
A nemzetgazdasági miniszter szerint az ország új növekedési terve az újraiparosítás gondolatára épül – a koncepció Matolcsy György szerint a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv integrációjával született meg.
Magyarország új növekedési terve rendkívül hangsúlyosan épít az újraiparosításra - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola konferenciáján.
A Siker a Kárpát-medencében című előadásában a miniszter az MTI szerint hangsúlyozta: ezért született a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv, ezek integrációjával jön létre a magyar növekedési terv, amelyről e hónap végén tárgyal a kormány.
Matolcsy György a magyar tudomány ünnepe tiszteletére rendezett konferencián kiemelte, hogy a Kárpát-medence történelmi hagyományait, kultúráját tekintve természetes egységet alkot. A 21. század a Kárpát-medence egésze számára akkor lehet sikeres, ha valamennyi, különböző színét és képességét mutató része integráltan működik - fogalmazott a miniszter.
Keresztény
FACEBOOK
RSS















Kommentek (402 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
"Ilyen gyorsan visszajöttél? Kérlek, állj a sor végére - kezdi Magyarország és az IMF ügyét véleményező szerkesztőségi cikkét a Financial Times. A tekintélyes brit üzleti lap szerint a magyar kormány húzása több szempontból is furcsa, amatőr lépés.
{..}
Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök hirtelen ügyefogyott helyzetbe került. Az ország még 2008 novemberében biztosította magának az IMF 20 milliárd eurós csomagját, hogy megelőzze a valutaválságot és a régiós fertőzést. Mióta ez kifutott, rossz kormányzati lépések sorozata tépte cafatokra hitelességét - fogalmaz a cikk. Az a próbálkozós megoldás, ahogy a kormány csütörtökön az IMF-hez fordult egy lehetséges elővigyázatossági likviditási keretért, nem oszlatja el a befektetők azon nézetét, miszerint az amatőr időszak koránt sem ért véget Budapesten - teszi hozzá a szerző."
Nem tudom ennyire kemeny kritikat kapott-e mar kormany a FTban.
Na és mi van a Háry János Tervvel?
milyen újraiparosítás?
az IMF nem engedi, hogy egy gyarmatnak megfelelő ipara legyen
a Rába visszavétel leáll, a MOL-részesedést is el kell adni, ez már most látszik
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jobban tenné, ha karácsonyig elmenne szabadságra, mert a gondolatai már nagyon fárasztóak.
Addig kollégái kidolgozhaták a "Tatárjárás Tervet", a " Dózsa György Tervet", a Törökdúlás Tervet" stb teveket.
"ezért született a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv, ezek integrációjával jön létre a magyar növekedési terv"
Tudja valaki és átlátja egyáltalán valaki, hogy hányféle terv van éppen? :D
Szerintem jobb lenne, ha csak egy lenne, de az tökéletesen működne és közel 100%-ig megvalósulna.
Nevezzük egyszerűen 3 évesnek az elsőt, majd 5-5 éves TERV-nek a többit. Lassan annyi TERV lesz már, mint Gyurcsánynak programja, ez a sok TERV kezd keserű szájízt kelteni. Ennyit az "újraiparosítás ötéves tervéről";
A másik: "Siker a Kárpát-medencében" - szálljunk már le a realitások talajára, mert lassan kezd ezzel kapcsolatban is deja vu érzésem támadni, Kárpát-medencei pannon pumák dübörgéséről. Nem lehetne a célokat egyszerűbben, szerényebben megfogalmazni?
tervek tervének tervezésével tervezhetően terv szerint megy minden tervünk!
éjjen-éjjen-éjjen
"Matolcsy György a magyar tudomány ünnepe tiszteletére rendezett konferencián kiemelte, hogy a Kárpát-medence történelmi hagyományait, kultúráját tekintve természetes egységet alkot."
Így van.
Ideje lenne kártérítési igényeinket benyújtani az igazságtalan trianoni kirablásunk miatt.
Rögtön megoldódna minden költségvetési problémánk.
Amíg ez a dolog nem lesz rendezve Európában, addig nem lehet igazságról és igazságszolgáltatásról beszélni.
Hiteltelen minden, az igazságosság nevében tett kijelentés, amíg ezzel a kérdéssel Brüsszelben nem hajlandóak foglalkozni.
Így Majd Felzárkózunk
vagy csak újabb
Idióta Mantra Forradalmárainknak?
"Hogyan lett éltanuló Romániából az IMF segítségével?
A kelet-európai térségben Romániának van olyan szerződése az IMF-fel, amit a hírek szerint Magyarország is meg szeretne kötni. A Valutaalap szigorú feltételeket szabott a hitelért cserébe, ám már lazán kezeli azok betartását, mert Románia 2009 óta megszakítás nélkül együttműködik a szervezettel, amely elismeri a társadalom eddigi erőfeszítéseit. A megszorítások miatt 2009-ben már megbukott egy kormány Bukarestben."
http://hvg.hu/vilag/20111118_R..
ne kételkedj, ne kritizálj, mert az a múlt sötét árnyait ébreszti, talán fletóista vagyol?
Matolcsy elvtárs a nemzeti azaz a hazai burzsuázia megerősítéséről beszél - nektek nép lófasz a valagatokba, így tessék ezen hírnek örömködni..
"Az alkatrészgyártás fejlesztése és a közösségi közlekedésre is alkalmas járművek gyártása az egyik kormányzati cél a Rába felvásárlásánál – mondta el a Hír TV Bruttó című gazdasági magazinjának a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Hegmanné Nemes Sára.
A politikus hangsúlyozta: a kormányzat nyár óta készült a cég felvásárlására. A magyar buszgyártók szövetsége szerint a Volán és a helyi tömegközlekedési cégek elhasználódott buszainak cseréje 250 milliárd forintos belső piacot jelentene, de ez az érték megduplázódhat, ha a karbantartás és a pótalkatrészgyártás is hozzáadódik. Hegmanné Nemes Sára hangsúlyozta, hogy alaptalanok azok a találgatások, melyek szerint az akvizíció elsődleges célja a hadiipar fejlesztése. Az ügylet decemberben zárul, a Rábáért összesen 10,1 milliárd forintot fizethet az állam."
ezt egyszer már kirpóbáltuk..
csak azért, hogy a gyereknek fagyit tudjak adni még nem megyek Bécsbe cukrászdát vásárolni ;)
"Matolcsy elvtárs a nemzeti azaz a hazai burzsuázia megerősítéséről beszél - nektek nép lófasz a valagatokba, így tessék ezen hírnek örömködni.."
Mondja ezt egy balliberál. :)
Mert a burzsoáziának lesz jó, hogy fél áron veszünk új buszokat, ráadásul annak az előállítását is magyarok végezték, magyar családok megélhetését biztosította, magyar GDP-t növelte.
Te inkább eladnád valami külföldinek a Rábát, nehogy már nekünk jobb legyen?
Csupa negatív jelző jut rólad eszembe, de a mocskosabb fajták.
a melósnak nem az számít, hogy a rabtartójának mi a nemzetisége, hanem az, hogy
- mennyi fizetést kap?
- bejelentik-e?
- arra az összegre jelentik-e be, amit ténylegesen kap vagy kevesebbre?
- kap-e munkaruhát?
- kap-e szabadnapot amit a törvény előír?
stb..stb..
márpedig ma a hazai vállalkozók sokkal szemetebbek mint a multik
ergo ha azt kérdezed a Rába legyen-e valamelyik multié, és ezért cserébe a melós jobb munkakörülményt kap, akkor igen bizony legyen külföldié az!
mert én leszarom,hogy ki a magyar akkor ha az szemét önző állat!
Tudod hogy a magyaroknak (a jobbermajmoknak pedig kivaltkepp) szantani is lehet a hatukon, ha nemzeti szinu az ekevas. :)
200 éve még egyetlen egy magyar sem élt itt, csak paraszt és földesúr volt, olyan földesúr aki jellemzően még a nyelvet sem beszélte..
azóta viszont fejlődtek, ma jobb a propagandamunkájuk..
Mikka Makka-terv nincs? Pedig de kéne! iparosodunk, iparosodunk? Gyapottermelés lesz-e, Matócsiny úr?
Nem tudom miért, de én még úgy emlékszem, mintha Magyarország valamikor a mezőgazdaságban lett volna erős, kevésbé az iparban. Kivéve, természetesen, a mezőgazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipart. Mi lesz a mezőgazdasággal, kedves Matócsiny úr? E vad mezőt szereted, mi Ady szerint magyar ugar, hogy baszódj meg, te féleszű barom?
"A nemzetgazdasági miniszter szerint az ország új növekedési terve az újraiparosítás gondolatára épül "
1/ a gondolat az még nagyon kevés
2/ a 2 milliárd eurót nem MOL részvényekre kellett volna költeni, hanem "erre a gondolatra"
3/ csak nem ezért kell most az IMF?
hamarabb is gondolhattatok volna az iparosításra, hamár olyan sokáig készültetek a kormányzásra.
Ez a Matolcsy ennyire balga?
Mikor voltunk mi ipari ország?
Én úgy tudom, hogy az agráriumban voltunk erősek! Tévedek?
Hm!
Ennyire jó szakember ez az MSZMP KB tag?
mielött felpergeted magad lásd: 2011. november 19. 12:45
és ez mennyiben befolyásolja azt, hogy az IMF leállíttja az akvizíciót vagy utána feltételül szabja az eladatást?
a MOL-t már gyakorlatilag közölték is, hogy el kell adni
nem lehet az, hogy a gyarmat bevételt tudjon termelni, különben nem kellene neki annyi hitel
Megvesszük a lepukkant rábát, ami már sehová sem tudja eladni a cuccát!
Ennek is megvan az oka, ha hiszi, ha nem!
Vettünk mi már MOL-t is a nemzet érdekében! Ma a felét éri!
Hm!
agráriumban akkor voltunk erősek, mikor közösen termeltek és minden faluban volt "áfész felvásárló"
ma meg hiába adná a nénike olcsóért a tojását ha senki sem hozza el tőle..
A válságkezelés első próbaszakasza végetér. Következnek a további változatok, kísérletek. Ezek is a mostani kormány feladatai, mert a választási felhatalmazás érvényes.
az állami tulajdon az NEM közösségi tulajdon - téged átbasznak ;)
Ausztria, Svájc sem bővelkedik nyersanyagokban, mégis ipari országnak számítanak.
valóban még kevés Csányi Sándorunk van, nélkülük pedig nemzet sem lesz - hajrá hát!
ha így nézed akkor Mo is ipari - de Matolcsy elvtárs másról beszél
Ezt komolyan írta, vagy ennyire hülye?
Svájc, mint ipari ország?
Tudja, hogy az óragyártást lehet még annak is írni!
A bankszférát, viszont nagyon nehéz!
Marad még a Milka, meg a turizmus a szép hegyeikkel!
Hm!
Hú, öcsém, tudsz nekem adni abból a cuccból, amit használsz? Micsoda anyag!
:-D
Még egy kis apróság!
Az ipari országnak jó szakmunkásokra van szüksége! Nálunk ez adva van?
Elmentek már jó régen a jó szakmunkások!
Van valami kezdeményezés, hogy legyenek újak?
Hm!
Ne írjon badarságot a védelem érdekében!
Itt sincs semmit megvédeni! Sajnos!
ezt úgy nézik, hogy a nemzeti jövedelemben mi a több? az agrár vertikum vagy pedig az ipari, esetleg a banktőke..
márpedig ezen elv mentén még Albánia is mára ipari ország - Teuton jól belesétált tehát Matolcsy csapdájába, mert az elvtárs teljesen másról beszélt de ő csak tapsikol análkül, hogy értené miről is van szó..
kérdezzük meg a bére negyedét vagy a nyugdíjának 15 százalékát elvesztő románt is, tényleg éltanulónak érzi-e magát
b+, itt emberekről van szó, nemcsak számokról
Szádat befogod, igen is a vas és acél országa leszünk!
:-D
pár napja közöltem, hogy elmebetegekkel nem társalgok, kérlek, szakadj le rólam
kösz
te is elvesztetted, de ne mond el senkinek se ;)
/számold csak ki 2éve mennyi euró volt 1 havi nettó fizetésed és most mennyi - de csak csöndben ám!/
Maga nem látta még a Fogaskerekűt. Meg, a világon mindenhol üzemben lévő felvonóikat a tehenespajtában szögelik össze.
Napi egy adag Blikk Önnek elég lenne, meg este a VV126.
...és előbb-utóbb megszűnne gyarmat lenni.
Akkor jöjjön a külföldi tőke és hagyni kell a KKV szektort?
Mert az iparba belefektetni nem olcsó dolog.
Senki, szinte senki nem tudna egy komoly ipari üzemet létrehozni, csak a külföldi befektető!
A földek meg parlagon hevernek
Lehet, hogy az IMF írta ezt elő és ez az első megnyilvánulás?
Hm!
te azt hiszed neked írok?
húde sokat hiszel, de ki ne ábrándulj ám!
Stadler Rail?
Látom eltolcsi olvassa lenint az új gazdaság építése, című művet.
igen, de ez nem érdeke az IMF-nek
pont ez a lényege a dolognak
Szalma,széna lesz,mert krumpli az nem?
ma nem termelés hiányzik, hanem a piac ;)
azaz nincs pénzük mert nincs fizetésük..
ellenben ha valaki megvenné Mariskanéni tojásait, akkor Mariska néni sem a Lidl-ben vásárolna.. sőt Mariska néni néha a házát is kifestetné..
Egy percig sem állt szándékomban vitatkozni azzal, amit írtál.
Mo-n van ipari kultura. Svájcban és Ausztriában is. Utánanézhetne. Svájc elsőszámú exportcikke a gépgyártás.
Mivel legelső válaszában hülyézett, ne írjon többet, nem olvasom el és nem reagálok rá.
Küldjön már neki vki egy doboz legót!
"Siker a Kárpát-medencében című előadásában..."
Muhahaha, a gyorsszanád áthajtott a pannon pumán...
Ugye most ezt tréfának szánta, hogy mi vagyunk a fogaskerekű nemzet, amikor parlagon hevernek a földek!
Maga aztán a blikk előfizető ezek után és ne kérdezze meg, hogy miért gondolom ezt!
Hm!
rispekt!!!!!::::)))))XXXXDDDDDD
De jó volt régen a KGST piac, amikor a hiánygazdaságban mindenki, minden szart eladhatott!
Hm!
Erre gondolt a régi komcsi?
tegnapelőtt majdnem elájultam, amikor lementem a boltba (coop) vásárolni, ez egy kis falu, mindössze két coop-bolt van benne. Szóval: originál, 5 kg-os csomagolásban hollandiából importált krumplit árultak 145.-/kg. Az országutak mentén pedig ott árulják zsákokban a magyar krumplit a parasztok 40-55ft/kg-ért. És azt mondják, hogy nem veszik át tőlük a nagy hálózatok. Ki érti ezt?
ez ma másodlagos - forradalom utáni új cél a nemzeti burzsuázia megteremtése! (hűbéresek nélkül nincs tartós hatalom)
Tudja, hogy mi a baj?
Ha nagyon kell, akkor Stadler Józsi is jó!
Meg lehet kérdezni az ottani lakosokat!
Sok munkát adott és az ukránok finanszírozták a dolgait!
Végre egy juhász is tudott boldogulni segítve a népet!
Akkor legyen Józsi a ME?
Jobb lenne, mint Orbán, ezt borítékolom!
én minap így almát vettem, 99Ft és Ifáról adják
mondom, hogy ma piac nincs, faluról a tojást még olcsóért sem viszi el senki se..
Ha ez az elvetemült eltolcsi nem velünk szórakozna,még röhögni is lehetne rajta.
jó sok pénzt lopna de most nem tőlünk hanem Brüsszeltől :)
tudom, csak ráerősítettem :))
tudom, csak ráerősítettem :))
inkább jelentkezz abba az újmilliárdos 200 családba akiket most keres az elvtárs
Elég sokan értjük...
Magával is csak többen vagyunk...
http://www.stadlerrail.com/
ez nem az a stadler :)
csak névhasonlóság..
Én csak z szovjet valamire céloztam valami novoje..... az ember már meszesedik ha valaki befejezné,a lényeg,h éhínség és nyomor járt utána.
NEP.
Novaja ekonomicseszkaja pragramma.
"„Iparosítás”, suttogta mind keservesebben, és szótlanul mozgó ajka olyan színű volt, mint a nyers darált hús.
Szokása szerint a rejtvénycsinálásra ítélt szavakat szótagokra darabolta.
I-pa-ro-sí-tás.
Így már jó volt. Szinyickij előtt egy jó kövér szótagrejtvény lebegett. Olyan, amelynek eszmei tartalma van, olvasáskor könnyűnek tetsző, megfejtéskor nehéznek bizonyuló lenne. Csak a szó végétől idegenkedett.
Mi az, hogy „sítás”? erőlködött az öreg. Még ha „csipás” volna.
Félórai töprengés után, habár még mindig nem tudta, mit fog majd kezdeni az utolsó sze¬szé-lyes szótaggal, úgy döntött, hogy a vége majd magától is kialakul, és nekilátott munkájának. Rejtvénykölteményét egy régi főkönyv kitépett „Tartozik” oldalán kezdte el.
Az erkély fehér üvegablakán át virágzó akácok, foltozott háztetők látszottak, s a távolban egy éles, kék vonal, a tenger és a látóhatár találkozásánál. Csernomorszkban a déli nap kábító hőség¬gel árasztja el a várost.
Az öreg elgondolkodott, és papírra vetette a kezdő sorokat:
Első két tag rokonom
Feleségem révén...
Feleségem révén... ismételte az aggastyán elégedetten, hogy rímet találjon a „révén” szóra. A rejtvényszerző szakállát fogva végigment a szobán. Hirtelen világosság gyúlt az agyában:
Harmadik a rokkában van,
Ám de nem a végén...
A hátralevő résszel, bár nem könnyen, de mégis megbirkózott:
A negyedik hóban hasznos,
Készítik azt fábul,
Az utolsó, isten úgy’se,
Folt, de franciául.
Szinyickij kimerülten lehanyatlott egy székbe, és lehunyta szemét. Hetvenéves volt, és ötven éve szerzett talányokat, szójátékokat, kép és szótagrejtvényeket. De a tiszteletre méltó rejtvény¬szerzőnek sose esett ily nehezére a munka, mint most. Teljesen elmaradt az élettől, politikailag analfabéta volt, és ifjú vetélytársai könnyedén legyőzték. Olyan remek ideológiai feltálalásban hozták feladványaikat a szerkesztőségekbe, hogy az öreg sírt az irigykedéstől.
(...)
Zoszja az öreges ákombákomra pillantott, és nyombán felkiáltott:
Mit firkáltál itt össze? Hát ez megint micsoda? „Az utolsó, isten úgy’se, Folt, de franciául.” Magad mondtad, hogy a szerkesztőségben nem vesznek át olyan rejtvényeket, amelyekben klerikális meg kozmopolita kifejezések fordulnak elő.
Szinyickij felhördült:
Hol van benne Isten? Hol? Bizony nincs mondta, remegő kézzel levette orráról a fehér foglalatú szemüveget, és az ív után nyúlt.
Van Isten mondta szomorúan. Kiderült, hogy van. Ismét hibát követtem el. Ó, milyen kár! És kárba vész a szép rím.
Akkor írj „Isten” helyett „sorsot” mondta Zoszja.
De a megrémült Szinyickij elutasította a sorsot.
Ez is misztikum. Már tudom. Ó, hogy megint hibát csináltam! Mi lesz ebből, Zoszenyka?
Zoszja közönyös tekintettel nézett nagyapjára, és azt tanácsolta, költsön új rejtvényt.
Egyre megy mondta. Egy „ás”-ra végződő szóval úgyse tudsz megbirkózni. Emlékszel még, mennyit kínlódtál a villamosítás”-sal?"
"Iparosítás”, suttogta mind keservesebben, és szótlanul mozgó ajka"
----.
"ILF-PETROV: ARANYBORJÚ
mek.niif.hu/00400/00411/html/01.htm
"Iparosítás", suttogta mind keservesebben, és szótlanul mozgó ajka olyan színű volt, mint a nyers darált hús. Szokása szerint a rejtvénycsinálásra ítélt ...
---
Hát te honnan a francból másolgatsz ide? És főleg: Miért?
nabazmeg ennek már megint új ötletei vannak?
Majd matojcsi felkelti a kómában szenvedő Ózd-t.
Milyen jó lenne most egy kis Manyup pénz hozzá, vagy az 500 milliárdos MOL pakett.
Pénz nélkül kicsit nehéz lesz.
Kölcsönből még nehezebb.
Nem kellett volna elszarni a sok-sok 1000 milliárdokat.
De van még egy megoldás. Visszaállítják a két kulcsot és abból lesz plusz 500 milliárd minden évben.
Grat.:D
Tényleg?
Ki hitte volna?!
Na, akkor megmutatom, mire hoztam ezt föl ellenpéldának:
"next 2011. november 19. 13:13
Ezt komolyan írta, vagy ennyire hülye?
Svájc, mint ipari ország?
Tudja, hogy az óragyártást lehet még annak is írni!
A bankszférát, viszont nagyon nehéz!
Marad még a Milka, meg a turizmus a szép hegyeikkel!"
