért
SZDSZ
Civil Mozgalom
Societas
Magyarországi Munkáspárt 2006
Európai Baloldali Párt (European Left)
Zöld Baloldal
Magyar Racionalista Párt

Támad a nyugdíjasklub

Magyar Bálint is feltűnt a tömegben.

Utószilveszter

 Tömörödik a tömeg, néhányan praktikusan elhozták a szilveszterről maradt hangszereiket. Van pár magyar zászló is.

Rendőri közbelépés

Már rendőrök választják el a tüntetőket és az árpádsávos ellentüntetőket, miközben Pásztor Tibor bukott belvárosi MSZP-s polgármesterjelölt szövegét olvassák fel a színpadon.

Balhé lesz

Kínai Kálmán szerint az Andrássy és a Nagymező sarkán 10-20 széljobbos tűnt fel, máris zajlik a kölcsönös gyalázkodás a tüntetőkkel.

Karácsony a háznál

 A tömegből kimagaslik Karácsony Gergely. Majdnem annyi méter magas, amennyi százalékot kapott a legutóbbi választáson.

Antifa?

A tömegben olyan hírek terjednek, hogy megjelent a Magyar Gárda, de elzavarták őket.

Pa Dö-Dö!

Pa Dö-Dö szól magnóról a tüntetésen. Nem csodálkoznánk, ha alábbhagyna a forradalmi lendület.

Ladies' Night

Felbukkant minden rendes magyar tüntetés főszereplője: egy Jó Nő.

De hova, de hova

Kint Bródy János énekel, bent Szörényi Levente ünnepel. Keresztet vethetünk az Illés-reunionra.

Verók is tüntet

Verók István sokatmondóan bólogat a Mandiner hallatán.

Nép szava

Kínai Kálmán látott egy Minden hatalom a népé! táblát és egy korkedvezményes nyugdíjas tűzoltót.

Jól öltözött fiatalok

Kínai Kálmán öt jól öltözött fiatalt is lát a rendezvényen.

Legkirályabb magyar abszurd

A tüntetők bömböltetik az Illéstől a Ne gondold…-ot, miközben Szörényi Levente az alaptörvényes ünnepély vendége.

Jönnek a nyugdíjasok

Az Andrássy-Deák sarok autók elől le van zárva, de a klubrádiós nyugdíjasok tömött sorokban vonulnak a Mandiner tudósítója szerint.

Már több száz tüntető gyűlt össze az Operaház melletti színpadnál az Origo információi szerint.

A hétfő délutáni demonstráció miatt 15 órától éjfélig lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között. A 105-ös autóbuszok a Podmaniczky utcán át fognak közlekedni. A földalatti az Operánál délután várhatóan nem áll meg. A 70-es és 78-as trolik amíg lehet, közlekednek a Nagymező utcában.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/30835


Kommentek (360 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Kicsit tüntetnek aztán majd haza mennek!

Válaszok:
toklasz | 2012. január 2. 18:29
de karatna | 2012. január 2. 21:28
de karatna | 2012. január 2. 22:39

Miért? Szabad tüntetni? Nekem azt mondták hogy diktatúja van! :)

Válaszok:
P.A. | 2012. január 2. 18:31
nemezis | 2012. január 2. 18:32
meska | 2012. január 2. 19:05
kjoji | 2012. január 2. 19:54

Az Mszp bejelentette , nyilvánosan elégetik a meghívójukat.Kovács et. megmondta, a következő lépés az emberek égetése lesz.

Majd közéjük lőnek, aztán rend lesz. Ahogy kell.

Diktatúra, diktatúra...

Csak papíron van diktatúra...

Válaszok:
P.A. | 2012. január 2. 20:29

Tömött sorokban mennek a nyugdíjasok.... Ezek szerint virsli,sör van...

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 2. 19:07

Láttak 5 jólöltözött fiatalt?

Biztos a nagyikat kísérték.....

barom segédmunkás 2012. január 2. 18:34

Szanyiely Tibort, és Szekeres Imrét szemen köpték. Hajrá magyarok, remélem fletónak is jut bőven köpet!!!

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 18:36
Faqtya ezredes 2012. január 2. 18:36

Hun nézed?

Válaszok:
barom segédmunkás | 2012. január 2. 18:43

BUDAHÁZY GYÖRGYÖT KIRÁLYNAK !

Vagy királyság leszünk vagy elveszünk!

Éljen a Magyar Királyság!

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 18:45
peninsulavaldes | 2012. január 2. 18:45
Badellaman | 2012. január 2. 18:49
global001 | 2012. január 2. 19:28
Winston Smith | 2012. január 2. 19:41
butapesti | 2012. január 3. 01:20
barom segédmunkás 2012. január 2. 18:43

A Hunhír élőben tudósít szóban-írásban.

Válaszok:
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 18:44
Honfi-fi | 2012. január 2. 19:08

Teged mar hianyoltalak. :)

peninsulavaldes 2012. január 2. 18:45

Jól van georg! legyen Budaházy a király. de csak egy éjszakára.

Senki Alfonz 2012. január 2. 18:48

Emlékeztek még, láttátok a "Van, aki forrón szereti" című filmet??
OTT IS AZ OPERABARÁTOK KÖRÉT ALKOTTÁK A GENGSZTEREK!!!!

De ma itt ki lesz fokhegy Charlie??
És ma miért nincs szesztilalom ott bent??

Georg, elég szomorú,hogy 66 éves korodra ide jutottál. Agylágyulásod volt,vagy mi történt?

"Legkirályabb magyar abszurd"
Van az úgy, hogy valaki egykori önmaga paródiájává válik.
Úgy áll ez ma Szörényire, mint Orbánra.
Orbán szélmalomharcot vív, Szörényi meg keresi a föld szívcsakráját a Pilisben.

Válaszok:
Krupp Skya | 2012. január 3. 07:45

"Van az úgy, hogy valaki egykori önmaga paródiájává válik."

Nálad ez egy állandósult állapot.

Szval, tokkal-vonóval, vannak párezren, és holnap a NOL + a HVG majd elhazudja, hogy tízezrekek vonultakok az utcákokra.

Kicsit elolvasgatjátok az új alaptörvényt, kicsit éldegéltek még 6 hónapot, aztán majd jön az államcsőd. Vagy éltek még egy pár évet, oszt rádöbbentek, hogy nincs nyugdíjatok. De aztán be ne valljátok magatoknak, hogy kiknek mekkora a bűne ebben! ;)

Válaszok:
toklasz | 2012. január 2. 19:21

kapnak megint piros sálakat is, nehogy meghűljenek a hideg utcákokon

Úgy látom, hogy a civilszeveződéses mögésunnyogósos pártfüggetlenséges ellenzéki szerveződés, egy baziagy lukat rugott megint.

Valahol útközben elakdtak az elnyomott és diktatúrában senyveskedő sokszázeres tömegek. Akik élni sem tudnak ebben az embertelen alkotmányú, elnyomó országban, ahol a sajt szabadságról, csak suttogva, titokban lesötétített ablakok mögött lehet beszélni. És az emberi jogokoti s minyimum kalkula kézzel-lábbal tiporják a sárba, de nagyonasztán.

És a sokszázezreke, meg vhogy nem bírtak odaérni erre a világrengetésre, mert más halaszthatatlan dolguk akadt útközben.


Kedves ellenzékiek!

Mikor látjátok be, hogy végevan.

Folyton beleszaladtok a falba, kitárt karokkal, de legalább telipofával.

Válaszok:
HattoryHanzo | 2012. január 2. 19:22
nacionalista 2012. január 2. 19:18

Összejött kinn a nép alja.
Mindenek ezek csak nem magyarok.

Na halljuk tőled először! Kinek bűne? :)

Válaszok:
meska | 2012. január 2. 19:45
meska | 2012. január 2. 19:46
nacionalista 2012. január 2. 19:21

MINDENKIT TÁMOGATTOK SZEMETEK CSAK MAGYARORSZÁGOT NEM.
Nyaljátok ki a szélsőbalos ivadék Barroso
s...ét.

HattoryHanzo 2012. január 2. 19:22

Egyrészt sokan vannak, másrészt a kinti okos telefonokról valahogy eltűnt az internet.

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 2. 19:33
Vizigót | 2012. január 2. 22:03

Zsákutca lett az Andrássy út - genetikai zsákutca
Tüntetés a Tanácsköztársaságért,még hogy nincs
reinkarnáció? Nézzék az arcokat,akár egy Bosch kép elevenedik meg.Pfujjjj

Nem lehet folyton mindent elintézni annyival, hogy á, legyintünk, félrenézünk, nem törődünk vele, majd abbahagyják. Nem hagyják abba. Ébresztő. Hatalmas energiákkal, évtizedes összeköttetésekkel és a judeoloberálbolsevikbaloldali nyugati média támogatásával szítja a hangulatot ellenünk a francia médiától a németen át a svájciig,, az USÁ-tól Izraelig. Nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni a rohadt életbe!

Válaszok:
slomovicz | 2012. január 2. 19:39

Mintha most többen lennének mint a múltkor.
Lehet, hogy mindenki vitt magával még egy embert ???

8 évig ez a köcsög azt hazudta, hogy készen áll a kormányzásra.
Most meg kiderül, hogy a leghalványabb fingja nincs semmiről, csak a hatalom kell neki.
Mondjuk normális ember politikusnak azt se hiszi el amit kérdez.

Szemét hazaáruló g*ci mind !!!!!!!!!

Nem ezen a vonalon fog Orban megbukni, hogy milyen eros az itthoni ellenzek, az EU fogja felreallitani. Orbannal szemben csak kivulrol lehet erot mutatni, mint minden diktatorral szemben, mert a belso hangokat leszarja.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 21:39

BUDAHÁZY GYÖRGYÖT KIRÁLYNAK !


Mér' nem mindjárt szíjjártót akarod királynak ???
Vagy az alkesz pálffyt ???

De sötét vagy, te jó Isten.....

Látom a droidok keményen dislike-olnak a pártközpontból.:)))

Persze, persze. Aztán az EU feloszlatja a országgyűlést is, az új képviselőket pedig nem megválasztják, hanem kinevezik - a demóóókrácija nevében, természetesen, nehogy a fasiszta magyarok a véreskezű diktátort szavazzák vissza egy hónap múlva a hatalomba.

nem értem, mi köze a netnek ehez

Aki netezni akar, menjen netkávéházba, aki meg tüntet az tüntessen.

Ha esetleg azért hiányzik a net , mert mozgóstásiból kellene, hát az a tünti, már kurvára elvancseszve, amit a kezdés után 1 órával kell összekürtölni.

Egy hete minimum az összes média ezzel foglalkozik. Felpni, meg már 2 hete a faszbukon zon siránkozott, hogy ő nem szónokolhat a civileknek.

Szval volt elég idő, a mozgalmároknak gyűlni, és megérni a helyzethez, mint furunkulusnak a seggen.

Ha ennyi idő alatt nem jött össze a hónapok óta összehazudozott sokszázezres ellenkezés, sőt milliós elégedetlenkedés, akkor ez egy kibaszott nagy pofáraesés, vagy kudarc, ha úgy jobban esik.

Válaszok:
Django | 2012. január 2. 19:35

"Kínai Kálmán levegőt vesz egy mellékutcában, miután sokat dörgölőzött a Demokratikus Koalíció kemény magjához."

Öregszag? :D

A hír tv tudósítója szerint nagyon sokan vannak.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 19:38
Honfi-fi | 2012. január 2. 19:43
Natty Bumppo 2012. január 2. 19:35

Azt monda az előbb a Duna tv kiröppentett ex műsorvezetője (akinek nem csak a haja vörös) több mint százezren vannak.
:DDDD

Balatonalmádiig állnak a tüntetők
:DDDD

Csilliárdnyi csillámfaszláma
:DDDD

Überbrutál mega-lool

Demokraták Whahahahahahhahahahahahahaha

Leköpték Nyakót,és Szanyit a jobboldali tüntetők! LÁJK!!!!!!!!!!!!!!

tájékoztatás képen: az Andrássy út az Opera és az Oktogon között 400 méter hosszú, az út 30 méter széles, tehát 12.000 m2. ehhez képest számoljuk a résztvevők számát is.

Válaszok:
nomármost | 2012. január 2. 19:44
koronaszep | 2012. január 2. 19:46

Irrelevansnak tartom mennyien vannak, Orban csak azon a vonalon lehet majd megbuktatni, hogy az orszag nem kap hitelt, 400 kozelebe zuhan a forint, 500 kozelebe a benzin, tobb kulfoldi ceg szepen lassan leepiti a mo-i egeit, no a munkanelkuliseg, az elegedetlenseg, nem lehet egy ido utan kifizetni a nyugdijakat, szoval egy gazdasagi katasztrofan keresztul.

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 2. 19:45
Nyuggerisztan | 2012. január 2. 19:46
Nyuggerisztan | 2012. január 2. 19:46
Übermayer | 2012. január 2. 19:48
Django | 2012. január 2. 19:49
freehckr | 2012. január 2. 20:06
Natty Bumppo 2012. január 2. 19:39

Az a marha piktor elqúrta mindjárt az elején: Én csilláfaszláma festő Magyar Állampolgár vagyok - már aköztársaságot a szövegéből kiretusálta Zorbán

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Már sokan megmondták hogy nehéz dolog a demokrácia, de mi polgári oldalon lévők nem mérhetünk kettős mércével. Aki tüntetni akar- tegye. Ha a társadalom normális része továbbra is megveti a vörösfasisztákat,és a kormányt támogatja- csak az lehet demokratikus eljárás.
Egyszerű lenne, a 2006-os rendőrattakot alkalmazni, de pont ez ellen küzdöttünk.Nem vagyunk mi olyanok mint a vörösfasiszták!
Addig - amig a kormány a néppel együtt kormányoz- mögötte áll a választők nagy többsége. Az elszámoltatás viszont még csak most kezdődik.

Erre vannak az új törvények, lesz itt még meglepetés a szociknak.
Csak tüntessenek, amig törvényesen teszik.

Válaszok:
Django | 2012. január 2. 19:45
Yshana | 2012. január 2. 20:26
Winston Smith 2012. január 2. 19:41

Megint itt provokálsz, biboldó?

Minden egyes szavad hazugság, úgy ahogy van.

"Addig - amig a kormány a néppel együtt kormányoz- mögötte áll a választők nagy többsége."

Mar a valasztasokon is csak az orszag harmada, a biztos valasztok fele allt a kormany mellett. Azota ez a szem lenyegesen kevesebb.

mi a nagyonsok neked?

Arra próbálok rávilágítani, ennek a dzsemborinak lenne valódi tömegbázisa, és valóban akkora gondja lenne az embereknek mindaz amit a balliberók összehazudoznak, akkor már a teljes Andrássy órák óta telelenne a sok-sok százezres üvültöző tömegekkel és egy gomdostűt se lehetne leejteni a Hőskteréig a Bajcsitól. Erről, pedig szó se nincsen.

Válaszok:
Django | 2012. január 2. 19:47

Nem csodálom ! Mitől demokraták ezek? A 8 évet az utolsó pillanatig kihúzták, a semmirekellők. Most meg már másfél év után őrjöngenek a hatalom és a pénz utáni vágyukban. Isten óvja Magyarországot tőlük, és híveiktől!!!

esetleg hívd be az oroszokat faszkalap

eddig mindíg csak külső elnyomással tudtatok hatalomrakerülni, de ez most kurvára nem fog bejönni tetűkém

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 19:48

"Egyszerű lenne, a 2006-os rendőrattakot alkalmazni"

Most nem támadtak tankkal a rendőrökre, nem gyújtottak fel autókat.

Kettejüké, és a mögöttük állóké EGYÜTT.
Ez így ennyi. Ti meg tapsoltok az egyik félnek. Ez ennyi.

Nyuggerisztan 2012. január 2. 19:46

Orbán ott baszta el, hogy nem jött rá:
Diktatúrát építeni csak olyan országban lehet, ami

1. Vagy megáll gazdaságilag a saját lábán (oroszok, venezuela etc.)
2. Vagy a hóna alá nyúl valami testvéri nagyobb diktatúra (észak korea, mianmar)

Na most mivel magyarországon egyik állítás sem igaz, a gazdaságunk heteken belül bebukik a francba a zsebnapóleon rendszerével együtt.

Kétmillió
2 000 000

Válaszok:
Natty Bumppo | 2012. január 2. 19:48
Übermayer | 2012. január 2. 20:16
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:19
Natty Bumppo 2012. január 2. 19:46

Azt modta a kívül belül vörös luvnya leállították a villamosokat.

Whahahahha

Már az Amerikai műholdakat is leállították
:DDDDDDDDDDDDDDDDD

Persze ez mind hazugság, kivéve hogy kívül belül vörös a picsa

:DDDDDDDDDDDDDDDDD

Kettejüké, és a mögöttük állóké EGYÜTT.
Ez így ennyi. Ti meg tapsoltok az egyik félnek. Ez ennyi.

Nyuggerisztan 2012. január 2. 19:46

Orbán ott baszta el, hogy nem jött rá:
Diktatúrát építeni csak olyan országban lehet, ami

1. Vagy megáll gazdaságilag a saját lábán (oroszok, venezuela etc.)
2. Vagy a hóna alá nyúl valami testvéri nagyobb diktatúra (észak korea, mianmar)

Na most mivel magyarországon egyik állítás sem igaz, a gazdaságunk heteken belül bebukik a francba a zsebnapóleon rendszerével együtt.

2006-ban sokkal kisebb tömeg előtt követelték Orbánék a kormány lemondását, pedig ők nem januárban tüntettek.

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 2. 21:23
Natty Bumppo 2012. január 2. 19:48

Nem 2M, ti csillámfaszlálák csilliárdnyian is elfértek (akár egy heregolyóban is).

Whahahahhahahha

Nem a Fideszt, csak Orbant fogjak levaltani, es megkerik a partot, talaljanak egy normalis embert a posztra, egy jozan, higgadt, kompromisszumkesz mersekelt vezetot.

ennek drukkoltok mi? aztán megint csodálkoztok ha a Duna jege alatt végzitek...

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy államcsődközeli helyzetben vagy akár államcsőd után megbukna Orbán.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 19:51
egysegelem | 2012. január 2. 19:55

En pedig biztos vagyok benne.

Na most drága barátaim, a kordonon itt és ott...
Most olvasom Simon Sebag Montefiore Sztálin, a Vörös Cár udvara című könyvet. Innen a kényelmes net mellől üzenem az Opera körül nyivákolóknak, hogy az a diktatúra, ami ott történt 1937-ben Moszkvában, nem pedig az, ami itt van. Vajon a Gazda engedte volna, hogy állítólag százezren tüntessenek ellene? Szegény fogalomzavaros majmok, na...
Sokszor gondoltam arra, hogy talán tényleg sok, amit OVI csinál, tényleg nem így kellene, de hallván a mai felszólalásokat, már úgy vélem, csak így továbbbbbb!

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 19:56
kjoji | 2012. január 2. 20:09
barom segédmunkás 2012. január 2. 19:55

Na ez a performansz annyi volt mint Fingban a Bumm!!!

Válaszok:
Csubakka | 2012. január 2. 20:00
Honfi-fi | 2012. január 2. 21:27

Meg egy nagy bajom van amugy, hogy Orbanek utan baloldali kormany lesz, mivel az osszes ellenzeki part baloldali, pedig szerintem Mo-nak egy igazi jobboldali, piacparti, kapitalista, liberalis, szabadelvu part kellene. Na ez egeszbiztos nem lesz meg evtizedekig.

