Nácinak neveznek, mert kaptunk egy lehetőséget, hogy kilépjünk a liberális konszenzusból.
„Az Ascher Café Dörnert és engem nácinak nevez, mert kaptunk egy lehetőséget, hogy kilépjünk a liberális konszenzusból és elkezdjük megszervezni a magyar nemzeti megújulás és összetartozás közösségét. Egy icipici helyen, egy színházban. Leszólják a pályázatunkat, mert ezekhez hasonló gondolatok vannak benne megfogalmazva, nem pedig a liberális konszenzusba illő pedáns igazodás. Igazodás önökhöz, akik minden tiltakozásuk ellenére letűnnek a színről? Igen, az önök liberalizmusa ma kirekesztő rendszert képvisel, méghozzá kétségbeesetten. Önök talán jobban tudják, hogy az idejük lejárt, mint mi. Hiába van még szinte minden a Molnár Tamás által felsorolt konszenzusképző eszközök és intézmények közül a kezükben, ha az Ascher Café egy színháztól ennyire berezel, akkor az az önök közeli teljes eltűnését jelzi. Félnek, pedig van három tévéjük, vannak országos és helyi lapjaik, hetilapjaik, több, mint ideát. A fél közszolgálati tévé is félig az önöké, mert betömékeltek bele annyi átváltozó művészt, liberális szellemiséget, amely fapofával aknamunkázik, ahelyett, hogy gyászmunkázna. Egyetlen színháztól ennyire megijedni, nem zárórapánik ez?”
CSR
FACEBOOK
RSS















129 komment
Összes hozzászóló megjelenítése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
Hozzászólók szűrése
A kommentek nem szerkesztett tartalmak,
időrendben |
fordított időrendben |
értékelés szerint
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Csurkáék folytatják harcukat a liberálisokkal. Csapataik harcban állnak. :)
A nácik saját népük ellen küzdenek...
Nem náci ez, csak seggnyaló.
Orrba-szájba gyalázta a Jobbikot, ahol érte, és vele párhuzamosan tövig bent volt a nyelve az orbán seggében. Szorgalmát, kitartását és buzgalmát jutalmazandó, dobtak neki egy csontot.
aztán azóta azt hiszi, hogy ő szarta a kultúrharcot.
Elég szomorú.
Hogy Csurkának teljesen igaza van.
Ez a mostani liberális műfelháborodás undort vált ki minden jobbérzésű emberből.
Magyarokból, nem magyarokból egyaránt. Csak félnek kimondani, mert olyan vehemens a gyűlöletbeszéd, ez a militáns internáci vagdalkozás.
Nem mintha mindenben egyet kellene érteni Csurkával, de jó ha észben tartjuk: a szalámizást mindig a túlsó végén kezdik, és ha elfogy a szalámi akkor jön a kéz
Zsírtáltos szól hozzátok, figyelmezzetek jobbágyok.
Mindenkit naponta 500x lenáciznak Andrassewék, ennek nincs hírértéke.
Mindenkinek iga-za-van.
Csurkáéknak abban, hogy kijár nekik egy színház.
Nehogy már csak a libsik rázzák magukat mindenhol Pesten, ha már Thália.
A libsiknek meg abban, hogy ezt a színházat politikai döntéssel utalták Dörnerék keze alá, s nem művészi teljesítménnyel érdemelték ki.
Én ódzkodnék az ilyen erős bélyegektől. A náci másképp néz ki, másképp viselkedik, gondolkodása veszedelmesebb. Pl. ott volt egy echte náci az olaszliszkai "megemlékezésen", vagy akik bőrfejjel siegheil-eznek. Na, azok a nácik. Csurka ezektől azért jó távol van. Az SZDSZ kreált belőle egy "álnáci démont", mert erre építette fel a politikáját. A háttérben meg ment a lényeg, a korlátlan biznisz.
Nem a frizura számít, hanem a tartalom...
Ugyan már.