Így már megvan?
Vagy maga is csak a létszámot gyarapítja?
A Párt kongresszusán a küldöttek felállva ünnepelték a XXV. Ötéves Tervet. Matolcsy Nertárs külön kiemelte, hogy a Pártnap mindössze 15 év alatt sikerült ezt a szép jubileumot elérnie.
Fideszhatalom plusz iparosítás egyenlő NER.
Taps!
ózdot.
Te inkább csinálj libacombot, bajnai módra. Csomborral.
Sajnálom, de én értem.
1) Iszonyú a zűr a fejekben (pl. mindenféle hülyéket választanal meg maguk fölé a zemberek). A zűr azt is redményezi, hogy nem tudják mi a fontos számukra. Telehordják a földet erdőt szeméttel - maga alá szemetel, meg az onokái alá. Nem a magyar termelőtől vesz bort, almát gyümölcsöt, hanem szép nejlonzacsiban a teszkóból.
2) kiveszőben a nemzeti érzés. ezrek, tízezrek képesek a tótoknál adózni és itthon használni a (a közös, de általa nem finanszírozott) inrastruktúrát - és ez még nem is különös számukra. Orvosrezidensek rezzenéstelen arccal veszik át nekünk 10-15 millióba kerülő diplomájukat és lépnek le, vagy zsarolnak - van olyan kórház ahol már csak arabus orvosok törik a magyart.
3) ehhez jönnek még a fidesz bolseviki társadalom és mint látjuk gazdaságpolitikai szerencsétlenkedései, nem is a nemzetközi közröhej zavar, hanem az, hogy ezeket a romokat is nekünk kell majd újjá építeni.
Menjen be egy CBA-ba!
Egy jobb boltjukba talál egy drága magyart, és mellette 2 külföldi, olcsóbb krumplit!
Hm!
Next ott nem a hellénekre reflektált, hanem juhászokat emlegetett..
De ettől független vegyük úgy, hogy szép volt..
Ha sikerült megfejteni, hogy az Aranyborjúból, akkor gondolom nem okoz meglepetést, ha azt válaszolom, az Aranyborjúból. :)
Amennyiben olvastad, tudod, mennyi-mennyi párhuzam. Ha nem, akkor ajánlom olvasni! :)
jah kérem ha olcsó az olaj.. ingyé is lehet szállítani!
topcsi mint vizibarom...fi ..DDDD Nem rossz....de minek a zsombor???
Ugye nem akarja a jó öreg Stadler Józsit kihagyni a buliból, aki tényleg magyarként viselkedik!
Annyi munkát adott eddig, mint az összes ide beíró, de lehet, hogy a többszörösét!
Érti ezt?
orbán és a kancsal minden héten mond valamit.
Közben meg már a kutya se hisz nekik semmit, se itthon, se sehol.
Hosszú évek felkészülése után csak a heti ötletelések vannak, semmi más.
Takarodjanak a palettáról!
Next ott elmagyarázta, hogy Svájcnak nincs ipara. Na most legkevesebb ketten nem tudjuk meggyőzni, hogy van, inkább elkezd melléhablatyolni és jópofizni a Stadler Józsi bácsiról, az Ön segédletével.
Mondjuk nem tudom, hogy jön ide Svájc, meg az Ő létező, vagy nem létező iparuk, de ha már iderángatjuk, akkor próbáljunk meg ne butaságokat írni.
Én csak egy példát írtam, de simán meg lehetne említeni az orvosi műszerek gyártását, vagy éppenséggel le lehetne írni a Roche, vagy a Novartis neveket.
Ebből a szempontból én hibáztam, mert ez utóbbi kettőről talán nem lehetne elmenni egy juhász irányába.
Végre egy okos FIDESZ-s közgazdász!
Végre magyarázatot is kapok egy kérdésre, amire még senkitől sem!
Hová ment a 3000 milliárdos MANYUP vagyon fél év alatt?
Ha lenne még belőle, akkor nem térdelne Orbán és csapata az IMF térde előtt!
Hol van? A bankadót, a különadókat már hagyom is, mert az aprópénz és nem a magyar emberek befizetése!
Várom a választ!
Hol van ez a 3000 milliárdos bonusz?
Hm!
Sem FIDESZ-s, sem közgazdász nem vagyok.
Egyszerű taxis vagyok csupán.
Az okost sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom, de az biztos, hogy Önnél tájékozottabb vagyok annál, mintsem Svájcról kizárólag az órák, a tiszti bicskák és békésen legelésző, lila tehenek jussanak eszembe.
A 3000 milliárddal pedig akkor fogok elszámolni, ha én költöm el.
Én mindig irigyeltem a taxisokat, hogy hogyan tudnak annyi megvetés mellett dolgozni, ami mellett kénytelenek, mert maguk alakították ki! Én is beülök a taxiba, mert kénytelen vagyok, de forog a gyomrom!
Ebből kiindulva maga nem lehet okosabb, mint én, mert az utolsó putris roma családtagból is válhat taxis!
Mostantól nem fogod tudni levakarni magadról ezt a kretént.
Viszont akkora ökör, mint te, nem lehet senki.
Nem lehetne ezt a pöcsöt egyszerűen elaltatni? Kezd egy kicsit sokba kerülni.
Maga is taxis otthon, a faszomadta Amerikában?
Vagy megint a családja nevében böffentett egyet?
Hm!
"utolsó putris roma "
De szép is ezt egy "balos"-tól olvasni!
:-)))
Már most is alszik, és mer nagyokat álmodni.
A lényeg nem ez volt, de miért is ne használhatná bárki ezt, mint a nácik?
Taxis bárkiből lehet! A legalja munka, de legalább nem gerinces, aki csinálja, igaz tapasztaltam pozitív jeleket!
Az utolsó lehetőségnek jó ez is! Annyi köcsögöt a gyártó üzemek sem termeltek ki, mint ez az iparág!:)
Hm!
Nem, én temetkezési vállalkozó vagyok, és te leszel a következő. Érted, következő. nyöhehe
Bruhahahahahahahaha:
http://vimeo.com/32329750
Látja-látja, és most egy ilyen senkiházi, köcsög taxis kerekedett Ön fölé egy vitában...
Én nem irigylem Önt.
:-)
Ez a felülkerekedés olyannak tűnik, mint, amikor sokaltam a számlát és a taxis hívta a környéken lévő barátait!
Nem fizettem ki akkor sem a számlát, mert a rendőrség száma már benne volt a telefonba, csak nem volt beélesítve!
Innentől, korrekt árat fizettem!
Egyébként mivel kerekedett fölém egy taxis?
Hm!
Annyi komcsi van a faszomalja Amerikában?
Hm!
Nukleáris Tél Terv.
Mivel?
Mivel tájékozottabnak bizonyult Önnél.
És most intelligensebb is lesz.
Nem törölgeti tovább Önbe a lábát.
Nézd a jó oldalát, Barátom.
Néha elvisznek városnézésre.
Igaz, hogy pörög az óra, de melegbe vagy és szépen el is diskurál veled, ha igényled.
"Megvesszük a lepukkant rábát, ami már sehová sem tudja eladni a cuccát!"
Nem olyan lepukkant az, mint szeretnéd. Majd lesz állami megrendelés, meg pénz is fejlesztésre.
http://gazdasagiradio.hu/cikk/..
Egy taxis?
Hm!
Miért taxizik valaki, ha máshoz is ért?
Vagy csak ahhoz?
Akkor nagy a baj, mert vezetni én is tudok, de nem csak egy kocsit!
Hm!
Remélem, hogy nem a MOL fejlődését mutatja majd!
Tudja, amelyik a tőzsdétől messze van!
A rába csak nem megint egy tőzsdére bevezetett cég?
Csak azért, hogy a tőzsdézést kizárjuk!
Hm!
Rába Nyrt: 1,5 milliárdos veszteség a harmadik negyedévben
A Rába Nyrt. 1,5 milliárd forint adózott veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 390 milliós nyereséggel, a háromnegyed éves vesztesége több mint a duplájára emelkedett, 1,26 milliárd forint volt - közölte a társaság szerdán konszolidált nemzetközi szabványok (IFRS) szerint készült negyedéves gyorsjelentésében a BÉT honlapján.
mti
http://www.kisalfold.hu/gyori_..
Honnan tudod te kis tőzsdeszakértő, mennyit ér a MOL?
Külön neked elmesélték?
Meg is tudtad jegyezni?
Naponta, sőt óránként változó értékeket fejben tartasz?
Pataki fejszámolóművész a keresztapukád?
Azt is hozzátehetted volna zsenikém: a Rába vesztesége kizárólag az árfolyamváltozásoknak köszönhető. Tavaly a Rába vastagon nyereséges volt. Ebből is látszik, merre megy a világ... Nem egy termelőüzem az érték, hanem a tőzsde a maga pár száz spekulánsával. S még drukkolsz is nekik.
A faék hozzád képest atomóra.
kösz,ez az remélem, eltolcsi nem most hall róla először.
Neked mindent elhiszünk Gyuri, te kis pénzügyi zseni!
Fidesz droid team.
Tudja, hogy mi a baj?
Nem kell tőzsdeszakértőnek lenni!
Rákattint a mozgásra és oszt, vagy szoroz az 50 milliárdos befektetéssel, mert részvényplakettet vettünk!
Tudja, hogy a MANYUP pénzzel mennyit tőzsdéztek? Max a befizetés 50%-t!
Itt az állam a 100%-kal teszi ezt!
Ennyire 1xrű!
Érti?
Plakettet.... atyám........
"A Siker a Kárpát-medencében című előadásában a miniszter az MTI szerint hangsúlyozta: ezért született a Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv, ezek integrációjával jön létre a magyar növekedési terv...."
:)))))))) Ez kész! Kár, hogy a tervek tervezése nem növeli a GDP-t.:)
Javaslom felállítani a Kárpát-medencei Terveket Tervező Tervtanácsot, továbbá a tervek tervezéséért felelős Tervtanácsot Megtervező Intézetet!:)))))))
Ne feledjük az Időszakos Mantra Fejlesztés tervet az Istentelenül Marha Felcsúti jóváhagyásával.
Érdekes ezt a fenti prolivircsaftot olvasni a Mandineren.
Európa leggazdagabb országa lennénk ha kárpótolnának elrablott területeinkért,bányáinkért!Rajta fizessenek a rablók vagy mindenre benyújtani az igényünket.
Hagyd a francba ezt a fenti prolivircsaftot, hadd legyen egy jó napjuk.
Ez mindent visz!:)))
http://vimeo.com/32329750
A narancsbarmok gondolom ilyen filmhíradókról álmodoznak, a két háború közti stílusban!:)))
Mol részvényplakettet vettünk!
Anyám!
Hm!
Hogy van ez?
"Azt is hozzátehetted volna zsenikém: a Rába vesztesége kizárólag az árfolyamváltozásoknak köszönhető. Tavaly a Rába vastagon nyereséges volt."
Egy vastagon nyereséges cég hogyan lehet az árfolyamveszteségnek köszönhetően veszteséges?
Hm!
Igen,kémiai ipar,gyógyszergyártás,gépgyártás,rengeteg példával,Svájc egy egészséges gazdaság,korántsem bankok csak
Ki a franc az a Mikó Imre? Mikor jön az Ocsenás Matild terv?
Egyáltalán ezt a hülyét még mindig nem húzták karóba a vérmezőn?
Nem is gyanakszol hogy mi lehet a hiba?
"A nemzetgazdasági miniszter szerint az ország új növekedési terve az újraiparosítás gondolatára épül "
Ez szép! Csak az a gond, hogy az iparosodáshoz FOGYASZTÁS kell.
És a viktor megmondta, hogy mi nem foglalkozunk a fogyasztással.
Majd szépen rájönnek arra is, hogy ha a kis jövedelműektől elvonnak (pl. 16 %-os szja miatt) akkor nem fog növekedni a fogyasztás.
De ez benne van minden közgáz - v. makroökonómia könyv 1. fejezetében.
Javaslom felállítani a Kárpát-medencei Terveket Tervező Tervtanácsot, továbbá a tervek tervezéséért felelős Tervtanácsot Megtervező Intézetet!:)))))))
NaNa lassan a testtel !!!
Oda kell még egy Tervtanácsot Megtervező miniszterelnök- helyettes. És minimum 2 Tervtanácsot felügyelő államtitkár.
Ja, és persze budai gyula.
És még a Terveket Tervező Tervtanács bizottsági tagjairól nem is beszéltünk!
Várúr jól nyomod, csak így tovább!!!
Jövőre lehetsz általánosságügyi miniszterelnök-helyettes is.:)))
A nemzetközi karvalytőke tankere lerombolta kicsiny vezérünk gyorsnaszádját.:))) Ezt akartad mondani ?????
Az Index kicsit más részeket emelt ki a beszédből:
http://index.hu/belfold/2011/1..
Most nem tudom, hogy sírjak-e vagy röhögjek. De a Lipótot mindenesetre tényleg hiba volt bezárni.
Na ezt nézzétek meg:
http://index.indavideo.hu/vide..
Ez a pali tényleg egy földönkívüli.
Jézus Krisztus, segíts meg! Ez az ember elmebeteg. Nem, nem poénkodom, ez tényleg elmebeteg. Egy elmebeteg az ország első számú pénzpolitikusa.
csak nehogy ők is benyújtsák a kártérítési igényük a kalandozásokkal kapcsolatban ezerszáz éves kamatokkal.
Ezt a barmot:
"A növekedés második oszlopa az értékrend. „Önök nálam jobbak szorzásban, de azt még egy miniszter is tudja, hogy ha egy három elemű szorzat egyik eleme negatív, akkor az eredmény is az lesz”.
Seggfej.
Egy francot földönkívüli! Szimplán csak hülye. Azért a kínai oroszlánok, és jaguárok tetszettek.
Ez egy abderita. Legalább nem nyilatkozgatna.
"Az első csatát tehát megnyertük, ezután jöhet a sikerrecept alapján a növekedés. Persze azért Matolcsy önkritikus is volt, elismerte, ez a siker „ma még láthatatlan”.
A siker azonban szerinte olyan mint a jéghegy – nagynak kell lennie alul ahhoz, hogy látszódjon. Itt végleg összezavarodtunk, hogy ha a magyar gazdaság egy gyorsnaszád [2], a siker pedig jéghegy, akkor végül is mi is van, de Matolcsy személyes búcsúüzenete megnyugtatta a kedélyeket."
:))))))
Nemzeti Titanic Terv.
Újraiparositás? Persze lehet. Az újraiparositás alapfeltétele, hogy mondott ipar folyamatosan szubvencióban részesedjen, hogy termékeit a termelési költség alatt értékesitse (ellenkező esetben mondott ipar termékeit a kutya se veszi meg - lásd még Kina, Indonézia, Malajzia, Burma, Banglades, az egész Afrika, és a többi)
No és kitől veszi el a kormány, amit exportszubvencióra fordit?
Ez a gazdasági elképzelés irreális, megalomán és ami a legroszabb TELJESEN FELESLEGES. Mert amire szükségünk van, azt a német, svéd és a többi ipar lokális telephelye ___végtelenül jobb cserearány mellett___ kitermeli, CSAK NEM KELLENE ELPAZAROLNI.
Majd, ha Matolcsy megérti ezt az alapvető közgazdasági törvényszerűséget: ÉLHETNÉNK JOBBAN? HA VÉGRE MEGTANULNÁTOK GAZDASGOT SZERVEZNI, na akkor, majd talán elkezd megdolgozni a fizetéséért.
Egy nap alatt szállóigévé vált – és nemcsak itthon, külföldön is , hogy ugyanis „befolyásos források” szerint „zárt körben” Orbán Viktor korábban ezt a kijelentést tette: „Ha az IMF visszajön, én el…”
Az IMF visszajött. Vagyis Orbán elmegy. Nem kérdés ez, aminek az LMP szóvivője látta: „ha jött az IMF, akkor valóban elmegy Orbán Viktor?” És nem Matolcsynak kell mennie, ahogy az LMP képviselője (is) követeli, hiszen ő csak egy jobbkéz, amelyet automatikusan visz majd magával a tulajdonos.
Ne várjunk már tárt karokkal és fülekkel a fideszes álmagyarázattermelő gépezetre.
"A nemzetgazdasági miniszter szerint az ország új növekedési terve az újraiparosítás gondolatára épül ..."
Ezt tényleg kijelentette? Esetleg arról is van tudomása hogy a jelenleg megélt világunkban (Mo-t is beleértve) nem a gyártókapacitás hiánya a probléma, hanem a felvevő piac?
Ezen kívül nem tűnt még fel pl. a nemzetgazdasági miniszternek hogy a növekedő járulékok, adók, újonnan bevezetett sarcok nem segítenek a gazdaságot rendbe rakni? :|
Ismét ajánlom vezetőink figyelmébe a mondást: "Valaminek a fele is több mint a semminek az egésze."
Tehát a németeknek megéri, nekünk ab ovo lehetetlen.
Nem feszül ebben némi ellentmondás?
(Ne értelmezd kérdésként!)
Lehetünk összeszerelőország is, csak akkor ne csodálkozzunk, ha a szürkeállomány tényleg elmegy, mert nem talál itt feladatot magának. Noch dazu, az így szerzhető jövedelem a vegetálásra elegendő, nem fog keresletet teremteni a helyi szolgáltatásoknak sem.
Ajánlom figyelmedbe Róna Péter vonatkozó gondolatait!
Addig pedig hajrá, merjél kicsi lenne!
Ez egy jó ember, az ipar meg kell.
Az a baj, hogy az IMF-fel véget érhet az, amit olyan szépen elkezdtünk. Energetikai szektor, MOL, Rába... dagadt a szívem a büszkeségtől, amikor a nagy prüszkölések közepette visszavettük szép lassan azt, ami a miénk.
Így nagyon aggódom, hogy jön a bankárbosszú, de már kormányzati jóváhagyással.
Néztétek, milyen szinten van eladósodva a lakosság? Az önkormányzatok? Mi lesz itt, ha szépen mindent kisajátít a pénztőke?
Mindegy, az ipar tényleg kell, mert csak a mezőgazdaságból és a turizmusból nem lehet és nem is szabad megélni.
Mit lehet várni ezektől a kutyaütőktől?
Állandóan dezinformálják a népet.
"2011. november 18.
Az első csatát megnyertük – közölte Matolcsy György."
Ellenben mi a valóság?
"A forint egyre gyengül, a magyar részvények esnek a tőzsdén. A végtörlesztés miatt Ausztria feljelentett bennünket Brüsszelnél. Itt az IMF."
A másfél év alatt még nem láttam olyan "csatát", amit megnyert volna a fidesz.
Bukottat annál inkább.
Borzasztó ez a sok hazugság!
Akkor ne hazudozz.
Már megint a szén és acél országa leszünk? Mezőgazdaság, élelmiszeripar snassz?
Aha!
Biztos emlékszik még Matojcsy a régi szép időkre.
„Gyűjtsd a vasat és a fémet, azzal is a hazát véded.” :)
Nyugi legyen és csitulj be.
Néha azért írhatsz valamit, hogy tudd magad lájkolni.
Ne hazudozz.
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, És nem kell a ló hátán átesni.
Magyarország most él egyre roszabb életszinvonalon. MOST. Tedd helyre a prioritásaidat. Nem valamiféle (talán, ha) működő ipartelepitésre van szükség, AMIKOR ELÉG PÉNZ VAN MAGYARORSZÁGON AKKOR MEG MINEK? hanem arra, hogy A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGE HELYREÁLLJON. Azért nem használtam a "lelki" szót, mert attól a sok idióta vallási bizniszben utazónak agymenése lesz.
ps: ehelyett persze ami erőforrás Magyarországon megmaradt, azt beleöljük teljesen felesleges gépekbe. Mert a sok kapzsi leendő iparmágnás nem ismeri az excel-táblát ÉS NEM KÉPES KISZÁMOLNI EGY BERUHÁZÁS MEGTÉRÜLÉSÉNEK IDŐTARTAMÁT. Mátr ha valaha megtérül.
Az apolokon kivul valaki meg szoba all vele?
A 12 eves gyereket kivizsgalasra kuldik ha igy es ilyeneket mond! :D
A kancsaltól már megint nem lehetett kérdezni semmit az előadás után.
Olyan sebességgel távozott, mint akit picsán rúgtak.
Remélem a kormányból is ilyen gyorsan fog a felcsúti paraszt gyerekkel együtt.
Persze mire "megtérül"(ne), a célpiac a felére zsugorodik, a munkaerő kihal és a cég már amúgy is évek óta csődbement. Mert ugye a gazdaság nem konstans.
"Magyarország új növekedési terve rendkívül hangsúlyosan épít az újraiparosításra - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten"
------------------------------
VICC
Ötéves Terv, de azt most máskép hívják.
Dagadhat a szíved! A Mol-on vesztettünk vagy 200 milliárdot. a Rába masszívan veszteséges, és mit fog gyártani ? Buszokat? Buszgyárból van vagy féltucat, de azok is csak összeszerelő üzemek, mint a néhai Ikarus. A fődarabokat importálni kell. Esetleg újra ócska Rába motorokat akarunk beépíteni? Azt a buszt a kutya sem veszi meg.Eladósodottság? Ki kötelezte Rogánt,Lázárt,Kósát... hogy tízmilliárdos adósságokat csináljon?