Válaszok:
slomovicz | 2012. január 2. 19:58
Ak76 | 2012. január 2. 20:06
Autofocus | 2012. január 2. 20:09
Django | 2012. január 2. 20:12

Tehat Orban tetteit az alapjan iteled meg, vagyis valtoztatod meg a velemenyedet arrol, amit tesz, hogy mit mond az ellenzek rola az utcan?

Muhahhaha..
Mekkora hülye vagy, vagy a drog hatása, megvalósulatlan szoci vágyálmaiddal. :-)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 20:01

Ferrodol az alsógatyán,precok a tangán,szarházi
nyilatkozik vadállati bambán

Tehat az a vagyalmam, hogy ne baloldali kormany jojjon egy szoci vagyalom? :)))) Es en vagyok drog hatasa alatt? Azt sem erted baratom, amit leirsz, dobalozol olyan cimkekkel, aminek a jelenteserol fogalmad sincs, teljesen ertelmetlen modon hasonalod oket.

Válaszok:
L066H | 2012. január 2. 20:39

„az orszag nem kap hitelt, 400 kozelebe zuhan a forint, 500 kozelebe a benzin, tobb kulfoldi ceg szepen lassan leepiti a mo-i egeit”

Ez így ebben a formában baromság. Túl sok olyan külföldi érdekeltségű cég van Magyarországon, akik köszönik szépen, de egész jól elvannak (nagyjából az összes). A balliberálisainkon és pár pajeszos osztrák bankáron kívül egyetlen cég, egyetlen szereplő sem riogat olyasmivel, hogy „szépen lassan leépítenek” itthon. Gondolj bele mesüge, itt hagynák az egyébként működő piacot? A konkurenciának? :)

Másrészről valahogy nem tudom reális veszélyként értékelni, hogy esetleg nem kapunk hitelt az IMF-től. Erre az eddigi hiteleink továbbfinanszírozása miatt lenne szükségünk, tehát _fogunk kapni_ hitelt, hidd el. :) Abba a vitába nem megyek bele, hogy „de milyen feltételekkel”, mert a feltételek az ország kondícióitól és a kormányzat által vállalt intézkedésektől függenek, nem attól, hogy Orbán odaszarik-e a tárgyaló asztalra vagy sem.

Talán kevesebb ATV-t kellene nézned, és kevesebb Népszavát olvasnod, mert szinte emésztés nélkül böfögöd vissza a baromságaikat.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 20:14

"piacparti, kapitalista, liberalis, szabadelvu part"

Inkább a nukleáris tél...
Kaptunk a pofánkra az elmúlt 20 évben bőven,piaci alapokon működő,vadkapitalista,neoliberális,ultra szabadelvű de legfőképp TÁRSADALOMPUSZTÍTÓ,ORSZÁGLEÉPÍTŐ/SZÉTLOPÓ,JÖVŐFELÉLŐ,GENGSZTERPÁRTOKAT,a faszom sem kíváncsi ezekre többé.
Ha a Fidesz megbukik,A NÁCIK következnek,aminek nem feltétlenül örülök,de legalább meglesz az az előnye hogy pár tucat kivételezettet fellógatnak majd valami illa berek melletti kiserdőben.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 20:11
Öreg | 2012. január 2. 20:15

Nem nehéz ennyi idióta,ráérő embert összszedni
a fővárosban! Szanyit leköpték,végre egy hazafi!

Válaszok:
Honfi-fi | 2012. január 2. 21:29
liberálzöld. | 2012. január 3. 08:26

saját tetteit próbálgatom értelmezni saját igen szerény képességeim szerint, de ha vívódok, mindig megerősít, ha Mesterházy Attila azt mondja, hogy helyes, hogy a tüntetők azt mondják, Orbán takarodj.
Már csak Gy. Ferkót várom a a tüntetésre, ott a helye. Amikor Pár éve az Operában beszélt, akkor az egész környék le volt zárva a kurva nagy demokráciában, míg most a fasiszta államban ott lehet 100000 (?) ember és höröghet kedvére.
Ez a nagy különbség barátom...

Tévedsz, magyarországnak jobboldali katonai hatalomátvételre lenne szüksége, hogy a kedves tüntető urak és hölgyek megértsék az egyes államformák közti különbségeket.

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 2. 20:11

Sajnos pont az a baj, hogy nem kaptunk ebbol semmit. Amit kaptunk az a populizmus es a nepszeruseg oltaran valo eladosodas, ezt csinalta Orban 1999tol, Medgyessy folytatta, Gyurcsany sem tudott neki gatat szabni, es 2010 nyara ota is ugyanezt latom, Orban a nepszerusege oltaran aldozza fel az orszagot, nezd meg az allamadossagot, mai hir, hogy megint csucson van.

Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 20:11

Amikor ezeket a hülye "demokratákat" olvasom, néha eszembe jut, milyen frankó lenne egy Franco.

Válaszok:
meska | 2012. január 2. 20:12

Mindegy ki kerül hatalomra, rá lesz kényszerítve arra hogy az IMF és az EU elvárásainak megfelelő politikát folytasson.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 20:16

Amikor Téged olvaslak, Neked meg má el is költötték a nyugdíjadat! :)

Válaszok:
Tehetetlen Dodó | 2012. január 2. 20:14
Ak76 | 2012. január 2. 20:29
Tehetetlen Dodó 2012. január 2. 20:14

Nyugdíj?
Meg se érem.

Az a penz, amivel Mo tartozik nem osszeg, ha az egeszet leirnanak vesztesegnek, akkor sem lenne tobb egy vallranditasnal, viszont az orszag soha az eletben nem fog tobbet kapni sem az EUtol, es termeszetesen a piacokrol se. Az, hogy nekunk itt barmifele zsarolasi pozicionk van azzal, hogy "ha nem kapunk penzt nem fizetunk, es akkor majd milyen szar lesz nekik, hogy nem latjak viszont a penzuket" egy totalis tevedes.

Válaszok:
Django | 2012. január 2. 20:17
Ak76 | 2012. január 2. 20:37
freehckr | 2012. január 2. 20:58

Ez így igaz! A körzetemben a Fidesz 65 % -ot ért el. Ha a Fideszt ellehetetlenítik ezek döntő többsége- velem és családommal együtt- a Jobbikra fog szavazni. Remélem, erre nem lesz szükség, de annál, hogy a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházi-Schiffer félék diktáljanak, még a földrengés és a cunami is jobb! Nem értik ezek, milyen unalmas, hogy például Orbánt Horthyhoz hasonlítják. Ha ez igaz lenne, ez dicséret Orbán számára, mert Horthyék ezt az országot a világgal szemben - akik most is ott ártanak,ahol tudnak- talpra állították a teljes pusztulás szélén. Adná Isten, hogy a rosszat akaró Majtényi jóslata igaz lenne!

Az EU es az IMF elvarasa lenyegeben annyira korlatozodik, hogy ne adosodj el a kelletenel jobban tartsd a hianyt stb, ezen felul nem szol bele semmibe, tehat, hogy milyen ujelosztasi szisztemat alkalmazol, az nem erdekli oket ameddig a keretszamok stimmelnek, es en erre irtam, hogy baloldali politikat nemigen szeretnek.

vagy két Milla :))

Pláne ha azt látják, hogy az ide befektetett pénzük így is elveszik a végtörlesztés, különadók, bírságok révén.

peninsulavaldes 2012. január 2. 20:19

számold meg mégegyszer!

Búék sporttársak! :)

Nagy dzsembori van? Vagy már tényleg vége?
Akkor a Barátok közt-re még haza is érnek.

1. Kérlek, idejében álljatok le ezzel a baromsággal, hogy "vörösfasiszta". A vörösök, akik a nácikon sok tekintetben túltettek: kommunisták, bolsevikok. A fasiszták egy más tészta. Láttam már itt máshol is ezt az állatságot, semmi értelme, semmi plusz jelentése, egy rossz, pontatlan és ostoba szóalkotás. Le kéne állni vele. A komcsikhoz nem kell a fasisztákat hozzátenni ahhoz, hogy kellően elrettentőek legyenek... Ez olyan, mint ahogyan a gulágról nem SZABAD csak akkor beszélni, ha rögtön, tüstént, nyomban de azonnal hozzátesszük a holokausztot is. Elég. Ne használjátok ezt a hülye szóösszetételt. A vörös önmagában is bír akkora és olyan vagy olyanabb jelentéstartalommal, mint a fasiszta, nyugodjatok meg...

2. Egyáltalán nem a diktatórikus reagálásra gondoltam, csak arra, hogy igenis vissza kell válaszolni, nem szabad hagyni, nem szabad legyinteni. Ha a Le MOnde ír, írjon más is: ehhez azonban kommunikálni kell a dolgokat, nem elég Polt Péteréknek 5 milliárdot adni jutalmul... :( Le kellene már csukni a tolvajokat és gyilkosokat... Érdekes a gondolkodásod. Az, hogy nem kell legyinteni, nem jelenti a terrort. De máskor szimpátiatüntetést szervezhet a másik oldal. És egyszerűen mennyiségi alapon megmutatni a liberálbaloldali nyugati médiának, hogy jé, mekkora diktatúra van itt, de mintha többen lennének ezen a tüntetésen, mint a másikon voltak. pedig senki nem fenyegette őket meg kardlapokkal és szemkilövésekkel és paprikagázzal...

Nyugdíj?
Muhahahahahahahahah!!!:DDDD
Úgy látom ez a mai nap az ilyen Tréfa Tomik napja.
hÁT ÖREGEM:

1.)Semmiféle nyugdíjad nem lesz,hacsak nem gondoskodsz magadról,oly módon hogy csinálsz minimum 2 kölköt,akik talán eléd basznak egy tányér levest ha majd eljön az ideje.
Nem mondom,kockázatos,de van benne ráció.

2.) Ha abban reménykedsz hogy majd hangya módra összegubizod öregkorod kis pénzecskéjét,el foglak keseríteni,a HIÉNÁK,akik a bankokat viszik,akikben TE,meg a többi láma megbízik,évtizedenként,újabban kétévente,elintézik neked hogy a megtakarításaid SZART SE ÉRJENEK,mire odajutsz talán vehetsz két méter kötelet,meg egy mély levegőt,just do it.

3.)Ha összeomlik a juró,mint ahogy azt a City-beli megint csak hiénák terjesztik,akkor ÁLLAMCSŐDÖK jönnek,majd POL-GÁR-HÁ-BO-RÚK,aztán talán a 3.VH,fene se tudja,mindenesetre a nyugat a saját szarában fUldoklik,mi meg már rég a pöcegödör alján várjuk hogy elrugaszkodhassunk a felszín felé.

Szóval indokolatlan optimizmus részedről nyugdíjat emlegetni.

Válaszok:
P.A. | 2012. január 2. 20:31
Django | 2012. január 2. 20:36

Persze, még úgy sem.
Nem is ez a baj.
A baj az, hogy szar évünk lesz és a kormány ahelyett, hogy könnyebbé tette volna, szinte lehetetlenül nehézzé varázsolta. Mert hülyék, de nagyon. Megérdemelnek egy kis tüntetést. Lesz még nagyobb is.

Schmitt Pál:
"Isten...megáldotta minden elemeivel..."
Ez volt az első mondata.
Nem tagadta meg önmagát.

A beköszönése sem volt semmi!
Sorrend:
miniszterelnök,
házelnök,
egyházfők,
kolontári polgármester,
hölgyek, urak.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:33
Pirosz-szka | 2012. január 2. 20:33

Jaja, mind igaz.
És ráadásul itt van ez az idióta kormányunk, ami még rosszabb helyzetbe hoz minket minden nap.

peninsulavaldes 2012. január 2. 20:33

szép és mély gondolat:))

Válaszok:
Pirosz-szka | 2012. január 2. 20:35

NE FELEDD-TALÁLKOZZUNK HOLNAP ESTE

LESZ MÉG MAGYAR KÖZTÁRSASÁG


Kedves Barátunk!

Ne feledd, holnap este civil csoportok és emberek kezdeményezésére az Operaházzal szemben demokraták,
a köztársaság, az igazságos társadalom hívei az utcán demonstrálnak majd. Együtt fejezzük majd ki,
hogy miközben a Fidesznek a Parlamentben még kétharmada van, Magyarországon már az egyötödük sincs meg.
Hétfőn a Köztársaság az utcán lesz!

Számítunk Rád is holnap este! Demokrata ellenzékiként, felelős hazafiként legyünk ott az Operaházzal
szemben hétfőn, mutassuk meg az országnak és a magukat ünnepeltetőknek, hogy van másik Magyarország,
amelyik nem kér az egypárti elnyomásból.

Találkozzunk január 2-án, hétfőn 18:30-kor a rendezvény helyszínén az Operaház előtt!

A kisföldalatti (M1 vonal, sárga metró) január 2-án a rendezvény idején nem áll meg az Operánál. Javasolt
megközelítés: az Oktogontól.


Kérjük, öltözzetek pirosba (dzseki, mellény), és hozzatok magatokkal sípot, transzparenseket, zászlót
(nemzeti színűt, és MSZP-set is).

A rendezvény szervezési költségeit adományokból fedezik, amelyhez az alábbi számlaszámon gyűjtenek felajánlásokat a
szervezők:

MagNet Bank: 16200010 00168250
IBAN: HU76 1620 0010 0016 8250 0000 0000

Legyünk ott mindannyian egy jobb demokráciáért, egy jobb országért, amit közösen felépíthetünk!

A rendezvény közösségi oldala:
http://www.facebook.com/events..

Számítunk Rád!

Barátsággal:
Kapcsolat.hu


Közlöm veletek hogy én az általatok náci,zsidógyűlölő.demokrácia elnyomó Jobbikhoz húzok inkább mint hozzátok!Ezt az e mailt kaptam tőletek!Mi alapján és honnan tudjátok a címemet?A szaros oldalatokon még nemvoltam és nemis leszek.Rátok nem szavaztam.
Emberek kapott még valaki efajta e- mailt?

Válaszok:
Krupp Skya | 2012. január 3. 07:57

Utolsó mondata:
Megismétli, hogy Isten az országot megáldotta a jóság és a boldogság minden elemeivel.

Borzasztó, hogy a KEHI-nél senki nem olvassa el, miket írkál...

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:37

Ja. Csak magyartalan.
Helyesen: minden elemével.
Ahogy azt sem mondjuk, hogy összes macskái.
Összes macskája.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:38
MoriczF. | 2012. január 2. 20:46

Nyugdíj azért nem lesz, mert a fidesz ellopta.

A bankokkal nincs semmi gond, a kormány akarja elinfálni a fizetéseket, megtakarításokat.

Válaszok:
Ak76 | 2012. január 2. 21:59
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 22:06

NE FELEDD-TALÁLKOZZUNK HOLNAP ESTE

LESZ MÉG MAGYAR KÖZTÁRSASÁG


Kedves Barátunk!

Ne feledd, holnap este civil csoportok és emberek kezdeményezésére az Operaházzal szemben demokraták,
a köztársaság, az igazságos társadalom hívei az utcán demonstrálnak majd. Együtt fejezzük majd ki,
hogy miközben a Fidesznek a Parlamentben még kétharmada van, Magyarországon már az egyötödük sincs meg.
Hétfőn a Köztársaság az utcán lesz!

Számítunk Rád is holnap este! Demokrata ellenzékiként, felelős hazafiként legyünk ott az Operaházzal
szemben hétfőn, mutassuk meg az országnak és a magukat ünnepeltetőknek, hogy van másik Magyarország,
amelyik nem kér az egypárti elnyomásból.

Találkozzunk január 2-án, hétfőn 18:30-kor a rendezvény helyszínén az Operaház előtt!

A kisföldalatti (M1 vonal, sárga metró) január 2-án a rendezvény idején nem áll meg az Operánál. Javasolt
megközelítés: az Oktogontól.


Kérjük, öltözzetek pirosba (dzseki, mellény), és hozzatok magatokkal sípot, transzparenseket, zászlót
(nemzeti színűt, és MSZP-set is).

A rendezvény szervezési költségeit adományokból fedezik, amelyhez az alábbi számlaszámon gyűjtenek felajánlásokat a
szervezők:

MagNet Bank: 16200010 00168250
IBAN: HU76 1620 0010 0016 8250 0000 0000

Legyünk ott mindannyian egy jobb demokráciáért, egy jobb országért, amit közösen felépíthetünk!

A rendezvény közösségi oldala:
http://www.facebook.com/events..

Számítunk Rád!

Barátsággal:
Kapcsolat.hu

peninsulavaldes 2012. január 2. 20:37

és arra nem gondolsz, hogy a KEHI.-ben mindenki így beszél?....

Kishitűek vagytok bazmeg.
Ha nem fizetünk,repülünk jurópából ugyi?
Ha megbukik a juró,szétesik az egész rakás szar,megint csak repülünk jurópából,szintén megvan?

Mégis nem kibaszott mindegy ezek után hogy fizetünk e vagy sem?
Az a pénz,amit kölcsönadtak nekünk,SOHA A BÜDÖS TELIBEKÚRT ÉLETBEN NEM LESZ VISSZAFIZETVE,sem úgy hogy Orbán eladja a szarlamentet,a Gellért heggyel együtt,plusz egy vagonnyi bodzaszedőt árány étkészlettel,Merci csillagos nyaklánccal stb,sem pedig úgy hogy szarunk az egészre,és NEM FIZETÜNK.
VISSZAFIZETHETETLEN HITELEK EZEK,mindenki tudja ezt,így van kitalálva,EZ MŰKÖDTETI az egész kibaszott rendszert,ez adja nekik a jólétet.
Mögöttes értéke,fedezete,TARTALMA rég nincs már.
Nem kapunk hiteleket?
BAZMEG a gazdasági összeomlás határán imbolyog az egész kibaszott világ!!

Válaszok:
Django | 2012. január 2. 20:46
peninsulavaldes 2012. január 2. 20:38

Schmittre más nyelvtani szabályok érvényesek:))

Válaszok:
Pirosz-szka | 2012. január 2. 20:46

Nincsenek itt oldalak tompika, csak zionisták kontra rendes emberek.

Az igazi tüntetések spontán alakulnak ki.
Az ilyen "menjetek haza" tüntetés olyan, mint a kukta tetején a szelep. Kiengedi a gőzt, oszt jónapot.

hazug politikusok 2012. január 2. 20:41

Ezzel holnap teli lesz a sajtó a Nagymező utcánál verik a szélsőjobbosokat mind a 24 tagot. A rendőrök nem avatkoznak bele. Ennyit erről. Orbán a foss Kerényi festményeket élteti az operaházban. Schmidt elvtárs a kommunista alkotmányt élteti. Orbán vezér mint egy elmebeteg vigyorog a fotókon. Szép ez az ország.

:)

Nem várom el tőle, hogy az ő korában megtanuljon helyesen beszélni/írni magyarul, mert ez szinte lehetetlen,
de azt igenis elvárnám, hogy akkor legalább ne jártassa a száját az ifjúság SMS-ezési szokása miatt.

Ami a slepp magyar nyelvi tudását illeti:
szinte biztos, hogy sajnos igazad van.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:50

Az euró megmarad, legfeljebb néhány ország elhagyja az euró övezetet.

A világgazdaság összeomlására spekulálni még nagyobb butaság.

Te meg hol a picsába tanultál magyarul?
Két különböző szót akarsz egy-értelművé tenni?