Ha művész követelményekhez ragaszkodnánk, akkor ez az Alföldi lett volna színházigazgató?
Esetleg statiszta.
A csúnya beszédhibájával. (Úgynevezett szopós beszéd az egyik leg kellemetlenebb jelenség, de gyógyítható a logopédián)
Az Ascherből az SZDSZ csinált igazgatót.
A papa jogán :-)))))
Te ekkora fasz vagy, hogy ilyesmire reagálsz? Öcsém, nem irigylem a családtagjaid.
A tartalom sem azonos az echte bőrfejű, náci tartalommal. Messze nem. Vannak megkülönböztető jelei a Csurka-típusú ideológiának, de az nácinak nem mondható. Felületes szlogen csak.
Ez nem felületes szlogen, hanem igazi kirekesztő liberális gyűlöletbeszéd.
Pesten minden liberális ripacs pódiumot kap, ha van tehetsége, ha nincs. Akár ha bűnöző, pl. adócsaló.
Amikor egy ,űvész jut szóhoz, azonnal gyalázni kell, ha nem közülük való.
Csak ennyiről van szó.
Én is adnék esélyt simán Dörnernek és Csurkának. Nem az ideológia végett, mert az sehogy sem szólít meg, különösebben nem is érdekel. Végső soron kiváló színészről és drámaíróról van szó, ami tagadhatatlan. Az meg sztem totális blődség, hogy zsidóellenes gyilkosnevelde lesz a színház, ahol Jud Süss-t játszanak. Ez csak a szokásos felületes és paranoid túlzás ultraliberális oldalról.
Heti válasz-interjú:
"Ideológiailag a Jobbikkal árul egy gyékényen, közben Orbán Viktort dicséri lapja, a Magyar Fórum. Szimpla sértettség, amiért előbbiek elcsaklizták a radikális tábort?
- Tőlünk loptak mindent. Balczó Zoltán megfogta a csomagot, és a MIÉP-ből átvitte oda. Abból élnek, amit mi teremtettünk meg. Közben a Jobbik az MSZP és az SZDSZ előretolt hadoszlopa volt, amellyel a Fidesz kétharmados győzelmét akarták megakadályozni. A Jobbik tele van kommunistával, innen dobbantott renegáttal, értéktelen emberekkel.
- Ha már kommunisták: önt internálták, de be is szervezték. Nincs lelkiismeret-furdalása, amiért aláírt?
- Én voltam az egyetlen, aki a rendszerváltás után nyilvánosságra hozta, hogy megtettem. Amikor ez történt, úgy láttam, nincs értelme, hogy börtönben rostokoljak, hiszen a világ megváltozott.
- Ez volt az ára, hogy kint lehessen.
- Igen. Író akartam lenni. Fenyegettek családilag, anyám a halál kapujában volt, amit kaptam, senkinek nem kívánom. Tudatosan léptem, és nem sározódtam be. Erről szól Az esztéta című regényem.
- A 1970-80-as években sem tűnt elnyomottnak. Major Tamás játszotta főszerepét a Katonában, Kádár János tapsolt a darabjának...
- Amikor a Döglött aknákat beadtam, Major elolvasta és felnyerített örömében, hogy óriási szerepe van. Egyszerűen el akarta játszani. El is játszották Kállai Ferenccel, madarat lehetett fogatni velük. Aczél Györgynek viszont kételyei voltak: mégiscsak egy reakciós és egy kommunista találkozik benne az idegosztályon. Ezért a harmadik előadásra elhozta Kádárt. Kádár meg végigröhögte az egészet, onnantól nem volt gond, mehetett.
- 2006-ban a MIÉP együtt indult a Jobbikkal. Utóbbi akkor még nem volt kommunista szellemű SZDSZ-hadoszlop? Ráadásul nem valami veszélyes az SZDSZ-Jobbik-összeesküvés: a kétharmad is összejött a Fidesznek.