"Kárpát-medencei pannon pumák dübörgésérő"
-------------------------------------
Sajnos a pannonpuma nagyon lesoványodott, mert kevés egér van itt a Kárpátok alatt.
Magyarországnak jelenleg egy ellensége van az pedig az eltolcsi!!!!!
Igen, csakhogy ott nem kormányváltástól-kormányváltásig szól a politika, hanem a stabil gazdaságról.
Minőségi ellenzéki munkával. Annyival előrébb járnak, hogy tudják, az ellenzéki munkán is ugyanakkora a felelősség, mert ha kifut a talaj a lábuk alól, akkor SENKINEK nem lesz jobb sora.
Nekünk siralmas az ellenzéknek nevezett, bár szervezett, de mégiscsak hordánk.
A nép birkaszellemű,
az ellenzékünk hordaszellemű.
Tessék ebből valamit kreálni.
Munkahelyet, minőségit milyet lehet elképzelni, ahol helyt állna színvonalasan az itt tomboló bagázs bármely tagja is?
A melóhelyen vajon milyen etikához tartaná magát, ha itt sem képes normális viselkedésre?
Biztos emlékszik még Matojcsy a régi szép időkre.
„Gyűjtsd a vasat és a fémet, azzal is a hazát véded.” :)
--------------------------------------------
Erre már csak a cigányok emlékeznek, és az egykor volt csatornafedelek.
Tegnap reggel megjelent egy brigád az utcánkban. különleges szerszámokkal kinyitották a csatornafedőt, megigazították lent a drótokat, majd jött egy sárga mikrobusz és letettek két palackot, majd gázzal körbe(!) hegesztették a csatornafedelet.
Brave New World!
http://www.youtube.com/watch?v..
Nem, egyáltalán. Magyarországnak a liberálisok az ellenségei határokon innen és a határokon túl!
Jol nyomod haver! Te nem szerepelsz Brad Pitt zombis filmjebe? Tenyleg ert a fidesz az agymosashoz. Jo referencia vagy
Engem is úgy neveltek, hogy ne álljak szóba rosszarcú provokátorokkal. Szerinted, ha megjelensz egy társaságban, akkor szívesen szóbaállnak veled? Nem ül ki arcodra, szemedre, mozdulataidra a silány, mégis nyegle kivagyiság?
Nem tudlak elképzelni úgy, hogy lenne benned elemi udvariasság is.
Nem, nem, ma reggel jöttem rá, miért akarják kinyírni.
CSAKAZÉRTIS Matolcsy.
Gyááááá!:D
Ez neked való, vén majom.
Látszik a szellemi szinted.
Normális ember ezt képtelen végig hallhatni.
Szóltál?
Pontosan ezért hoztam be, ökör. A dada-nak.
Csak te képtelen vagy az összefüggéseket észrevenni.
Nem rossz, de előtte be kellett volna hajigálni pár csatorna tolvajt.
Énekelt.
Matolcsy: merjünk szegények lenni, merjünk nyomorogni!
Matolcsy a leendő gyáriparos. Nade lesz itt még Vona Gábor.
Matojcsiról volt szó és nem rólam.
Ha ez a kancsal vállalta g.miniszter szerepet, akkor válaszoljon a kérdésekre, érthető kérdés?
Mikor Manyup pénzből csökkentették az államadósságot, akkor nem győzték verni a mellüket és nyilatkozni fűnek-fának.
(mintha ők érték volna el azt a megtakarítást)
A folyosón megkérdezték a kancsalt, hogy mi vezette őket, hogy mégis visszahívták az IMF-t.
Nem volt válasz.
(érthető okokból)
Hallgasd csak nyugodtan.
Neked már nem tud kárt tenni az agyadban.
A zümmögést ezzel ellensúlyozod, mi?
Kemény!
Ez igen:
http://mandiner.hu/cikk/201111..
Nekem nincs is több kérdésem Matolcsyval kapcsolatban...
Én megértelek, velem felesleges kiabálnod.
Ami most van, az a csendes agónia, mert így sosem jutunk el ahhoz a ponthoz, amikor "megengedhetnénk magunknak" a saját ipar "luxusát".
Mintha azt tanácsolnád a fuldoklónak hogy azért ne ússzon, mert nem elég edzett hozzá, lebegjen inkább amíg tud. (Adódik ugye a kérdés: mi van utána?)
Tudod a közösségnek (nekünk) van pénzünk. Az is igaz, hogy ezer helye van.
Azon lehetne vitatkozni hogy miből valósítjuk meg, nem egyezik az életfelfogásommal hogy ahhoz keressünk érveket, hogy miért ne tegyük.
Hálistennek ez a hozáállás nekem már sokat segített, talán segítene az országon is.
Az egyik szememből a könny folyik a nevetéstől, a másik meg sír, hogy egy ilyen retardált a g. miniszterünk.
A felcsúti majommal se sokra megyünk.
Szegény Magyarország, szegény magyarok!
Megnyugodva tapasztalom mindig, hogy hosszabb, rövidebb gondolkodás után visszaigazoljátok, élőben, amit állítok.
Nem hiszem, hogy ne lenne annyi személyiségi joga egy miniszternek, annyi talpraesettsége és önálló döntési képessége, hogy ne mérné föl egy szemvillanással, kikkel, milyen szándékokkal áll szemben.
Képzeld, Matolcsy fogyatékossága, jelen esetben az említett kancsalság , ilyen alkalmakkor kimondottan többlet és nem fogyatékosság.
Ahogy látom, mindkét szemére lát, így sokkal szélesebb az átlagnál a látószöge, többet képes átlátni egy pillantással, mint egy párhuzamos szemtengelyű polgártárs.
Azt pedig feltételezem, hogy kellően tájékozott. Hisztériát indítottak, frontálisat, ellene. Az újságírókon ez nem látszik meg, szerinted?
Azért egyik területen szidni, mert báb, másikon szapulni, mert önálló.....nevetséges. Kötözködés a kötözködés kedvéért csupán, semmi szakmai indoklás.
Tessék, egyszerűsítsétek le a mai napi támadást, összegezzétek annyiban a sok szófosás helyett, hogy mondjon le, mert kancsal, és kész, csókol anyád.
A szakmai ellenvetéseket megvitatni van még bőven idő. Meg is fogják vitatni.
Amit itt olvasok, kifogást, az egyik sem szakmai, hanem egyszerű, gátlástalan ócsárlás.
A "túrizmus". Hallott már arról, hogy Mo-nak
A) nincs tengerpartja
B) nincsenek hegyei, nincs hó
C) nincs kiépitett infrastruktúra semmilyen más sporthoz
D) nem beszél a magyar nyelveket
E) viszont erős a légszennyezés, lerobbantak a magyar városok, falvak, nincsenek szolgáltatások helyben (De ha lennének sem beszélünk nyelveket) és a többi.
F) legalább egy érett piacról van szó, ahol a verseny olyan erős, hogy bele lehet gebedni.
Ezután közölte: majd a "többiek" megoldják "Improve your life" meg "találjátok meg" (ti) a piaci réseket.
Hát ennyi. Matolcsy már 2000-ben is ugyanezt mondta. Semmi más mint opportunizmus. Gründoljunk itt egy szállót, ott egy fürdőt, legyünk újkori dzsentrik.
Milyen kár, hogy nem működik! Mert a piac, objektiv okok miatt nem bővül abban a mértékben, amelyben a kapacitás. Ez Matolcsy. ERRŐL IRTAM. FOGALMA SINCS ARRÓL, MI A GAZDASÁG. ÉE FOLYAMATOSAN UGYANAZT A HÜLYESÉGET MONDJA 10 ÉVE!!!
ITT A BIZONYITÉK. OBJEKTIVE.
A fuldoklónak mentőövet dobnék. Nem csónakmotort :o) Hogy a hasonlatodnál maradjunk.
Ez is például, minőségi ellenzéki kifogás?
Ja, Mo-on lehet. Ott ebből prímán megélsz.
Egy gyártósorra nem állítanálak be betanított melósnak, mert ott is csak a pofád járna, nem a kezed. Ilyen alakokra milyen gazdaságot lehetne építeni? Külföldön végképp nem alkalmaznának. Namármost mit kezdjünk azzal a gazdasággal, ahol nemhogy tőke, de minőségi munkáskéz sincs? Csak a végnélküli követelődzés megy, meg a fikázás.
Nehogymá', divatot teremtesz, terjeszted az eszetlen, gátlástalan ragát és óbégatsz, hogy nem megy a fejlődés.
Magadnál vagy egyáltalán?
Mitől menne?
Tőled?
Minek?
Úgysem leszel sosem elégedett, akkor minek erőlködjenek a többiek? Helyetted, kisvirág?....ilyeneket nem gondolsz végig azzal a nagy fejeddel sosem?
Tudod, volt szerencsém hosszabb időt (éveket) külföldön eltölteni. Kollégáknak-ismerősöknek együtt kerestük itt a wellness-hoteleket, az elsők elégedettek voltak vele, a többiek végigjárták a Dunántúlt.
Olyan is volt, aki a Munkácsy-trilógia miatt Debrecenig elutazott, miután Budapesten napokat töltött képzőművészeti alkotások nézegetésével.
No meg olyan is, akit komolyzenei koncert érdekelt.
Mai napig tartom többekkel a kapcsolatot, vannak visszatérők közöttük most is.
Biztosan rosszul láttam hiszen lehetetlen, hogy így legyen.
Akkor jó. Ugyanis mentőövről van szó, cél a kievickélés, nem a passzív lebegés.
Örülök, hogy meggyőztelek. :))
Én éveken át dolgoztam külföldön. Csak azért irom, hogy lásd van összehasonlitási alapom, olyan, ami Matolcsynak például nincs.
Amit te irsz abban az is bennefoglaltatik, hogy előbb pontosan a munkamorált kell helyreállitani. Annak pedig -például- nem a három hónapos munkanélküli segély, a MunkaTerror Könyve és a kényszerfűnyirás a módja.
Ez az a bizonyos forditva ülünk a lóra. Amúgy Matolcsy jópofa, amikor arról beszél, hogy a "magyarok csibészségben jók". Egy "csodadoktor", aki tiz éven át ugyanazt a csodaszert sózza el minden egyes alkalommal, az márcsak tudja.
Úgy látom, itt sokan félreértésben leledzenek az IMF-el, illetve annak szerepével kapcsolatban. Az IMF nem a karvalytőkések privát bankja,hanem a tagok (Amerika, Kína, Németország, stb..köztük mi is) betéteiből gazdálkodó,bajba jutott gazdaságokat alacsony kamatú hitellel megsegítő, ám ennek fejében megregulázó társaság.
Erre kitaláltam egy közérthető példát:
Adva van egy társasház, 100 lakással. Minden lakás minden hónapban betesz 1000 Forintot a közös kasszába, mondjuk a közös képviselőnél.
Ha valakinek az adott házban átmeneti fizetési nehézségei adódnak, és nem kap hitelt a banktól, illetve nem tudja kifizetni a 12%-os banki kamatot, elmehet szépen a közös képviselőhöz, aki 5%-ra ad neki a közös pénzből, de csak úgy, ha az illető betartja a következőket:
LECSERÉLI A 100 WATTOS IZZÓIT 60 WATTOSRA, SZÓL A LÁNYÁNAK, HOGY NE EGY ÓRÁT FOLYASSA A FORRÓ VIZET ZUHANYZÁSNÁL ÉS TEKERJE LE A FŰTÉST 22 FOKRA, MERT AZ IS ELÉG.
Nálunk a következő történt:
Volt egy családfő, aki 8 év alatt szépen leamortizálta a lakást, felújításra sem nagyon költött, viszont a pénzek valahogy mindig eltűntek, és mikor a család számon kérte, mindig lódított egy jó nagyot. Mikor már a villanyt sem tudták fizetni, és a bank sem adott neki pénzt, elszaladt a közös képviselőhöz, és kapott egy kis áthidaló kölcsönt, persze bizonyos regulák mellett...
Nem tetszett ám a lánynak, hogy csak 10 percig zuhanyozhat ezentúl, az asszonynak, hogy fagyoskodnia kell, a fiának meg, hogy vakoskodik a 60-as izzók mellett...
Elküldték hát a háztól az embert, az asszony hamar talált magának másikat (mert annyira azért még nem volt leamortizálva).
Az új családfő megígérte, hogy megint feltekerhetik a fűtést 24 fokra, újra lesz fényár a lakásban, és a leányzó is pancsolhat, amennyit csak akar. Ehhez új szemlélet, szabadságharc, függetlenség kell: meg kell szabadulni a népnyúzó közös képviselőtől, lényegében az egész háztól.
"Kapunk mi majd fasza hitelt bankból is, asszonykám, nyugi!" - biztatta újdonsült nejét. Az egész család hitt neki, gondolták, az előző után csak JOBB jöhet...
Ezért először elvette a nagyfiú befőttes üvegéből az évek óta biciklire spórolt pénzt, a leány neszeszerjéből az addig összekuporgatott, nyaralásra félrerakott pénzecskét,és szaladt kifizetni a közös képviselőt. Mivel volt ettől egy kis háborgás a családban, beszüntette az addig szokásos, hétfő esti családi kerekasztalt, mert nem volt kíváncsi sem a lánya, sem a fia okvetetlenkedéseire... az asszonynak viszont dobott egy kis
pénzt új manikűr készletre, mert azért mindenkit maga ellen hangolni nem lett volna szerencsés már a "mézes hetekben"...
Elment az egyik bankba, elment a másik bankba, az istennek sem akartak 10%-nál kisebb kamattal kölcsönt adni neki, ezért volt, ahol a pultot rugdosta szét, volt, ahol csak simán leguggolt, és odaszart... Persze, ettől nem lett szimpatikusabb a bankoknak...
Valamiért egyre drágábban adtak neki hitelt, sőt a végén már nem is adtak... a sárga csekkek meg csak jöttek, a család hőbörgött, mert a lakásban nem lett melegebb, sőt, lejjebb kellett tekerni a fűtést, a fürdőben a meleg-víz csapot meg félig elzárta emberünk...
Végül, mikor már szóltak az ELMŰ-től, hogy másnap lekötik a villanyt, zemberünk csak meghunyászkodott, és visszaszaladt a kipaterolt közös képviselőhöz...
Eddig a mese, remélem, tanulságos volt... :o)
Valóban, Budapest rajta van a látnivalók listáján. Azért majd ha lesz időd, lapozd fel a vendégéjszakák statisztikáját. Vagy a fideszes irányitású KSH is hazudik? VAGY statisztikákat nem divat a Matolcsy érában gazdaságtervezés cimszó alatt olvasni? Mert az olyan félrevezető?
"A szakmai ellenvetéseket megvitatni van még bőven idő. Meg is fogják vitatni.
Amit itt olvasok, kifogást, az egyik sem szakmai, hanem egyszerű, gátlástalan ócsárlás."
Matolcsy szalmai tudását hűen tükrözi az elmúlt másfél év.
Például már minden érdemesebb közgazdász megmondta, hogy a 16%-os egy kulcs nem hozza, nem hozhatja azt a belső fogyasztást, amit vártak ezek a balfácánok.
Nem hitték el, mert nekik nem lehet ellentmondani.
Az élet igazolta.
És a KSH
Ja és persze én is éltem külföldön. Éveket. Úgyhogy tudom milyen a minőségi -nem nem a vendéglátás, hanem a - környezet. Annélkül meg turizmus _nincs_. Jóreggelt.
Viszont majd' egy éven keresztül ment például az EchoTV-n (Századvéges és egyéb jobboldali think tank képviseletében; az ebből a szempontból édesmindegy hol mondták, a kurvának is mindegy hol standol). Hirdették a marhaságot körömszakadtáig. De az életben nem gondoltam volna, hogy meg is csinálják.
Nem érted.
Van benne lehetőség. Ott én népszerűsítettem Magyarországot, aki eljött az elégedett volt és visszajött.
Próbálj meg másképp gondolkodni!
Az adatokra nem az a jó válasz hogy akkor ez felejtős, hanem az, hogy hogyan oldjam meg, hogy jó legyen.
Mert lehet. Láttam rá a bizonyítékot.
Tudod mit kérdeztek a kollégák? Azt, hogy miért nem reklámozzák jobban Magyarországot, mert itt tök jó helyek vannak, sosem hitték volna. Nem is értettem, hogy ezt a melót miért kell nekem végezni, ha egyszer nem ez a dolgom.
Gratulálok, még egy megoldndó feladat. Ami nem összetévesztendő a nemtevésre keresett indokkal.
Érted már?
Egyik területen sincs, semmilyen morális gátlás.
Azért vagyunk még mindig külföldön, mert 5 éve nem tudunk egy háromszobás parasztházat felújíttani és törvénnyel sem tudjuk pl. a pénzünk visszaszerezni, stb. Regény lesz belőle, ha elkészül a ház. Tökéletesen széthullott a morál otthon.
Egyszerűen ez bénít le mindent, ami lehetőség lenne, az is emiatt 'drágul meg' otthon, ebből nem lehet gazdálkodni, csak örökké a minimumon tengődni.
A vezetőknek is. Ezért tart ciklustól ciklusig minden szándék, akarat és terv, ezért nehézkés minden megvalósítás.
Minden gellert kap a Kárpátok medencéjében.
Az értelmes beszéd is.
Nagyon jó.
Talán így a gyengébbek is megértik.
Köszi.. ;o)
Valószínűleg addig ismételgették a baromságaikat, amíg tényleg elkezdték elhinni ők maguk is. Mára már egy egész vallási szektát építettek ezekre a baromságokra.
Innen már nincs visszaút, ha akarnák sem. Végig kell csinálniuk. A totális bukásig.
Kulcsmondata: Az újraiparosításra építünk.
Ebben a mondatban sokkal több van, mint hinnénk.
Visszaszerezhetjük élelmiszerfeldolgozó, járműgyártó, stb. iparágainkat, ráadásul a mai legmodernebb, energiatakarékos, kisüzemiként is működő technológiával.
Kíváncsi vagyok a most rá huhogókra egy év múlva. Egy évvel ezelőtt ugyanezek mondták volna, hogy most Görögország, Olaszország(!), Portugália rosszabbul fog állni, mint Magyarország ?
Egyik területen sincs, semmilyen morális gátlás.
Azért vagyunk még mindig külföldön, mert 5 éve nem tudunk egy háromszobás parasztházat felújíttani és törvénnyel sem tudjuk pl. a pénzünk visszaszerezni, stb. Regény lesz belőle, ha elkészül a ház. Tökéletesen széthullott a morál otthon.
Egyszerűen ez bénít le mindent, ami lehetőség lenne, az is emiatt 'drágul meg' otthon, ebből nem lehet gazdálkodni, csak örökké a minimumon tengődni.
A vezetőknek is. Ezért tart ciklustól ciklusig minden szándék, akarat és terv, ezért nehézkés minden megvalósítás.
Minden gellert kap a Kárpátok medencéjében.
Az értelmes beszéd is.
Folytatom.
Nem a Matolcsy a hibás.
Az a morális gátlás, aminek Te is híján vagy a kommentelésedben. Az bénít le mindent.
Csak könnyebb kinevezni mindig egy bűnbakot, vagy pellengérre állítani, mint magunkon, a hozzáállásunkon változtatni.
Egyszerűen tisztességgel kellene tenni mindenkinek a maga dolgát, mindenkit emberszámba venni.
A következő.
Matolcsy arról beszélt, hogy azért kell nekünk az IMF, mert minden jó már az országban. Stabilak vagyunk, mint a kúrvaélet. Annyi pénzt szerzünk a szabad piacokról amennyit akarunk....csak nem tudunk növekedni és ezért kell az IMF.
tegye fel a kezét az aki tud olyan példát mondani ahová az IMF azért tette oda magát, hogy növekedni tudjon az az ország. Az IMF nem fejlesztési bank. Kit akarnak már megint hülyíteni ezek a kóklerek?
4 év alatt több, mint 2.000 milliárd megy el a 16%-os egy kulcs miatt a semmire.
Vajon áll-e úgy a gazdaságunk, hogy ezt kibírjuk?
Ezért kell ide az IMF többek között.
Nagyon kell.
Egy párszor már felhívtam rá a figyelmed, hogy ennek több mint fele a gyerekeseknél landol.
Dolgozó gyerekeseknél.
Ott milyen rossz helyen van....
Ha kapálni is ekkora erőkkel tudnál, mint kommentelni, be lehetne vetni a Nagykörutat. Lenne krumpli sokaknak.
A másik fideszes vagyon kezelő a jelenlegi fejlesztési miniszter kínai útja kudarc volt. Csak nem ezért kell az IMF?
Nézd, nem vitatom a kicsit is meg kell becsülni. Csak azt vitattam, hogy az ország _jövőjét_ a túrizmusra lehet épiteni. Objektiv okok miatt, amelyeket leirtam (a gazdasági vonzatra, a munkahelyek jellegére, a piac erősen szezonális voltára, az állandó költségekre, és hasonló finomságokra ki se tértem).
Ha úgy látod _személyes élményed alapján_ a dolog működik, csak annyit tudok mondani: megvetted a csodadoktor szerét. Majd meglátjuk kinő-e a hajad :o)
Nagy tétbe ne fogadj rá, hogy nagyobb "paraszt" vagy, mint én.