Válaszok:
Pirosz-szka | 2012. január 2. 20:48

Mondhatná szebben...
Ha nem érted a példát, nem az én hibám.

Faqtya ezredes 2012. január 2. 20:48

20.23 – LMP-s aktivisták függesztettek ki egy molinót a volt Állami Balettintézet épületének állványzatára, amin az áll: „Viktor mehetsz vissza a balettba ugrálni”

Jó helyen, bazmeg.

”a balettintézet eladása a magyar kultúr- és ingatlantörténet legnagyobb botránya.

A szocialista városvezetés 1997-ben négyzetméterenként húszezer forintért adta el.

220 millió forintért az Andrássy 25. Ingatlanhasznosító Kft.-nek. Az „üzlet” előzménye, hogy az akkor Borsány György MSZP-s polgármester vezette kerület egy Trivest nevű céget bízott meg a kerület értékes ingatlanjainak a feltérképezésével. Ez a cég 554 millió forintra értékelte a balettintézetet, majd a maga alapította Andrássy 25. Kft. nevében meg is vásárolta azt – 220 millióért. A botrányt csillapítandó, 1998-ban a képviselő-testületben többségbe került Fidesz újabb 220 millió forintot követelt a vevőtől, aki zokszó nélkül fizetett is.

Csak később tudtuk meg, miért e nagyvonalúság. A vásárló ugyanis, azt követően, hogy megvette a kincset az önkormányzattól, el is adta üzletrészét két izraeli ingatlanbefektetőnek, akik pedig – igaz jóval később, 2007-ben – továbbadták a palotát harmincmillió euróért akkori árfolyamon 7,5 milliárd forintért egy portugál gyökerű szállodaláncnak.”

http://www.magyarhirlap.hu/bel..

peninsulavaldes 2012. január 2. 20:50

az ő feladata a fiatalság megőrzése. bármint hogy a fiatalok ne írjanak összevissza sms.-eket hanem illatos papírra levelet.

Válaszok:
Pirosz-szka | 2012. január 2. 20:53

Ez szép végszó volt a visszavonulásomhoz. :)
Jó éjt, szia.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. január 2. 20:56

"A színpadon beszélő szervező hölgy szerint százezren voltak a tüntetésen"

Kb annyira voltak százezren mint amennyire a millások millióan..

peninsulavaldes 2012. január 2. 20:56

én is elmegyek vadászni az orkokra.

„az orszag soha az eletben nem fog tobbet kapni sem az EUtol, es termeszetesen a piacokrol se”

Ha pályázunk, és nyerünk uniós projekten, akkor az EU-nak fizetnie kell (természetesen a projekt befejezése után), ez teljesen független az EU-IMF hitelezési gyakorlatától. A piacokról pedig annyit, hogy a legnagyobb riogatások közt is elég jól tudott az állam kötvényeket értékesíteni tavaly év végén, talán ezért is léptek a hitelminősítők az _általuk megígért_ februári határidő előtt, és minősítették le Magyarországot. Nehogy már az legyen, hogy a kóser spekulánsok Magyarország csődjét vizionálják, de nincs semmiféle látszatja. :)

Egyelőre azt látom, hogy pár külföldi pöcs veri a tam-tam dobot Magyarországgal kapcsolatban (nem beleértve a hazai balliberális lakájaikat, mert ezek mindig verik), de igazság szerint Magyarországon _még mindig_ nem kellett olyasféle ortodox (figyeled?) megszorításokat bevezetni, mint Európa szerte: nyugdíjak, segélyek csökkentése, közszféra tizedelése, adók és járulékok duplázása.

A bolhából próbáltok elefántot csinálni, haver... nagyjából a 2010-es választások óta. :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:04
BCD-92 | 2012. január 2. 21:38

nimár! a kormány nagy-nagy lájkolója a lelkinyomorék lola tudósít, akkor az abszolút hiteles lesz :)

"A piacokról pedig annyit, hogy a legnagyobb riogatások közt is elég jól tudott az állam kötvényeket értékesíteni tavaly év végén"

"2011. december 29.

Újabb bukás az állampapír-aukción

Nem tudta a tervezett mennyiségű államkötvényt értékesíteni a mai aukción az ÁKK, miután nagyon gyenge volt az érdeklődés - a 33 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre mindössze 14,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett. Ez rendkívül kevésnek számít, mivel az ajánlattevők egy része általában olyan kamatot vár el, amit nem éri meg elfogadni.

{...}

Ugyanakkor nem ez az első eset, hogy kudarcot vall egy aukció: még az IMF-tárgyalások kezdete előtt több aukció is elbukott, akkor az ÁKK egyetlen ajánlatot sem tudott elfogadni, olyan magas kamatot kértek a befektetők."

Ennyit rolad.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 21:12

„2011. december 29.”

Te, az már nem a bóvli-korszak? :) Visszaidézzem mit írtam ezzel kapcsolatban, vagy magadtól is rájössz, hogy megint előbb jött a reakciód, mint hogy megértetted volna a szövegemet... ?! :)

„nem ez az első eset, hogy kudarcot vall egy aukció”

Nem, de voltak sikerek is (akkor, amikor a magadfajta pöcsök vörös fejjel ordítoztak államcsődről):

http://index.hu/gazdasag/blog/..

http://index.hu/gazdasag/blog/..

http://index.hu/gazdasag/blog/..

„Ennyit rolad.”

Mennyit, te kis demagóg féligazságos pöcs?! :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:14

Remelem sem az EU, sem az IMF nem ad egy filler hitelt sem, es akkor visszaterunk mondjuk 3 honap mulva erre es meglatjuk, kinek lett igaza.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 21:16

„Remelem sem az EU, sem az IMF nem ad egy filler hitelt sem”

Ezt én is nagyon remélem, mert szerintem nem ez a megoldás. :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:19

Azok amiket masoltal, hogy sikeres volt az aukcio, pont azutan tortent, hogy a kormany bejelentette, hogy meg akar allapodni az IMFfel, akkor az euro is esett 10 forintot masnapra, azota persze visszagyengult mar magasabb alapkamat szint mellett. Ebbol nyilvanvalo, ha nem lesz IMF megallapodas, mindaz, amint fentebb irtam, be fog kovetkezni. De most mar nagyon remelem, igy lesz.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 21:24

Eljött az idő, hogy a hazug kormány távozzon!
Jelöljenek ki bárkit, akár egy macskát ME-nek, az sem tud nagyobb kárt tenni, mint Vityó és a szaros bandája!

Hm!

nem csak 1 háztömbnyire van körbezárva az Operaház, hanem egészen az Andrássy út torkolatáig körbe van kerítve, így munkatársunk Lázár utcán sem tudott eljutni a tüntetés helyszínéig, mert a Spájz nevű vendéglátóipari egységnél a rendőrök közölték: „eddig és ne tovább.”

Válaszok:
next | 2012. január 2. 21:25

Már megint részeg vagy, futóbolond?

és?

lemondott akkor a kormány?

nem?

na nyugi, mert most se fog

„azok amiket masoltal, hogy sikeres volt az aukcio”

...csak pár példa a tavalyi év utolsó harmadának sikeres aukcióiból. :)

„ha nem lesz IMF megallapodas, mindaz, amint fentebb irtam, be fog kovetkezni”

Amilyen helyzetben van a valutaunió, előbb dől be pár zónán beüli állam, mint Magyarország, és akkor már nem lesz hír. :)

a bál vendégei nem az Andrássy úton fognak érkezni, és nem a főbejáraton jutnak be az épületbe, ezért hiába vár a tömeg arra, hogy jól megmondja a magáét a kormánytagoknak és vendégeinek. A tömeg rázendít az Európai Unió himnuszára, az Örömódára, majd felkiált, hogy a kormány operaházi ünneplése "bóvli".

Védeni kell az Alkotmányt! /?/

nacionalista 2012. január 2. 21:25

Tetvesek gyülekezete........
Mi ellen tüntettek???

Válaszok:
jenggot | 2012. január 2. 21:27

Na tessék, a balliberálisok retardált hisztériakeltésének újabb felvonása:

„A tüntetők és a szervezők soraiban azt beszélik, hogy egyesek meg akarják dobálni a rendőröket, akik pedig könnygáz bevetésére készülnek.”

Meg is lett az eredménye:

„Helyszíni tudósítónk szerint a szervezők pánikszerűen elkezdték összepakolni a színpadot.”

Muhaha. :D Nem a rendőrök oszlatják a tömeget, hanem a balliberálisok ostoba kampányai. :)

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás mozgalom alapítója szerint ilyen összefogásra régóta nem volt példa. Zúg az „Orbán takarodj”. Kónya szerint Orbán a Titanic kormányosa, és a tüntetők a jéghegy. Mint mondja, meg fogják védeni a köztársaságot. "Schmitt Pál köztársaság nélküli elnök újévi beszédében azt mondta, hogy 2012 a remény éve lesz (fújolás)". Kónya szerint, ha körbenéz, akkor valóban látja a "reményt". Vissza kell állítani a köztársaságot - mondja, mert egy olyan országban akar élni, ahol nem lehet visszamenőleges hatállyal törvényt alkotni, ahol a tiszteletben tartják a szerzett jogokat. Mint mondta, olyan képviselőket kell küldeni a parlamentbe, akik kellő alázattal szolgálják a népet, és nem uralkodnak fölötte. "Vissza fogjuk szerezni Orbánéktól a hatalmat, lesz még Magyar Köztársaság" - monda.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:24

Ez még egy ernyedt pukk(i) se volt, nemhogy Bumm.

CSak egy lapos, sunyi, de büdös csendes lehhentés volt.

A mai napon lehullott a lepel az egykori ÁVH-s, külkereskedő, BM-es személyzetis, rákosista/ rosenfeldista és kádári nomenklatúra judeobolsevik gyökerű zsidóságának arroganciájáról és gyilkos indulatú sziszegő intoleranciájáról és zsigeri magyarellenességéről.
Ez a társaság az, amely -mint annak idején galiciáner judeobolsevik dédszüleik- etnocentrikus falkába verődve elárasztották az utcákat és eltaposták a magyarság jövőjét.
Most is ezen mesterkednek!
Veszélyesebbek a nemzet jövőjére mint a pestis vagy a fekete himlő!
Itt most nem pártokban, hanem egységes magyar nemzeti önvédelemben kell és szabad gondolkodni. mert ezektől minden, a legnagyobb aljasság is kitelik.
Végig provokáltak.
A nemzeti oldali ellentüntetésen elvegyülve többször széthúzták a kábeleket.
Kurva anyáztak, mocskolták a magyart.
A rendőrség nem csinált semmit a nemzeti oldalnak kellett ezt az arrogáns sáska bandát visszaszorítani!

Válaszok:
jenggot | 2012. január 2. 21:31
trespass | 2012. január 2. 21:42

A mellette álló szekerest, meg 5 centiről lealkoholistázta vmi kultúrjobbos.

Teccett

Válaszok:
next | 2012. január 2. 21:30

Volt ott valami szekeres? Már a lovasokat is lealkoholistázzák?

Hm!

Tudósítónk csodálkozva jelenti, hogy a szélsőjobbos tüntetőknél nincs köztársasági, piros-fehér-zöld zászló. A demokraták ezért elkezdték skandálni a piros-fehér-zöld rigmust, amire a szélsőjobbosok azt kiabálják, hogy "hogy hülye vagy", "indul a vonat", "cionisták."

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 21:53

Remélem, hogy a nácik ma nem fognak kukákat borogatni, hogy ne menjek messzebbre, mert még az az érzés lenne, hogy nem ők csinálták!

Ők mi a faszt keresnek ott?

Hm!

Válaszok:
MoriczF. | 2012. január 2. 21:35

sikerült meginterjúvolni több, a bálra érkező "celebet". Van aki teljesen közömbös volt a demonstrációt illetően, más szerint "ez belefér" a demokráciába, míg megint más szerint felháborító, hogy miközben ők ünnepelnek, felháborodott tömeg várja őket. Taxikkal és szép autókkal érkeztek a vendégek - de nem volt lehetőség hosszabb interjúra, mert amint észlelte a rendőrség az interjút, 50-100 rohamrendőrrel választották el a "köznépet" a "celebektől".

Válaszok:
realista | 2012. január 2. 22:12

Rád várnak! De te nem vagy olyan bátor, hogy az utcán karatéz. Csak itt!!

Nem minden tüntető ment haza a civilek rendezvényéről. Az Operaház mellett egy kisebb tömeg gyűlt össze, az emberek azt kiabálják, hogy "gyertek ki, gyertek ki". Az atv.hu tudósítója látott olyan rendőröket, akik elkezdték felvenni a védőfelszerelést, ebből kiindulva elképzelhető, hogy oszlatása is sor fog kerülni.

Jópofa amiket itt írsz.

A belépésünk óta túlzott deficiteljárást folytat ellenünk az EU.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy a jóindulatuktól függ az, hogy kapunk-e pályázati pénzeket tőlük. Függetlenül attól, hogy hatékonyan pályázunk-e, avagy ügyetlenül.

A piacokról meg annyit, hogy olyan áron hajlandóak ( a hajlandóak még ) bennünket finanszírozni, amitől nem hogy nem fejlődünk, de tutira megyünk lefelé. A nihilbe. A csehek és a lengyelek kamatának a duplájáért finanszírozgat minket a " piacok ". Most még ennyire olcsón - ...

A " pár külföldi pöcs " az gyakorlatilag a teljes demokratikus világ és az összes gazdasági agytröszt.

Idehaza meg főleg a jobboldali, konzervatív közgazdászok.

A hazai " balliberális lakájok " már régóta csak röhögnek ezen az " unortodox " orbánista-matolcsysta böszmeségen.

A megszorításokról annyit, hogy Orbán-Matolcsy minimum 40 %-kal nagyobb végösszegű "vérortodox " pénzbehajtást/megszorítást fog idén negcsinálni, mint a " vérszívó és nemzetvesztő " Bajnai-Oszkó a válság kezdetekor.

Nézz utána alaposabban...:))

A gazdaság és a pénzügyek az egy tényszerű és egzakt dolog, nehezebb benne félrebeszélni, mint gyurcsányozásban/orbánozásban... :))

Orbán-Matolcsy az öregségi nyugdíjakhoz azért nem nyúl,mert azt már az elődje megvágta, de a segélyek összegét és a jogosultságát kőkeményen szűkíti, a közszférát pedig masszívan tizedeli.

És az egykulcsoson kívül szinte az összes adót és közterhet emeli. Nem kicsit - nagyon.

Szóval valóságérzéket és jobbulást... )

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 21:59

karatéz=karatézz, ha felszólító módban írja!

Kérem a magyar nyelv elsajátítását, utána jöhet a magyarkodás!

Hm!

Ha az EU félre akarja állítani, akkor gondolom már van elképzelése, hogy kit szeretne helyette (különben meglehetősen értelmetlen volna az eltávolítása, hátha a szempontjukból rosszabb követné).

Nos, Te már tudod, hogy ki az utódjelölt? Ha igen, elárulod nekem és a magyar választópolgároknak is? Vagy nekünk - az európai demokrácia jegyében - elég megtudni majd csak az utolsó vagy azutáni pillanatban? És akkor hogy lesz: majd szavaznunk kell rá, vagy elég csak csöndben maradnunk a hallgatás beleegyezés jegyében? És ki fogja kinevezni? A parlamentben többséget adni Neki? Vagy az EU az országygűlést is felolszlatja? Esetleg katonai erőt is alkalmaznak majd..?

Ezeket jó volna tudnunk. Téged nem érdekelnek a részletek? Vagy ezeket (még) nem árulhatod el nekünk? Esteleg nem is tudsz semmi konkrétumot és csak álmodozol itt..?

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:41

Nezd meg Berlusconi hogy allt felre, ott a forgatokonyv. Minden kerdesedre ott a valasz.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 21:44

Mekkora kretén vagy te!:))

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:03

Berlusconinak stabil 2/3-os többsége volt az olasz képviselőházban..? Vagy milyen forgatókönyvre gondolsz?

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:53

Mindenki nyugodjon meg, Orbánt még két évig senki nem fogja megbuktatni. Ha 2014-ben véletlenül nyer, utána lehetséges. Mint Gyurcsányt. Orbán ezért tehet meg minden szarságot. Gyurcsánynak azért kellet mennie mert elvesztette a "szociális népszavazást". Orbán is hasonló ok miatt fog majd távozni.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 21:54

"hogy hülye vagy", "indul a vonat", "cionisták."

Ennek semmi, de semmi értelme!

Minden becsületes zsidónak, akár vallásos, akár nem, ha nincs megelégedve a magyarországi galuti helyzetével, akkor egzisztenciális elképzeléseit és politikai ambícióit Izraelben, a saját etno-szociokulturájában tartozik és illik kiélnie, mert minden becsületes zsidónak Izraelben a helye és nem máshol, de különösen nem Magyarországon. Különösen nem 1948 május 14-óta az újjászületett demokratikus izraeli zsidó állam létezése óta.
Üzenet a zsidósághoz!
http://www.youtube.com/watch?v..

Válaszok:
jenggot | 2012. január 2. 21:59

Berlusconi 5 bizalmi szavazast elt tul a parlamentben a levaltasa elott, otot! Ott nincs a 2/3-nak semmi jelentosege, otszor mogotte volt a tobbseg, a levaltasa elott 1 honappal is meg! Aztan mennie kellett. Gyurcsanyt 85%kal valasztottak partelnoknek 2009-ben, 2 het mulva mennie kellett! Teljesen mindegy, milyen a tamogatas most Orban mogott, napok alatt valtozhat a helyzet.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:01

Ha nem omlik össze a világ/európai/magyar gazdaság, akkor Orbán kedvezőbb helyzetben lesz (gazdaságilag, kül- és belpolitikailag egyaránt) 2014 után, mint Gyurcsány volt 2006 után.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 21:58

Ezt mire alapozod? Gyurcsany nem volt rossz helyzetben kulpolitikailag es belpolitikailag sem 2006 utan. Orban pedig katasztrofalis helyzetben van kulpolitikailag, nincs egyetlen szovetsege sem a vilagban. Paria lett az EUban, az USA is ellene van, Putyin is elobb hiva meg a funkcio nelkuli Gyurcsanyt vacsorara, mintsem hogy barmit beszelne Orbannal. Nincs egyetlen egy politikai ero, orszag stb a vilagban, akinek Orban szovetsege, akivel jo viszonyban lenne.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:03
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:16
BCD-92 | 2012. január 2. 22:21

Sajnos anyám 1948 október 10-én született. A magyar zsidóknak Magyarországon a helyük. Mint ahogyan a magyar keresztényeknek is, meg mindenféle etnikumnak is akik itt élnek.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:14

Szellemi fogyatékos vagy Dzsángó boj,egy ideig azt hittem maga Szanyi kapitány kommentel a nicked alatt,de rájöttem,még ő sem lehet ennyire idióta.