- Nem kívánok dicsekedni, de hogy így lett, ahhoz nekem is van némi közöm. Az őszödi beszéd után vált egyértelművé számomra, hogy az ország kilábalásának egyetlen esélye a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme. Ezért állítottam át a Magyar Fórumot annak szolgálatába, hogy amennyit csak lehet, lefaragjunk a Jobbikról. Több százezer ingyenpéldányt szórtunk szét az országban, a kisgazda nézetű emberek közül ennek hatására rengetegen pártoltak el a Jobbiktól.
- Ezt hálálja hát meg a Fidesz azzal, hogy színházat ad?
- Azért kaptuk meg a színházat, mert belátták, hogy a magyar drámának színház kell. Igaz, hogy a MIÉP egykori programjánál mérsékeltebb az, amelyet a kormány követ, de ki csodálkozhat azon, ha ezt a politikát támogatom? Én ne támogatnám a bankadót? Már 1992-ben megírtam, mit gondolok ezekről a bankokról. Ki is zártak a frakcióból, az MDF-ből, ezért alapítottam a MIÉP-et. Mi az, amiben nem volt igazam? Van sok minden, amit a kor miatt és Orbán bölcsességének köszönhetően nem vettek át a programunkból, de ma már jól látszik, hogy a bankok ügyében igazam volt, pedig azt a tanulmányt 1992. augusztus 20-án írtam. Két hét sem telt bele, mire Tom Lantos az amerikai kongresszusban hajszát rendezett ellenem.
- A Fidesz meg éppen Tom Lantos Intézetet avat. Hogy lehet ezt bírni meghasonlás nélkül?
- Hát, igen. Persze, hogy avat.
- Nem kötelező. Döntés kérdése.
- Biztosan megvan rá az okuk.
- De hogy itt ne álljunk meg: a Fidesz az izraeli Likud testvérpártja.
- Ugyan kérem! Lózungos gondolkodás lenne csak ezért elítélni a Fideszt. Persze, testvérpárt, abba a pártcsaládba tartozik, de honnan is jött most haza Orbán Viktor? Szaúd-Arábiából. Nem az igazságos rendezést támogatta a Gázai övezetben történtek után? De.
- Nem lehet mégis, hogy ön többet árt, mint használ a Fidesznek?
- Nem. Az embereknek meg kell tudniuk az igazságot. De Kövér László is elmondta, hogy ha tehetné, inkább a MIÉP-et választaná ellenzéknek, mint a Jobbikot. Amikor én voltam a frakcióvezető, rend volt. Ha valamire azt mondtam, igen, az igen volt, ha nemet, az nem. Másrészt nézzék meg, mennyire népszerű az izraeli politika az ENSZ-ben. A közgyűlés 90 százaléka felállva tapsolt a palesztin államalapítás tervének bejelentésekor. Harmadrészt: nem bántok én senkit. Nem vagyok antiszemita.
- Ez most komoly?
- Hol tudják bizonyítani, hogy azért bántok valakit, aminek született? Ha valakit ütök-vágok, az azért van, amit tesz.
- Csakhogy annak magyarázataként, hogy valami nem tetszőt tesz, általában az van megjelölve, hogy az illető zsidó. Surányi György Dávid-csillag közepén a Magyar Fórum címoldalán...
- Mert nem magyar érdeket szolgál, hanem zsidót. Ki volt a jegybank elnöke, amikor sorra gyalázatos dolgok történtek? Surányi. Szolgált más érdeket, mint azokét? Nem.
- És amikor "a szefárd zsidó Vona Gáborról" írt, azt honnan vette?
- Át akartak verni. Elküldtek nekem egy hitelesnek látszó iratot Vona barmicvójáról. Az egész hamisítvány volt: ezt derítettem ki és írtam meg.
- Mégis, kétharmados győzelem után nem furcsa a magyarság elnyomatásáról írni - ahogy a színházi pályázatban áll?
- Nem. A magyarság jelentős része ma is liberális nyomás alatt áll. A liberális televíziók túlsúlya kétségtelen, és ezt a magyar dráma sínyli meg.