És kinek a pénzéből zsenikém? :o)
Rendezkedjünk be körkörös védelemre! Teljes önellátás! (olajból, atomból gázból, speciális alkatrészekből, nehézgépgyártásból és még mi mindenből) Magyarország egy nagy boldog?, de mindenesetre kihasználatlanul pangó gyártelep lesz. Igen, bányákkal az udvaron. Sok-sok boldog? munkással és persze felügyelő bizottsági tagokkal. Igy gondolod? Ideje lenne felébredni: ezt az ámokfutást nagyon rövid ideig lehet pénzzel birni. A pangó gépsor _sokkal_ drágább mint a kisnyugdijas.
Te tényleg nem érted?
Lenne rá kereslet. Nem ismerik, nem tudnak róla.
Van mire építeni, fel kellene fogni végre.
A tapasztalatom évekkel azelőtti, minthogy Matolcsytól hallottam volna, de gondolkodás helyett fogd csak az egészet az ideológiádra.
És máskor se hagyd magad megzavarni gondolkodással, tarts ki, ez nagyon fontos!
Jó éjt!
"Az IMF nem a karvalytőkések privát bankja,hanem a tagok (Amerika, Kína, Németország, stb..köztük mi is) betéteiből gazdálkodó,bajba jutott gazdaságokat alacsony kamatú hitellel megsegítő, ám ennek fejében megregulázó társaság."
A felsorolásból rögtön kitűnik a "demokráciát" védő országok listája. :) Amcsik is csak békét akarnak sok helyen, csakúgy mint Kína, mi meg asszsisztálunk.
Olyan ez mint egy másik mondás: "Háborúzni a békéért olyan, mint szexelni a szüzességért." Az ájemef sem sokban különbözik, megszorítás a "jólétért". :S
"Ha valakinek az adott házban átmeneti fizetési nehézségei adódnak, és nem kap hitelt a banktól, illetve nem tudja kifizetni a 12%-os banki kamatot, ..."
Itt a másik nagyon félrement séma amit lassan helyén kellene értékelni. A kölcsönök felvétele a jövő felélését jelentik. Ha ezt valaki nem érti akkor régen rossz. :(
Kapcsolódó mondás: Addig nyújtózkodj amíg a takaród ér.
Az ájemef kapcsán írtad:
"...LECSERÉLI A 100 WATTOS IZZÓIT 60 WATTOSRA, SZÓL A LÁNYÁNAK, HOGY NE EGY ÓRÁT FOLYASSA A FORRÓ VIZET ZUHANYZÁSNÁL ÉS TEKERJE LE A FŰTÉST 22 FOKRA, MERT AZ IS ELÉG. ..."
Az a probléma ezzel, hogy nem spórolásra ösztönöz az ájemef, hanem megadóztatná még a gyertyával világítókat is. Nem azt mondja amit te, hanem ne legyen fűtés mert sokba kerül, de azzal már nem foglalkozik, hogy a sok megfázott, netalántán tüdőgyulladásos beteget ellátni sokkal többe kerül. Ja, erre is van megoldás, fizetőssé kell tenni az egészségügyet. Na ez az ájemef gazdaságpolitikája...
Hm!
Ilyen balga hozzászóláskor már az elején érdemes elgondplkozni:
"Képzeld, Matolcsy fogyatékossága, jelen esetben az említett kancsalság"
Van egy komcsi PM-ünk, aki tutira az volt!
MSZMP KB. Még azokban a sulikban sem tudták kioktatni, hogy mi a gazdaság mikro, vagy makro szinten!
Mikroban talán még menne is. Merre kancsal? Biztos, hogy nem jobbra, de balra sem! Ez egyszerűen vak és nem érti azt, amivel megbízták!
Állítólag neki ez a munkája!
Nemde?
Mi is van ezzel a balfékkel?
Hm!
Komolyan mondom, hogy a fidesznél kóklerebb társaság nem termett itt Magyarországon az utolsó 20 évben.
Ezek azt hitték, hogy eljátszák ezt a nyugat és IMF ellenes politikát, arra építve, hogy majd "eladnak" minket Kínának az oroszoknak meg még akárkiknek és az onnan jövő pénzekből, majd jót röhögnek?
A kínaiak, az oroszok meg az összes többi akire építették ezt a kókler gazdaságpolitikát nem unortodox gazdaságpolitikával üzletel.
A kínaiaknak csak és kizárólag akkor kellünk, ha stabilak partnerei vagyunk azokkal az országokkal szervezetekkel, akik ellen az Orbán-Matolcsy kókler duó éppen a saját szabadságharcát folytatja.
A 22-es csapdája. Mint az, amit csináltak a MANYUP-pal. Befektetésre építenek, miközben a leghosszabb távú befektetést leállamosították. Jó üzenet.
Igen, van mire építeni.
Ott van minden alap.
Például az én mesterségesen megszűntett szakmám területe, a híradástechnikai ágazat.
Van egy nagyon egyszerű mondás:
megy ez, csak akarni köll.
No, ehhez az akaráshoz nincs meg a közös nevező, a morál.
Jó jszakát Mindenkinek!
Kuriózum! Első alkalom hogy egyetértek veled:
"Például már minden érdemesebb közgazdász megmondta, hogy a 16%-os egy kulcs nem hozza, nem hozhatja azt a belső fogyasztást, amit vártak..."
Milyen ideológiára? Soroltam az _érveket_. Elég hosszan :o) Több területről :o)
Te viszont azon kivül, hogy a "személyes élményedre" hivatkoztál, semmi mást nem tudtál felhozni :p
Akkor egyre válaszolj: miért van az, hogy szerte Magyarországon kihasználatlanul állnak a Matolcsy első Széchenyi tervében megálmodott fürdők? Minden egyes falu határában egy.
És mond, hogy hozod ide el a vendéget, mondjuk októbertől (feltételezve egy extra szeptembert) május végéig (és egy száraz májust)?
Neked a szezonalitás semmit sem mond? Nem tudtad, hogy a mérsékelt égövben van az ország és _nincsenek téli sportjaink_? Tudod ki találta ki a nagyüzemi téli sportolást? Meg fogsz lepődni: Charles de Gaulle. A tábornok :p Az ember, aki FRANCIAORSZÁG, ez a zseniális adottságokkal rendelkező ország turisztikai _PROBLÉMÁJÁNAK_, érted? PROBLÉMÁJÁNAK: a kicseszett téli szezonnak és a kihasználatlan kapacitásoknak a megoldásán fáradozott :p
És ehhez nem kellett neki közgazdasági diploma. Csak józan ész. Amiben te személyes élményed alapján nem hiszel.
Érdekes. Amikről írsz, azok a saját rög -és téveszméid.
Én nem erről írtam. Ezek a téveszmék okozták jelen bajaink jó részét.
Milyen pénzből. Ki lehet találni. Gondolkodtál már azon, hogy lehet, az, hogy mindenért legalább annyit fizetünk, mint Ausztriában az ottaniak, miközben keresetünk most is csak negyede az övéknek, mint húsz évvel ezelőtt ? Mivel még többet is dolgozunk, hol van fizetésünk hiányzó háromszorosa ?
Az, hogy nincsenek hegyink, tengereink, a városok és falvak lerobbantak (és mit ad isten: át kell rajtuk utazni, hogy eljuss a kastélyszállóig), hogy télen kihasználatlanul áll a hotel, hogy a Matolcsy korszak fürdői közül több még csak nem is üzemel, hogy _romlanak_ a turisztikai statisztikáink, hogy nem beszélünk nyelveket, és hadd tegyem hozzá: a turisztikai állás jövedelme, azaz értéke, az ugye a gépiparihoz képest egy nagy lópitypang közgazdasági értelemben, és a kapcsolódó beszállitók dettó.
Tehát mindez "rög" és"téveszme" :p
Ellenben "Milyen pénzből. Ki lehet találni". Lopott, eh pardon, "megpályázott" pénzből, ha jól sejtem. Milyen kár, hogy a betonba töltött pénznek fenntartási költsége van. Úgyhogy a fenntartás miatt folyamatosan kell lopni, eh, pályázni, nem elég egyszer. Igaz, az már nehéz ügy, mert üzembentartásra ritkán adnak pénzt. Ilyenkor jönnek a különféle konstrukciók. Meg a csapatépités, az állami megrendelések, satöbbi.
"Gondolkodtál már azon, hogy lehet, az, hogy mindenért legalább annyit fizetünk, mint Ausztriában az ottaniak, miközben keresetünk most is csak negyede az övéknek, mint húsz évvel ezelőtt?"
Elárulom neked ezen nem gondolkoztam. Nincs is sok értelme. Az osztrákok azért gazdagabbak, mert Ausztriában az osztrák viszonyok között működő gazdaság van. Aminek az alapja: a bizalom.
Ez két igen fontos szempont.
1) Minden ország gazdaságának a _helyi viszonyok szerint_ kell működnie. Attól, hogy Ausztriában fontos üzletág a túrizmus, nálunk csak kiegészitő.
2) Igen, a kapitalizmushoz, bármilyen meglepő bizalom kell. Ugyanis egyébként úgy állsz hozzá, hogy eleve át akarnak verni, akkor meg nincs üzlet.
Matolcsy egyik feltételnek sem felel meg.
1) nem az országra szabja a gazdaságpolitikát, hanem valami "hajnövesztő csodaszert" árul 10 éve, ami sosem működött magyar fejbőrre.
2) Ami a bizalmat illeti... ha az egyes pontot nem tekintjük, ő sem mondott sosem igazat a gazdaságról. Az pedig igy szól:
3) A magyar gazdaság fő rákfenéje a magyar KKV szektor. Ugyanis a KKV szektor által felszivott ("elvárt") jövedelem nem áll arányban a megtermelt javakkal.
Ez a kicseszett _igazság_. 1980 és a gmk korszak óta ugyanez a kicseszett igazság érvényes Magyarországra, akkor is, ha a legnagyobb munkáltató a KKV szektor. Ennek a két ténynek semmi köze egymáshoz.
Az a BAJ, hogy a Fidesz választótáborával van a probléma. Az a BAJ, hogy az általad keresett pénzt, a KKV szektorban találod meg és az a Fidesz _szavazótábora_. Amig ennek a _realitásnak_ a felismerése nem lesz a magyar gazdaságpolitika alapja, addig a gazdaságpolitika hazugságokra alapul, ergo nem lesz bizalom, ergo csakis onnan jöhet a gazdasági teljesitmény ahol van: a német cégektől. Mert a német cég és alkalmazottja között van bizalom. És tisztességes bánásmód.
Meglepődtél? Kötve hiszem. Biztos tudod, hogy igy van :p Csak nem mondod ki az igazat.
Nekem is Matolcsy! Amerikáról írt könyve meg zseniális. Vedd meg!
Igen, ez történelmi örökség: Szapolyaitól Kossuthon át a máig tart a megkérdőjelezhető magatartású politikusok sora. Ez nem mindig írható le két politikai oldal küzdelmeként, hanem személyes számítás, elfutamodás, emberi jellemgyengeség dolga.
Nem mindenütt volt így. Például a lengyelek nem termeltek ki ilyen alakokat, dacára az évszázados szétszakítottságuknak amely táptalajt kívánt volna erre.
"3) A magyar gazdaság fő rákfenéje a magyar KKV szektor. Ugyanis a KKV szektor által felszivott ("elvárt") jövedelem nem áll arányban a megtermelt javakkal."
"...ergo csakis onnan jöhet a gazdasági teljesitmény ahol van: a német cégektől."
Rossz irányba haladsz. A KKV alkalmazza a munkavállalók kb. 70%-át, az általad ajnározott multik pedig kapják a támogatások közel 90%-át. A németeket pedig ne emlegesd! Ők azok akik a piac hiánya miatt olyan EU-s megállapodások mellett álltak és állnak ki ami lehetővé teszik az ipari termékek cserekereskedelmét pl. dél-amerikai élelmiszerekért.
De lehet igazad van, haladjunk csak azon az úton ahol majd egy nyugati jólétet támogató, nyugati tőkét kiszolgáló összeszerelő üzem leszünk. :(
Mindezt azért hogy Németországban továbbra is jól éljen mindenki...
Erre ment válaszul.
"""A KKV alkalmazza a munkavállalók kb. 70%-át, az általad ajnározott multik pedig kapják a támogatások közel 90%-át"""
Tudsz nekem mondani példákat arra, hogy a KKV világpiacra termel világpiaci minőségben?
"Tudsz nekem mondani példákat arra, hogy a KKV világpiacra termel világpiaci minőségben?"
Tudsz nekem mondani példákat hogy a német munkáskéz mennyivel jobb mint egy mondjuk azonos iskolában végzett magyar kéz? :P
Már a felvetésed is nevetséges. Ismét: Nem a termelési képességgel van baj, hanem a felvevő piaccal. A németek ezt a helyzetet használják ki, gazdasági fölényük folytán.
A KKV vagy a német cég beszállitója, vagy az államé, vagy a lakosságé. A lakosság vagy a német (svéd, stb) cégnél dolgozik, vagy a KKV-nél, de arról volt már szó, vagy az államtól kap ellátást. Az állam abból él, amit a német cég adózik,
Nem tudom követed-e ki fizeti a cehhet? A KKV? mert akkor kicsi gond van a formális logikai képességeiddel :p
ps: nem azt irtam, hogy ez "jó". Ha úgy értetted, az a szövegértelmezéssel kapcsolatos probláémára utal. Én azt irtam (vagy egy tucat hozzászólással feljebb), hogy megfelelő beosztás mellett sokkal gazdagabban élhetnénk (igen: GAZDAGABBAN), mivel amit a fenti cégek a jelenlegi PAZARLÁS MELLETT adóznak, még igy is majdnem ELÉG a rendszer működtetésére (ha nincs a lakosság eladósitása: mostanra már egyenesbe is jött volna a magyar gazdaság 10 évvel a 92 év végi szabadpiaci csatlakozás után).
Nem tudom segitettem-e?
Ezen felül aggódni való hír hogy a történelem ismétli magát, bár remélem most mégsem. Merkel valami háborút vizionál. Mi is volt a VH-k előtt? A tőke koncentrálódott. Mi is van most? Ugyanez.
Ne legyen igazam!
Tudok példát arra, hogy KKV világpiacra teljesít világpiaci minőségben. Kérdezz. :)
"""Tudsz nekem mondani példákat hogy a német munkáskéz mennyivel jobb mint egy mondjuk azonos iskolában végzett magyar kéz? :P"""
Egyszerűen csak nézd meg, hogy egy Magyarországon felújított főút meddig marad kátyú mentes. És nézd meg ugyan ezt Németországban.
"Nem tudom követed-e ki fizeti a cehhet? A KKV? mert akkor kicsi gond van a formális logikai képességeiddel :p"
Na ki? Mondjuk a 20-30 milliárddal megtámogatott összeszerelő ipar mint audi és merci gyárak? (halkan megjegyzem: audi pl. környezetvédelmi területre épült, bár ez gazdaságilag nem számít)
Vagy a tesco ahol a magyar munkavállalókat túlnyomó többségben minimálbérért alkalmazzák, hogy eladják a szlovák tejet, kínai fokhagymát, stb? Szoktál gondolkozni is néha???
Ha háború lesz azt nem a németek indítják majd el. Miért tennék? Nem hitelből fut a németek gazdasági szekere, mint futott a hitleri Németországé.
"Egyszerűen csak nézd meg, hogy egy Magyarországon felújított főút meddig marad kátyú mentes. És nézd meg ugyan ezt Németországban."
Ezt most tényleg úgy gondolod hogy a munkáskéz a felelős ezért?
"""Vagy a tesco ahol a magyar munkavállalókat túlnyomó többségben minimálbérért alkalmazzák, hogy eladják a szlovák tejet, kínai fokhagymát, stb? Szoktál gondolkozni is néha???"""
Akarsz beszélni a magyar CBA üzletpolitikájáról a Tesco ellenében?
Fogadok nem.
"Ha háború lesz azt nem a németek indítják majd el. Miért tennék? Nem hitelből fut a németek gazdasági szekere, mint futott a hitleri Németországé."
Szerintem tanulj kis történelmet. Hogy is volt anno a pénz koncentrálódása kapcsán? Valahogy mint most is? Aztán Merkel aki lehet szerinted nem is kapcsolódik semmilyen formában Németországhoz háborút vizionál... Szerinted mire gondolhatna az egyszeri buta ember mint én?
"Akarsz beszélni a magyar CBA üzletpolitikájáról a Tesco ellenében?"
Jeez! CBA annyira magyar mint a kb 8%-ban magyar tulajdonban lévő OTP részvények...
Nem tudom a tesco hogy jött ide. Nem ugyanaz a kategória. Tudod: bükk-tölgy, növény-növény, bükk-hal, az nem növény-növény. Általában ilyesmit érvelésben nem szokás jobb helyeken :p
Egyébként nemcsak az audi. Majd nézz utána az ipar éves export volumenének, ha van ráérő időd. És képzeld mellé csak az iparűzési adót. De igazán ne fáradj elmondom mit találsz majd: a magyar GDP jókora részét.
Ki az aki szarik bele abba, hogy nem a technológiák megfelelően csinálja? Sőt!!! Volt olyan XVI. kerületi példa, hogy eleve beleépítették a technológiai hibát, hogy majd később pótmunkával hozzák be azt az árkülönbséget amivel nyertek egy munkát.
Most én kérdezem. Hol élsz Te?
Kik a CBA nem magyar tulajdonosai?
"Nem tudom a tesco hogy jött ide."
Látom nem sokat jársz bevásárolni.
Nézd meg a kínálatot tescóban és a cba-ban is, majd csak el jutsz odáig hogy megértsd. :)
"""Szerintem tanulj kis történelmet."""
Én tanuljak történelmet?
Meséld el nekem, hogy Hitler milyen pénzből hajtotta csúcsra a német gazdaságot?
"Ki az aki szarik bele abba, hogy nem a technológiák megfelelően csinálja? Sőt!!! Volt olyan XVI. kerületi példa, hogy eleve beleépítették a technológiai hibát, hogy majd később pótmunkával hozzák be azt az árkülönbséget amivel nyertek egy munkát.
Most én kérdezem. Hol élsz Te?"
Szerintem értelmetlen a vitánk. Hol élsz te??? Ezt én kérdezném. Nem tűnt még fel hogy lassan nem lehet kapni olyan terméket ami x idő alatt tönkre megy? Belőtt értékek: autók kb. 10 év, mosógépek 3-4, mobilok jó esetben 3 év, számítógépek 1-2 év, stb stb stb stb
"Meséld el nekem, hogy Hitler milyen pénzből hajtotta csúcsra a német gazdaságot?"
Ebbe se menjünk bele. Én csak azt látom hogy megint koncentrálódik a tőke. Anno ennek meg volt a következménye, most remélem nem lesz így.
Elmesélnéd nekem, hogy miként van az, hogy az összes Pick termék olcsóbb az Auchanban, mint a CBA-nál?
"Elmesélnéd nekem, hogy miként van az, hogy az összes Pick termék olcsóbb az Auchanban, mint a CBA-nál?"
"Látom nem sokat jársz bevásárolni.
Nézd meg a kínálatot tescóban és a cba-ban is, majd csak el jutsz odáig hogy megértsd. :)"
Nem olvasod a válaszokat? :D
"""Nem tűnt még fel hogy lassan nem lehet kapni olyan terméket ami x idő alatt tönkre megy? Belőtt értékek: autók kb. 10 év, mosógépek 3-4, mobilok jó esetben 3 év, számítógépek 1-2 év, stb stb stb stb"""
Elmondom neked, hogy elgondolkodtam rajta. Mondok példát. Egy régebbi HP nyomtatót igen komoly anyagokból építették meg. A maiak azokhoz képest fércmű.
De aztán ha elgondolkodsz a dolgon magad is rájöhetsz, hogy olyan gyors a technológiai váltás, hogy szinte értelmetlen a gyártótól az, hogy tartós akár 20 évre szólóra csinálja meg az adott terméket, mikor 3 év múlva szart sem ér.
Nekem van egy mai napig működő 486 Dx-4 gépem. És mit érek vele??? :-)
Ja, hogy te _politikai_ vitát folytatsz :p Azt hittem értelmes emberek módjára eszmét cserélünk. Ha már lementünk politikusba, csak jelezném, hogy a tesco amúgy 1998 és 2002 között épitette ki hadállásait, nyugodtan nézz utána. És tudod ki irányitotta akkor a gazdaságpolitikát? Nem fogod kitalálni :p Segitek: a fenti cikknek is ő a főszereplője... még mindig nem? "M" betűvel kezdődika neve...
"Meséld el nekem, hogy Hitler milyen pénzből hajtotta csúcsra a német gazdaságot?"
Ebbe se menjünk bele.
Azért menjünk már bele ha lehet.
Szóval Hitler milyen pénzből pörgette fel a német gazdaságot?
"""Nem olvasod a válaszokat? :D"""
És melyiket olvassam? Ezt?
"""Nézd meg a kínálatot tescóban és a cba-ban is, majd csak el jutsz odáig hogy megértsd. :)"""
Ez válasz a kérdésemre?
Mit kérdeztem?
"Elmesélnéd nekem, hogy miként van az, hogy az összes Pick termék olcsóbb az Auchanban, mint a CBA-nál?"