„praktikusan azt jelenti, hogy a jóindulatuktól függ az, hogy kapunk-e pályázati pénzeket tőlük”

Fent a barátnőd az államadóssággal kapcsolatban hadovált az EU nemfizetéséről, a költségvetési hiánnyal pedig most nincs problémája az EU-nak. Szóval nem értem, ez hogy jött most ide... de nem is érdekel, nehogy elkezd megmagyarázni. :)

„olyan áron hajlandóak bennünket finanszírozni, amitől nem hogy nem fejlődünk, de tutira megyünk lefelé”

Ezt említettem fentebb, a folyamatos Magyarország elleni spekulációk lényege, hogy felverjék az államkötvények hozamait, és a kormánynak semmi más lehetősége ne legyen, mint az IMF-hez fordulni. Ez egy olyan hozzáállás, amiért egy tisztességesebb kocsmában belebasszák a kést a zsaroló hátába... Szóval ebben a tekintetben mindenképp a kormányt támogatom, azt sajnálom, hogy az AV-t még nem vetették be pár kóser pöcs ellen. :)

„A "pár külföldi pöcs" az gyakorlatilag a teljes demokratikus világ és az összes gazdasági agytröszt.”

Főleg azok, akik úgy tudják, hogy Magyarország fővárosa Bukarest, mi?! :) Demokratikus világ... A jelenlegi olasz és a görög kormányt ki választotta meg? Ennyit a demokratikus világodról, haver...

„Nézz utána alaposabban”

Nem, szerintem te nézz utána alaposabban, például annak, hogy PIIGS államok milyen megszorításokat pakolnak a polgáraik nyakába. Az adó- és járulék duplázásokat, a nyugdíj és egyéb segélyek 25%-kal csökkentését szó szerint értsd.

Berlusconi belül bukott el. Orbán belső helyzete (a parlament csak egy elem valóban, de a pártjában, és a közvéleménykutatásoknál is) lényegesen stabilabbnak tűnik. Te viszont azt mondtad, hogy kívülről fogják "leváltani" (sic!). No annak a részletei/menete/módja érdekelt volna, lehetséges utód stb. De ha nem mondod, nem baj, csak akkor kár volt belekezdeni, mert most fúrja az oldalamat a kíváncsiság és hamar meg fogok öregedni.

Válaszok:
jenggot | 2012. január 2. 22:04
egysegelem | 2012. január 2. 22:04

Biztos a Nagy Gonosz Viktátor megnyomott egy gombot, és eltűnt a net a telókról, simán képes ilyen gazságra, hiszen tavasztól augusztusig nem átallotta szabadtéri kiállítással akadályozni a demokraták Kossuth téri tüntetéseit.
Hanzókám, inkább dobj be egy szakét, és kovácsolj egy fasza kis kardot ismét.

Nem!
Tévedsz!
Pontos helyzetelemző.

Csupán ti nem veszitek észre, hogy mindenki lát benneteket. Látja a különbséget,a habitusban, a morfológiai jegyekben az értékrendi különállásban, az óriási etnoszociokultúrális különbözőségekben, a laza integrációban és a nem létező asszimilációban. De ezen a magyarosított nevek sem segítenek.De semmiféle pártalakzat, szervezeti forma, mozgalmi körök. Ahonnan ti néztek ki ott ti vagytok és ezt látják. Ezek ti vagytok és nem mi!
A zsidóságnak egy országban kell élni és ezt Izraelnek hívják és nem Magyarországnak.
Üzenet a zsidósághoz:
http://www.youtube.com/watch?v..

Válaszok:
trespass | 2012. január 2. 22:52
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 2. 23:57

„Orban pedig katasztrofalis helyzetben van kulpolitikailag, nincs egyetlen szovetsege sem a vilagban.”

A kormánynak kell szövetséges, vagy Magyarországnak? :) Csak kérdem...

Egyébként a magyar jobboldalról az EU-USA véleménye évek óta változatlan, kicsit sok komcsi zsidót hagyott szabadlábon a „rendszerváltó elit” ahhoz, hogy ezek a férgek ne tudjanak Magyarországnak ártani. :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:06
egysegelem | 2012. január 2. 22:08

Gyurcsány is belül bukott el. A parlament bizalmat szavazott meg neki. Nem emlékszel?

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:49

Pedig nagyon egyszeru, kozlik a Fidesz frakcipoval, hogy vagy eltavolitja Orbant, es kijelol egy masik miniszterelnokot, vagy jonnek a sulyos szankciok. De ezt fentebb is leirtam. A Fidesz pedig konstruktiv bizalmatlansagi inditvannyal cserel. Ennyi. Jogilag nem mehet maskepp, de a nyomas, ami ezt elomozditja, az EU reszerol jon majd. Formalisan Orban is belul fog elbukni, de lehet kitalal valamit, hogy ot mar nem is erdekli vagy hasonlo, helyet cserel skiccpalival, barmi elkepzelheto, de hogy mennie kell, az ma mar nem kerdes.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:06
Ak76 | 2012. január 2. 22:18
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:28

"A kormánynak kell szövetséges, vagy Magyarországnak? :) Csak kérdem..."

A ketto ugyanaz. Minden orszagot a kormanya kepvisel, es azon keresztul itelik meg, vele kotnek uzletet stb.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:08
Faqtya ezredes 2012. január 2. 22:06

A Fidesz megszabaditott bennünket a Bokroscsomag egyik utolsó maradékától.

Köszönd meg.

„vagy eltavolitja Orbant, es kijelol egy masik miniszterelnokot, vagy jonnek a sulyos szankciok”

Hidd el, Magyarországon nem lesz még egyszer olyan IMF-báb kormány, mint Bajnaiék. Ha nem lennék úriember, nagy összegekben fogadnék is rá. :)

„A ketto ugyanaz.”

Aha, tehát nem Magyarország csatlakozott a NATO-hoz, vagy az EU-hoz, hanem a csatlakozás pillanatában hatalmon lévő kormányzat. Értem. Mondd, mit vettél be estére? :) Mert szerintem nem azt, és nem annyit, amit és amennyit kellett volna. :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:10
egysegelem | 2012. január 2. 22:11

"Egyébként a magyar jobboldalról az EU-USA véleménye évek óta változatlan, kicsit sok komcsi zsidót hagyott szabadlábon a „rendszerváltó elit” ahhoz, hogy ezek a férgek ne tudjanak Magyarországnak ártani. :)"

Az USA velemenye 2001 szept 11-i terrortamadas, es az arra adott Csurka reakcio, es az azt hallgatolagosan tamogato Orban reakcio miatt romlott meg, ott Orbant vegleg leirtak, soha tobbet nem veszik szamitasba. Az EU, az nem egyseges, ott kulon vezetok vannak, de mind Sarkozy, mind Blair, de meg Merlek is sokkal jobb kapcsolatokat apolt Gyurcsannyal, mint Orbannal, nagyon hamar atlattak Orbanon, Putyin es az orosz kapcsolat pedig nem kerdes, hogy miert rossz. Ehhez semmi koze se komcsiknak se zsidoknak se semmi masnak.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:11
Kosinva | 2012. január 2. 22:33

Nezd meg ott van Olaszorszag a jo pelda, vagy meg jobb Gorogorszag. Amig Papandreu volt a kornmanyfo nem jott a penz, lecsereltek, egybol megvolt a mentocsomag. Gorogorszag azert kozben Gorogorszag maradt.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:14

De mondok egy masik peldat is, Orosz-Ukran gazvita, Juscsenko volt az elnok minden evben "gaz volt", amiota Janukovics van, erdekes modon ezek sokkal gordulekenyebben zajlanak, nincs fennakadas stb. Ukrajna attol meg ugyanaz maradt, csak a kormany valtozott.

Az USA-val kapcsolatban ne vetítsél már, a Tom Lantos és Eva S. Balogh-féle magyargyűlölő férgek gyönyörűen „megágyaztak” az USA magyar jobboldal ellenességének.

„mind Sarkozy, mind Blair, de meg Merlek is sokkal jobb kapcsolatokat apolt Gyurcsannyal, mint Orbannal”

Ezt azért mondod, mert jól láthatóan fülig szerelmes vagy a böszmébe, vagy pár példával alá is tudnád támasztani? :)

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:18

Azért meglehetős cinizmus volt diadalünnepet ülni az "operabálon", mikor az ország egyre mélyebbre süllyed a mocsárba. Vezetőinktől még sorra jönnek a győzelmi jelentések, de a nép nagyobbik része már inkább a saját bőrén tapasztaltak szerint ítél. Ideje lenne már józanul gondolkodni, mert különben nagyon nagy bajok lesznek itt.

„ott van Olaszorszag a jo pelda, vagy meg jobb Gorogorszag”

Szerinted jó példa, hogy olyan kormányuk van, amelyre egyetlen olasz, vagy egyetlen görög sem szavazott?? :D Hát, haver, akkor fogalmam sincs miért vagytok kibukva Orbánra, az ő eszközei ezekhez képest a demokrácia kis zenélő ékszerdobozai. :D

Nincsenek magyar zsidók!
Ilyen nem létezik!
Magyarországon élő, magyarországi diaszpórában élő, Magyarországon honosodott, magyarországi, magyar állampolgárságú zsidók vannak, akiknek 1948 május 14-óta a hivatalos hazájuk Izrael demokratikus zsidó állam és nem Magyarország.
A magyar kultúra, nem a zsidók etno-szociokulturája. A zsidóságnak saját kultúrája és saját szokásjoga, jogszokása és spiritualitása van. Ennek a helye Izrael és nem Magyarország.
Magyarországra a jelenleg itt tartózkodó zsidóság máshonnan elmenekülve kéredzkedett be, mert nem volt saját állama. Most van. Van már 1948 május 14-óta. Ezért minden zsidónak a saját hazájában és nem máshol kell tartózkodnia!
Vagy ha itt tartózkodik, akkor tudomásul kell vegye a magyarság politikai prioritását és szellemi és anyagi kultúrájának primátusát Magyarország területén.
Ha a zsidóságnak politikai ambíciói vannak, azt saját izraeli szidó társadalmában élje ki értékesítse és ne máshol, de különösképpen ne Magyarországon, mert erre semmi indoka nincs.
Mivel, ahogy azt fentebb elmondtam, hiszem saját zsidó állammal rendelkezik!

Válaszok:
next | 2012. január 2. 22:18
jenggot | 2012. január 2. 22:21

1.) Tudtommal Gyurcsány a 2006-os költségvetési adatok meghamisítása miatt (emlékezz, a választások után sürgősen új konvergencia programot kellett írni) nehéz helyzetbe került az EU-ban (Brüsszelben). Putyint mint "szövetségest" felhozni, hát.. - de nem sígetek kitalálni, hogy a volt KGB-s legény miért találkozott Gyurcsánnyal szívesebben mint Orbánnal.
2.) Az őszödi beszéd nyilvánpsságra kerülése után (2006 utánt említettem) Gyurcsány belpolitikai helyzete az ellehetetlenülés felé tartott 8de volt más eleme is).
3.) Gazdaságilag gondolom nem kell említsem a költségvetési hiány értékét, a gazdasági teljesítményt (2008-tól különösen).
4.) Természetesen minden egyéni utat járó, karizmatikus politikus/vezető közellensége az USA-nak. Az EU-ra ugyanígy veszélyes lehet minden különút. De ha nem tudják félretenni az Orbánt, akkor tárgyalni fognak Vele.
5.) Most úgy tűnik, hogy sikerült megszabadulni a devizahitelek nagyrészétől, így a forint elleni spekulációval kevésbé lehet napi politikai nyomást gyakorolni. Addigra (2013-ra) kifut az IMF-hitel, s úgy tűnbik, hogy makrogazdasági mutatóink is rendben vannak. Ez jó hátteret adhat.
6.) Különösen, hogy nincs komoly hazai ellenzék/alternatíva. Legalábbis én még senkitől sem hallottam.

Válaszok:
schnee | 2012. január 2. 23:01

Én meg azt gondolom hogy az MSZP jobb oldali gazdaságpolitikája és az erre adott zemberek válasza döntötte el hogy legyen az Orbáni nacionalista jobb hatalmon. Tapasztaljuk meg milyen is ez.

Ez lenne a TI DEMOKRÁCIÁTOK???
Ez közönséges GYARMATOSÍTÁS faszikám!
Mitől demokrácia az,ha egy külföldi hatalom ULTIMÁTUMOT ad,egy szuverén ország kormányzatának hogy TÁVOLÍTSA EL annak demokratikusan,nagy többséggel megválasztott miniszterelnökét?
Undorító amit felvázoltál,Pföjj bazmeg,akkor már tényleg inkább a diktatúra,az legalább nem akar másnak látszani mint ami...

Magának a kinézete pontosan mutatja a zsidó vonásokat.
Erről már küldtek fotókat, de a múltja sem fényes a leírtak alapján!
Ráadásul még a saját blogját is kitiltják természetesen a toleranci a nevében írt nyelvezete miatt!
Vissza magának is Romániába, vagy Németországba!
Magának legalább van választása!
Köcsög biblák!

Hm!

Válaszok:
Ak76 | 2012. január 2. 22:22

Igen. Ala tudom.

http://index.hu/kulfold/kem811..

http://www.origo.hu/itthon/200..

http://href.hu/x/aow3

Erdemes eszrevenni, hogy ezek messze a hivatalos protokollon tulmeno talalkozok voltak.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:25
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 22:43

Izraelben sem csak zsidók élnek.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:50

Orbánnak nemhogy politikai, de gazdasági szövetségese sincs a nagyvilágban.

És ez sokkal nagyobb baj az ország/nemzet/haza számára.

Kigazdálhatatlanul magas kamatra kapunk csak pénzt a külföldi befektetőktől. Ha kapunk. Pardon: " a spekuláns karvalytőkétől ".

De lehet hinni a mesékben. Aztán amikor Orbán neki vitte az országot a falnak, akkor már tényleg célszerű lesz felébredni a " nemzeti szuverenitás " álmából.

Aztán keresni egy olyan erőt, amelyiknél a " nemzeti érdek " a hazafias külvilági kooperáció lesz.

De addig kell nekünk egy " gazdasági és szociális Mohács ", hogy az összes " nemzeti függetlenségben " bízó magyar ember meglássa és megtanulja azt, hogy hova vezet az Orbáni Út.

Jó lenne ezt megspórolni, de egyre inkább azt hiszem, hogy a teljes kijózanodáshoz egy Mohács, de legalább egy Világos kell a magyar szavazóknak.

Sajnos. Oszt' majd " nemzeti érték " lesz a Realizmus és a Józan Ész tisztelete.

A görögök ( és az olaszok ) már tanulják...

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:28
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:35

Na de @nextie,milyen dolog már egy demokratának ZSIDÓZNI?:)
Még a végén benáculsz itt nekünk.

Válaszok:
next | 2012. január 2. 22:33

"Az esti bejelentett tüntetés főszervezője, Kopiás Attila Steve"...
:D
Lehet, hogy a rendőrök először viccnek hitték a bejelentést :D

Kónya egy bosszúszomja a saját elveszett egzisztenciájáért vicsorgó Moszkvában tanult zsidó ember.
Olyan, akinek a szülei, rokonsága a rákosista/rosenfeldista kádári nomenklatúra tagjai voltak. felmenői, nagyszüle dédszülei a zsidó tanácskormány holdudvarába tartoztak.

Mit akar Kónya?

Kónyát várja az aliázás lehetősége és az Izraeli állami szolgálat. Ott a helye! És nem itt!

Válaszok:
jenggot | 2012. január 2. 22:28
Faqtya ezredes | 2012. január 2. 22:30

Ennyi? Keress már rá Gugliban: "orbán ump", vagy "orbán cdu".

Nem ismerem Kónyát. Szerintem te se.

Válaszok:
next | 2012. január 2. 22:35
szabad magyar 2012. január 2. 22:28

Jajj,ezek az emberek azt hiszik,hogy tudják mi történik ma az országban.
A háttérben megbújó erők az unio álcája mögűl irányítják az eseményeket.
Feltűnő,hogy pár éve még alig volt reakció. Most,hogy 100 év után újra van esély egy kis függetlenedésre beindult a propaganda.Félnek,hogy a lábunkra állunk gazdaságilag mert ennek az eurózóna tagok innák meg a levét.Tisztára mint a kommunizmusban csak foditva

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:43

És komolyan azt hiszik az EU-ban, hogy a FIDESZ olyan jelöltet fog állítani, aki nem mindenben az Orbán politikáját/tanácsait/utasításait követi..?

Képzelem, ha pl. a Kövér vagy az Áder veszi át a helyét, akkor milyen "boldog" lesz az EU..

És mi lesz, ha fordítva sül el a nyomásgyakorlás (erre megvan az esély: nem mindneki örül Hozzád hasonlóan a külföldi erőszaknak saját dolgainkat/bel-/magánügyeinket illetően), s 2014-ben ebből profitálva, megerősödve jön vissza az Orbán.

Vagy éppen ebből táplálkozva a Jobbik, ugyebár.. - hiszen a szabadon választott magyar miniszterelnök külső kényszerrel történő eltávolítása minden EU-ellenes, függetlenségpárti érvüket tettekkel igazolná: kampányt is alig kellen folytatniuk.

Szerintem nagy fellőtlenség kívülről beavatkozni egy parlamentáris demokrácia belügyeibe, s nem értem az ezt kajánul várókat és "örömüket".

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:34

„Kigazdálhatatlanul magas kamatra kapunk csak pénzt a külföldi befektetőktől”

De értsd már meg: ez nem Orbán hibája! :) Vagyis... annyiból semmiképp nem, hogy nem ő okozta, másfelől pedig amikor épp ez ellen akarna fellépni, mondjuk hogy Simort és elvtársait messzire röpítené a jegybank éléről, akkor pont a magadfajta tökfejek ordítoznak a leghangosabban. :)

„amikor Orbán neki vitte az országot a falnak”

Tévedés, 2008-ban jött a fal, azóta sem sikerült talpra állnunk.

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 22:36
BCD-92 | 2012. január 2. 23:10
Faqtya ezredes 2012. január 2. 22:30

Decemberben mondott le a szagosszervezeti elnöki tisztéről.

Tudja valaki, mennyit kaszált addig?

És ki fizeti ezeket és miből?

Mindenesetre ha kb. havi 1,3 millát veszunk alapul, még jó ideig nem kell egzisztenciális gondokkal küzdenie.

A zsidó, aki nem vállalja a fajtáját, na csak ez az eszköz marad, hogy felhívjam a figyelmét a múltjára!
Egyébként semmi bajom velük, csak a titkos komcsikkal, meg a titkos zsidókkal!
Csak ennyi a lényeg!

Nem olyan egyszerű bárkinek is leváltani a Fideszben Orbán Viktort. Ő a pártelnök, rengeteg ember van a Fideszben (a felső vezetésben is), akik jobban kötődnek Orbánhoz, mint a Fideszhez. Illetve Orbán a Fideszben egyfajta ragasztót képez a Fidesz különböző oldalai között liberálisoktól a hard konzervatívokig és persze vannak akik csakis Orbánért szavaznak a Fideszre. Orbán nélkül a Fidesz egy része nagy eséllyel darabokra hullana, nincs még egy olyan ember a pártban, aki tudná Orbánt helyettesíteni. Egyedül akkor vonulhatna félre, amikor már arra van esély, hogy a Fidesz úgy veszít 2014-ben, ahogy az MSZP veszített 2010-ben és ezt egy Orbán nélküli Fidesszel mérsékelni lehetne.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:35

Mo-t gazdasagilag osszedonteni 2 perc muva, a nemzetkozi gazdasagi kapcsolatok, a kereskedelem, a kolcsonos _bizalom_ es _joindulat_, kozos _ertekrend_-en alapszik mint fundamentumok. Aki ezeket felrugja, kiteszik a kozossegbol. Mo-nak el kell donteni a nyugati intezmenyrendszerhez, ertekvilaghoz akar tartozni, vagy valami egesz mast akar. Ki lehet lepni az UNIObol, a NATO-bol, az egesz euro-atlanti intezmenyrendszerbol. De akkor azt kell mondani, hogy ezt akarja az orszag. Akkor rendezni kell egy valasztast, ahol Orban ezt _felvallalja_, nem ugy mint 2010-ben hogy csak hazudodik vagy semmit sem mond a terveirol. Es ha ezek utan fair versenyben az orszag tobbsege azt mondja, hogy nem ker tobbet abbol a szovetsegi rendszer(ek)bol ahova tartozunk, akkor azt kell csinalni. Az EU es az USA nem fogja turni, hogy diktaturat epitsenek ki az euro-atlanti intezmenyrendszer keretein belul. Lehet ezt kivulrol beleszolasnak vagy barminek nevezni, ezt nem fogjak hagyni, vagy maradunk, mert igy dont a tarsadalom, es akkor Orbannak mennie kell, vagy a tarsadalom Orban kulonutassagat akarja, akkor viszont Monak kell mennie.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:46

Én néhányszor találkoztam vele és beszélgettünk.
Valóban Moszkvában tanult!
Az, hogy nem zsidó, azt viszont garantálom!