- A pályázat PR-tervei közt azt olvassuk, hogy a "nemzeti tartalmú újságokat, médiumokat" célozzák meg. Hirdetésekhez jut tehát lapja, a Magyar Fórum is?
- Természetesen."
Pista bácsi!
Hogy van az, hogy egész újságoldalakat oldalakat tud írni a Tel-Aviv-New York-Moszkva tengelyről, a tom lantos intézetet meg annyival intézi el, hogy "biztos megvolt rá az okuk?" Hát persze hogy megvolt rá az okuk. Mindennek van oka, Pista bácsi!
Magának is megvan az oka, hogy a tom lantos-intézetet egy mondatban lerendezi! Ha a gyurcsány csinált volna ilyet, már rögtön a nemzetközi zsidók előretolt harcálláspontja lett volna az ön szemében! Ha mi csinálunk tom lantos intézetet, akkor meg biztos van rá okunk. Szóval magának az oka, hogy egy gerinctelen aljas seggnyaló féreg, Pista bácsi!
egyébként, jó öreg komcsi ügynök módjára, mindenben hazudik.
Pista bá!
Amit a Jobbikkal te is műveltél, az sem volt piskóta!
Akasszák a hóhért. Van ilyen!
Illemtudó, szerényen meghúzódó náci icipici színházat kap. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bácsi, aki gutaütött zombiként hallgatta a választási eredményeket, amikor a kutya sem szavazott rá meg az élettársára...
Csurkának igaza van, fogalmazzunk pontosan: a zsírtáltos, nem náci. Rosszabb: nyilas! És nem asztrológiailag...
Pista bácsinak nem ártott volna rendesen megírni a pályázatot helyesírási és tárgyi tévedések sorozata nélkül, ha már állítólag a háttérország kultúrpatrióta kimunkálása a tét... nem egészen mindegy, hogy joggal v. jog nélkül kritizálják a nagy produktumot.
Tarlósnak (vagy felettesének) meg nem ártott volna Csurka régebben is bizonyítottan kormányimázsrontó személye miatt háromszor is meggondolni, hogy megéri-e a buli, hiába jó drámaíró amúgy.
Na mindegy, repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?
nácizás=zsidózás
Vágom.
Ha jobban belegondolok, simán el tudom képzelni, hogy Csurkáék SZÁNDÉKOSAN adtak be ilyen pongyola pályázatot. Kifinomult szadizmussal orrára koppintva az ellennek: tudjuk, hogy tudjátok, hogy nem ezért kapjuk meg a pódiumot, de ezt is megtehetjük. Bekaphatjátok, libsik!
Mindenki nyugodjon meg: hatalmas színházat fognak csinálni, a hírveréssel nem lesz gond. :D
hát igen, ez egy nagyon elszabott lépés volt tarlóstól, hogy dörneréknek passzolta a színházat, az még hagyján, hogy külföldön égünk, mint a rongy - hiszen ezt, hogy úgy mondjam, már le se szarjuk - na de profi politikus ilyent nem csinál, hogy a koncból odadob egy csontot a széljobbnak, mikor tudván tudja, hogy azok majd a balliberálisokkal karöltve teljes egyetértésben fognak csaholni a még több pénzért
tehát nem dörner, nem csurka, nem ascher, nem a fasztuggyaki az érdekes ebben a sztoriban, hanem az, hogy a tarlós csak reménykedhet, hogy nem követett el végzetes hibát
Namost kell a (szinházakban) a sokszínűség, vagy nem?
Van efféle színfolt még egy Bpesten? Ha nincs - hadd menjen. Ha megél jó, ha nem, nem.
Több szót az egész nem nagyon érdemel.
Én tudom, hogy ez a mandi, a tojásfejűek igen intell. találkahelye, de azért mégis az lenne jó, ha a közvéleményt a dörnercsurkaszínháznál sokkal élénkebben foglalkoztató témák is szerepelnének néha a kínálatban.
Remélem sikerült elég szépen mondanom.
Csúnyán: ki a f*szomat érdekli már ez?