Tehát hogy is van az, hogy magyar termék magyar áruházláncnál drágább, mint a franciánál? Hát hogy is van ez???
"Nézd meg a kínálatot tescóban és a cba-ban is, majd csak el jutsz odáig hogy megértsd. :)"
Nekem a legszimpibb áruházam a cora! Aggódva láttam a hírt, hogy a CBA bekebelezi! Nem képzeltem el a CBA logojátt az áruház bejáratánál!
Aztán a változást meg még kevésbé!
CBA=CORA lesz?
Hm a világnak!
"Elmondom neked, hogy elgondolkodtam rajta. Mondok példát. Egy régebbi HP nyomtatót igen komoly anyagokból építették meg. A maiak azokhoz képest fércmű.
De aztán ha elgondolkodsz a dolgon magad is rájöhetsz, hogy olyan gyors a technológiai váltás, hogy szinte értelmetlen a gyártótól az, hogy tartós akár 20 évre szólóra csinálja meg az adott terméket, mikor 3 év múlva szart sem ér.
Nekem van egy mai napig működő 486 Dx-4 gépem. És mit érek vele??? :-)"
Nekem meg van működő xt-m is. :) Semmit nem érek vele, mert már a programokhoz is GB-ben mérik a szükségletet, mondhatni el felejtették a fejek hogy is kell egy szoftert megírni. Még előtte 64Kb memória is elég volt élvezhető vagy másképp használható programok megírására, ma már egy legeslegalsó kategóriás vonalas telefonkészülék is többet igényel...
Azért én örülnék ha a mosógépem mondjuk 20 év múlva is működőképes lenne, vagy akár az autómat mondjuk nem kellene elektronikai hibák tömkelege miatt rendszeresen szervízben javíttatni.
"...3 év múlva szart sem ér."
Azért elgondolkoztál azon mi a tendencia? Már az arany is csak a tőzsdén értékes. Állítólag több a tőzsdén jegyzett arany kereskedési aránya mint a Földön a valóságban létezik... További jó gondolkozást e téren.
"Tehát hogy is van az, hogy magyar termék magyar áruházláncnál drágább, mint a franciánál? Hát hogy is van ez???"
Tényleg ennyire tájékozatlan vagy? Ha egy junijós tagország átcsomagol egy árut, akkor már nemzeti terméknek lehet hívni. Ehhez add hozzá, hogy a franciák kb. 4x több mezőgazdasági támogatást kapnak minden termékükre. Lejött?
Persze a Cora is Matolcsy alatt épült ki. Miért is? Biztos semmi köze nem volt ahhoz, hogy valaki(k) szemet vetett(ek) az ÁFÉSZ részeire. Mi is volt a neve... L... L... Lázár?
Nagyon fáradt vagyok, ezért búcsúztam el, de látom, hogy érdemes egy példával megvilágítanom a BAL-FÉK-ség fogalmát, hogy nyugodt legyen az éjszakája.
Arról van szó, hogy az én szakmámban, a híradástechnikai ágazatban, a romokból, szinte nulláról építettek föl egy igen fontos és sok pénzt hozó iparágat.
Ez a felépítés 1945-től tartott ca 1987-ig.
Vagyis bő 40 év, testvérek között is.
Természetesen a kiszolgáló, mellékágazatokkal egyetemben.
EZT A VAGYONT, A FORRÁST, MINDENT ELTAPSOLTAK......a maradék épületeket a Horn-kormány idején. Bár még akkor állami fejlesztési pénzekből vettek ugyan korszerű nyákgyártósort, de szinte ki sem csomagolták, hanem kiprivatizálták.
20 ezer szakképzett munkaerő az utcára került, érti polgártárs?
Az ismétlés kedvéért mégegyszer:
40 évig tartott a felépítés, a kiépítés.
Az állami vagyon hová lett? Kérdezze meg Huttinger kollégáját.
Milyen másfél évről beszélünk itt?
Mit kér számon Matolcsyn?
Hogy másfél év alatt nem húzta föl a gyárat, a fejlesztést, nem állított be 20 ezer szakképzett munkaerőt, nem szerzett anyagot, beszállított, piacot hozzá, nem szervezte meg a gyártást, fejlesztést?
És ezt nem csinálta meg más iparágazatban sem?
Ez a balféksége, vagy mi?
Az, hogy nem kiszolgáltatottnak szeretné látni az országot, az a baj vele?
Hogy megpróbálná a lehetetlent is, hogy ne csak sikeres sportoló üzletembereink lehessenek? Meg hájukat termálban áztató korai nyugdíjas ügynökeink és kéregetőink, meg segélyért sorbanállók?
És egymillió munkáért külföldre pendliző polgártásunk?
Ez a baja vele?
Jó éjszakát!
"""Azért elgondolkoztál azon mi a tendencia? Már az arany is csak a tőzsdén értékes. Állítólag több a tőzsdén jegyzett arany kereskedési aránya mint a Földön a valóságban létezik... További jó gondolkozást e téren."""
Amúgy elszoktál olvasni minden hírt?
Ha nem akkor csak úgy mondom, hogy a világ jelenlegi aranybányáit tekintve 20 év múlva elfogy a kitermelhető mennyiség.
Úgy kezded vágni, hogy az után mi is lesz....
"""Arról van szó, hogy az én szakmámban, a híradástechnikai ágazatban, a romokból, szinte nulláról építettek föl egy igen fontos és sok pénzt hozó iparágat.
Ez a felépítés 1945-től tartott ca 1987-ig.
Vagyis bő 40 év, testvérek között is.
Természetesen a kiszolgáló, mellékágazatokkal egyetemben.""""
Nem akarlak idegesíteni de az a szó, hogy NEDIX központ mond neked valamit?
Nekem a CBA egy mulatságos történet, ami szépen fel van építve, de ők voltak az elsők, akik magyar áruháznak hirdetik magukat hatalmas politikai hátszéllel!
Kezdjük el az elején, hogy ki találta ezt az egészet ki!
Baldauff Úr!
Ugye szép magyar nevű, igaz akkor még nem volt magyar!
Balgdauff Úr kialakított egy láncot, amiből ő kaszál a legnagyobbat, tehát a magyar tulaj!
Bemegyünk egy ilyen boltba, amiből vannak csodálatosak!
Természetesen a legszebbek Baldauff Úr tulajdonában és leginkább Budán!
Milyen áruk vannak benne!
Mint a Tescoba, csak kisebb választékban és drágábban!
Nézzük meg a zöldségosztályát! 3 féle burgonya, amiből 2 külföldi egy meg magyar. Az árakban jelentős különbség, de a kihelyezett hely is minimális a magyarnak! Miért? Egyértelmű!
Nekem minden totálisan tiszta ebben az üzletben, csak a hülye magyar hiszi, hogy a CBA magyar!
Kicsit az!
Hm!
"Amúgy elszoktál olvasni minden hírt?
Ha nem akkor csak úgy mondom, hogy a világ jelenlegi aranybányáit tekintve 20 év múlva elfogy a kitermelhető mennyiség."
Látom megint nem olvasod vagy legalábbis nem értelmezed mit írtam (hírekre alapozva). El tudod képzelni mi lenne, ha minden tőzsdén jegyzett aranyat beváltanának??
Én egy valamiben vagyok biztos. Hogy a hazánkban állomásozó multi cégek minden után fizetnek adót. És abban is biztos vagyok, hogy a CBA-nál van a legtöbb minimálbér közelében foglalkoztatott üzletvezető.
Írtad már ezt már máskor is ezt a Baldauff nevű ficerét. De ez magyar nem?
Most tréfált ezzel?
"Arról van szó, hogy az én szakmámban, a híradástechnikai ágazatban, a romokból, szinte nulláról építettek föl egy igen fontos és sok pénzt hozó iparágat.
Ez a felépítés 1945-től tartott ca 1987-ig."
Csak nem az ORIONRÓL beszél? Nagyon sok pénzt hozott a hiánygazdaságban, amikor maga dolgozhatott! A legszarabb az volt, hogy én elkezdtem utazni 1985-től és megrendelésre hoztam a jó műszaki cuccokat nyugatról. Nem volt könnyű, mert vám és egyebek. Nyertem valami pénzt rajta.
Senki nem kért oriont, hanem Sony, AKAI stb. Na ezek voltak a kedvelt márkák, meg, ami olcsó volt!
Ne szórakozzon velem, hogy a 80-s évek végén világhatalom voltunk a híradástechnikában! Telefont valóban nem kellett hoznom, a tv meg nagy volt még akkor!
Ne habogjon nekem ilyen faszságról, mert még elhiszem, hogy tényleg komcsi volt!
Hm!
Most tréfált ezzel?
"Arról van szó, hogy az én szakmámban, a híradástechnikai ágazatban, a romokból, szinte nulláról építettek föl egy igen fontos és sok pénzt hozó iparágat.
Ez a felépítés 1945-től tartott ca 1987-ig."
Csak nem az ORIONRÓL beszél? Nagyon sok pénzt hozott a hiánygazdaságban, amikor maga dolgozhatott! A legszarabb az volt, hogy én elkezdtem utazni 1985-től és megrendelésre hoztam a jó műszaki cuccokat nyugatról. Nem volt könnyű, mert vám és egyebek. Nyertem valami pénzt rajta.
Senki nem kért oriont, hanem Sony, AKAI stb. Na ezek voltak a kedvelt márkák, meg, ami olcsó volt!
Ne szórakozzon velem, hogy a 80-s évek végén világhatalom voltunk a híradástechnikában! Telefont valóban nem kellett hoznom, a tv meg nagy volt még akkor!
Ne habogjon nekem ilyen faszságról, mert még elhiszem, hogy tényleg komcsi volt!
Hm!
"""Látom megint nem olvasod vagy legalábbis nem értelmezed mit írtam (hírekre alapozva). El tudod képzelni mi lenne, ha minden tőzsdén jegyzett aranyat beváltanának??"""
És te el tudod képzelni, hogy az összes svájci frankba jegyzett betétet a svájci Nemzeti Bank ki tudná fizetni svájci frankban?
Azért visszatérve az aranyra. Egy okos nemzet hosszútávú stratégiájába belefér 20 év ugye? Te hogy készülnél fel az arany utáni állapotokra?
Arról az apró tényről, hogy 1992 december 12.-én szabadpiaci övezethez csatlakoztunk, majd 1993 februárjátó Szabó Iván megvonta az ipartól a finanszirozást, szóval ezekről a tényekről tud? Minimális gazdasági ismeretei vannak? Tudja, hogy 1993-ban (sic!) a _fizetési egyenleg_ milliárd dolláros veszteséget szedett össze, _miután_ a 90-es évek elején még egyensúlyban volt? Tudja mit jelent mindez?
Ha az ember a béka feneke alól szemléli ami történt, akkor képtelenség megérteni. Emelkedjen fel a saját élete szintjéről és nézze a nemzetgazdaságot és a folyamatokat. Azután kérdezze meg: mit tehetett Horn, amikor mire ő került kormányra, a gazdaság már tönkrement?
"""Csak nem az ORIONRÓL beszél?"""
Vigyázz erre, mert az Orion márkanevet használta a magyar meg egy japán cég is. :-)
Jut eszembe, mi köze van ennek az egésznek ahhoz, hogy MATOLCSY ALKALMATLAN a jelenlegi helyzet megoldására. Bármilyen megoldásra. Egy kókler. Egy "csodadoktor" aki mindenkit hülyére vesz ugyanazzal a rossz dumával másodjára?
Ki a francot érdekel mi volt korábban, amikor itt és most arról van szó, hogy HA BAJ VAN, akkor Matolcsy MÁR MÁSFÉL ÉVE ÜL A BAJON. Ég a ház? Matolcsy a karosszékből figyeli.
Ti meg mellébeszéltek :p Bűnös aki cinkos...
"Én egy valamiben vagyok biztos. Hogy a hazánkban állomásozó multi cégek minden után fizetnek adót."
Ezt megint gondold végig. Adót nyereség után szokás fizetni. A multik pedig beszámláznak addig amíg minimális lesz a nyereségük. Van általában offshore és kedvező adózású országokban cégeik, tehát a nyereségüket tetszőlegesen alakítják, így a befizetett adó mértékét is.
"Arról van szó, hogy az én szakmámban, a híradástechnikai ágazatban, a romokból, szinte nulláról építettek föl egy igen fontos és sok pénzt hozó iparágat."
EZT A VAGYONT, A FORRÁST, MINDENT ELTAPSOLTAK......a maradék épületeket a Horn-kormány idején."
Nagy az erőlködés, hogy a baloldalt is belekeverd valahogy...csak a tények nem ezek. Az MDF kormány verte szét ezt az iparágat, sőt, az egyik jelentős céget a ma is fidesz mellett lébecoló pénzember sorvasztotta el.
A van olyan világhírű nagyvállalat amit meg pl. a milliárdos kenőpénzekért cserébe áldozta be a fidesz...egy kis ingatlanspekuláció állt a háttérben. Szóval ne nyomoronckodj, mert nem egy párt sara ez, hanem 4 egymást követő kormányé( Németh, Antall,Horn,Orbán). De persze megint olyan dolgokról írsz, amiről lövésed sincs.
"Az ismétlés kedvéért mégegyszer:
40 évig tartott a felépítés, a kiépítés.
Az állami vagyon hová lett? Kérdezze meg Huttinger kollégáját."
Az első Ormány (Orbán-kormány) utolsó napjaiban rendezett szabadrablás kapcsán miért nem kérdezed ezt meg? Miféle állami vagyon szétlopkodás volt az?
"Milyen másfél évről beszélünk itt?
Mit kér számon Matolcsyn? "
Átvett egy kiegyensúlyozott gazdaságot. A nem-ortodox szétbaszkodás miatt ma, igen rövid alatt szinte kezelhetetlen mélységekbe vitte a gazdaságot. Nem csak egyes lépései, hanem az összes maga a csőd.
Ne hazudj már állandóan, senki nem várt azonnal megoldást, de egy szemernyi kis pozitívumot, egy kezdő felfelé ívelést igen.
Tudod, lehet agyműtétet csinálni nem ortodox módon, érzéstelenítés nélkül, bekötött szemmel falbontó kalapáccsal....igen, ez meglepő és újszerű,de ezen érdemei mellett látható hogy nem eredményes megközelítése a problémának. Márpedig a kancsal s*ggfej így dolgozik.
De a mellébeszélés helyett válaszolhatsz:
-milyen bizakodásra okot adó pozitív tendenciák vannak így másfél év után?
-hogy áll a forint, a gazdasági növekedés, az államadósság, a kereskedelem, a munkanélküliség?
A csodadoktor operál...
Nehéz elhinni a neve alapján, ha a magyarnál maradunk, egyébként lehet, hogy az!
Jó régen jelentkeztem egy CBA-nál boltvezetői pozícióba!
Beszélgettünk többször, aztán megjelölték a fizetést, mert arra nem adtak sokáig választ!
Aztán megmondták és megkérdeztem, hogy komolyan gondolták e?
A válasz az volt, hogy igen, de utána bla-bla-bla!
Felálltam és megköszöntem, hogy leültek velem!
Bosszankodtam, hogy 3 délutánom ráment erre!
Ez is nagy hm volt!
"""Ezt megint gondold végig. Adót nyereség után szokás fizetni. A multik pedig beszámláznak addig amíg minimális lesz a nyereségük."""
Egyrészt én arról beszéltem, már ha olvasod is amit írok, hogy a dolgozók után minden adót befizet. Egy multi nem trükközik, hogy bejelent X bérért a többit meg zsebbe adja. Ez nem mondható el a magyar áruház láncokról.
A másik meg, hogy milyen érdekes, hogy a Tescot és nem a sokkal nagyobb forgalmat lebonyolító CBA-t sújtotta a külön adó.
Érdekes mi?
"Senki nem kért oriont, hanem Sony, AKAI stb. Na ezek voltak a kedvelt márkák, meg, ami olcsó volt!"
Aztán rájött a pórnép hogy az AKAI, Sony, Phillips, miegyéb sem tudja jobban fogni a magyar adókat, sőt a külföldeket sem. De jó propaganda. :)
Az lehet, de az is, hogy nem azt a minőséget adták!:)
Ott dolgozhatott kérdés?
Jó lehetett neki 2 évente olcsó tv és egyebek, amikor én Sony-t néztem mér!
Matolcsy, 2011 emlékeztek? :p
"Egyrészt én arról beszéltem, már ha olvasod is amit írok, hogy a dolgozók után minden adót befizet. Egy multi nem trükközik, hogy bejelent X bérért a többit meg zsebbe adja. Ez nem mondható el a magyar áruház láncokról."
Ja biztos igazad van. Mint pl. a tescó polcfeltöltő aki minimálbérre van bejelentve, dolgozik napi 10-12 órát és ha hibázik még a minimálbér nettóját sem kapja.
Ha a tescóban kiraknak egy antibiotikummal szennyezett, ráadásul magyarnak feltüntetett mézet, kapnak kb 1 millió büntetést. Nos ez multicég. Ha egy egyéni vállalkozó teszi, ugyanez a helyzet. Viszont nézd meg a támogatások mértékét is...
"""Aztán megmondták és megkérdeztem, hogy komolyan gondolták e?
A válasz az volt, hogy igen, de utána bla-bla-bla!""
Egy kicsit ehhez kapcsolódó.
Nem tudom, hogy szoktad-e figyelni a 0%-os kártyás bankok ajánlatait. Ott ugy szokott leni, hogy havi 120e Ft akár két részletben történő befizetés esetén is. Vágod? Két részlet. Egyiket a cég fizeti a bejelentett után a másikat meg a dolgozó aki kapja a többit zsebbe.
Hol van már az ORION?
És még néha látok a boltokba SONY, Phillips dolgokat!
Az AKAI kiment a divatból, de az ORIONT sem nagyon kapkodják!
Nyugaton szerintem egy darabot nem adnak el!
Aztán lehet, hogy tévedek!
Hm!
Két különböző "márka" volt azonos néven. A magyar Orion-nak nem volt pénze arra, hogy a nevet levédje külföldön.
Látom ez az amire a fidesz mamelukok képesek. Mellébeszélni mellébeszélni mellébeszélni.
Ha mellébeszélésből országot lehetne épiteni. De nem lehet.
Jó éjszakát országrontók.
"""A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága őrizetbe vette a CBA-üzletlánc franchise rendszeréhez tartozó abdai székhelyű Delikát Kft. tulajdonosait, közülük kettőnek a bíróság elrendelte előzetes fogva tartását. A gyanú szerint a cég vezetésének számlájára közel 4 milliárd forintos áfacsalás írható - értesült a Kisalföld."""
Ilyet mikor láttál egy hazánkban állomásozó multitól?
diszlexiás
"Hol van már az ORION?
És még néha látok a boltokba SONY, Phillips dolgokat!
Az AKAI kiment a divatból, de az ORIONT sem nagyon kapkodják!
Nyugaton szerintem egy darabot nem adnak el!
Aztán lehet, hogy tévedek!
Hm!"
És jön a két csíkos addidas meg a niké vagy mittudomén milyen márkanevek. Mi bajod van a magyar cégekkel? Semmivel sem tudott kevesebbet egy Orion termék mint mondjuk egy Panasonic azon kívül hogy az nyugati termék volt.
Arról nem is beszélve, ha szét szedsz mostanában egy Sony, Panasonic, vagy akármilyen nyugati márkájú terméket, szinte lehetetlen benne találni olyan eszközt amire nincs ráírva: MADE IN távolkelet...
Akkor az most ettől jó termék? :P
""""A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága őrizetbe vette a CBA-üzletlánc franchise rendszeréhez tartozó abdai székhelyű Delikát Kft. tulajdonosait, közülük kettőnek a bíróság elrendelte előzetes fogva tartását. A gyanú szerint a cég vezetésének számlájára közel 4 milliárd forintos áfacsalás írható - értesült a Kisalföld."""
Ilyet mikor láttál egy hazánkban állomásozó multitól?"
Hírekben egyet sem. Persze változna a helyzet ha a kenőpénzek opsz bocsánat néhol paraszolvenciának hívott juttatásokat kiütnék. Ja, persze meg ha nem lenne olyan a hatósági gyakorlat itthon mint amilyen...
Én a CBA-t olyan furcsán közelítem meg, pedig jól ki lett találva, amihez hozzáraktak valami nagy magyar fonódást, pedig csak be kell menni a boltokba!
Most majd jön, hogy magyarok a tulajok!
Miért nincsen több magyar temék, mint máshol?
Baldauff kolléga zsebébe megy a nagy része a pénznek, aztán még magyar is lehet!
Hm!
Nálunk van egy nagyon jó CBA és tényleg, csak drága!
Néha megfordulok náluk, igaz inkább a SPAR, vagy a REAL a győztes!
Ha sörért megyek, akkor meg meg sem merem említeni, hogy hová?
De megteszem!
A sarkon van egy egy roma által üzemeltetett bolt! Ott a legolcsóbb a LEFFE a környéken!
Hm!
Miért is?
ebbe jól beléetrafáltál. a sony és a panasonic is _japán_ (távolkeleti) cég.
Ez lesz az új neved a nyugi után? Köszi! csak hogy tudjuk.......
Mr. 20%-ra gondoltál?
Ezzel a hírrel csak annyi a baj, hogy a multi nem mer adót csalni, vagy csak okosan, de legfőképpen nem alkalmaz feketén, vagy min bérért!