Hm!

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 22:42

Ez nem is eroszakkal szokott tortenni, nezd meg Berlusconi is lemondott, Papandreu is lemondott. Ezek sem szeretik kevesbe a hatalmat, mint Orban, de ertettek a szobol, hogy a szemelyuk akadalya az orszag ugyei rendezesenek.

Válaszok:
Kosinva | 2012. január 2. 22:51
Kosinva | 2012. január 2. 23:04

Te ki a francnak drukkolsz..?!

Javaslom, hogy a görögökre és az olaszokra vonatkozó cinikus megjegyzésedet tedd meg az melített országokban, s Te is gyorsan tanulni fogsz, makarenkói módszerekkel.

Apropó: Te milyen alternatívát tudsz felvázolni? - természetesen csak olyanról érdemes beszélni, akit a magyar választópolgárok demokratikus úton többséggel megválasztanak (ehhez az alapelvhez ragaszkodnék), nem pedig ki tudja milyen mutyiban ránk erőszakoltat.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:38

A következőt próbáld meg elmagyarázni a kedves vezetőnek ha találkozol vele.
Magyarország nem Görögország. Magyarországnak forintja van Görögországnak eurója.
A magyar állampapírokat a kutya nem fogja megvenni még akkor sem ha 20% kamatot írtok rá. A görögöt megvették.
Nem fogunk kapni kigazdálkodhatatlanul magas kamatra pénzt a külföldi befektetőktől, mivel forintunk van és nem eurónk.
A befektetők tudják, hogy a forintot a kutya se fogja megmenteni így nem is kockáztatnak a tuti buli reményében.

Szóljál a főnöknek, hogy a bandzsa pénzügyi zseni fogja megbuktatni.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 22:43

Nem lenne rossz egyszer tenyleg egy demokratikus valasztast tartani, mert 2010 nem ilyen volt, maximum formalisan, tartalmilag szo nem volt hasonlorol. Ahol minden part _valoban_ elmondja a kampanyban mit akar, sot, legalabb torvenyjavaslat halmaz formajaban be is mutatja, es utana tenyleg azt is csinalja, amit igert, mert ez ugye sem 2006-ban sem 2010-ben nem igy volt.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 22:55

KÓNYA HALACHIKUS ÉRTELEMBEN NEM ZSIDÓ, DE ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ!

Erről nem érdemes vitatkozni, mert ez szűk körében ez ismeretes róla!

Válaszok:
next | 2012. január 2. 22:44
de karatna | 2012. január 2. 22:54

De azt azért remélem vágjátok odaát a sötét balfenéken, hogy konkrétan miért lenne szükségünk az IMF hitelére? Megvan? Na akkor most próbáld levezetni a következményeit annak, ha nem jutunk hozzá hitelhez, de most már ügyelj a fontosabb részletekre is. :)

T ö k é l e t e s !!

Válaszok:
szabad magyar | 2012. január 2. 22:45
Faqtya ezredes 2012. január 2. 22:43

”Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön - rózsadombi otthonában”

Inkább nem mondok semmit.

A maga szűk környezete mit ismer magáról?

Robinzon Kurzor 2012. január 2. 22:44

"Kínai Kálmán elemzése szerint papírkutyák a mostani tüntetők, a 2006-osok sokkal keményebben nyomták."


Tényleg a kődobálás-gyújtogatás az etalon?

szabad magyar 2012. január 2. 22:45

köszönöm.

Ez nevetséges. Csak ami eszembe jut:

- egy nyelvtörvéynes Szlovákia,
- egy Benes-dekrétumos Csehország,
- egy mindenben különutas Nagy-Britannia,
- egy etnikai ellentétben fuldokló Belgium,
- egy katalánokkal mit kezdeni nem tudó Spanyolország,
- egy észak-írországi vallási ellentét,
- egy félig megszállt Ciprus,
- egy széthazudott/csalt görög államháztartás

szóval ez mind az EU-ba való, csak és kizárólag az orbáni politika (no és persze Magyarország) nem odavaló.

Szerintem észre kellene venni, hogy nem értetkekről (legfeljebb érdekekről) van szó esetünkben..

Válaszok:
elfelejtette | 2012. január 2. 22:49

szerintem olyan húszezren lehettek kb., a százezer nyilván erős túlzás.
ez az alapján is reális becslés, hogy a facebookon 6600-an jelölték be hogy mennek biztosan (tehát ennyien minimum voltak: https://www.facebook.com/event..) + a szervezők ált. úgy 3-5-tel szoktak szorozni.

elfelejtette 2012. január 2. 22:49

Haygd rá, vagy hülye, vagy hülyének játsza magát. Annyira demokrata, hogy egyfolytában arról ábrándozik, hogy külföldről megpuccsolják Orbánt. Orbán a fő mumus, ennyiben ki is merül Seggelem demokratasága. Annyira ért ő gazdasági meg politikai dolgokhoz, mint általában a liberális értelmiség. Tornából felmentve.

Eléggé szomorúak is ezért az ottani zsidók!
De Istennek hála erősödik az ortodoxia.

Még egyszer!

A zsidóság hazája Izrael és nem Magyarország.
Üzenet a zsidósághoz
http://www.youtube.com/watch?v..

Rengeteg ember meghalt azért, hogy végre legyen önálló zsidó állam!
Minden becsületes zsidónak ott a helye.
Akik nem akarják saját zsidó hazájukat gyarapítani, azt építeni, abban élni, az izraeli zsidóság társadalmához tartozni, azok becstelen sehonnai, szarkeverő szemét zsidók!

De ezt izraeli zsidók nyilatkozataival és riportokkal is alá fogom támasztani a közeljövőben.

Addig meg kussoljatok!

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:02
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 2. 23:59

Az olaszoknál és a görögöknél már annyira erodálódott a kormányfő a saját pártján belül is, hogy nem volt mit tenni. A Fideszen belül még tartja magát Orbán Viktor és tartani is fogja magát, mivel senki se merne szembe nézni azokkal a fideszes választókkal, akik Orbánért szavaztak a Fideszre és akiket Orbán nélkül elveszítenének (főleg ha a Fidesz váltja le és nem valami indokkal mond le Orbán saját maga).
Persze az nekem egyéni dolgom, hogy én például Pokorni Zoltánt jobban kedvelem miniszterelnöknél.

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 22:53

Egyszer szívesen olvsnám hogyan magyarázod a pedigrédet,a múlt rendszerben betöltött szerepedet,kitüntetésedet meg a szellemi megvilágosodásod történetét.Tanúlságos lehetne ifjú köpönyegforgatóknak.

Az orbáni politika elfogja vinni az országot a falig. Lesz államcsőd. Orbán paranoiás.

Válaszok:
Kosinva | 2012. január 2. 23:07

Kónya pofájáról száradjon le a bőr ha letagadja zsidó származását!
Akkor ocsmányságát, már tényleg nem képes jobban felülmúlni!

Menjen Izraelbe, vállaljon munkát és mutassa meg, hogy hasznos tagja a zsidó társadalomnak!
Ne itt romboljon!

Válaszok:
JackHárpi | 2012. január 2. 22:56
huttinger | 2012. január 2. 22:59

Akkor Te formálisan szavaztál 2010-ben..? Akkor miért politizálsz?

Vagy csak a FIDESZ-szavazók választottak formálisan? - egyre több a tisztázni való.

Válaszok:
egysegelem | 2012. január 2. 22:57

Te is zsidó vagy ?

En nem megyek haza szavazni, 2010ben sem voltam.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:03
bambuci | 2012. január 2. 23:10

Már néhány napja írtam neked, hogy lassan az derül ki, hogy ebben az országban nem is élnek magyarok. Rajtad kívül. Karatna az utolsó magyarmiohikán. :-)

Válaszok:
nyugi | 2012. január 2. 23:02
de karatna | 2012. január 2. 23:15

"5.) Most úgy tűnik, hogy sikerült megszabadulni a devizahitelek nagyrészétől, így a forint elleni spekulációval kevésbé lehet napi politikai nyomást gyakorolni. Addigra (2013-ra) kifut az IMF-hitel, s úgy tűnbik, hogy makrogazdasági mutatóink is rendben vannak. Ez jó hátteret adhat."

Erre van valami hivatalos adatod? Az Onkormanyzati adosagoktol hol szabadultunk meg - Lasd a lezer jani levele, vagy a gepjarmu hitelesek megsegitese mikor tortent meg

Mindketto ugyanugy devizahitel es akkor meg a vallalkozasok devizahiteleirol nem is beszeltem.

Eddig a devizahiteleseknek csak eg nagyon kis reszen segitettek - elsosorban azokon akik sajat soraikbol szarmaznak (lasd vegtorlesztesi torveny amit elsosorban a kepviselok maguknek hoztak)

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:13

"magyarmiohikán."

Hogyne, hogyne... főleg ez...

Ma a Hajós utcában láttam egy csomó LMP-s zsidó fiatalt.

Arra gondoltam, hogy ezek miért nem Izraelben tevékenykednek? Zsidóságukat miért nem az izraeli állam érdekében fejtik ki? Zsidóságukat miért más nép államának rombolására pazarolják?
Ott láttam apjukat is. Akik ezért mélységesen szégyelljék magukat.

Ott van Gáza!
Lehet telepeket építeni!
Nosza!
Ott vannak az izraeli csúcstechnológiai szinten működő mezőgazdasági egységek, lehet ott diákmunkát végezni.
A zsidóknak nem itt kell rebelliót csinálniuk, hanem otthon Izraelben értéket teremteni.
De mielőbb!
Minél előbb!

Válaszok:
JackHárpi | 2012. január 2. 23:05

1.) Szavazni nem kell hazajárni, külföldön is lehet (igaz, a Gyurcsányék-Bajnaiék bezárattak jópár követséget/konzulátust, de sok helyen még így is lehet).

2.) Ezesetben nem tudom miért beszélgetünk. Intézd kint (akárholis) az ügyeidet, szólj bele az ottani közösség életébe (már ha hagyják). Mondanám, hogy kibicnek semmi se drága, de nem akarom vitatni az emberségedet/jószándékodat, csak a magam részéről nem hiszem, hogy Te vagy a megfelelő ember, akivel hazai sorskérdésekről eszmét kell cserélnem.

Elsőre egy kicsit mást értettem. Másodszorra válaszolva a felvetésedre. Orbán ha úgy látja, hogy Magyarország nem tud kijönni a bajból, ha ő marad a miniszterelnök, akkor lehetséges, hogy lemond. De a Fideszen belül nem fogja senki se eltávolítani Orbánt vagy komolyabban megpróbálni. Persze előbb ő se fog lemondani, minthogy akkor, ha már más megoldást ő se lát és ha nem mondana le, akkor a Fideszen belüli reputációja is komoly veszélybe kerülne.

szabad magyar 2012. január 2. 23:04

Ha a jövőbe tekintek,akkor szerintem az euro bukik.Kb.:60-70% esélyt adnak rá azok a hitelinősítők akik ellenünk dolgoznak.De akkor ,hogy is van ez?Miért akarnák megementeni az eurót ugyanazok.Mi húzódhat meg a háttérben.
A képlet egyszerű.Az országok további kifosztása.Ha mi magyarok útban vagyunk akkor erővel visszahúznak a gödörbe minket.ILYENEK A BANKÁROK.

Válaszok:
BCD-92 | 2012. január 2. 23:37

A legjobb az árpádsávos zászlók a tüntető tömegben c. rész volt, igazán viccessé tette a helyzetet..

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 23:14
Kosinva | 2012. január 2. 23:22

No Te is zsidó vagy?

Nem lesz államcsőd. Orbán nem annyira hazárdjátékos, vagy ha igen, akkor a Fideszben és a polgári oldalon Orbán és Matolcsy nagyon nagy bajban lesz.

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 23:12

A kigazdálhatatlanul magas kamat az egy jelenlegi helyzet, amit kezelni kell, mert tartósan gazdasági visszaesést okoz.

Ez ténykérdés.

Hogy ezt a mostani helyzetet ki okozta az véleményes, de a megoldás szempontjából tökre mellékes.

Az meg szintén mindegy, hogy ki a jegybankelnök - felőlem lehetne a Bajerzsóti is, hogy a " nemzetben gondolkodók " kielégülhessenek -, mert az államadósság megújításában és a gazdasági nihil megoldásában semmilyen szerepe nincs.

A devizatartalékunkból meg akár még finanszírozni is lehetne Matolcsy álmodozásait, vagy Simicska bizniszelését, de akkor azonnal elszállna a forint, bedőlnének a devizahitelek, aztán a bankok, eltűnnének a betétesek pénzei ( vagy zárolná Orbán, vagy elinflálódna ), bedőlne az ország. És végül a Szeretett Orbán.

Folytassam?

Lehet hülyíteni a jónépet, de ezek a gazdasági és pénzügyi dolgok roppantul egyértelműek. És a mindenkori következmények is.

Ennyire egyszerű ez.

És nem az " ortodox " és/vagy az "unortodox " megoldásokról szól a történet, hanem arról, hogy működőképes-e a dolog, avagy nem.

A legtöbb gazdasági lépésnek, vagy lépéssornak tudható a végeredménye.

Ezért mondják a szakemberek Matolcsy lépéssorára azt, hogy működésképtelen és nem hoz fejlődést/növekedést és ezáltal új munkahelyeket.

Egyszerű a történet, mert minden " unortodox " ( nem szokványos ) lépéssor " ortodox", tehát ismert következményekkel járó lépések sora.

Ezt nem kunszt egy szakembernek lemodellezni.

Az már nagyobb feladvány, hogy ezt a zembereknek közérthetően lefordítsák.

Orbánnak és annak a kókler Matolcsynak az a mákja, hogy erre egyenlőre képtelen az ellenzék.

Ha ez sikerül nekik, akkor Orbán akkorát bukik mint nemrég a maszop.

Ennyi.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 23:26

Nem jársz haza szavazni, akkor minek foglalkozol az itthoni helyzettel?!
Szerintem felejtsd el az is h tudsz magyarul...

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 23:14

Gyakorlatilag az államcsőd IMF megállapodás nélkül programozott.
Orbán paranoiás küldetés tudatban szenved. A pali már nem tud a realitás szintjén gondolkodni.

Módosítok: egy jelentős részétől. Az életminőségre és így a politikára gyakorolt hatása egy autó- ill. egy lakáshitelnek nem ugyanaz. Az önkormányzatit sem feltétlenül azonnal érzi a saját bőrén a dolgozó. Én a legközelebbi (2014-es) választásokig értettem, amit írtam. S ez persze csak az egyik elem.

Válaszok:
huttinger | 2012. január 2. 23:18

Ezt a dumát elvárom tőled a határon túli jobbosok hozzászólásai után is.
Ok???

És szerinted azok hogy kerültek oda?

Válaszok:
cutcopy | 2012. január 3. 00:03

Budapesten 12 ezer 750 hitközségi tag van, de kb. 84 ezer zsidó él és összesen 160 ezer zsidó és zsidó származású honfitársam és legalább ennyi filoszemita.

Ezek budapestre a belvárosi részekre, a Lipótvárosra és az Újlipótvárosra koncentrálódnak. Ezért is volt a mai tüntetés olyan kényelmesen megközelíthető a budapesti zsidó tömegeknek, akik a tüntetők 80-90! át adták. Összességében max. 15 ezer fő (maximum) - mérési adat-.
Mivel itt Budapesten él Közép-Európa legnagyobb ( bár önmagát álcázó )zsidó népessége, ezért ez igen feltűnő volt.

Mivel a polgári vagyonos zsidóság 1947 után elhagyta az országot, az itt maradt alacsonyabban iskolázott zsidó réteg viszont részint egyéni bosszúból, részint megcsillanó egzisztenciális okokból nyakig prostituálta magát a moszkovita bolsevizmusban. Még attól sem riadt vissza, hogy vallásos hitsorsosait megalázza és fikailag is bántalmazza, sőt elűzze. Ezért hiteles ortodoxiából alig-alig maradt valami. Ez a erkölcsileg prostituálódott, hígzsidóság most saját egzisztenciális monopóliumának elvesztésétől fél, amit már generációkon keresztül teljesen önkényesen és szinte kizárólagosan bitorol!

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:16
huttinger | 2012. január 2. 23:20
Kosinva | 2012. január 2. 23:32

Budapesten 12 ezer 750 hitközségi tag van, de kb. 84 ezer zsidó él és összesen 160 ezer zsidó és zsidó származású honfitársam és legalább ennyi filoszemita.

Ezek Budapestre a belvárosi részekre, a Lipótvárosra és az Újlipótvárosra koncentrálódnak. Ezért is volt a mai tüntetés olyan kényelmesen megközelíthető a budapesti zsidó tömegeknek, akik a tüntetők 80-90! át adták. Összességében max. 15 ezer fő (maximum) - mérési adat-.
Mivel itt Budapesten él Közép-Európa legnagyobb ( bár önmagát álcázó )zsidó népessége, ezért ez igen feltűnő volt.

Mivel a polgári vagyonos zsidóság 1947 után elhagyta az országot, az itt maradt alacsonyabban iskolázott zsidó réteg viszont részint egyéni bosszúból, részint megcsillanó egzisztenciális okokból nyakig prostituálta magát a moszkovita bolsevizmusban. Még attól sem riadt vissza, hogy vallásos hitsorsosait megalázza és fikailag is bántalmazza, sőt elűzze. Ezért hiteles ortodoxiából alig-alig maradt valami. Ez a erkölcsileg prostituálódott, hígzsidóság most saját egzisztenciális monopóliumának elvesztésétől fél, amit már generációkon keresztül teljesen önkényesen és szinte kizárólagosan bitorol!

Látod itt a baj!

Ez olyan, mint amikor a magyar a kutyáját az utcán szaratja. A nappali tiszta marad. Az azon túli világhoz semmi köze és nem is akar belőle érezni semmit! Pedig az utca ugyan úgy Magyarország, mint a nappalija......az önkormányzati hitel is visszaszáll majd a fejére.....

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:30

Nálad valaki ott bent leoltotta a villanyt...

"""Mivel a polgári vagyonos zsidóság 1947 után elhagyta az országot, az itt maradt alacsonyabban iskolázott zsidó réteg viszont részint egyéni bosszúból, részint megcsillanó egzisztenciális okokból nyakig prostituálta magát a moszkovita bolsevizmusban."""