Is
Se
Kapuzárási pánikbók, vagy másból, de iszonyú erejű támadást indított a baloldal egy apró színházért.Nem szabad ezt lebecsülni, a sarokba szorított patkány harapni szokott.
Csurkáék is csak azt mondják, hogy: NEM TECCIK A RENCER. Csak nekik éppen a megkérdőjelezhetetlen liberális kizárólagosság nem tetszik a redszerben, ergo a globális neoliberális rendszer. Sokan vannak hasonlók a világon.
Tudja, Kovács úr, elég nagy parasztság elítélni valakit azért, mert a hatvanas években aláírt. Azokról persze nem szól a fáma, akik aláírattak.
Erről csak ennyit:
"Író akartam lenni. Fenyegettek családilag, anyám a halál kapujában volt, amit kaptam, senkinek nem kívánom. Tudatosan léptem, és nem sározódtam be. "
Tehát alkut kötött, annak tudatában, hogy úgyis megírja majd valami firkálmányában, hogy miért mentes ő minden felelősségtől.
Kényelmes. Orbánnak pont ilyen emberek kellenek.
És azokkal mi van, akik inkább vállalták a magányt, ismeretlenséget, nélkülözést, mintsem hogy Kádár házi csicskái legyenek? Őróluk senki nem emlékezik meg. Csak ezek a hősies "aláíromdenemvagyokbűnös" típusú magyarázkodók maradtak a nyakunkon.
Nézem, vagy inkább nézném a Duna tévét. Ott ül egy régi jó kommunista-rákosista fia, és beszélget a rendszerváltáskor a húsosfazék körüli munkásőr/pufajkás/bolsevik rokonsága miatt milliárdossá lett "nagyasszonnyal", egy jeles judeoliberálbolsevik marxista filozófus kicsi unokahúgával, akiből zsenit kreált nemcsak a tőle tanácsokat kapó Gyurcsány Ferkó, hanem a teljes liberálbolsi posztkommunista kultúrhatalom. És ott van még egy tudós a hatalmas zsenik között, aki korábban maga is mszmp-tag volt, ám azóta, tény, nagyot változott a világlátása. Nos, ezek mondják meg a tutit a magyar Duna tévében.
Hát, százszor inkább egy ilyen "náci", mint a teljes természetessége a kultúrhatalmat évtizedek óta a markukban tartó KOMCSIK, KOMCSIK, LIBSIK ÉS KOMCSIK. Mert már a Duna is az övéké... :(
Nem, nem azért neveznek benneteket nácinak, hanem mert azok vagytok.
És mint ilyeneknek, nem kellene színházat kapnotok.
Köszönjük a hírverést kedves liberális stb.barátainknak,majd a premierek előtt is kéretik egy kis nácizás.
Ejnye, ejnye...
Csurka nem a hatvanas években írt alá, hanem kb. '57-ben Kistarcsán. ( Néhánynak: itt volt az internáló tábor. )
Egy jogász egyszer kifejtette, hogy a kényszer hatása alatt aláírt "szerződés" SEMMIS.
Előkerült jelentése? --- NEM.
Valaki a tört. hiv-ban talált magáról olyat, mit Csurka jelentett? -- Nem hallottam ilyet.
Szabó "Pityuka" nem internáló táborban írt alá. Jelentett --- igen, van ilyen jelentés.
Igen, igen. Legyen a színház ügye a hozzáértőké. Szakértőket ide, de azonnal. Hiszen eddig is mindig így volt. A pályázatok mindig profik, modernek, egyszerűen a legjobbak voltak. Különösen a balosok alatt. De mit várhatunk a 9 millió fasiszta országában.
Funny vagy:-)))
Te ilyen morális izé lehetsz, ilyen hérosz, vagy mi. Te biztosan kitartottál volna 57-ben. Téged nem törnek meg, az biztos.
Te, hülye.
Az úgy van, hogy te megmondod, kinek legyen színháza, kinek nem. Mert az olyan liberális, toleráns, meg sokszínű.
