Kádár János takarója

„Szerencsére ma már egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, hogy soha nem volt és ma sincs szó arról, hogy a magyar nép tovább nyújtózkodott volna, mint ameddig a takarója ért. Sokkal inkább arról, hogy a globális hatalmi rendszer a buzgó kollaboránsok segítségével először a tudatos el­adósítás, majd a tudatos kiárusítás brutális »ollójával« egyre hatalmasabb csíkokat vágott le (és vág ma is!) arról a bizonyos »takaróról«, így mára már valóban kevés maradt belőle. És a fogyatkozó takaró alatt összekucorodva didergő, kizsigerelt és megalázott magyar társadalom ennek nyomán egyre fenyegetőbb kutyaszorítóba került. Ha nem tesz semmit, akkor egyre lepusztultabb állapotában lassan fogyatkozó teljesítményével valóban rászolgál a neki odalökött szimbolikus bérek alamizsnáját kísérő becsmérlésre.

Ha viszont nem akarja, hogy »családüzemei« »lerohadjanak«, akkor inkább hitelt kellene felvennie, várva a jobb időkre (a »szebb jövőre«?!) , amikor majd nemcsak a felvett hitelt és annak kamatos kamatait lesz képes visszafizetni, de végre méltó életet is teremthet magának. Ám e vészterhes időkben, úgy tűnik, lassan kiderül, hogy ez a várakozás tragikus tévedés volt. Az idők nemcsak, hogy nem fordulnak jobbra, de tartósan romlani fognak, a hitelek segítségével zajló túlélés reménye pedig végzetes illúziónak bizonyult. Az eladósodás ugyanis az eddigiek mellé egy újabb, még pusztítóbb szivattyút illesztett, amelynek nyomán a magyar »családüzemek« nagy részének szétzilálódása visszafordíthatatlannak látszik.”