Mintha nem lett volna holokauszt......

A legjobb amikor egyszerre lehetett látni az EU-s és az árpádos zászlót a tömegben.

„nem az "ortodox" és/vagy az "unortodox" megoldásokról szól a történet, hanem arról, hogy működőképes-e a dolog, avagy nem.”

Ezt nem vitatom, nagy mértékben pontosan erről is szól a dolog, mivel ha ilyesféle „unortodoxnak” becézett intézkedésekkel esetleg sikereket érne el a kormányzat, akkor ezeket már „működő mintaként” emlegetnék EU-szerte. Sok befolyásos pernahajder nem örül most a bankadónak, szektoradónak, banki hitelek törlesztőrészleteinek manipulálásának, nyugdíjbiznisz bezárásának, de attól szinte halálosan rettegnek, hogy ezeket később esetleg más államok is tesztelhetik a siker reményében...

Egyébként meg bár iszonyat, hogy milyen hibákkal dolgozik a kormányzat, de Orbán nem bukhat. Ezt most komolyan mondom. :) Hacsak nem akarunk egy Bajnaihoz hasonló IMF-báb miniszterelnököt és 2006-hoz hasonló utcai összecsapásokat, vagy esetleg nem akarunk egy egy „mérleg nyelve” mandátumszámú Jobbikot a következő parlamentben, akkor Orbán nem bukhat. :) Felőlem mindkettő előbbi lehetőség mehet, csapjunk a lovak közé... de nem véletlenül úgy írtam, hogy MI biztosan AKARJUK hogy ez történjen? :)

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:33
BCD-92 | 2012. január 3. 00:18
szabad magyar 2012. január 2. 23:26

Magyarországon mindenképpen államcsőd lesz IMF-fel,vagy nélküle.Az egész eurózóna be fog dőlni.Ez a nagy országok érdeke is.A sok árnyékország pl.mi és a többiek,egyre drágábban dolgozunk nekik,így nem tudnak versenyezni Kínával..De egy csőddel meváltozik és szolgából rabszolgák leszünk.Teszi ezt az államcsőd is.
Oly gyengék vagyunk magyar vállalkozások terén is,hogy ettől esetleg csak egy kemény kéz és kemény törvények menthetnek ki minket.És akkor abban a helyzetben,ott kell jól kihasználni a lehetőségeket.

Válaszok:
Kosinva | 2012. január 2. 23:38

Bárcsak itt lenne A baj..!

Ugyanis baj nagyon sok van. Csak hogy néhány fontosabbat említsek:

- a két oldal (nevezzük balnak/jobbnak vagy golbalistának/nemzetinek vagy urbánusnak/népinek) már nem tud normálisan beszélni egymással;

- nézd meg a demográfiai helyzetet;

- vagy a mostani tizen-huszonévesek ön- és honismeretét, "erkölcsi" értékrendjét, fizikai állapotát.

Ezzel szemben eladósodásra senkit sem kényszerítettek. De abban gondolom egyetértesz, hogy a lakhatással kapcsolatos válság kezelése gyorsabb beavatkozást/megoldást igényelt, az önkormányzati hosszabb távon lesz kezelhető.

Nem kell nagyon kommunistázni mert bőven van itt is.Az egész parlamentet el kell zavarni! Jobbik maradhat mert nem olajoztak és nem voltak komcsik sem!2/3 -dal nem lehetett lezárni az ügynök törvényt Viktor? Kellemetlen lenne mi ha kiderülne egy két dolog ugye?

Orbán Viktor - gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Stumpf István - a Hazafias Népfront alelnöke, MSZMP-tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Martonyi János - MSZMP-tag
Járai Zsigmond - MSZMP-tag
Varga Mihály - KISZ-titkár
Matolcsy György - MSZMP-tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
Mikola István - a Hazafias Népfront alelnöke
Harrach Péter - MSZMP-tag
Turi-Kovács Béla - MSZMP-tag
Fónagy János - MSZMP-tag
Deutsch Tamás - KISZ-titkár
Kövér László - KISZ-titkár, az MSZMP Társadalompolitikai Intézetének munkatársa
Kerényi Imre - MSZMP titkár
Hoffmann Rózsa - MSZMP-tag
Pozsgay Imre - az MSZMP KB és PB tagja
Szűrös Mátyás - MSZMP KB-titkár

Válaszok:
nyugi | 2012. január 2. 23:35
Ursa Maior | 2012. január 2. 23:38

A polgári vagyonos zsidóság (akik anno megannyi ma már nemzeti jelképnek számító gyárat alapítottak) 47-re hagyta el teljesen az országot, bár nagy részük már 45-re (vagy deportálták őket vagy elmenekültek), akik meg visszatértek vagy sikerült meglapulniuk az országban a háború utolsó éveiben, azokra utána vártak a kommunisták.

Ez lenne az egyik fontos dolog, hogy azokat a magyarokat (nem csak a magyar zsidókra gondolok itt) akik elmenekültek, illetve elkellet hagyniuk szülőföldjüket vagy a nácik vagy a kommunisták miatt azokat visszacsábítsuk szüleik vagy nagyszüleik hazájába.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:37
szabad magyar | 2012. január 2. 23:46

Egyetértek és ezt fogalmaztam meg burkoltan én is: Orbán sikere a jelenlegi bal-lib-zöld ellenzékének legalább akkora érdeke, mint a bukása. Nem csoda, hogy ezért (is) tehetetlenek.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 2. 23:49

Te a legújabb neveken állandóan ezt másolod be?

A rongy bolsevik zsidók ennek örülnének a legkevésbé.
Hiszen hogy néz a szemébe annak a polgári zsidó leszármazottnak a rongy kommunista államosító zsidó jabranc "kleptokrata" dédunokája, aki az elüldözött zsidó vagyonából gyarapodott meg?

Nekünk az ilyen zsidókból is a Szamuelly féle szemete jutott. Ma volt szerencsém ilyen rongycsomókkal találkozni!

Válaszok:
pirimogyoró | 2012. január 2. 23:58

Ezzel szemben a Tényszerű Valóság az, hogy A BANKÁROK próbálják erővel kihúzni Orbánt a gödörből ahova ezerrel ássa be magát, de ez a Nyakas Magyar bőszen ellenáll...

Ez az eurós buli egy más kávéház. A magyar média csak meglehetősen felületesen foglalkozik vele.

Nagyjából egy US-EU7-EU17-GB négyes körmérkőzés a sztori, ahol mindenki mindenkinek a barátja és az ellensége is egyszerre. És ez a viszony állandóan változik köztük szituktól függően. Egy sokdimenziós stratégia játék, amiben mindenki nyerni is és veszteni is fog valamit. Majd eccer' sokára. De az ajró marad.

De ez nem a mi problémánk. Sajnos.

Persze lehet addig is hülyíteni az ajró bukásával a hazai közvéleményt.

Addig sem kell Orbán és Matolcsy gazdasági böszmeségeiről beszélni...

A mezei (gimnáziumi, egyetemi) KISZ-titkárságot (továbbá őrs- és rajvezetőséget) ne keverd bele: ha emlékszel azokra az időkre, akkor azért ne, ha nem, akkor pedig kérdezd meg valamelyik idősebb felmenődet/barátodat.

Egy: Kína se olcsó már, tíz éve az volt, ma már nem.
Kettő: A "gazdag országoknak" megéri, ha periférián is pörög a gazdaság, mert akkor nem csak gyártás van, hanem van felvevőpiac is.
Mellesleg reménykedjünk hogy az EU nem dől be, mert akkor nem hogy nem fog jönni a Kánaán, hanem még rossz esettben az is lehet, hogy Magyarország orosz befolyás alá kerül, akkor pedig felfedezhetjük a magunkba rejtőző szlávságot.

Válaszok:
szabad magyar | 2012. január 2. 23:58

Ennyi szarkeverő, munkásőr konjunktúra bosszú zsidó közé ki akar visszajönni?

Ezek a saját emberüket lealázzák, ahogy ezt Dr. Egri Oszkárral is téték, miután a fejéhez vágták, hogy tekintettel arra, hogy az anyja nem zsidó ezért ő sem az és takarodjon!
Ezek mocskos kannibálok!
Ma az utca szemetének szerepét töltötték be.

van egy olyan szomorú érzésem, hogy azt a típusú zsidót maga az izraeli zsidóság is kiokádná magából. Ahogy elnéztem ma őket, talán igazuk van!
Isten verése valamennyi!

Javítás:

Ennyi szarkeverő, munkásőr konjunktúra bosszú zsidó közé ki akar visszajönni?

Ezek a saját emberüket lealázzák, ahogy ezt Dr. Egri Oszkárral is tették, miután a fejéhez vágták, hogy tekintettel arra, hogy az anyja nem zsidó ezért ő sem az és takarodjon!
Ezek mocskos kannibálok!
Ma az utca szemetének szerepét töltötték be.

van egy olyan szomorú érzésem, hogy azt a típusú zsidót maga az izraeli zsidóság is kiokádná magából. Ahogy elnéztem ma őket, talán igazuk van!
Isten verése valamennyi!

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 2. 23:54
szabad magyar 2012. január 2. 23:46

Egyetértek.Az én nagyszüleimet is menniük kellett Keletnémetországba mert svábok voltak. A mi kis falunk egyhatodát.Azt mondták rájuk,hogy nácik,mennetek kell.Akik pedig itthon maradtak elvették földjeiket stb.

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:54

De emlékszek. Csakhogy az MSZP-t (pártszervezet, szervezettség, hatékonyság, történet, befolyásos tagjai, a mindekori elnök párton belüli helyzete szempontjából) összehasonlítani a FIDESZ-szel.. - Te tényleg nem látod, hogy külön kávéház a kettő?

A „jelenlegi bal-lib-zöld ellenzéknek” nem érdeke Orbán bukása, legalábbis az újabbaknak (LMP, 4K, meg a többi gittegylet) egyáltalán nem, mert nekik esetleg még lehetne jövőjük... :)

Abban az esetben, ha Orbánt váltja egy Bajnai- féle IMF-es pöcs, valószínűleg lángba borul a főváros, és káoszba fullad a parlamenti munka. :) Először is nem tudom elképzelni, hogy a Jobbik ne akadjon ki olyan szinten, hogy ne térjenek vissza a „barikádok mögé” (az ismert béközepes sleppel), valamint nem tudom elképzelni, mit tennének a jelenlegi fideszes kormánytagok, frakciótagok? Maradnak, mennek? Kivel szavaz majd a kétharmad? Továbbra is a padsorban üldögélő Orbánnal, vagy a miniszterelnöki bársonyszékben terpeszkedő IMF-es makival? :) Ennek az agonizálásnak lehet hosszabb-rövidebb lefolyása, de a vége mindenképp választás lenne, ahol valószínűleg megint a Fidesz nyerne, és a Jobbik is a jelenleginél jóval erősebben szerepelne, tehát a „jelenlegi bal-lib-zöld ellenzék” újra a f*sz rossz végén találná magát. :)

Amennyiben esetleg valahogyan előrehozott választást hozna össze a balliberális ellenzék az IMF_EU-val közösen, akkor meg nagyjából ugyan az játszódna le, amit fentebb írtam, az utcai harcok kivételével: választás, Fidesz-KDNP-Jobbik 80%-os fölény a parlamentben, „jelenlegi bal-lib-zöld ellenzék” k*rva szopóágon, mert másodszorra már furán hangzana egy „nemtetszikarendszer” kampány. :)

De szerintem ezek a ballibek nincsenek teljesen tisztában saját lehetőségeikkel, és a cselekedeteik következményeivel, vagy tényleg ennyire ostobák, hogy saját magukat nyírják ki. :)

Válaszok:
elfelejtette | 2012. január 2. 23:56

Pontosan azt hozta a tüntetés, amit vártam.

-MSZP
-DKP
-LMP
-Szolidaritás
-Szedett-vedett civilek, leszbikusok.

Ez összességében egy Dob utcai különítmény volt, meglehetősen szép létszámmal, ahogy azt a netes hecckampány után várni lehetett. Remélem, hamarosan balhézni is nekiáll néhány hülyegyerek.

A hatalmas semlegesek, csalódottak tömege sehol - ide az ment, aki nem szereti Orbánt. Abból meg mindig volt pár.

HAJRÁ, FIDESZ! :)

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 00:39
Aldo Raine hadnagy 2012. január 2. 23:54

Megint csak zsidózni tudsz te pszichopata komcsi?
Jó volt látni, ahogy a maroknyi f*szfej haveroddal ott lapítottatok, és pár focidrukkerektől megszokott rigmuson kívül semmire nem voltatok képesek.
Hiába próbáltátok provokálni a demonstrálókat, csak szánalmat, lenézést kaptatok.
Nevetséges pancserek gyülekezete.


És most sem tudsz elszakadni beteges szokásodtól,és újra csak a szegényes szókincsedet használva írod hülyébbnél hülyébb hozzászólásóidat:

http://kepfeltoltes.hu/111226/..

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:57
nyugi | 2012. január 2. 23:58

Hivatalosan a sváb kitelepítés a náci németekkel kollaboráló Volksbundistákra terjedt ki, (hivatalosan nem többre), azokra, akik kijelentették, hogy, mint népi németek rájuk a hitleri közigazgatás érvényes. Ezzel gyakorlatilag elkövették a hazaárulást.
Ezt azért tudom, mert egyik nagyapai családtagom ebben a bizottságban fontos szerepet töltött be.

Igen ám, de a végrehajtás bosszúszomjas egykori vöröskatona prolik, irigy alkoholista zsellérek és kapzsi vért kívánó munkatáborokból visszatért zsidók kezében volt. Az eredményen meg is mutatkozott!
Ez, ha jól tudom Ungváry Krisztián történész területe!

Válaszok:
pirimogyoró | 2012. január 3. 00:09
elfelejtette 2012. január 2. 23:56

"és a Jobbik is a jelenleginél jóval erősebben szerepelne, tehát a „jelenlegi bal-lib-zöld ellenzék” újra a f*sz rossz végén találná magát. :)"

Én viszont őszintén, szívemből kívánom, hogy a híresen EU-konform, bázisdemokrata Jobbikkal kerüljenek egy koalícióba a mostani szedett-vedett baller csapat. :D

Válaszok:
freehckr | 2012. január 3. 00:04
Aldo Raine hadnagy 2012. január 2. 23:57

"De ezen a magyarosított nevek sem segítenek."

Ez tőled elég vicces.
Te,Kirschteuerből magyarosított Bodó, hazátlan német-román uszító komcsi elmebeteg.

Csak nem te húzogattad szét Gonda beszédénél az erősítést sunyi módon?
Vagy talán te kürtöltél ott az oldalbejáratnál?

Válaszok:
de karatna | 2012. január 2. 23:59
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:06
pirimogyoró 2012. január 2. 23:58

Hogy nem tudott még beforrni az a rongy-mocsadék pofád, amivel egy mondatba 3 zsidózást is beleokádsz, te szerencsétlen féreg. Ha nincs mondanivalód, akkor inkább hallgass, vagy írj tele egy füzetet, hogy zsidó-zsidó-zsidó...
Ha csak ettől élvezel, akkor megértem, ilyen perverzitás is biztos van, de ha másképp is megy, inkább próbálkozz meg azzal! Szerencsétlen.

A tüntetés-felvételeken láttam néhány igen bukó arcot... találgattam, hogy melyik lehetsz...
Végülis nem tudtam dönteni, mert nagyon sok bunkó volt ott.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:04
szabad magyar 2012. január 2. 23:58

Ez igaz a gazdaság akkor éri meg nekik ha pörög csak nem mindeggy mennyi pénzt vonnak ki az országból.Mert ha így folytatódik nem lesz nekik felvevőpiacuk és nekünk meg saját gazdaságunk.

Mi az?
Átvetted a műszakot?
Aztán vigyázz a recepción!

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:08
Aldo Raine hadnagy 2012. január 2. 23:59

"A zsidóság hazája Izrael és nem Magyarország.
Üzenet a zsidósághoz "


A német-románok hazája meg Németország vagy Románia...úgyhogy távozhatsz valamelyik hazádba, komcsi.

Háááát ez olyan gyenge volt,mint a tavaszi lepkefing.Siffer,így nem leszel kormányzó párt.Szólhatsz a haveroknak Telavivba,meg nevjokba,hogy abbahagyhatják a bohóckodást.Te meg ne fosd bokán magad,annyira nem szar a helyzet,hogy egy fitymavisszaállító műtéten gondolkodj.Használhatod Jozefina ánuszába sapka nélkül is.

Két lehetőség van: vagy saját lábukon mentek vagy vitték őket..

Ha a Jobbik lenne ilyen „mérleg nyelve” szereplő a parlamentben, akkor ha csöpp eszük is van, és szeretnének valamit is elérni a céljaikból, akkor kormányon kívüliként egy kisebbségben lévő Fidesz kormányt támogatva „lemutyizzák” a dolgot. A Jobbik nem teheti meg, hogy bármiben is együttműködik a ballibekkel. :) Lásd a mai demonstrációt: egyértelmű, határozott elhatárolódás.

Válaszok:
SoukySanjay | 2012. január 3. 00:13
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:04

"A tüntetés-felvételeken láttam néhány igen bukó arcot... találgattam, hogy melyik lehetsz...
Végülis nem tudtam dönteni, mert nagyon sok bunkó volt ott."

Nem olyan sok, 100-200 jobbikos/gárdista/fogyatékos volt csupán...meghúzták magukat.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 00:06

Kucc kucc, Mr "Éleselme".

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:06

Egyik sem.
És kiaf*szom az a Gonda?
Valami félszerzet az is, mint te, ugye? Az is valami félnémet félidióta.

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:08

"Mi az?
Átvetted a műszakot?
Aztán vigyázz a recepción!"


Magadnak írogatsz ilyeneket? :)
Szerencsétlen idióta.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 00:10
pirimogyoró 2012. január 3. 00:09

Neked is kellett volna egy jó kis munkatábor. Vagy az említett nagyapai családtagodnak. Akkor most nem lenne lehetőséged kapzsi vért kívánó munkatáborokból visszatérőkről zsidóznod.
Te nem voltál munkatáborban, mégis itt öklendezel.
Az a baj, hogy minket, magyarokat, az ilyen véresszájú, ökölrázó, semmirekellők után ítélnek meg. Ezért nincs becsülete a magyarnak a világban sehol.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:14

Látom nem felejted el magad lájkolni...

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:16

Az utcai eseményeken készült tudósítások szerint a zemberek túlléptek az Orbán-Gyurcsány tematikán. Alapvetőbb gondjaik vannak. Nagyon elszakadt a magát elitnek, bp-i középosztálynak, minőségi tüntetőnek tartó ...-ág a valóságtól.
Ha a dugó kirepül mi lesz?
Ekkora önhittséget, magabiztosságot' Ez a ...-ág realitásérzékének hiányáról tanúskodik. Vagy leverik majd az éhséglázadót, felkelőt és ezt már tudják? Mintha két különböző világ élne itt az országban! A viselkedésből úgy tűnik, ...-ék már ismerik a következő lépést.
TRAGIKUS, GONDOLKODJANAK EMBEREK HA EMBERNEK TARTJÁK MAGUKAT, NEM DISZNÓNAK AKI FAL (SZEBBEN ADY UTÁN: DISZNÓFEJŰ NAGYÚRNAK)!

szabad magyar 2012. január 3. 00:12

Mekkora baj van ebben az országban.
Milyen messze vannak a vélemények egymástól.Sajnos ebből nem lesz felemelkedés.Én a gyermekeimben bízok,Talán akkor már megváltozik a gonolkodás.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 00:24

Nem is égtek,mint a meghívók.A többiek meg szánalmasak voltak.Fletó úgy elbújt,mint a bolha a dunyhában.A zseléfejű meg brekegett valamit,de az nem volt érdekes.