Ismeri a cikknek a valóságtartalmát azon kívül, hogy 4 milliárdot akartak elcsalni?
Miből jött ez össze?
"ebbe jól beléetrafáltál. a sony és a panasonic is _japán_ (távolkeleti) cég."
Japán ugyan távol, keleten van, de nem erre gondoltam, reméltem ez érthető.
De ha már ennyire érthetetlen voltam, cseréld a sony és panasonic feliratot HP-re, IBM-re, stb stb. Belsőleg ugyanaz a helyzet.
"Ezzel a hírrel csak annyi a baj, hogy a multi nem mer adót csalni, vagy csak okosan, de legfőképpen nem alkalmaz feketén, vagy min bérért!"
Csak okosan lehet adót csalni. :D Ez jó!!!
Nem alkalmaz minimál bérért? Hol is élsz?
Tudod én ezt az egészet úgy gondolom, hogy ha van egy magyar cég akkor ott egy adott magyar terméket olcsóbban kapok meg, mint egy nyugatinál.
Pl. Az OTP kínálja a legolcsóbb hiteleket és adja a legmagasabb betéti kamatot. A CBA nál kapom meg a legolcsóbban a magyar termékeket. Legolcsóbban a MOL kutaknál tankolhatok.
Tudod ezt dugnám fel az összes jobbos seggébe!!!!!!!!!!!!!!!!!!
diszlexiás
Inkább az EU működését tanulmányozd. Vagy akár a globalizációt.
Egy francia élelmiszer azért olcsóbb, mert több támogatást kap az EU-tól. Egy kínai foghagyma azért olcsóbb, mert ott akár napi 1 tál ételért is kaphatsz napi munkást. Lehet ezeket nem tudtad?
Nos jelenleg az elvárás Mo-tól az európai színvonal, kínai munkabérekért. :(
Mondtad már. Jó, tudjuk, hogy ez lesz az új neved.
Maga tudja, hogy mi is a CBA lánc?
Tudja, hogy mi például a TESCO?
Ha nem, akkor segítek, de előbb válaszoljon, hogy tudja e!
Ha akar!
Hm!
Nem tanulmányozok én semmit.
Azt mond meg, hogy a magyar Pick Herz termékek miért nem a CBA-nál a legolcsóbbak? Miért a legolcsóbb az Auchannál?
Miért nem az OTP a magyar bank adja a legolcsóbb hitelt és miért nem nála a legmagasabb a betéti kamat? Miért nem a MOL kútnál tudok a legolcsóbban tankolni?
Az az állapotodon nem fog javítani.
Nos először láthatólag nem tűnt fel neked, hogy a fórumokon tegeződünk. :P
CBA jórészt külföldi tulajdonú üzletlánc, franchise rendszerben működtetve.
Tesco pedig egy angol tulajdonú multicég.
Mindkettőre jellemző a minimálbérért alkalmazott munkavállalók akik nem csak 8 órát dolgoznak.
Nem erről volt szó, hanem arról, hogy ugyanaz a termék, akár magyar is, miért drágább a CBA-ban? Erőltesd már meg magad, és erre válaszolj.
Miért adja drágábban ugyanazt a terméket a CBA? Csak nem azért, hogy a hazfias érzésre apellálva lenyúlja az embereket?
Jeez megint!
A CBA és az OTP miért is magyar??? Mert magyar név rövidítése????
Hú bazdmeg!
Erre még nem is gondoltam!
Hm!
Érthetetlen az oTP szárnyalása!:)
Ja csak mellékesen a devizahiteleseknél sem tudom, hogy ki volt a legnagyobb hunyó! Hülye vagyok?:)
A CBA meg megindult a fejlődésben! Miért is?
Vagy mégsem?
Nem értek én itt már semmit!
Ezért is jön az IMF?:)
Opsz, ez csak az OTP-re vonatkozik, nem tudom minek a rövidítése a CBA.
Nem olvasod a CBA újságot?
Miért?
Minden olcsó, csak az nem, amit venni kell, mert az aztán jó árban van a magyar üzletláncnak!:)
Hm!
ABC keverve!
Ezt érti?
Hm!
ABC keverve!
Ezt érti?
Hm!
Orbán az OTP-t lemagyar bankozta. A CBA tekintetében még nem tettél ide semmilyen adatot ami ellent mondana annak, hogy nem magyar lenne. A MOL-ról meg ne is beszéljünk. Ugyebár....
"""Érthetetlen az oTP szárnyalása!:)
Ja csak mellékesen a devizahiteleseknél sem tudom, hogy ki volt a legnagyobb hunyó! Hülye vagyok?:)"""
Tényleg hihetetlen!
A legtöbb devizahitelezés az OTP-nél van. A magyar banknál.
Egy magyar cégtől nem az lenne az elvárható, hogy ő a legolcsóbb a hazai piacon?
És ezt a jobbereink tudják? Ugyan.....legfeljebb tőlünk.
"ABC keverve!
Ezt érti?
Hm!"
Wow! Sosem találtam volna ki. :)
Mondhatni diszlexiás ABC. :-)
"A legtöbb devizahitelezés az OTP-nél van. A magyar banknál."
Az OTP miért is magyar bank? Attól a nagyjából 8% magyar tulajdonban levő részvénytől?
"""Az OTP miért is magyar bank? Attól a nagyjából 8% magyar tulajdonban levő részvénytől?"""
Ezt játszd le Orbánnal és utána gyere vissza. :-)
Egyébként az áruházláncok CBA-s felvásárlási ötlete jól látható,milyen elv mentén jött létre:
- válság- és egyéb adókkal kicsit megszorongatni a haverok számára kellemetlen konkurenciát, majd alacsony áron megszerezni őket, és monopolhelyzetbe kerülni.
A bankadó is erre szolgált.
Ez teljesen komoly!
Régen mindenki ABC-be ment! A komcsi időben!
Tényleg ebből jött!
Már a tulaj pártállása is felvethető?:)
Ez tréfa, de a magyarsága sokkal inkább!
Valaki adjon infot, hogy Baldauff honfitársunk magyar e, vagy nem?
Hm!
"Ezt játszd le Orbánnal és utána gyere vissza. :-)"
Bocs, nem vagyunk beszélgető viszonyban. Ugyan Fidesz szavazó voltam eddig, de nekem már a Balázs et. féle eltusolási ügy betette a kaput. Ez nem jelenti hogy a qországosok bármelyikére is szavaznék legközelebb.
Tréfálsz?
A CORA-ból, vagy a Tesco-ból, vagy az Auchan-ból egy boltot felvásárolna bárhol a világon a CBA?
Ne má!
Egy ilyen nagyságrendű boltja sincsen a világban, mint ezeknek több száz, vagy ezer?
A népámítás, csak nehogy úgy járjanak, mint az IMF-l, hogy kirúgjuk, aztán visszakönyörögjük!
Ezek a láncok sok pénzért max 1 év alatt letakarítanák a CBA-t!
Ez tuti!
Egyenlőre békések, ahogy az IMF volt!
Hm!
Az ő szájából hangzott el. Ő nevezte meg, hogy melyik bankokért áll jót a kormány. Már akkor szóvá tették, hogy miért is.
Azt, hogy Te miként döntesz szavazás tekintetében az a Te magán ügyed.
Na most ez olyan, mintha odajön egy kis hülyegyerek és elkezdi rugdosni a bokádat, hogy elérje neki adj neki egy csokit....te odaadod, mert idegeskedni nem akarsz, sokat nem vesztesz, és egy ilyen minimális veszteségnél előrébb való a nyugalmad.
Szóval az Orbán kormány egy ilyen kis rugdosódó hülyegyerek...az agresszív viselkedésével megszerzi amit akar, csak hamar befalja, a foga kiroad tőle, ráadásul magára marad, mert ilyen kis f*szfejekkel senki nem akar egy társaságban lenni.
Ne rugdosd mindenki bokáját.
de nem állami iparvállalatokkal.
persze ez a legújabb Mekkelek-féle szöveg csak a legelvakultabb fidex-fanokra belőtt parasztvakítás, nyilván ők sem gondolják komolyan.
az is a Zembereket érintette volna, ha Románia egyszerűen csődbe megy 2009-ben, márpedig a fiskális konszolidáció és az imf-hitel nélkül a maga 5-10%-os költségv.-i deficitjével és 15%-os folyó fiz. mérleg deficitjével valszeg ez történt volna.
ha nem lépik meg ezeket a dolgokat és helyette az államcsődöt választják, akkor a bér- és nyugdíjcsökkentés nem 10-20% lett volna, hanem mondjuk 50 vagy 70%, vagy akár 100, mert az állam egyszerűen nem tudott volna béreket/nyugdíjakat fizetni egy ideig egyáltalán (volt ilyen pl. oroszoknál kilencvenes években).
szedeted utolsó fél sora igaz, a hozzád hasonlókkal mi se nagyon, de hát ilyen a demokrácia..DDDD
attól,hogy tulajdonosa nem egyetlen külföldi anyabank germicid.....de azért próbálkozzatok. Arról nem is beszélve,hogy nálunk az a magyar akit mi magyarok annak tekintünk. .DDDD
Esetedben a helyzet,hogy kegyedet askenázi vendégként nézünk le....DDD
árazd már be germicid,hogy hol a legolcsóbb a maceszgombóc???? De fontos minőségi ismérvként kérném,hogy elég száraz-e és biztos ,hogy a torkodon akad-e.....DDDD
"Matolcsy fogyatékossága, jelen esetben az említett kancsalság , ilyen alkalmakkor kimondottan többlet és nem fogyatékosság.
Ahogy látom, mindkét szemére lát, így sokkal szélesebb az átlagnál a látószöge, többet képes átlátni egy pillantással, mint egy párhuzamos szemtengelyű polgártárs."
Nyertél! Most sikerült megértenem a NER-t, amit 1,5 éve hiába magyaráznak nekem.
A sánta lesz a honvédelmi miniszter, mert nem fut el az ellenség elől. A törpe lesz az igazságügy miniszter, mert mélyebben látja át a dolgokat. ... huh! még jó, hogy van tervetek. :P
Ha már ilyen 'konzervatív' helyen vagyunk, felvetném egy igen szép régi szokás alkalmazását. Jelen helyzetre a történelem során az egyik legtalálóbb megoldást az akkor még vad vadnyugaton alkották meg.
Kicsiny városba megérkezett a Sarlatán. Meghirdette, "Mindent gyógyító csodafőzet: 10 $". Jónép megvette, benyelte. Aki üszkösödött kapott hozzá kólikát, akit a köszvény kínzott, lett mellé fekélye. Ez volt maga a TAPASZTALAT. Ekkor a józan logika híveiként eme egyszerű népek empirikus gondolkodásra ragadtatták magukat. Ennek folyományaként cselekvőn fejezték ki a jövőben hasonló csodaszert kínálok felé, miként viszonyulnak ők ehhez.
Azaz az intő példa kedvéért a Sarlatánt meghentergették szurokban, tollban, majd kihajtották a városból.
Szurkot a szinte teljesen leállt építőipar bőven tud adni. Toll meg gazdagon kerül a 2010-ben Fideszre szavazók hátáról.
Még szerencse, hogy nem a mi sulinkba jött eszet osztani ez a "közgazdász zseni".
Azt hiszem, arról a főiskoláról is meglesz a véleménye a versenyszféra cégeinek, ahol ilyen sötét állatokat hívnak meg "sztárvendégnek".
http://index.indavideo.hu/vide..
http://index.indavideo.hu/vide..
Most újra akar iparosítani a Kárpát-medencében.
Ötven év múlva, megvalósítják a Matolcsy György Tervet, melyben megint kiásnak egy tavat. A sittből meg egy Bakony nevű hegységet emelnek. Mert szerencsére akkor is elmondható lesz, hogy e tájék - "történelmi hagyományait, kultúráját tekintve természetes egységet alkot".
A hegyet még a Nemzeti Természetes Egységkormány közmunka keretében tolta bele a Balatonba, mely engedély nélkül kiszáradt a balliberális nemzetközi métely miatt. Ezért persze a tavat átkeresztelik, mert a régi név nem vált be. Az új név II. Orbán lesz.
Azért nem I. Orbán, mert arra már - a hivatalos magyar nemzeti földrajztudomány átkeresztelte az egykori a Csendes-óceánt.
Látod, ezért van helye itt egy olyan szellemileg retardáltnak is, mint te...
Milyen érdekes! A hirado.hu kizárólag ballib lapokat szemléz "a külföldi sajtó" címén...És természetesen te is ebből idézel..
Ezek a megmondólapok viszont mélyen hallgatnak arról, hogy azok, akik ezeket a cikkeket fizetik, a spekuláns haverjaikkal addig fojtogatták most a forintot, amíg majdnem eltűnt az a néhány százaléknyi adósságcsökkenés, amit vért és verítéklet izzadva ez a kicsi ország véghezvitt!
..És persze ha nem fordul a kormány kénytelen-kelletlen az IMF-hez, akkor ugyanazok, akik a fenti manővereket véghezvitték, szépen röhögve bóvliba minősítettek volna bennünket...
Aljas szemét banda!!
Matolcs György Nemzetgazdasági és Üzleti Főiskola
Istenem, de szépen is hangzik.:)))
De hol lesz ??? Kínába a kis tigrisek között ???
Nincs más hátra, át kell nevezni a Wekerle Sándor Főiskolát.
És le kell vinni a követelményeket. 30-as IQ-val már lehessen állami támogatott "IMF szakértő" szakra jelentkezni.
Ez közhely: "...Egyszerűen tisztességgel kellene tenni mindenkinek a maga dolgát, mindenkit emberszámba venni..." Ahogy az is, hogy "nincs morális gátlás". Meg a "szakmaiság igénye" is. (Közhely=közismert, újat nem mondó kifejezés, megállapítás)
Elsődleges szakmaiság az lenne - már a "gondolkodás-szakmában" -, hogy az ember legalább más véleményeket is elolvas. „Szakmai” véleményeket is.
„Szakmai” címszavak: (ezt megírták Önnek, de persze hiába) a középosztály megtámogatása az adókedvezménnyel; az államosítással, központosítással történő kiadás megtakarítás; a fejlesztések hitelezésének korlátozása a banki pozíciók gyengítésével. (Meg a nemzeti tőke-klientúra művi létrehozása; a politikai okokból való eu-elszakadás stb.)
(Ha valamiből meg a közállapotok siralmasságára következtet, akkor nem ártana az ügy részleteit is megemlíteni, mert anélkül, "szidalmazás-szakmai" szempontból ennek semmi értelme. Egyébként meg bürokrácia mindenütt van, bár ez áttételesen akár lehet morális kérdés is, persze...)
Egyik pillanatban Matolcsy azt mondja CSÚNYA GONOSZ IMF, ÉS BANKOK. Mindent fizessenek ők.
Most meg megállapodnak és PUSZIPAJTÁSOK.
Hát hiába benyalnak nekik Matolcsyék tövig hogy kapjunk pénzt /hitelt/.
Mert ügyebár a gazdaságpolitika és a 16 % adó nem vezetett sikerre de csak úgy mondom a nettó 75,000 ft ra ne alapozzon.
Mondjuk azon felül, hogy Matolcsy egy csodadoktor, aki a "túrizmus" nevű csodaszert irja fel mindenre, azért van egy elemi kérdés:
- újraiparositunk
Jó, rendben. Bármit be lehet csomagolni kapszulába. Akkor nem érezni milyen keserű a pirula. De egy apró kérdés azért adódik:
- mitől döglődik a a Rába annyira, hogy államilag kellett megmenteni... feltehetően a csődtől?
- és ha a Rába döglődik, azt nyilván nem jókedvében teszi, hanem azért, mert a gazdasági környezet nem kedvez az "újraiparositásnak"?
- magyarán szólva: mibe kerül az nekünk, hogy a csodadoktor Matolcsy dömperekkel játszik? És mennyi idő kell ahhoz, hogy a frissen felhúzott Patyomkin-iparról kiderüljön, csak addig működik, amig Orbán atyuska arra jár?
K-ra nem érdekel, hogy miért döglődik a "Rába".
Az viszont kérdésem lenne, hogy minek megmenteni? Kink, mink nekünk a "Rába" tulajdonosai, hogy költünk rájuk, és akiket valójában "megmentünk"?
Ez már bonyolultabb kérdés. A Rába termelőkapacitást jelent, amit elvben lehetséges működtetni, amennyiben megrendeléseket kap... a logikus helytől... hát persze hogy a magyar államtól és csatolt részeitől az önkormányzatoktól és az állami vállalatoktól.
Az előnye, az, hogy HA a Rába alapvetően saját előállitású termékekből dolgozik, akkor a Rábaáltal hozzátett részért nem kell devizában fizetni, azt másra lehet költeni (illetve ad abszurdum nem kell elvonni a fogyasztásból). Illetőleg ha a Rába talál egy piaci rést -ebben a pillanatban a kis sorozatszámú tűzoltó autókra hivatkozik a kormány- akkor még exportra is termelhet.
Egy cégre, két cégre, specializált termékekkel ez a logika érvényes iehet.
Ezzel szemben Matolcsy arról beszélt, hogy menjünk neki az egész világnak és fektessük két vállra (újraiparositás). Ami pont azt jelenti ami: mondjunk le mindenről amink van, cserébe hogy termelési költség alatt exportálhassunk. Feleslegesen mert _termelési költség alatt_ exportálunk. És persze hitelből és a lakosság megtakaritásaiból finanszirozzuk a termelési költség alatti exportot, mert miből másból?
Magunkat fosszuk ki, na. ez a csodadoki csodaszere. Egy önsanyargatás.
Valószínüleg.Annyi a felesleges pénz, másre sem kell, mint megrendelésekre. idióta.
ja és ebben a kérdéskörben az, hogy "kinek a tulajdona" fel sem vetül. Már ha nemzetgazdaságban gondolkozol és nem abban kinek mennyije van, kitől kapta és mér van jakuzzija a rohadéknak :p
Jól ismerem a gyár profilját és történetét, azt a szellemi kapacitást ,amelyet a Rába mindezigáig a magáénak tudhat a jármüipar és gyártás terén. Ami még mindig piacképes az a nagyteljesitményü motorgyártás, alváz és futómügyártás a legkülönfélébb céljármüvek esetében. A mai napig futnak még Ikaruszok például az oroszoknál és máig is vásárolnának un. felujitó csomagokat tizezerszámra. Simán elérhetné a teljes keleti export a husz évvel ezelőtti szinvonalat árban és volumenben egyaránt. Pédául a városi buszgyártásban a Volzsszki autóbuszgyár a Man helyett szivesen használná a Rába részegységeket, főleg a hajtott müveket, vázakat.
A Rába tehát jó vétel. Más dolog,hogy erről meg kell győzni majd a potenciális vevőket exporttermékeikre.
A mosonmagyarovári Kraftex müvekkel együtt ujra vezető exportőrok lehetnének tőlünk keletre. Aki nem hiszi konzultáljon velem...DDDDD
Ö)csi leülhetsz, legközelebb készülj fel a zárthelyire....ez nulla.
Igen, értelek. Tehát a Rába jelenlegi vezetése szándékosan vitte csődbe a Rábát, azért hogy az állam felvásárolhassa. Mondom, értelek.
Más kérdés, hogy a Rába része lehet annak az ipari magnak, amire Magyarországnak szüsége van. Nehéz az úgy, ha többféle szempont is van, de egybites a gondolkodásmód ;)
A lehülyézésen kívül van valami?
Kalasnyikov Elvtárs! A mai napon, de az elkövetkezőkben se biztosítsa ki a fegyverét, de legfőképpen ne hadonásszon vele a feje környékén, mert, ha elsül, akkor nagy baj lehet!
A FIDESZ fegyvere az IMF visszahívásával már elsült, de nagyon!
Rába? Mit mondott, amikor megvettük a MOL részvényeket? Optimista volt és nemzeti érdeknek értékelte.
Mi történt? Ma a felét éri és a benzinárak sosem látott mértéken vannak!
Hm!
Óvatosan a kalasnyikovval!
Ezt hogy érted? Egész könyvet irtam ide... már csak el kellene olvasnod ;)
egyébként meg igen van: nagyon egyszerű. Magyarországnak kell egy ipari mag arra az esetre, ha kedves kereskedelmi partnereink betliznek és kivinnék az ipart az országból. Ennek az ipari magnak a fenntartása megrendelésekkel nyilván az állam feladata. Ez idáig tiszta.
Ezen felül, ha valaki termelési költség alatt exportálná a termékeit, hülyék lennénk nem megvenni (mondjuk a minőségi minimum figyelembevételével) Az ellenértéket megtermeli az idetelepült ipar. Vagyis a jelenlegi gazdasági modell működőképes.
Amivel az életszinvonalat lehet növelni, az a pazarlás csökkentése. De erre a Fidesz nem képes, mert a KKV szektor és a felsőközéposztály, azaz a pazarlás haszonélvezői a szavazója. Több értelemben is.
Az a modell, amit a Fidesz egyértelműen a Jobbik pártprogramjából, időtöltésképpen -valamit azért kell csinálni, unalmas a miniszteri székben ücsörögni- lekoppintott, az viszont nem működik. Nemcsak elméleti szinten: hanem a gyakorlatban sem, és erre bizonyság az elmúlt másfél év összes gazdasági diplomáciai felsülése. Meg az, hogy a csodadoki megint a túrizmussal házal.