Elég volt már a liberálbolsi szellemiségű színházakból. A Nemzeti is egy komcsiivadék kis bolsevik fiúka kezén van. Elég! Mindenütt a KOMCSIK lebzselnek, vezetnek mindent, ami kultúra. Nem azért, mert rátermettebbek, hanem mert ÖRÖKLETES JOGON A RÉGI KOMCSIKTÓL KAPJÁK A KINEVEZÉSEKET. Egymás között osztogatták és osztogatják a vezetői székeket, díjakat, lóvékat, címeket. Vége! A kultúra nem egyenlő a judeoloiberálbolsevik szellemiségű "értelmiségi elittel" és annak ízlésével, amelyik irtózik egy "náci" Wass Alberttől, de oda van egy obszcén, meleg vagy egyéb "kultúreffekttől". Csaholjanak a vesztüket érzők!
Színháztól és hülyeliberálisoktól függetlenül Csurka egy vállalhatatlan antiszemita, aki normális esetben maximum egy kuka felet diszponálhatna.
"Egy jogász egyszer kifejtette, hogy a kényszer hatása alatt aláírt "szerződés" SEMMIS"
Néhai nagyapám ezért 3 év fegyházat kapott.
56 októberében egy újságban kifejtette, hogy a Varsói Szerződés számunkra semmis, mert kényszer alatt, az orosz szuronyok árnyékában íratták alá egy megszállt ország bábkormányával.
Tetszik, nem tetszik, ez egy jó interjú, szellemes nyílt válaszok,olyanok, mint Csurka maga.
Csurka és Makovecz a két nagy sokat látott, őszinte öreg magyar.
két nagyon sokat látott
Nem értem. Ha lehetett egy Mikroszkóp színpad a maga erőltetett nyíltan egyirányú ízléstelenségeivel, akkor miért nem lehet egy színház, amelyik magyar szerzőket akar játszani? Ha senkit nem érdekel, ha üres ház előtt fognak játszani, akkor úgy is tönkremegy. Ha pedig lesz közönsége, akit érdekel, akkor működjenek. Tudjátok liberálisok, ti szoktátok mondani: demokrácia, tolerancia, piac értékítélete. Most nem hisztek benne? Vagy netán már akkor sem gondoltátok komolyan?
te ilyen látens fixbuzi vagy, ugye
hol is írtad, hogy mind3 nyílását kényeztetnéd a pokorny liának, mi ?
nyugi van, bébi :)
ilyen kis lassú fórumozás,
már az is bűn, ha rád pirítok, hogy te a segglikat lájkolod, te kis hunczut
írtam, hogy: nyugi van
írtam vagy nem írtam ?
hát, nézd, bébi, most nem arról van szó, hogy nyert a csapatom, a west hammer utd, mer ez yo, de jobb lett volna, ha gáláznak, vagy aláznak, érted :)
szóval, jössz egy ilyennel, hogy: A mocskos kurva anyádat.
nos, az ország egyik legnagyobb fika-blogján, igen, ez a velvet, ami most nem megy, csak úgy mondám, tökmindegy, töltöttem ottan pár órácskát, és így kisujjból kirázhatnám, hogy kúrjad telibe azt a fogatlan szarospicsájú bablevesért strichelő fröccsért túrós karimájú faszt szopó ótvaros anyádat, azt
de nem teszem
azért nem teszem, mert ez nem az a hely,
azért nem teszem, mert mi értelme lenne
na, betöltött a meló
yo éjt :)
http://www.youtube.com/watch?v..
http://www.youtube.com/watch?v..
kibaxott blogmotor, avagy kbm :)
A "Halmai" választ nem értem.
Róla "jelentett" Csurka? Vagy Halmai talált Csurka által adott jelentést?
Igaz lehet, hogy Halmai ( ki akkor lesz alkotmánybíró mikor Bruhács János ) apja volt Csurka tartótisztje?
"Igaz lehet, hogy Halmai ( ki akkor lesz alkotmánybíró mikor Bruhács János ) apja volt Csurka tartótisztje?"