...-égnek Isten ne irgalmazzon!

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:14

"Az a baj, hogy minket, magyarokat, az ilyen véresszájú, ökölrázó, semmirekellők után ítélnek meg. Ezért nincs becsülete a magyarnak a világban sehol."


Erről talán nem tehet @de karatna, hiszen ő nem magyar, hanem német-román.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 00:16
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 00:15

Na, melyik ütődött kommunikált a droidok közül hitleri karlendítéssel az Andrássy-Nagymező kereszteződésben? Faqtya, Dodó, butapesti, Honfi-fi, nyugi stb.?

Tapsikolás volt az alaptákolmány beiktatása örömére?

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:22
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:16

Az a te szokásod.
Gondoltam is, hogy szerény kötekedéskészletedből előveszed, hogy másokat ezzel vádolsz (miközbe te csinálod előszeretettel).

Mondja ezt egy barnabőrű vörösrézgyüjtő szerb.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:22

Logikusnak is tűnhet ez az " unortodoxiás " okfejtésed,de előtte meg kéne szabadulnod a nyugat következetes utálatától és a feltétlen magyar zsenialitás ortodoxiájától.

Félre ne értsd, nem személyeskedni akartam, csak a jelenséget próbáltam leírni.

Ezek nélkül lehet csak viszonylag reálisan látni a helyzetet.

A különadókat előbb-utóbb mindenki fogja használni, de mindenki ügyelni fog arra, hogy ez ne legyen akkora, hogy visszafogja a növekedést.

De így sem mostanában, mert a költségvetések egyensúlyba hozása amúgy is visszafogja azt.

Nálunk a különadók akkorák, hogy visszafogják a fejlődést. És a mivel a megszorításokkal egy időben vannak, így dupla a visszafogás.

Ezért finanszíroz bennünket orbitálisan drágán a külföld.

Sokszoros negatív spirál.

Betűre az a következménye, mint a maszopos megoldásoké.

Gazdasági visszaesés -bevételkiesés - újabb kiadáscsökkentés/megszorítás.

Oszt' háborogni fog a nép.

Erre a jövőképre ki adna olcsón pénzt???

Veszed a dolgok lényegét?

Erre a buktára a Hab A Tortán az egykulcsos.

Ez még pluszban 500 milliárd további bevételkiesést okozott.

Ezt is egyéb adóemeléssel és/vagy kiadáscsökkentéssel kell kiegyensúlyozni.

És a megdrágult kamatok tovább növelik az állami kiadásokat, amit szintén adóemelésekkel, vagy az egyéb kiadások/szolgáltatások csökkentésével kell kompenzálni.

Szóval nagyjából a fentiek miatt mondják azt, hogy Orbán elkúrta.

Az érezhető következmény az lesz, hogy kevesebb lesz a pénz és drágább lesz a megélhetés.

Ezt meg még egyetlen politikus sem úszta meg.

Engem nem zavarna egy IMF-báb, mert tuti, hogy nem kúrná el. Nem hagynák neki.

Itt tartunk. (:

Válaszok:
freehckr | 2012. január 3. 00:28
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:22

Azt se tudta a pár fogyatékos, hogy mi csináljon.
"vesszentrianon" (?? hogy jött ez ide? Csak ők tudhatják a beteg agyukkal),
"gyurcsánytakarodj" (hol él ez a sok gyökér, nem vették észre, hogy már évek óta nem ferkó van hatalmon?)
és hasonló szánalmas rigmussal hergelték magukat.
Balhét akartak, de a békés tüntetők erre nem voltak vevők.

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 00:33
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:22

Te mondtad volna?

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 00:24

Bízhatsz is!

A korösszetétel miatt egyre több Kádár-rendszerben szocializálódott honfitársunk esik ki a véleményformálók és választópolgárok köréből.

A liberálisoknak/globalistáknak (az elnevezés most mindegy) egyrészt általában/átlagban (tehát nem X-nek vagy Y-nak, ellenpélda biztos van) kevesebb gyereke van, s ők a nevelésük folytán nagyobb valószínűséggel mennek külföldre.

Hosszabb távon lehetséges/valószínű, hogy a nemzeti érzésű és/vagy vallásos családban felnőttek aránya stabil többséget biztosít egy magyar érzelmű rezsimnek, amelyik a közélet alakításán, nemzeti értékeink megbecsülésén/támogatásán/ápolásán, a közoktatás-nevelés révén pozitívan visszahat erre.

Szóval két évtized múlva a múltunk, közelmúltunk és jelenünk bizonyos részei/ellentétei/gyűlölködései oda kerülnek, ahova valók: felejtésre. A nemzeti értékek tiszteletében felnőtt korosztály pedig jól megtalálja majd a hangot egymással.

Válaszok:
Ouroboros | 2012. január 3. 00:26
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 00:34
szabad magyar | 2012. január 3. 00:47
szabad magyar | 2012. január 3. 00:47

Néha már csodálkozom, hogy eléred egy tízéves szintjét is, kedves harcosom.

Fujj, micsoda negatív utópia.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 00:36

„előtte meg kéne szabadulnod a nyugat következetes utálatától”

Valamit félre értesz. :) A bírálóink nem a „nyugatot” jelentik. Nyugaton egyre erősebbek az euroszkeptikus mérsékeltebb és iszlámellenes radikális szervezetek, ezek még nem nyilatkoztak Orbán politikájáról. :)

„Nálunk a különadók akkorák, hogy visszafogják a fejlődést”

Mekkorák? :) Alig pár százalék a különadók mértéke, olyasféle cégeknél, amelyek régiós rekord profitot söpörtek be az elmúlt években.

„Erre a buktára a Hab A Tortán az egykulcsos.”

Ezzel csak az a baj, hogy még nem vezették be. :)

„Engem nem zavarna egy IMF-báb, mert tuti, hogy nem kúrná el.”

Felőlem mehet: ha megszavazzák őket, ám legyen. De ehhez előbb indulniuk kellene egy magyarországi választáson. :)

Válaszok:
Naga Jolokia | 2012. január 3. 01:17
BCD-92 | 2012. január 3. 01:19
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 00:33

Volt egy pár igen szellemes rigmus, főleg a végén, amikor az elvtársak elsunnyogtak a személyzeti bejárókon. ("Gyere Viktor, elkísérünk haza", "Rántotthús", "Kaszinótojás" etc.)

Szerencsétlen 20 éves rendőrök meg ott fagyoskodtak.

A végén olda oldalgott 4-5 részeg vagy ne részeg tag, és kezdték rángatni a kordont. Nyilvánvaló volt, hogy provokátorok voltak.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 3. 00:36
Ouroboros | 2012. január 3. 00:44
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 00:47
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 00:34

Ezt Kádár elvtárs sem mondhatta volna szebben!

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 00:40

Nem kell elkeseredni, még nem tuti, csak hát a trendek/valószínűségek/lehetőségek..

Éppen ezért a liberálisok jobban tennék, ha nem háborúznának, hanem szeretkeznének. A jobb csajok velem is.. :)

„Nyilvánvaló volt, hogy provokátorok voltak.”

Muhaha, most viccelsz?! :D Balliberálisok, posztkomcsik, anarchisták, szélsőbalosok, MSZP-SZDSZ, Gyurcsány, buzik egy helyen? Az egész demonstráció egy provokáció volt. :)

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 00:40
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 00:39

De k. sötét van!

Ja, és attól, hogy a "Hajrá Fidesz"-t csupa nagybetűvel írod, még nem lesz hajrább, hanem arról teszel tanúbizonyságot, hogy egy elsőosztályú droid vagy.

Ezt azért tudod követni, OO!?

Talán mondhatta volna, csak hát az Öreg és egykori rendszere már nem kap több lapot, az emléke pedig nem fog örökké élni: én büntetésül egy-két évtized múlva a történelem könyvekbe is csupa kisbetűvel írnám a nevét :) , ha ugyan.

Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 00:40

Mármint Te vagy provokátor?

Olvasom a NOL-on, hogy egyesek azt kiabálták az ellentüntető fasisztáknak, hogy „menjetek színházba”. Ez szerintem szellemes.

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:00
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 00:47

Majd belegebed a jobboldal, hogy nem volt semmi rendbontás. Hiába a gárdista provokáció, hiába minden, az orbánisztánt elutasító tömeg békés és megfontolt volt.
Emiatt van, hogy most itt össze-vissza vagdalkoznak, mindenféle f*szságot összehordanak, kétségbeesetten zsidóznak, stb.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:01
freehckr | 2012. január 3. 01:03
szabad magyar 2012. január 3. 00:47

Így legyen!
Ismerjük meg a multunkat akkor talán hamarabb sikerül.

szabad magyar 2012. január 3. 00:47

Így legyen!
Ismerjük meg a multunkat akkor talán hamarabb sikerül.

Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:00

Ez egy gyenge minőségű teátrum volt, így nem értékelném le a színházainkat ilyen "javaslat" készpénzre váltásával.

Láttam a közvetlen közelből, hogy piszok módon örül mindegyik, de különösen az egyik karlengető tag, hogy rá figyel mindenki.
Anyucikája és apucikája biztos nem bánt vele otthon kesztyűs kézzel, ha ekkor vadbarom lett belőle.

Szerintem az egész igen kulturáltan zajlott le. A legnagyobb balhét ezek a fasiszták szították.

Gondolom, fideszes droidjaink örömmel fogadják, hogy ezek a derék magyar fiatalemberek kiálltak a tákolmány mellett, és egy lapon emlegetik a ezeket fasisztákat a keresztélykonzervatívpolgárokkal.

Hadnagy! Vigyázz! Pihenj.

Igaza van! Biztos mélységesen el van keseredve a jobboldal, hogy nem volt rendbontás, nem lehetett/kellett bevetni a karhatalmat és így nincsenek "mártírok" és holnaptól tele a világsajtó azzal, hogy Orbán a tébolyult hatalommániájában a békés tüntetők ellen fordította a rendőrséget, mint nagyhírű elődje.

Komolyam elkeserít, hogy egy tiszt miként lehet ennyire buta, ill. ha valaki ennyire buta, miként lehet tiszt..? Lefokozva közlegénynek! Leléphet!

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:08
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:24

„Majd belegebed a jobboldal, hogy nem volt semmi rendbontás”

Inkább az a téma megy, hogy alig pár tucat rendőr biztosította a megmozdulást. :) A jelenlegi rendőri vezetés érdekes módon képes kulturáltan is végezni a dolgát, nem úgy mint a szuperdemokrata balliberálisaink idején:
http://www.youtube.com/watch?v..

Nem kell a mellébeszélés, most is voltak árpádsávosok a tömegben. :)

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:11
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:20
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:08

Tévedés! A tüntetők olyan kulturáltak voltak, hogy nem volt rá szüksége, még a provokátorok ellenére sem.

A jobboldal - bár nem nevezmém jobboldalnak, inkább valami nép-nemzeti giccsegyletnek - jelenleg önkielégít arra a hatalmas teljesítményre, ami az alaptörvényben teljesedik ki.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:20
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:11

Na, na, na! Alig pár rendőr! Ott voltál? Mert én ott, és vagy 200-300 rendőr volt csak és kizárólag az operánál.

Az tény, hogy kulturáltan viselkedtek, de a tüntetők sem adtak okot a konfliktusra, ami a korábbi tüntetésekkel kapcsolatosan nem mondható.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 3. 01:17
Naga Jolokia 2012. január 3. 01:17

Néhány sorral följebb azt írta, hogy a bankárok meg akarják menteni, de Orbán nem hagyja.
Csak olvasgatlak benneteket de ez szemet szúrt.

„vagy 200-300 rendőr volt csak és kizárólag az operánál”

Majd megtudjuk, hogy pontosan mennyi, de a 2-300 mégsem 2-3000... ugye. :)

„a tüntetők sem adtak okot a konfliktusra, ami a korábbi tüntetésekkel kapcsolatosan nem mondható”

Én meg ezeken a tüntetéseken voltam, és az volt a tapasztalatom, hogy inkább a rendőröknek öltöztetett huligánok (mert azonosító nem volt rajtuk) adtak okot a konfliktusra. Szívesen megnéztem volna ma, mi lett volna a kedves közönség reakciója, ha a rendőrség bármiféle előzetes figyelmeztetés vagy felszólítás nélkül bebaszott volna pár könnygáz gránátot a tömegbe... csak úgy lazán, fejmagasságban. Valószínűleg lett volna pár liberális, akinél felment volna a pumpa, hidd el. :)

Azért " nyugaton " nem számítanak a fősodorba az euroszkeptikusok ( max a briteknél Cameroon, de őt is megnevelik majd... ) és az iszlámista radikálisok. Nagy égés lenne, ha pölö a francia szalon-radikálisok megdicsérnék Orbánt...:))

A bankadónk az ötszöröse a második legnagyobbnak és közel tízszerese a harmadiknak.

És sehol sem a költségvetést foltozgatják vele.

Egyébként nekem teljesen mindegy, hogy Orbán sámánkodik, vagy valamelyik belpesti ballibi kardigános nyugatozna, ha a gazdaság rendben van.

De ez pillanatnyilag csak úgy lehetséges, ha a mindenkori aktuális kormányzatot a külföldi szakszervek kőkeményen szabályozzák és ellenőrzik.

Nekünk is vannak kiváló gazdasági szakembereink, de ebbe a politikai elitbe nem hajlandóak beszállni.

Érthető okokból.

Ha Matolcsy helyén pölö Heim Péter lenne, akkor nem aggódnék.

De kizárt, hogy vállalná a pali, mert Orbán nem engedné kibontakozni.

Én örülök, hogy kultúráltak voltak a tüntetők. Nemcsak magukról állítottak ki pozitív bizonyítványt, hanem ezzel a jelenlegi kormányt/rendőri vezetést is kisegítették. A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt: helyes. Hadnagyunk (bocsánat: már csak közlegényünk) ezt nem volt képes felismerni.

De: a tüntetők most láthatták, hogyha bukik a FIDESZ, mi (kik) jön(nek) azután (most elég hiú ábrándnak tűnik egy MSZP-DK-LMP többség, arról nem is beszélve, hogy 8 évig nézhettünk egy nagyon hasonló szereposztást és szereplőgárdát, hogy mire volt "képes"). Ezért mondom hát (nem a másként gondolkodók bosszantására), hogy imádkozzatok a FIDESZ sikeréért, mert a bukása utána kutyább világ jöhet Rátok.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:22
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:20

igazából nem volt miért intézkedni a rendőröknek, ez a dolog lényege.
Nem volt rendbontás, dobálás, gyújtogatás, molotov-koktél, kukagyújtogatás, térhugyozás, stb.
Ne erőlködj Heki, más volt ez, nagyon más mint a szélsőjobbos rombolás.

Válaszok:
freehckr | 2012. január 3. 01:25
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:32

Itt van királyjelöltnek az Árpádházból származó Csák Máté is Sopronban aki a 100 leggazdagabb magyar közt megelőzi Kapolyit is, meg a gurcsányit is.

És persze mindenkire.

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:24

Rosszul játszod a hülyét...legalábbis remélem hogy játszod.

A jobboldal azért áhitozott a rendbontásra, hogy a saját mocskos rendbontásához húzza le ezt a demonstrációt, hogy mutogathassa: ezek sem jobbak. De,azok.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 01:27
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:40
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:41

„más volt ez, nagyon más mint a szélsőjobbos rombolás”

Persze hogy más volt, bár előtted szerintem még senki sem nevezte Gergényi droidjait szélsőjobbosnak. :) A legfőbb különbség talán az a tegnapi és a Gyurcsány-ellenes megmozdulások között, hogy a tegnapin nagyságrendekkel magasabb volt az egy négyzetméterre eső nyugdíjasok száma. Valljuk meg őszintén, ők ha akarták volna sem tudtak volna szaladgálni a rendőrök elől. :)

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:31

Te nem szoktad kiröhögni magad? Pedig kellene.

Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:31

Nyugdíjasok voltak, de nem jellemzően csak nyugdíjasok, sőt. És meglepően sok fiatal is volt, ami bizony kellemes meglepetés. Ők is tudnak "patkány" Pintér komáromi olajszőkítéséről, maffiózó múltjáról.

Közlegény!

A szélsőjobbos romboláson a FIDESZ-tüntetés szétverését érti..? Hmm, kétségtelen, hogy abban (meg a rendőrségen, a Magyar Rádió udvarán történtekben) volt némi Pinochet-es. Ha ismeri tábornoki beosztású elöljáróját.

Ezért megérdemli az őrvezeti sávot! Gratulálok.

Egyébként pedig ha a külföldi politikai-pénzügyi erőszaknak sikerülne lerombolnia a FIDESZ-kormányt, akkor valóban lesz lehetősége a hivatkozott szélsőjobboldaliakkal gyakrabban találkoznia. Én nem tanácsolnám.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:42
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:40

Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki vágyott volna erre, de bizonyára vannak ilyenek is.
Meg merem kockáztatni azt a feltételezést, hogy nem mindegyik hithű droid tekinti kulturált elégtételnek, ha össze-vissza püfölnek bennünket, mint azt sem, hogy minden mostani ellenzéki jó szemmel nézte azt, ami 2006-ban történt. Szerintem ennél árnyaltabbak a dolgok, csak itt a tagok nagy része képtelen a differenciált gondolkodásra.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:45

Őrvezető!

Erre (Önre) mondják: ki mint él, úgy ítél.

De ugye azért elhiszi nekem, hogy én (és szerintem a jobboldal többsége) csakis egy dologtól tartottam a mai estével kapcsolatban? - mégpedig attól, hogy elszabadulnak az indualtok és karhatalmi akcióra kerül sor. Nagyon örülök és köszönöm a tüntetőknek a kulturált viselkedést!

És ugye azt is elhiszi, hogy én a FIDESZ-tüntetést sem vertem volna széjjel, mégha később ebből poltikailag akkorát profitált is a nemzeti oldal..?

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:49
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:42

Te szerencsétlen, azt hiszed megsértesz azzal, ha kölegénynek hívsz? :)

A pár,jogában megsértett,(indokolatlanul és jogellenesen ) megvert ember azért egyrésztt a fidesz hibája, hiszen ők hozták létre a helyzetet. És ahol harc van, ott sérültek is vannak. Sajnálatos, de már uncsi is, meg érdektelen is.
Főleg így, hogy már a sokadik orbánisztánellenes demokratikus tüntetés bizonyította be, hogy egy megmozdulást lehet békésen is csinálni, rombolás,rendőrök megtámadása, gyújtogatás, dobálás nélkül. Ez van.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:52
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:45

Félreérted.
Nem arra vágytak, hogy tüntetőket megverjék.
Csak arra, hogy a tüntetők lesüllyedjenek a jobboldali csürhe szintjére, hogy aztán mondogathassák, hogy "mit beszéltek, ti sem vagytok jobbak".
Ezt szerették volna, de nem jött össze, mert rendezett és békés volt minden. Ennyi a lényeg.

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 02:01
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:49

"Erre (Önre) mondják: ki mint él, úgy ítél."