Mit akarsz még?
Nem tudom, miért váltottál magázódásra, részemről maradok a tegeződésnél.
Azt mondod tehát, hogy a pártvezetés már '87-ben TUDTA, hogy '93-ban meg fog szűnni a sikeresen gyártott termékeknek a piaca?
Azért kezdték el kizabrálni a legkorszerűbb állóeszközöket apportként?
T. Zokni!
Ön egy darab zokni.
Meg lehet szokni.
Az első reakcióm persze az, hogy nemet válaszoljak. Olyan kézenfekvő :p
Nade ha belegondolsz a magyar bankszektor kétlépcsőssé tétele, a magánszektor megteremtése, ennek jogi és szervezeti alapjai mikor épültek ki...
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a konkrét egyedi esetben a konkrét egyedi lopás... eh, "privatizáció"... nem konkrét egyéni kezdeményezés volt. Mintahogy 93-at túlélte kisebb nagyobb mozaikokban a magyar ipar egy része, szintén egyéni kezdeményezésre, miközben a fő tendencia a lassú, de folyamatos összeomlás volt.
Nem én vagyok az előadó.:)))
Egyébként annyi igaza van, hogy a turizmusra kell építenünk.
A KATASZTRÓFATURIZMUSRA !!!
Ilyen "közgazdász zsenikkel" (matolcsy, orbán) simán fellendülne.
Jók lesznek elrettentő példának a többi nép számára.:)))
Tehát, megállapodhatunk abban, hogy a jelenlegi helyzet orvoslásra szorul.
Mert beteg a gazdaság.
Pontosabban nincs miből gazdálkodjunk.
Ehhez iparosításra, méghozzá újraiparosításra van szükségünk, akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról nézzük.
Az újraiparosításhoz nemcsak tőke kell és vállalkozói kedv, hanem a történelmi alapok ismerete is, melyik időszakban melyik iparág volt sikeres, vagy veszteséges. Ha sikeres volt, mi minden miatt volt az, ha veszteséges, akkor miért?
Bármilyen tervet csak ilyen kalkulációkra érdemes építeni.
Ugye, terv nélkül nem lehet, csak úgy vaktában elindulni.
Tehát konkrét terv kell, aminek megvalósítása során kellően rugalmasan kell tudni változtatni, hogy az újraipírosítás sikeres is legyen, ne csak költségzabáló.
Remélem, abban egyetértünk, hogy az Újraiparosítás elengedhetetlenül szükséges a gazdaságnak?
jag3 2011. november 20. 13:54
Én évtizedek óta gondolkodom ezen, ezért nem első reakcióból írom, amit írok.
Nem szaladok el, nem várom el, hogy rögtön reagálj, inkábbb rágd meg a választ alaposan, el fogom olvasni.
Olvasta a hozzászólásokat tegnap estétől, ettől az időtől kezdődően?
Érdekes volt!
kérdés 2011. november 19. 23:13
2
2
@next
Még hányszor kell leirnom, mielőtt elolvasod?
jag3 2011. november 20. 13:54
Gondolom, abban is egyetértünk, hogy az újraiparosítás első lépése egy tervkészítés, amit lehet kritizálni.
Matolcsynak van egy terve.
Most nem Matolcsy fejét kell ütni, hanem örülni annak, hogy legalább van valaki, akinek van konkrét terve.
Azt veszem észre, hogy igen kevesen vannak itt jelen, gyakorlott koponyák, tervezők, fejlesztők, akik nem a személyt, hanem a célt képesek nézni és érdemében kritizálni....A TERVET, AZ ELKÉPZELÉST.
Mégegyszer felteszem a kérdést:
ki az aki szerint azért rossz Matolcsy, mert hibásan ismerte fel az ország gazdasági fejlesztésének helyzetét, irányát?
Ki az, aki szerint nem úgy kell megmenteni a gazdaságot, hogy mint tényezőt, az újraiparosítást is célul kell kitűzni?
Nem teljesen. Meg kell, hogy mondjam, jópár nicket átugrok. Nem szeretem szétaprózni az időm.
Próbáljuk elfelejteni a pártoskodást.
A többi rendben.
Annyi gyakorlati érzékem van, hogy meg tudjam ítélni, kinek magas a léc. Jelen esetben az újraiparosításról van szó, amit meg kell ugorni, ha kell rúddal, nem pedig iszapbirkózásról, mint politikainak álcázott, figyelemelterelő pótcselekvésről.
Ami Matolcsy-t illeti feljebb hallható egy interjú vele, ahol mindent elmond, ami szükséges. Matolcsy-t tehát hagyjuk.
Ami az újraiparositást illeti, az egy szó. Nem mindegy a célja. Az újraiparositásnak annyiban van értelme, hogy egy esetleges trendváltás esetén gatancia arra, hogy nem megyünk a lefolyóba.
Magyarországnak egész egyszerűen nincs szüksége arra, hogy a meglévőn túl több exportbevételre tegyen szert. Arra sincs szüksége, hogy több luxuskiadást tudjon biztositani néhány ezer kedvezményezettnek, vagy arra, hogy a bankszámlákon forint "pontokat" gyűjtsön. Amire Magyarországnak szüksége van az nagyobb belső létbiztonság, a társadalmon belüli bizalom erősitése. Ami szavakkal nem lehetséges, de ami nem feltétlenül igényel több anyagi befektetést, mint amennyit a puszta tény hoz, hogy az ország rossz hatékonyságú gazdaságának állapotát javitjuk.
Magyarán szólva nem látom be mindek kell bangaldesi életszinvonalra és 4 millió magyarra -cigányország- esni ahhoz, hogy végre a jobboldal felismerje: bosszút állhat a népen, de a nép nélkül nincs ország.
Jól értettem, hogy az ORION-nál lehetett talán valami főmufti a rendszerváltás előtt?
Mert utána, de azóta is csak úgy mutatóban látunk valamit tőlük, pedig a világ legjobb cuccait tolták akkor a piacra.
Csak úgy hemzsegtek a japán kamionok, hogy megkapják még az utolsó darabokat!:)
Maga ezt vette alapul, amikor egy hiánygazdaságban produkálhatott az ORION, aztán el is tűnt, vagy foltokban fellelhető!
Hm!
Amennyiben az újraiparosítás valóban az egyik fontos tényezője a jövőnknek, akkor meg kell tanulnunk, nem a személyt, hanem a tervet kritizálnunk.
Ez az első, amit kell tennünk.
A második az, hogy végigzongorázva a múlt és jelen etűdjeit, belássuk, hogy a legsikertelenebb akciók mindig azok voltak, amikor szó szerint megvalósítottak egy tervet.
Utalok itt a rizstermesztésre, de utalhatok a Tisza árvízterületének a szabályozására is, stb.
A leghülyébb politikus képes csak arra, hogy mereven olyan elképzelésekhez ragaszkodjon, ami a körülmények teljes át nem láthatósága miatt, tutira gellert fog kapni.
Itt kiemelem a manyupos, imf-es vitákból azt a részt, hogy a kormánytól konkrét cselekvési tervet vár el mindig mindenki. Ha nem teszi le a kormány az asztalra, az a baj. Ha leteszi, akkor az a baj.
Ha nem változtat annak dacára, hogy a CHF pl. az egekbe ugrott, az Euro válságot él át, az a baj.
Ha rugalmasan változtat, mégis tárgyal az imf-fel, az a baj.
Vagyis a hozzáálláson kellene minőségileg változtatni.
Lehetne úgy, hogy arra figyelnénk, hogy fönnmaradjunk, nem pedig arra, hogy kitmikormiért süllyesszünk el.
Mindenki maga dönti el, melyik akcióban vesz részt.
Kijelentéseinek felelősségét úgyis maga viseli.
A magyar gazdaságnak elsősorban arra lenne szüksége, hogy a ca egymilliónyi külföldre ingázót helyben foglalkoztassa.
Ennek egy része prostituált, de a többiek szakmailag képzettek.
Mondom, hogy magas a léc.
Nem jól értette.
Hogy illeszkedik ebbe az a másfél év, amit a Fidesz -Matolcsy irányitásával-
1) tisztán szmbolikus politizálásra
2) makroökonomikus adókulcstologatásra
3) az ország -európai ellenállás és prioritásmegszabás nélkül- befektétesre forditható "megtakaritásainak" felherdálására
forditott? Hogy illeszkedik ez a "zárjunk össze ugyanazon matolcsy mögött, mert most már tudja a tutit" koncepcióba?
"Itt kiemelem a manyupos, imf-es vitákból azt a részt, hogy a kormánytól konkrét cselekvési tervet vár el mindig mindenki."
Mi van a MOL beruházásunkkal? Ott is voltak tervek, mert szegény befektetők csak a buktát látják!
Hm!
A MANYUP pénz hol van? Mire költötték el, kivéve, hogy egy kis részét a hiányra költötték el. Miért nem az egészet, mert akkor már azt mondanám, hogy hasznos célra ment el.
Mi van a maradékkal?
Imf? Nem kell nekünk, ezt hallottuk évekig, legfőképpen a forradalom után. Most nagy lehet a baj, ha mégis szükségeltetnek!
Hm
"az Euro válságot él át,"
És a HUF ehhez képest az egekben jár?
Hm!
Egyenlőre Matolcsy verte másodszor le a lécet, de még maradt egy kísérlete, hogy versenyben maradjon!
Hm!
Ezért nem szeretem a csetelés szintű riposztozást, mert nem adunk magunknak elegendő időt a szöveg megrágására, csak lenyeljük egyben és habzsolunk tovább.
Kiolvashattad volna azt, amit mondani szántam. Matolcsy nevéhez egy elképzelés fűződik, amit meg kellene majd valahogy valósítani.
Azt minden tervező, fejlesztő tudja, hogy először a lehetőségeket, adottságokat kötelező feltérképezni, értelmes terv rágódás, vajúdás nélkül nem születhet.
Körülbelül tudod, mennyi idő kell egy adott feladat megoldásának felskicceléséhez?
Kiszámíthatatlan.
Tudod mennyi perifériális tevékenység, infó kell ahhoz, hogy rá lehessen jönnni egyáltalán arra, mi a feladat lényege?
Ennek egy módszere van, aminek az elsajátítása sem kevés idő.
Az a másfél év saccra, arra volt elegendő, hogy belelássanak abba, mi okozhatta a legnagyobb hiányokat, hol lehet a 'Herd', mi az, ami a legfontosabb, mi az, ami ráér orvoslásban.
Ezzel párhuzamosan kellett nekik egytervet is összeállítani, amiben mindenkinek fontos volt a munkája, véleménye. A Jobbiké is, Rónáé is....és ebbe köpött bele az Euro-krízis, a CHF erősödés, stb. Nevezzük annak, hiszen a világsajtó is erről beszél.
Akkor most milyen másfél évet kérsz számon?
Gazdasági tervezésben nincsenek határidők. Kalkulált rizikó annál inkább.
"A leghülyébb politikus képes csak arra, hogy mereven olyan elképzelésekhez ragaszkodjon, ami a körülmények teljes át nem láthatósága miatt, tutira gellert fog kapni."
Amikor egy politikus szembesül a gellerrel, de nem képes ezt megváltoztatni, na az ki?
Matolcsy!
16%!
Hm!
"Kiolvashattad volna azt, amit mondani szántam. Matolcsy nevéhez egy elképzelés fűződik, amit meg kellene majd valahogy valósítani."
Mindenhez, mindenhez BIZALOM kell. Jelen pillanatban a Fidesz visszalépett a Bizalom Épités kockára. Bármit tesz, ha bizalmat nem szerez, belebukik.
"Azt minden tervező, fejlesztő tudja, hogy először a lehetőségeket, adottságokat kötelező feltérképezni"
Leirtam neked, semmiféle "térképezésre" nincs szükség: a "magyar" ipar termelése elégséges, exportja a külföldi cégeken keresztül biztositott. Hegyekben áll a belső tartalék, a szocilológiai tartalék, amelynek mozgósitása nem iparszervezési kérdés. ÉS ha nem kerül sor a _magyar_ belső gazdaság logikájának átformálására, akkor a belső piacon _sem_ fog érvényesülni az újjáépitett ipar.
Viszont a legégetőbb problémája az országnak nem az anyagi, hanem a __biológiai__ tartalékok felélése. PRIORITÁS. Tedd helyre a prioritásaidat. Akkor is, ha fideszék benyalták az uniótól, hogy _mindenkinek az a jó ha a népesség fogy_ mert a bizottság szt szeretné. Hát nem. Annak jó, akinél a népesség nem fogy, és nekünk még ez a luxus sincs meg. Igen, a cigányok miatt. Nem, nem vagyok rasszista. Csak realista.
"értelmes terv rágódás, vajúdás nélkül nem születhet"
Matolcsy-nak nyolc éve volt ellenzékben vajúdni, rágódni. Stumfnak egy egész think tank-ja. Majd nézz utána: a "Századvég Civil Akadémiája" és a Századvég kutatói által is nyomatott egykulcsos pontosan megmutatja mit is produkált a nagy "vajúdás". Propagandát.
"Körülbelül tudod, mennyi idő kell egy adott feladat megoldásának felskicceléséhez?"
Amennyiben már a célt is eltéveszti az illető?
"Tudod mennyi perifériális tevékenység, infó kell ahhoz, hogy rá lehessen jönnni egyáltalán arra, mi a feladat lényege?"
Én már évek óta töröm a fejem mihez lehet kezdeni az országgal. Vajúdtam rajta, és néhányszor még pált is fordultam. Most itt tartok és az, hogy egy rohadt érvet nem tud senki nekemszegezni, talán arra utal, hogy egyre tisztábban látom az ország állapotát.
"Az a másfél év saccra, arra volt elegendő, hogy belelássanak abba, mi okozhatta a legnagyobb hiányokat, hol lehet a 'Herd', mi az, ami a legfontosabb, mi az, ami ráér orvoslásban"
Nyolc év mire volt jó? Mi ez a "másfél év tapasztalatszerzés"? Hány éve ez a szakmája Matolcsynak? Orbánnak? Még hány évtized kell nekik "tapasztalatszerzésből"?
"Ezzel párhuzamosan kellett nekik egytervet is összeállítani, amiben mindenkinek fontos volt a munkája, véleménye. A Jobbiké is, Rónáé is...."
Sajátjuk ezek szerint nincs. Amúgy mi az a "terv"????
"és ebbe köpött bele az Euro-krízis, a CHF erősödés, stb."
Beleköpött? Ők a közgazdászok. Most utólag már értem mi történt, de én mérnök vagyok. Nekem nem mások átverése a _szakmám_. Nekik az. Hogy a szöszbe nem látták mi jön? Tán a bankok szivességből attak alacsony kamatra hitelt? Miért ették ezt meg?
És ha látták, akkor miért csökkentették a devizatartalékot, miért destabilizálták a költségvetést?
Vagy te tényleg elhiszed, hogy az egykulcsosnak, az egyetlen érdemi intézkedésnek bármi haszna lehet szavazatvásárláson kivül? Mert az még én, a mérnök is előre tudtam, hogy ez nem működik. Példának meg ott van az USA utolsó nyolc éve, teletűzdelve nem működő adókedvezményekkel. Matolcsy-ék olvasni, azért tudnak?
"Akkor most milyen másfél évet kérsz számon?
Gazdasági tervezésben nincsenek határidők."
4 év. Ebből másfél a hülyeségre ment. Maradt egy év. A többi már kampány. Na memondom mi lesz: Matolcsy majd tervezget még egy évig. Ez lesz.
Az ország életéből ráment négy év arra, hogy ennek a kóklernek hitt. Mi a bajom? Hát ez.
Idióta kormány, idióta hívekkel.
nem fogja fel a kedves kérdés, hogyha kiejti a száján "Matolcsy terve mögé mindenki" kitör az országban a röhögés. Itt akarja kikupálni a propagandát és amennyiben elfogadjuk, hogy a Fidesz szakértővé küzdötte fel magát propagandában, hát ez a szakértelem.
Siralmas.
Harminc évvel ezelőtt tervező, fejlesztőmérnökként dolgozhattam.
Ezt azért mondom, hogy értsd, meg kellett tanulnom a helyes tervezést, hiszen pofázhattam bármit, ha nem működött, amit terveztem, nem volt mentségem.
Amikor csapatban dolgoztam, akkor nem az volt a siker, hogy kinek a nevéhez fűződött, hanem az, hogy megvalósult és ketyegett a berendezés.
Ennyit az én személyes munkafelfogásomról, tapasztalataimról.
Türelmemről annyit, hogy türelmetlenül vártam, '87 óta kb., hogy valamelyik kormány végre átfogó tervvel rukkol elő, kitűzi a milestone-t, ha tanultál némi folyamatszervezést is, érthetőbb.
A tervezői szempontok megfontolásáról, a kiindulásról annyit, hogy ez az állításod bizonyítást igényel, méghozzá alaposat:
"Leirtam neked, semmiféle "térképezésre" nincs szükség: a "magyar" ipar termelése elégséges, exportja a külföldi cégeken keresztül biztositott."
Ennek eleve ellentmond például a ma pendliző szakmailag képzett réteg, egy új társadalmi osztály, nem elhanyagolható, számszerűen egy millióról van ugyanis szó.
Milyen szakszerű indoklás az, hogy 'leírtam neked'?
:-)
Alá kell támasztani.
Ha a fejlett országok kapkodják a fejüket Fukusima, CHF erősödés, euro-krízis okán, naponta kényszerülnek apróbb-nagyobb gazdasági tervmódosításra, akkor hová helyezed a magyar kormányt? Végképp csak a következményekkel tudnak számolni, az pedig nem a sacimetria tudománya.
Naivitásról annyit, hogy nem az ellenzék gazdálkodott az etattal, tehát rálátása csak közvetlen és hiányos volt. Ahogy ma is az. Arra tervet csak álmodozó csinál.
Nem, nem fogod föl, hogy Mo gazdaságát kell újraiparosítani.
Mégegyszer.
A kormány- és a mindenkori ellenzék nem egymás ellenében végzi az érdemleges munkát, hanem a működőképes, fenntartható gazdaságért.
Propagandista ebben a felállásban Te vagy.
Erre nincs szükség, és ez fáj Neked.
Jó hirem van kérdés. A legtöbb ember azt sem nagyon tudja mit miért tesz. Saját maga.
Tágabb körbe kiterjesztve a kegtöbb politikusnak gőze nincs arról hogyan működik az ország, de azt tudja, hogyha semmit sem tesz, akkor nincs miért támadni.
A Fidesz ezt azzal csavarta meg, hogy semmit nem tehet -a kampány után- hát azt teszi amit a Jobbik leirt, mert onnan számit hatásos támadásra.
Amit te tervezésnek nézel az egy bázis politikai védekezési stratégia.
Amit most látsz: "az ipar ujjáépitése" az utolsó lap a Jobbik könyvéből. Endgame. Ugyanannak a folyamatnak a része, amelyben a Fidesz átvette a jobbik programját, hogy jobbról érkező támadások ellen védekezzen. Semmi több. Üres szólam.
Magyarország problémái amúgy nem mérnökiek. Szociológiaiak.
Maga komolytalan, ha ilyet leír:
"A kormány- és a mindenkori ellenzék nem egymás ellenében végzi az érdemleges munkát, hanem a működőképes, fenntartható gazdaságért."
Emlékszik az emúlt nyocévre?
Hm!
Bohócügyi államtitkár?
Maga kérdezte egyszer, miért szálltam ki mindenből.....ezért, amit most megfogalmazott.
Erre válaszolt:
Maga komolytalan, ha ilyet leír:
"A kormány- és a mindenkori ellenzék nem egymás ellenében végzi az érdemleges munkát, hanem a működőképes, fenntartható gazdaságért."
Emlékszik az emúlt nyocévre?
Hm!
Bohócügyi államtitkár?
És ezt:
Maga kérdezte egyszer, miért szálltam ki mindenből.....ezért, amit most megfogalmazott.
Érthetetlen, de sebaj!
Miből is szállt ki?
Hm!
A híred értéke?
Számomra semmi. Nem nagyképűen mondom, ne értsd félre. Hangszín: mosolygós.
Alátámasztást, bizonyítást Tőled kérhetek-e?
Az úgysincs, csak feltételezések átkonvertálása állítássá.
Az ellenzék kimerül abban, hogy ezt ismételgeti.
Lelkük rajta.
Najó, nem kényszerítem további absztinenciára...irány a bárszekrény, Nextie, mára már ne fogja vissza magát! Nem kell a figyelmét tovább rám össz-pontosítania.
:-)
Minden 'ellenzéki' közül, ha az agyát időről időre elöntő trágárságát leszámítom, Maga a legsokoldalúbb, a legszórakoztatóbb.
Jut eszembe, képzelje, a múltkorjában elszakadt a jó kis bejáratott bakkkancsom. Most vehetek újat. Majd megkérdezek valakit, milyen márkát érdemes venni. Dodó tudja tán.
Mo problémái milyenek?
A szociológusnak szociológiaiak, a mezgazdból élőknek mezgazd-iak, a szakmából élőknek szakmaiak.
Elsősorban gazdaságiak.
Maga sosem válaszol a kérdésre!