Talált, elsüllyedt. Csurkánál senki nem tudja jobban, hogy ki volt a tartótisztje, márpedig ő azt mondta, hogy a Halmai apja.
Sokszor elgondolkodom az apák és fiuk bűnein. Tény, hogy a fiuk nem felelősek..., de hogy az alom ugyanaz, az bizony meghatározó.
Bizony!!! Mert hiába mondja mindenki, hogy semmit nem számít a körmös Bauer apuka a gyerek szempontjából. De én állítom, hogy egy olyan gyerek, akinek az apja körmöket szeret szadista módon tépni, embertársait szereti szadista módon kínozni, az más közegben nő föl, mint az, akinek a szülei nem ilyenek. A körmös Bauer és neje még a Csipkerózsikát is másképp olvasta fel, és a teát is másképp szűrte le, mint az, aki a körmöket nem tépkedte, csak az üldözöttek között fohászkodott... Nehogy azt higgye valaki is, hogy az ember személyisége úgy elrejthető, hogy a gyerekhez semmi nem csorog le abból a személyiségből, amit egy körömtépő apa jelent. Hiába kisfiús frizura, hiába a selypegős kisfiús beszédmodor. Tudjuk, ki volt Bauer "észlény" apja, és nem felejtünk... Mint ahogy ő sem...
AscherBächer: http://t7.hu/n2u
Jó interjú, kösz!
Nem értelek, hogy miért faragod az Öreget!
Soha nem volt PC amit mondott, nem igazi politikus. Ha a Jobbikot élteted, ám tedd, de kár Csurkát kárhoztatnod.
A Lantos intézet pedig a húzd-meg-ereszd meg kompromisszumai közül egy, ami ugyan hányingerkeltő, de azt senki nem fogja az orrodra kötni, hogy milyen cserealapnak számított.
Szkeptikusan fogadom amit írsz. A baloldal szerint minden színvonaltalan amit nem ők művelnek, és ezzel tele van a hócipőm. Nézzük meg, mit fog csinálni Dörner. Nem kell mindenkinek az affektáló, finnyás, fél- vagy teljesen buzi belvárosi fiúk ízlése szerint cselekedni. Meg kell végre teremteni ennek hülye, politikailag korrekt, hazug világnak az ellenpontját.
Nem tudom, milyenek a nyilas szeanszok, de te biztosan láttál már ilyent. Ha majd ez lesz látható Dörner színházában, akkor beszéljünk róla. De addig ne rettegjetek már megint. Tudom, hogy nektek ez az önigazolás egyik fajtája, de ne féljetek. Tudod, már Bibó is megmondta, hogy egy demokrata nem fél. Azt már én teszem hozzá, hogy egy demokrata, főleg egy liberális, toleránsan - mert másoktól is ezt követeli - megvárja, hogy milyen lesz ez a színház, aztán férfiasan - ha tudja, hogy mi az - elviseli a másságot, ami onnét árad feléje. Ha pedig törvénytelenséget lát benne, feljelenti. De nem próbálja meg a saját kényszerképzetei alapján előre magyarázni azt, ami meg sem történt.
"Itt az előadások között nyilas szeánszok lesznek. "
Nyilas szeanszokrol te hol olvastal ?
Ki mondott ilyet ?
Pista bá!Jó magasról tenni kell erre a beszari,sipákoló,tróger bandára.Jó színházat várunk.Erre koncentráljon.
nem irigylem Dörnert és Csurkát. A színház nem 100 méteres síkfutás, ahol 100%-ig egyértelmű, ki a jobb.
Olyan médiaellenszélben fognak dolgozni, ami a feketéről is bebizonyítja, hogy tk. fehér. Ütni vágni fogja őket az összes médiafelület és a suttogó propaganda.
Akik ez ellen tenni szeretnének, azok töltsék meg a színházat minden előadásra. Akkor hiába fröcsög a sok összeszokott, egymás tenyeréből maceszt zabáló (megpróbálok én is kertészi magasságokba emelkedni) libsi.
Bejelentkezés