Ezt mondja, aki magából indul ki.
Én nem teszek ilyet.
Csupán ismerem a szélsőjobbosok nem túl bonyolult( vagy mondjuk úgy, primitív) lelkivilágát. A tetteik, gondolataik alapján nem nehéz megítélni őket, egyszerűek mint a faék.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 01:55
Ursa Maior | 2012. január 3. 01:56

Nem akartalak megsérteni: vicceltem Veled. Bohócnak szerethetőbb vagy, mint gondolkodónak.

De azért még egyszer kérdezek:

Ha teszem azt - és persze szerencsére nem így történt - a rendőrség nem szétválasztja, hanem 2006 mintájára összenyomja a békés tüntetőket a szélsőségesekkel, majd utána válogatás nélkül agyba-főbe veri a jónépet, akkor is csak azt mondanád, hogy "sajnálatos"..? És a békés tüntetők hibájának tartanád? Vagy akkor habzó szájjal követelnéd az ezért felelősök fejét/büntetését?

Ne fáradj, kitaláltam.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 02:07

Tegnap mág azt állítottad nagy bőszen, hogy a Kossuth téren kordont építenek, és mindenki hülye, aki ezt nem hiszi el. Minden állításoddal ugyanilyen vagy. Hiteltelen, és buta.

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 01:56
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 01:59

Ezért vigyázzon arra, hogy ne Ők jöjjenek. És nem rosszabbak az esélyeik, mint az Ön kedvenceinek. A következtetést nem segítek levonni.

Mivel csak egyszeri kérdést ígértem, ezért az már nem is érdeklődök, hogy vajon rájött-e már, hogy nem egy szélsőjobbossal/balossal beszélget éppen.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 02:02
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 01:56

Nyugi, ami a borultságot illeti, szerintem jobb, ha te hallgatsz.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 02:01
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 01:59

"Tegnap mág azt állítottad nagy bőszen, hogy a Kossuth téren kordont építenek, és mindenki hülye, aki ezt nem hiszi el. Minden állításoddal ugyanilyen vagy. Hiteltelen, és buta"


Nem állítottam ilyet soha.
Ennyire szánalmas vagy, hogy már hazugságokat kell kitalálnod, mert mással nem tudsz jönni?
Nyomoronc.

Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 02:01

Ok, gondolom, nem kevesen tapsikolnának az örömtől, ha ez így lett volna. Helyette most lehet a smittpalkóval közösen önkielégíteni az új, emelkedett alaptövényre.

Ja, szerinted.
Aki ilyen ütődött beírásokat ír, arra én mit mondjak?
---
"Herr Hauptbahnhof2012. január 3. 00:15

Na, melyik ütődött kommunikált a droidok közül hitleri karlendítéssel az Andrássy-Nagymező kereszteződésben? Faqtya, Dodó, butapesti, Honfi-fi, nyugi stb.?

Tapsikolás volt az alaptákolmány beiktatása örömére?"

Válaszok:
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 02:03
Herr Hauptbahnhof | 2012. január 3. 02:04
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 02:02

"Ezért vigyázzon arra, hogy ne Ők jöjjenek. És nem rosszabbak az esélyeik, mint az Ön kedvenceinek."


Milyen "kedvenceim"? Azért ügyes (bár hazug) próbálkozás volt, hogy besorolj valahova, ahova nem is tartozom.


"Mivel csak egyszeri kérdést ígértem, ezért az már nem is érdeklődök, hogy vajon rájött-e már, hogy nem egy szélsőjobbossal/balossal beszélget éppen."


Én nem is céloztam rá, hogy te tartoznál valamelyik oldalhoz. Egy szóval nem írtam olyat, hogy szerintem te milyen párti vagy, így azt sem értem, hogy minek jössz ilyenekkel?
Érdektelen.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 02:18
Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 02:03

Kár volt az egészet kimásolni és ismét leírni. Tudod, ismertem az írást, mivel én írtam.

Szóval: tapsikoltál?

Herr Hauptbahnhof 2012. január 3. 02:04

Vagy kart lengettél?

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 02:07

Dehogy találtad.
Uncsi a 2006-ozás, és köze sincs semmilyen formában a mai helyzethez.
Akkor voltak vétlen elszenvedői a fideszes hergelésnek és rendőrségi túlkapásnak. Mindkét oldal hibás volt jócskán.
Megtörtént, elmúlt. Ma már más van, sok sok rendbontás nélküli megmozdulás...bebizonyosodott, hogy így is lehet. Provokálhatnak gárdamajmok, akkor is sikerül békésen végigvinni.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 02:22

"Milyen "kedvenceim"? Azért ügyes (bár hazug) próbálkozás volt, hogy besorolj valahova, ahova nem is tartozom."

Értem. Te nem szavazol senkire, nem szimpatikus Neked senki. :) Ettől még a szélsőjobbnak (különösen ha a dolgok rosszabbra fordulnak, az EU nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikába, az IMF zsarol stb-stb., megbukik a FIDESZ-kormányzás) komoly esélye van hatalomra kerülni. Szóval tök mindegy, hogy vannak-e "kedvenceid", a lényeg, hogy ez elkerülendő, s ennek nincs sok módja. Érted, vagy lovagolsz még egy kört egy lényegtelen szón..?

"Én nem is céloztam rá, hogy te tartoznál valamelyik oldalhoz."

Idézlek: "A jobboldal azért áhitozott a rendbontásra, hogy a saját mocskos rendbontásához húzza le ezt a demonstrációt" Tehát Te nemrég itt vádaskodtál/mocskolódtál. És mivel én jobboldalinak tartom magam 8akikről Te ezt a baromságot írtad), ezért jóakaratúan felíhvtam a figyelmed arra, hogy ez mekkora butaság. Rájöttél már?

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 02:36

"Uncsi a 2006-ozás, és köze sincs semmilyen formában a mai helyzethez."

Persze. Itt egy szakmailag felkészült, azonosítóval ellátott, jogszerűen dolgozó rendőrség volt. És ennek örül mindenki - igen, a jobboldalon is - Veled együtt, Te pupák. És szerettel gratulálunk a sikeres tüntetéshez: így kell működnie egy jogállamban. A Fehér Ház előtt is minden nap tüntetnek: és ki nem szarja le? Ez a dolgok rendje egy demokráciában. Az csak Neked ekkora csoda..

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 02:49
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 02:36

"Értem. Te nem szavazol senkire, nem szimpatikus Neked senki. :)"


De. Csakhogy te nem tudod mely csoportosulások vagy pártok ezek. És ennek hiányában próbáltál sugallni valamit, besorolni engem valahova, kedved szerint.



"Ettől még a szélsőjobbnak (különösen ha a dolgok rosszabbra fordulnak, az EU nyíltan beavatkozik a magyar belpolitikába,"


Nem avatkoztak be, csupán az EU-s vállalásainkat semmibe vevő, az európai értékrenddel szembemenő dolgokról mondtak véleményt, és kérték itt-ott, hogy változtasson rajta a kormány.
az egykor még állandó példaként állított Barroso haverjukat is már lekomcsizzák, csak azért, mert pár rossz döntés visszavonását,átgondolását kérte. Ilyen ez a fidesz, a sajátjaiba is belemar.

"az IMF zsarol stb-stb."



nem zsarol. Hogy tudna zsarolni? Hiszen egyrészt kipateroltuk őket, másrészt függetlenek vagyunk. Ezzel jön a fidesz mindig. Ha nem függünk, akkor hogy lehetne minket zsarolni?



"Idézlek: "A jobboldal azért áhitozott a rendbontásra, hogy a saját mocskos rendbontásához húzza le ezt a demonstrációt" Tehát Te nemrég itt vádaskodtál/mocskolódtál. És mivel én jobboldalinak tartom magam."


Jó, legyen... akkor te vagy a kivétel.

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 03:02
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 02:49

Nekem nem csoda.


"Itt egy szakmailag felkészült, azonosítóval ellátott, jogszerűen dolgozó rendőrség volt."

Ugyanaz a rendőrség, mint akkor.
(erre le is csaphat a szélsőjobb..."igen, ugyanazok, azért csak a jobbosokat verték, ezeket a balosokat meg nem").

Még mindig nem érted, itt nem számított, hogy felkészültek, vagy hogy van e azonosítójuk (nem mindnek volt amúgy)...itt az számított, hogy BÉKÉS volt a megmozdulás, így nem is volt semmi dolguk az álldogáláson kívül ( ami a hidegben azért elég rossz volt).
Te téged persze nem lehet megingatni....Pintér ,és a fidesz érdeme, hogy nem volt balhé. Jó, legyen. Ügyesek a rendőri vezetők, szakszerű volt minden, ennek köszönhető a demonstráció zavartalan lefolyása.

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 02:50

nyugi-klón

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 02:52

Szép álmokat, ökör... majd kiráz a hideg, ha rólam álmodsz, Kis Zsidó Harcosom.

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 03:03
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 03:00

Nem vagyok Gyurcsány droid, mivel soha nem szavaztam rá, és nem is kedvelem.
Igen, érdekelt a megmozdulás, így megnéztem.

"De. Csakhogy te nem tudod mely csoportosulások vagy pártok ezek. És ennek hiányában próbáltál sugallni valamit, besorolni engem valahova, kedved szerint."

Nem tudom, de nem is érdekel: ezért nem is próbáltam megnevezni, hanem a kedvenceid szót használtam. Mivel a magyar politikai erőtér ismert, ezért tök mindegy, hogy ki(k)ről van szó: a szélsőjobbnak leglább hasonló (ha nem nagyobb) esélye van.

"Nem avatkoztak be, csupán az EU-s vállalásainkat semmibe vevő, az európai értékrenddel szembemenő dolgokról mondtak véleményt, és kérték itt-ott, hogy változtasson rajta a kormány."

Ha megmaradnak ezen a szinten, nem is lesz baj. És én a mondandómban használtam a ha szócskát - a figyelmes olvasás nem az erősséged.

"Hogy tudna zsarolni?"

Nem segítek többet. De idézd fel, hogy kinek tartozunk, hogyha az IMF hitelez egy országnak, akkor cserébe milyen típusú intézkedéseket vár el - látod, nem tudom magam tartani az ígéretemhez és mégis súgok Neked.

"Jó, legyen... akkor te vagy a kivétel."

Köszönöm. És örömmel jelentem, hogy van ám még ilyen barátom/ismerősöm: kérlek óvakodj a teljes általánosítástól (ugyanis nem kevesebbet feltételeztél, minthogy a jobboldalon nincsen rendes/normális ember).

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 03:09
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 03:03

Nem vagyok zsidó, és harcos sem.
Érdektelen vagy, így nem hiszem, hogy álmodnék rólad...de ha úgy lenne, akkor is csak mosolyognék rajtad, te szerencsétlen hülye.

Válaszok:
nyugi | 2012. január 3. 03:10
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 03:09

A jobboldalon természetesen van rendes és normális ember. Az fidesz körül kevesebb. Nehéz is lenne akár csak egyet is mondani. Persze az is kérdéses, hogy a fidesz tekinthető e jobboldalinak, vagy ez csak egy álca rajtuk.

Érdekes, pedig másról is én jutok eszedbe... :-DDDDD

"Aldo Raine hadnagy2012. január 3. 02:50

@martin

nyugi-klón"
---
Ursa Maior szellemi fölényével sem tudsz mit kezdeni :-))))

Válaszok:
Aldo Raine hadnagy | 2012. január 3. 03:25
Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 03:25

"Érdekes, pedig másról is én jutok eszedbe"

Csak rólad.
Hiába váltogatod a nickneveidet.

"Ursa Maior szellemi fölényével sem tudsz mit kezdeni :-))))"

Nics semmiféle fölénye. Csak veled szemben. Ezért is lehetséges, hogy veled ellentétben ő képes értelmes beszélgetésre, nem csak pár szavas hülyeségekre.

Aldo Raine hadnagy 2012. január 3. 03:27

Sőt, akik nem azok, azok is azt állítják, hogy nem azok.
Te egyébként zsidó vagy?

Hát Obi,nem is tudom mit mondjak.Valami elpattant benned.Magányos vagy ???

Valami szebb embert is odatehettetek volna mert az történész a Fasz Paraszt aki beszélt, rosszabbul nézett ki mint a Hupikék Törpikékből a Hókuszpók.
Gyűlölet sugárzott az arcáról meg a 22.000milliárd gőgje, meghívhattatok volna szónoknak egy Bokros nyugdíjast is aki tudja hogy ti tettétek tönkre az országot.

Számla szám nincs?
Ahová tudnám utalni a 22.000 milliárdból ráeső részt.

Ha én kaptam volna ilyet, átjavíttottam valna a bakszámlaszámot és úgy küldtem volna tovább 1.000.000 MSZP-s ismerősőmnek.

ÁVÓ-s ujságirókról, politikusokról már hallottam te vagy ez első ÁVÓ-s festőművész és mit szoktál festeni rácsot, húsdarálót a Duna partra meg 22.000 milliárdot és röpcédulákat, hogy Orbánt adunába TE FASZ PARASZT.:))))

liberálzöld. 2012. január 3. 08:26

Igaz, hogy leköpték a Szanyit, de ő legalább ki mert menni az emberek közé.

Orbánnak meg patkánylyukon keresztül kellett elhagynia az operát. Még rendőri biztosítás mellett sem mert a bejáraton távozni. Pedig most már hivatalosan jár a golyóálló merdzsó!

A nem túl rég még milliókat az utcára hivó vezér nem mer kiállni egy nyílt térre.
Hova lett a szabadságharcos? Nikotinos lett az alsógatya.

Válaszok:
Krupp Skya | 2012. január 3. 09:46

Nem tudom, hogy meghekkeltek-e vagy sem, de ez a duma ultragáz. Ilyen demagóg irományt ritkán olvasni, pedig komoly a felhozatal.

Válaszok:
bigyomail | 2012. január 3. 08:55

Az alábbi az egyetlen értelmes hozzászólás amit az eseményről olvastam:

"Az operában az ostoba fidesz ünnepli saját magát, odakint pedig a tök hiteltelen másik országrontó csürhe ugat. Persze, hogy ugatnak, mert most nem ők falják a "nemzeti szafaládét".

Kit választanák két szar közül?
NA PONT EZ A BAJ!!! A SZART EL KELL TAKARÍTANI ÉS NEM VÁLASZTANI!!!

A tüntetőknek pedig el kellene dönteniük végre, hogy csak a fidesz ellen akarnak összefogni, vagy az összes hazug szemét politikus ellen... az ország sorsáért.
Nem kell az az álszent duma, hogy "összefogás, szolidaritás, az mszp a mi tüntetésükre eljön, mert kiváncsi...st. bla bla bla." FENÉKET!!!
El kell őket is zavarni onnan az anyjukba. Mert ők is ugyanolyan felelősek, mint most a fidesz kormány politikusai."

(A szerzőjétől elnézést kérek, mert nem jegyeztem le a nevét.)

Válaszok:
kukagyerek | 2012. január 3. 10:25

Mint azt fentebb kifejtettem: egy tömegtüntetésre nem valami magasröptű beszéddel kell kiállni, hanem egyszerűvel, vagy ahogy fogalmazol: "demagóggal".

Ez a ti demokráciátok, hozzátok képest még a patkány is ember.:))

A New York Times, a Le Monde, a BBC is internetes honlapja címlapján hozta a hétfő esti budapesti kormányellenes tüntetésről készült beszámolókat. Mind több tízezres, az új alkotmány ellen szervezett tüntetésről írtak.

Válaszok:
Ouroboros | 2012. január 3. 10:01
nyugi | 2012. január 3. 10:03

Kedvenc újságomnál is kikerült a címlap alsó felire, pedig az nemigen szokott velünk foglalkozni:

http://www.guardian.co.uk/worl..

Yeah, "Palko Karasz reported from Budapest"

http://www.nytimes.com/2012/01..

bucó!
Leírtad a lényeget. Így igaz minden, csak az a baj, hogy az elbutítottak fel sem fogják miről van szó.
Mert aki hülye, az nem tudja magáról, hogy hülye, mert ha tudná, akkor nem volna az!

Ne ámitsuk magunkat, a komcsik, libsik rengetegen voltak...Nem hazudtak, sajnos, voltak vagy 150 ezren. Gyakorlott tüntető vagyok, fel tudom mérni a tömegeket. A Csurka gyüléseken nem voltak ennyien, pedig az gyakran elérte az 50 ezret, párszor többen is lehettek... Csak 1-2 Orbán gyűlésen lehettek többen.
Mi, nemzeti radikálisok, egy maroknyi bátor gárdistával az élén, alig voltunk vagy 200-an. Az előadások nagy zajában a tömeg alig hallhatta a hangunkat, mi viszont kénytelenek voltunk hallgatni azt a sok baromságot amit a szónokok ott összehoztak... Kiábránditó volt a radikális politikusok hozzáállása amikor úgy döntöttek, hogy bojkotálják a tüntetést, és az ellentüntetést is. A HVIM sem jelent meg annak ellenére hogy Budaházy jó ötletnek látta az ellentüntetést...
Még egy fontos tanúságot szűrtem le a történtekről: a libsi-komcsi siserehad valóban nagyon fél Orbántól (de tőlünk is...). Gondolom ennek az az oka, hogy most már számukra világos lett, hogy a korábban, évtizedeken át megkaparintott zsákmány kicsúszhat a kezükből... Sőt, még attól is félnek hogy nagyon sokukkal leszámolnak, elérheti őket az igazságtétel. Eddig ettől nem féltek... Most nagyon megrémültek és mindenre képesek. Nagyon harcosak voltak a tüntetésen, és ezzel kell számolni a jövőben is.A választások után azt hittem, hogy ez a banda a padlóra került és sohsem kell föl. Sajnos úgy néz ki - hibáztam...

Válaszok:
Ursa Maior | 2012. január 3. 11:10

A kilenc éves kis unokám, jobbakat fest!
Igaz Ő művészeti alapképzésre jár.
Meg kellett volna nézni előtte a németalföldi festők képeit és azután kezdeni mázolni.
És felkérni egy hozzáértőt , hogy értékelje!
Aztán meg szégyenkezni.
Ha már egyszer "festőművész"!?

Örülök, hogy nem volt több radikális ott: csak nagyobbb esélye lett volna egy balhénak, amire a világsajtó rávetette volna magát, s magát a balhét a magyarországi nácizmus, a rendőri fellépést pedig Orbán tébolyult hatalomvágyának "bizonyítékaként" használta volna föl. És ne legyenenk illúzióink: ezt a világban nagyon sokan el is hinnék (gondoljunk a The Times-ban megjelent égbekiáltó sületlenségekre).

Nem szükséges túldimzionálni ezt a tüntetést: nekem úgy tűnik, hogy mindkét fél ezt teszi. Demokráciában az a szokás, hogy a kormány kormányoz, az ellenzéke pedig tiltakozik/tüntet. Valami ellen mindig könnyebb összeszedni és az embereket, mint mellett. A FIDESZ népszerűsége a legnagyobb minden közvélemnykutatónál, akkor/abban az időszakban (a kormányzás félideje környékén), amikor az ellenzék a legerősebb szokott lenni. Természetesen semmilyen ellenfelet sem szabad lebecsülni, túlértékelni sem kell. S talán az sem baj, ha emlékszünk, hogy a nemzeti érzemű szavazók nagy többségben vannak, s az idő is nekünk dolgozik (csak túl kel élni ezt a mostani nehezebb időszakot).

Ez nem elég egy nyom nélküli kibaszáshoz, kedves Mandiner?


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó