Elérte a román parlamentet a hokibotrány

2011. december 20. 13:14

Ioan Holdiş kormánypárti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtana be, amely szerint megvonnák a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkező lakosok szavazati jogát a romániai választásokon.

2011. december 20. 13:14

A demokrata-liberális Ioan Holdiş olyan törvénytervezetet nyújtana be, amely szerint megvonnák a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkező lakosok szavazati jogát a romániai választásokon. A kormánypárti parlamenti képviselő tervei szerint a kettős állampolgárok csak az európai parlamenti választásokon élhetnének szavazati jogukkal Romániában.

December elsején, Románia nemzeti ünnepén a román U16-os válogatott magyar tagjai vizes törülközővel verték meg a csapat egyetlen román játékosát, mert azt mondta a többieknek, hogy beszéljenek románul. A bulvárlapok megírták, hogy a román válogatott tagjai a román himnusz alatt hallgattak, a magyart és a székelyt viszont teli torokból énekelték.

A hírre felháborodva nyilatkozott többek között Corneliu Vadim Tudor politikus, Selymes Tibor egykori román válogatott futballista, valamint Ilie Năstase volt teniszező is, aki szerint ha ez így megy tovább, a románok azt is tétlenül nézik végig, hogy a magyarok kitűzik a magyar zászlót a bukaresti diadalívre. A jégkorongszövetség közleménye szerint a bukaresti sajtó valótlanságokat állít, mivel román válogatott játékosai példásan küzdöttek, és nyertek a magyarok ellen.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vizigót
2011. december 20. 22:17
A politikai hisztizést leszarom, és csupán annyit jegyzek meg, az ún. román jégkorong hatalmas szarban lenne a székely hokisok nélkül.
Válasz erre
3
0
diotoro10
2011. december 20. 16:19
Itt a román válogatott kerete: kapusok: Adrian Catrinoi (Steaua Rangers), Fülöp Rajmond (Corona Fenestela Brassó) védőjátékosok: Góga Attila, Kósa Endre, Flinta Botond, Molnár Szabolcs, Nagy István, Papp Szabolcs (HSC Csíkszereda), Nagy Csaba (Corona Fenestela Brassó), Jevgenyij Piszarenko (Steaua Rangers) csatárok: Becze Tihamér, Bíró Ottó, Mihály Ede, Moldován Ervin, Molnár Zsolt, Petrás Tivadar, Péter Levente, Szőcs Szabolcs, Virág Csanád (HSC Csíkszereda), Antal Zsombor, Basilidesz Tibor, Bálint Zsolt, Imecs Attila, Péter Róbert, Zsók Levente (Corona Fenestela Brassó) No comment...Miért is kellene román himnuszt énekelni? Egyébként ha elveszik az állampolgárságot a magyaroktól, akkor fuccs a miniszterelnök helyettesi meg miniszteri székeknek... Összezár az antant minden oldalról, a történelem ismétli önmagát...
Válasz erre
13
0
kispufi
2011. december 20. 15:13
gyerekek, senkinek nem szúrt szemet vadim-tudor és nastase között selymes neve? mert nekek nagyon. ő vajon mit nyilatkozott? komoly fenntartásaim vannak, mióta egyszer esélyesnek tűnt egy nb1-es kispadra, de ő eleresztett inkább egy dehonesztáló nyilatkozatot. most hová állt, s hogyan?
Válasz erre
6
0
Talon Karrde
2011. december 20. 15:06
A libiség Romániában nem koncentrálódik egyetlen pártba. 1. http://hu.wikipedia.org/wiki/Demokrata_Liber%C3%A1lis_P%C3%A1rt_%28Rom%C3%A1nia%29 A PDL - Demokrata-Liberális Párt valójában a PSD - Szociál-Demokrata Párt tesója. Gyakorlatilag az 1989-es "Román Forradalmi Gárda" alias Nemzetmentő Front (Román Kommunista Párt második vonala) névleg két pártra szakadt, akik kicsit szidják egymást néha, meg más a nevük, de a gyökereik azonosak. Valójában egymást váltják Románia kormányzásában, így a Zerő az őskomcsik kezében ragad örökké. 2. http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzeti_Liber%C3%A1lis_P%C3%A1rt_%28Rom%C3%A1nia%29 PNL - Nemzeti-Liberális Párt Talán a gyökereibe és eszmerendszerében legliberálisabb párt Romániában, de van mikor "nemzeti" jellege keményen felülkerekedik bennük is ilyenkor nem kímélik a romániai magyarságot. Most nagyon jóban vannak a szocikkal, már választási koalíció is van velük. 3. http://szabadelvukor.ro/ Az RMDSZ Szabadelvű Platformja Románia magyar liberális politikusok.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!