Miért, ha már használja a klavit és rákattint a nevemre!
Ez olyan faszom tudja, hogy mi! Bocsi magától, mert nehogy megalázzam, vagy megsértsem a vallásába ilyen mondattal! Nem folytatom ezt, mert még megsérteném!
Hm!
A kérdések kikerülése miért jön egy kérdés nevű kommentelőtől?
A névválasztás jó volt, mert egy kérdés marad mindig!
Miért nagy a burája, amikor valami jó hír van a vezérről, vagy rossz valamelyik ellenzékiről!
Én azt mondom, hogy haladjunk előre! Most nekünk lehet kérdésünk maguk felé, de minimálisan válaszolják meg, aztán roulons!
Mi lesz holnap, ha az IMF nem adja meg a pénzt?
Ez legyen a békülésre az első kérdés-válasz!
Maguk tudják azt, nem mi!
Magyarország elegendő élelmet, meleget, ruhát tud adni mindenkinek. Milyen gazdasági problémáról beszélsz? :o)
A probléma nem a "javak megtermelésével" van. A probléma a "javak felélésével" van, az pedig szociológiai probléma. Ahogy a népesség gyorsuló fogyása is az, bár látom azt elkerülted, hogy ezt az érvet figyelembe vedd.
Mindig érdekelt milyen érzés kiválogatni azt ami a saját hangoztatott véleményedet támasztja alá és csak arra válaszolni amibe bele lehet kapaszkodni. Mond milyen érzés? Örülsz, hogy milyen okos vagy? :p
Na, mégegy hutti.
Mindig behúztok a csőbe. Azt hiszem, hogy el is olvassátok, amit írok, azt hiszem, hogy komolyan vesztek. Valami lecsapódik belőle.
Látod, ezért gondoltam még ma, hogy utoljára megpróbálom, felveszem a fonalat, nem azt feltételezem, hogy csak egy pártkatonával van dolgom, kitartóan végigmondogatom az én szempontjaimat, tapasztalataimat, hátha van abban is valami, nemcsak a hivatalos állásfoglalásokban.
Mindig ugyanúgy járok. Nagyképűen mondanak valami személyes sértést és elegánsan belémrúgnak a vitapartnerek. Azt nem veszik észre, hogy maguk ignoráltak minden fontos, a következetes gondolkodásban nélkülözhetetlen mérföldkövet. (Abszolút ignoráltad az egymilliós pendlizú munkavállalói réteget. Mintha nem volna.)
Aztán valami diadalittas mámortól eltelve, másnaptól, mint a hülyegyerekek, ugyanúgy kezdik a verklit a fórumokon.
Az az álláspont, hogy egy gazdaságot nem fejleszteni, tervezni és építeni kell, hanem csak újraelosztani, manapság nemhogy nevetséges, hanem egyenesen visszataszító, alapjaiban pedig kivitelezhetetlen is.
Persze, hogy ignoráltam.
"egymilliós pendlizú munkavállalói réteget"
Mond miből gondolod, ha odavetsz egy ilyen töredéket, azt rajtad kivül _bárki_ érti? Nem vagyok a fejedben.
Mire gondolsz? Mi az az "egymilliós pendlizú munkavállalói réteg"? Miért lényeges? Sok, vagy kevés? stb
"Látod, ezért gondoltam még ma, hogy utoljára megpróbálom, felveszem a fonalat, nem azt feltételezem, hogy csak egy pártkatonával van dolgom, kitartóan végigmondogatom az én szempontjaimat, tapasztalataimat"
Hányszor írta már le ezeket a mondatokat?
Hm!
Aztán másnap folytatta, ahol abbahagyta, aztán sértődésképpen beírt valami hasonló érzéseket!
" Azt nem veszik észre, hogy maguk ignoráltak minden fontos, a következetes gondolkodásban nélkülözhetetlen mérföldkövet."
Ez volt a csúcspontja a kérdés beírásnak. Olyan kérdéses!:) Az jön le, hogy ő a mérföldköves beíró, a többi meg centikben lépked előre.
Hm!
Menjen aludni ma egy kicsit sértődötten, ahogy nem szokott, de adja át a férjének az üdvözletemet, meg a kitartását!
Remélem, hogy nem egy görény fizikálisan, mert csak az tarthatja benne a lelket, hogy magához nyúljon!
Hm!
Az utolsó mondat félrement, mert a magához nyúlás kettősen értelmezhető!
Remélem, hogy nem magához, hanem magához nyúl!
Bocsi neki, aki a fülében szokott lihegni!
Hm!
Az a külföldön ideiglenesen, vagy tartósan munkát vállaló milliónyi ember hová fizeti az adót?
Becsült érték az egymillió.
Lehet, hogy én küldtem a bárszekrényhez, de nem gondoltam, hogy mindjárt vedelni is kezd. Agyára ment ez a kis dícséret?
Hirtelenjében milyen gyorsítót ivott?
Azon szoktam gondolkodni, hogy miért a legkisiklottabb életű fórumozók gyötrik végeláthatatlanul a női fórumtársakat és miért vannak megsértődve, ha az visszadobja nekik a labdát és otthagyja őket?
Olyankor végtelen hiúságukban másra sem tudnak gondolni, csak arra, hogy
...lám, lám, én mindent megtettem, hogy megsértődjön, most biztos meg is sértődött....
Ne legyen naív. A magafélék módszere a sértegetés. Semmi másért nincsenek itt. Ha valaki nem válaszol maguknak, az viszont nem biztos, hogy azért van, mert megsértődött. Akkor látatlanban sértegetik tovább.
Ugye, más opció még nem jutott az eszébe?
No, igyen erre is egyet!
Mára pááááááá!
Oda, de ha az általuk hazautalt pénzből itthon megél egy-két (három stb.) ember, vagy esetleg pár év munka után haza is települnek, akkor mégsem csak negatív az országnak.
Mi van ezzel az egy milla külföldön dolgozóval?
Nem érzik magukat magyarnak?
Nem segített a 16%-s adó sem, mert tudja, hogy az EUBAN nem kell duplán adózni!
Bárki megválaszthatja, hogy ott adózik, ahol a pénzt keresi, vagy ott, ahol állampolgár!
A TB járadék meg az egyebek, az más história, de az SZJA-t mindenkire rábízzák!
Maga szerint én hová adózom, pedig 2 lehetőségem van?
Ne irigykedjen, vén róka!
HA sok hülyeséget ír, akkor ne csodálkozzon, hogy épp a lényeges kérdéseire nem kap választ.
Vagy a hülyét adja, vagy nem, ezt Maga döntse el.
Ez tetszik magától:
"Azon szoktam gondolkodni, hogy miért a legkisiklottabb életű fórumozók gyötrik végeláthatatlanul a női fórumtársakat "
Én leszarom, hogy valaki nő, vagy férji, csak ne írjon valami nagyon balga dolgokat, amit egy körítésbe foglal.
Eddig ok?
Tehát maga az, aki!
Leszarom azt is!
Hm!
Amit ír, a tartalom, na az, ami mindenkit érdekel.
Nem a gyökér sértődéses visszavonulás, nem értem, hogy miért, meg az egyebek!
Nálam a női fasz, az férfi fasszal ér egyet!
Maga a nőibe tartozik, amiről nem tehetek!
Ne bújjon e mögé sem, mert az nagyon takony megoldás!
Küzdöttek az egyenjogúságért, tehát megkapták!
Úgy írhatnak, mint egy férfi, de viseljék el a válaszokat férfiasan!
E mögé bújni, valami nagyon nem tudom, hogy mi!
Maga szerint?
Hm!
Pontosan, ahogy mi is, illetve a környezetemben egyre több család teszi.
Az államháztartás ezzel jelenleg nem jól jár.
Kevesebb a munkanélküli, ill. az életszínvonal valahogy nem kúszik rohamosan lejjebb, de sem nem bevétel, sem nem tervezhető erre a költségvetés.
Ugyanis egyre nehezebb munkát találni eu-s országokban is.
Az öreg róka, az nem vén róka!
Ismer ilyeneket?
Van még olyan, aki megnyalja az ujjait egy-egy jó befektetés után!:)
Megpróbálok humoros lenni és remélem, hogy érti, hogy miről beszélek!
Bízom abban, hogy a maga rókájának is van oka ilyenre!
Hm!
Az öreg róka, az nem vén róka!
Ismer ilyeneket?
Van még olyan, aki megnyalja az ujjait egy-egy jó befektetés után!:)
Megpróbálok humoros lenni és remélem, hogy érti, hogy miről beszélek!
Bízom abban, hogy a maga rókájának is van oka ilyenre!
Hm!
Vigyázzon az egészségére.
Egészségére!
Honnan a fenéből veszi, hogy holnaptól nem írok?
Már a népszámlálásnál is volt egy olyan érzésem, a kormány nagyon ráizgult a "külföldön dolgozókra". Érthető: a népesség egy része, akikről le lehetne gombolni némi _vagyont_ :p A szarkazmus egyébként szándékos. A politikusok undoritóak, amikor máshoz sem értenek, mint hogy szipolyozzák a népet (igazi piócák) Aki külföldre megy dolgozni az megérdemli amilye van. A kormány meg örüljön, ha hazajönnek és itthon költik el amit külföldön megkerestek (ugye az azt jelenti, hogy a fogyasztásuk ellenértéke deviza formájában a magyar fizetési mérlegben jelentkezik)
Márcsak azért is, mert ha kinn maradnak, a következő generációban megszünnek magyarnak lenni.
Egyébként az illetők munkabéréhez a kormánynak semmi köze. Külföldön adóznak, ahol a munkahelyük van, a kettős adózást kizáró rendelkezések vannak érvényben több száz országgal.
Ami azt illeti, hogy "itthon is adhatnánk nekik munkát": ha akarsz egy nagyon jó példát ez ügyben, idézd fel az orvosrezidensek esetét.
Igen, adhatnánk nekik munkát. _Ha_ megfelelő lenne az itthoni gazdasági környezet. Erre mondhatná valaki, hogy nosza "épitsük újra az ipart". És akkor majd indonéziai bérért és bánásmódért hazajön, aki európai bérért és bánásmódért (ami nem feltétlenül a menyország node az összehasonlitási alap) kiment?
Persze azt el tudom képzelni, hogy egyes politikusok nagyon ráizgulnak a "külföldön dolgozók pénzére". És csak azt fogják elérni, hogy ez az életrevaló társulat egy életre megutálja Magyarországot. Fizetni, azt viszont nem fognak. Csak az életben az országhatárt át nem lépik többet. A mi veszteségünk persze.
Jajj Istenem!
Maga tényleg ennyire ostoba!
Megy egyre lejjebb!
De sebaj!
Na aggódjon értem! Ha nagy baj lenne, akkor dolgozni fogok bárhogy Franciaországban! Akkor járni fog a kezelésem, mint francia, adófizetőként!
Valószínűleg szarabb ellátást fogok kapni, mint itthon, ahol nagyon sok pénzt már betoltam az EÜ kasszába, de nem tudnának semmit sem tenni!
Maga ezt a problémát hogyan kerülné ki?
Romániában tutira nem!
Ne nekem mindig van egy adum!
Ezért rohadt komcsi lennék?
Nem hiszem!
Nem , nem az vagy ! Csak egy piszok élősködő, akit a magyar nép kitartott és akkor elhúztál Franciországba. Ott kitartattad magad a Nathalie-val, ameddig meg nem elégelte és kirúgott. Most ki tart el ? Aki négykézláb csóvál ?
A next nevedet is úgy kipottyantotta az anyád: a mogyoródi sátorból kiszólt : the next.... bruhahahaha !
"Megpróbálok humoros lenni"
Eddigi próbálkozásaid még nem jártak sikerrel.
De kitartás, ahogy a nemzetvezető testvér is mondaná.
Most te ki vagy? jag3, vagy saddlenode?
Kezdem lassan érteni, hogy olyan általánosságban vagy az eddigi politikai gyakorlat ellen. Innen minden megközelítésed? Vagy csak bizonyos politikusokkal szemben vannak ilyen fenntartásaid?
Látsz esélyt arra, hogy meg lehet változtatni a 'csúnya politikus' képzetet? Egyáltalán, van értelme megváltoztatni? Hiszen jól ki lehet használni a végnélküli pártoskodásokban, amikor mindenről lehet hadakozni, hogy a lényegről elterelődjön a figyelem.
A külföldön élő magyarok témája kicsit komplexebb, nem mennék bele. Tény, hogy kint is kevesebbet kapnak a kinti átlagnál, ez ideig-óráig segítség csak. Ez a tendencia még van, amíg mubkalehetőség van. A nagyobb baj, és ez szociológiai, hogy a semmire kellők maradnak már csak otthon. Én különben támogatnám a külföldi vándoréveket, amikor szakmai tapasztalatszerzésből megismernek más országokbeli gyakorlatot is.
? :o)
"A nagyobb baj, és ez szociológiai, hogy a semmire kellők maradnak már csak otthon."
Tehát szerinted aki szereti a hazáját, és a nehézségek ellenére kitart mellette, az "semmirekellő".
Undorító egy hazaáruló vagy, az már biztos.
"Vagy csak bizonyos politikusokkal szemben vannak ilyen fenntartásaid?"
Még várat magára az a politikus, amelyik egyetlen egy érthető, mellébeszéléstől mentes beszéddel megszólitaná a népet, vagy amelyik holmi külföldről kapott menetrend helyett végre itthoni érdekek mentén letenne valamit az asztalra. Majd szólj, ha az illető megszületett.
"Látsz esélyt arra, hogy meg lehet változtatni a 'csúnya politikus' képzetet?"
Lásd előző pont.
"Egyáltalán, van értelme megváltoztatni?"
Van értelme-e annak, hogy Monak legyen egy Charles de Gaulle-ja (Bethlen II-je)? Merthogy ez nagyjából az egyetlen módja. Van értelme? Szerinted? :p
"Hiszen jól ki lehet használni a végnélküli pártoskodásokban, amikor mindenről lehet hadakozni, hogy a lényegről elterelődjön a figyelem."
Milyen igaz. Egészen addig persze, amig hatalomra nem kerül egy párt, amelyik erőszakkal kampányolt. Akkor sajnos jő a kellemetlen pillanat, amikor a számlát benyújtják. A politikusaink azt hiszik, majd a "törvények" megvédik őket és a lopott holmit. Milyen naiv :o) A törvények annyit érnek, amennyire tisztelik őket :p
"A külföldön élő magyarok témája kicsit komplexebb, nem mennék bele"
Te hoztad fel?
"A nagyobb baj, és ez szociológiai, hogy a semmire kellők maradnak már csak otthon"
Érdekes megfogalmazás. Én sok-sok rendes embert ismerek.
Nem a mocskos belüket húzták el innen, hanem teszik tönkre a forintot! Mellékesen nácifaszistáznak.
"Kimondták a nemzetközi pénzügyi guruk: Azért támadják Magyarországot, mert nem termelhetnek maguknak gigaprofitot az idegen bankok"
"Várhatóan "nem lesz nagyon követelőző" a költségvetéssel kapcsolatban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az új típusú együttműködésről folytatandó tárgyalásokon - jósolták hétvégi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik csaknem kétharmadosra taksálták az IMF és a kormány közötti megállapodás esélyét.
A JP Morgan Chase Bank londoni részlege által befektetőknek összeállított hétvégi felzárkózó térségi áttekintésben a ház elemzői azt jósolják, hogy a befektetői bizalomerősítést célzó, de államadósságot nem növelő új típusú együttműködés elővigyázatossági készenléti megállapodás formáját ölti majd, vagyis tartalmazni fogja "egy normál IMF-program szokásos előírásait", benne egy szándéklevéllel és negyedéves lebontású teljesítménycélokkal, de folyósítási menetrend nélkül.
A JP Morgan londoni felzárkózó piaci elemzői közölték: nem gondolják, hogy "Magyarországnak sok további teendője lenne a költségvetési konszolidáció terén", és - tekintettel az euróövezeti recesszió kibontakozására is - arra számítanak, hogy az IMF "viszonylag kevéssé lesz követelőző a költségvetési fronton".
A ház szerint ugyanakkor "valószínűleg vitatott terület lesz" a magyar kormánynak a bankszektorral kapcsolatos politikája.
A JP Morgan londoni részlegének közgazdászai közölték, hogy mindent egybevetve 65 százalék esélyt látnak egy új program aláírására a jövő év elején.
Hunhír.info - inforádió
Elfogadom, amit fentebb írt, de immár eltelt húsz év. És elfelejtkezünk arról, hogy KAPITALIZMUS van, tehát a demokratikus állam végső soron a kapitalisták érdekeinek megfelelően működik, sokkal inkább, mint azt a közösség érdeke szempontjából elfogadhatónak tűnik.
Valamilyen rejtélyes okból, vannak akik a fentiekből a korrupcióra asszociálnak.
Holott az csak protekcionizmus.
Azonban, amikor az állam közvetlenül lép, hogy megvegyen egy kócerájt, akkor mégis inkább a korrupció merül fel, mint a protekció… és mégis csak érdekes, hogy miből is bugyog az a jakuzzi…
Érdekes példa a MOL esete, melyet ugye az állam nem kis pénzért, - és ráadásul nem kis árfolyamveszteséggel - vásárolt meg. Időbeliségtől függetlenül, de végeredményben immár az a tény tapasztalható, hogy a cég a fehérvári Sóstói Stadionban találta meg a legalkalmasabb molinó-kihelyezési lehetőséget, egy olyan futball-klub megtámogatására, mely szoros kapcsolatban áll a felcsúti futballakadémiával, amely viszont ORBÁN VIKTOR ÜZLETI VÁLLALKOZÁSA.
Ezért fontos, hogy ne CSAK nemzetgazdaságban gondolkozzon az ember…
A kapitalizmusban, melyet végső soron valamiféle piac moderál, - igaz, hogy a "kicsik" számára mindig olybá tűnik, mintha mindig valamiféle összeesküvés fenekedne ellene... - a hatékonytalan "ipari magnak" nincs jövője. Viszont a - protekcionista (lásd fent) - állam alkalmatlan tulajdonos, mert valahogy (...) mindig utoljára kapcsol, - a piaci versenytársak UTÁN. Ezt MI tudjuk, akik megértük a szocializmus reményteli próbálkozását és bukását...
Ezért én azt hiszem -az az érzésem-, hogy a külső állami befolyás, ösztönzés, a tőkejuttatás megkönnyítése az egyetlen lehetőség, hogy ilyesféle ("magos") tartalékok legyenek a rendszerben, de NEM szükségképpen "magyar" tulajdonosokkal.
Magam úgy gondolom, hogy a magyarság megőrzése, ami az üzleti szférát illeti, NEM a szociológiai értelemben vett magyar tulajdonosi kör kialakítását jelenti, mert az mindig valamiféle maffia-szerű összefonódást eredményez… És a magam részéről jobban szeretnék olyan országot, melyben idegen nyelven szól a bérszámfejtési lapom, mint egy olyat, ahol magyarul hágják át az érdekem ellenére - először a "polgári" jog, majd a "büntető" jog előírásait cinikus "hatalmasok".
A koncepció a "Wekerle Sándor Terv, a Mikó Imre Terv és az Új Széchenyi Terv integrációjával született meg. "
Szegény Moszkvatér Kálmán terv meg már koncepción kívüli lett.
Tőlem. Ha az umbuldáskalap kiborulna, lenne itt meglepi :o)
Az a baj, hogy változatlan világban gondolkodsz. 'Ami ma van, az lesz holnap is'. Emléxel 1989-re? :o)
Az ipari magot azért emlitettem, mert egyáltalán nem biztos, hogy a külföldi gyárak mindig itt lesznek.
_Ameddig itt lesznek_ jó. Nade. Amennyiben szedik a sátorfájukat valamire épiteni kell. Az az ipari mag, amiről én irtam tényleg csak egy mag: a technológiai és infrstruktúrális csirája az ez esetben kötelező újjáépitésnek. Előrelátás, no. B-terv. Arra az esetre, ha nagyon pofára ejtene minket a globális piac.
Aszongya, hogy régi kategóriákban gondolkodom, amikor úgy vélem, hogy az – esetleg – szükséges „ipari mag” birtokolása mindegy is, hogy külföldi-e, avagy belföldi-e, a lényeg, hogy az állam magyar.
A kapitalizmus nem elavult szóhasználat, mert egy olyan struktúrát takar, mely alkalmazkodni tud mindenféle rendszerhez. A ”globalizáció” lényegi mozgatója is a kapitalizmus. Nem, ahogy a „mozgó fogalmakban” gondolkodók (mint Ön is) vélik, egy szellemi, vallási, politikai elhatározás elterjedésének az eredménye. Hanem egyszerűen a profitkilátások keresésének.
NINCS olyan, hogy „B-terv”, amit valakinek el kell készítenie, és meg kellene valósítania. Ez megint valamiféle voluntarizmus, melyre a műszakiak hajlamosak, akik azt hiszik, hogy a világ egy egyszerű áttételekkel mozgó hatalmas emelő gépezet lenne…
Ha már kell az ilyen kép, akkor azt mondanám, hogy egy olyan gépezet, melyben a fogaskerekek száma IS végtelen, de a meghajtó rendszer, - mint pl. az EGYIK: a fogaskerekekkel, ékszíjakkal mozgó - fajtája IS az.
Bejelentkezés