Információkat kért a magyar hatóságoktól a közszférában dolgozók bérplafonjáról az Európai Bizottság.
Schöpflin György
(Mandiner)
A jobboldalnak is el kell ismernie a saját összetettségét és az ebből fakadó nézetkülönbségeket.
Papp László Tamás
(Hírszerző)
Csak kár, hogy 2008-ban.
Kákay István
(Evangélikus.hu)
A harmincas-negyvenes generáció tagjai – akiknek most iskoláskorú gyermekeik vannak – rendkívül alacsony szinten ismerik a keresztény vallást, az egyházakat, a spiritualitást. Interjú.

Molnár Csaba
Miért hiszik magukat a krisztusi aigazság egyedüli letéteményeseinek, azt pedig, ha valaki az önök valamely lépését bírálja, a kereszténység elleni támadásnak?
Karácsony Gergely
(Facebook)
Az előzetes regisztráció egyetlen célja, és ezt valamelyik nagyeszű fideszes le is nyilatkozta: távol tartani a szegényeket, az orbáni ámokfutás legnagyobb veszteseit a választófülkéktől.
Huth Gergely
(Magyar Hírlap)
Kedves Andrassew Iván, és az itthoni meg erdélyi haverok, Tőkés László félreállításához ennél a répahányásnál azért többet kellett volna összekaparni.
Pataky István
(MNO)
A sokat megélt délvidéki magyarok most kénytelenek egy újabb politikai kísérlet alanyai lenni. Vajon mit tartogat számukra a Hágában raboskodó Vojiszlav Seselj európai arcot öltött egykori bajtársa, Tomiszlav Nikolics?
Ágoston Dániel
(bplusz)
Az égvilágon semmi értelme nincs dogmákkal teletömött, szerencsétlen időmilliomos kreténekkel viaskodni azon, hogy mit és hogyan tett Horthy.
Cs. I. Z.
(NOL)
Vagy az van, hogy a Heti Hetes nem volt elég ostoba és cseppfolyós, vagy pedig az, hogy nem volt elég kemény.
Szabó Béla István
(Gondola)
Európa színe változik, egyre több ország kezd bepirosodni-vörösödni a térképen.
Politicus
(Mandiner)
Fájdalmas látni, hogy a stratégiai, koncepciózus gondolkodás mennyire nem hatja át a mai kormányzati munkát.
Bíró Zoltán
(Magyar Hírlap)
A liberalizmus az idők során álarc lett, és ahogy kopott, egyre átlátszóbb álarca sötét törekvéseknek, mára egy világuralomra törő hatalmi kör globális érdekérvényesítésének álcája.
Alkonyi László
(Táncoló Medve)
Nem kéne a szlovákokkal vitatkozni, hogy hol is van az igazi Tokaj. A határon túlra került területek már 300 évvel ezelőtt sem voltak klasszifikálva.
Fodor Gábor
(Fodor Gábor blog)
Minél inkább törekszik a fair play, az alkotmányosság és a közös európai értékrend felrúgására a Fidesz, annál szembeötlőbb félelme a következő választások esetleges elvesztése miatt.
Bartus László
(Amerikai Népszava)
Ahányszor a Klubrádiót hallgattam, dührohamot kaptam, és agyvérzés kerülgetett. A Klubrádió meghamisítja a valóságot, letagadja a tényleges helyzetet, és megbénítja az ellenzék cselekvőképességét.
Mráz Ágoston Sámuel
(Nézőpontok)
A miniszterelnök minapi felvetése az állami párttámogatás kétéves befagyasztásáról jó értelemben vett populista felvetés, amely elősegítheti az oligarchavita háttérbeszorítását.
Karácsony Gergely
(Karácsony Gergely blogja)
Ha választani kell a demokrácia és egy alacsony nézettségű szappanopera között, akkor nem lehet kérdés, hogy melyiket válasszuk.
Kovács Zoltán
(MNO)
A sajtószabadságról szóló tan bizonyos tudósítók szájából nem más, mint hipokrita humbug. Interjú.
-
bohócügyi áltitkár:
Andressewtől nem nagyon lehetett mit várni.
Ők még a fajtájukat is...
A csatornaíró -
Dr. Orvos :
Persze szó sincs arról, hogy ezt a könyvet az Iván írta volna, kiadta...
A csatornaíró -
masina:
" A CSATORNAIRÓ".. :-))) Ez kurva jó.Pontos definiciója ennek a darab...
A csatornaíró -
marko11:
A ballib "értelmiség" nehezen viseli, hogy 20 év vélemény-terror után,...
A csatornaíró -
heep:
"ha valaki az önök valamely lépését bírálja, a kereszténység elleni...
Nyílt levél Semjén Zsoltnak
-
Erik a Narancs:
"Nos, a Ne vígy minket kísértésbe címet viselő mű nem manipulatív,...
A csatornaíró -
Erik a Narancs:
"A magyarság élő nemzeti hősének, a kelet-európai rendszerváltozás..."
A...
A csatornaíró -
Erik a Narancs:
"Csak szimplán primitív és aljas."
Szerintem az igazan aljas dolog...
A csatornaíró -
Erik a Narancs:
Lehet nyomkodni a minuszokat narancsosok. Akkor is aljas, mocsok hazaarulok...
A csatornaíró -
wynarsky:
Kedves Huth Gergely, végig sem olvastam a cikkét, márt a pártkelte...
A csatornaíró
FACEBOOK
RSS














Kommentek (13 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
nem kérdeztek semmit, csak figyelmeztettek, hogy ha nincs változtatás, megindítják az EB-eljárást ellenünk. Angolul azért illene tudni, kedves szerk.
(amit még kevésbé illik: egy az egyben átvenni a Nemzgazd Minisztérium MTI-közleményének hazugságait)
Pontosítsunk: csak a fideszes állami cégvezetőkre nem vonatkozik. Szóval jelenleg majdnem az összesre.
De aki nem pártkatona, annak lehet nyirbálni a fizetését. Csak vigyázni kéne, nehogy az EU beperelje a forradalmi kormányt emiatt. Érik az újabb pofon a renitens Viktátornak, bízzunk benne hogy elég vastag lesz a bőr a képén.
http://index.hu/gazdasag/magya..
Ez így azért erős. Ugyanis ebben a fázisban döntése még nem lehet a Bizottságnak, csak a Kormány nyilatkozata után hozhat ilyen döntést ...
mondjuk az egész bérplafon-törvény egy nagy fos, csak arra nem vonatkozik ugye, akire kellene (állami vállalatok vezetői), tovább erősíti a fiatalok idegenkedését a közigazgatástól.
tényleg ennyit megér a Simorral való izmozás? inkább egy jó kis gazdpolon kéne gondolkodni az erőlködés helyett.
Van jó gazdpol: szabadságharcot kell vívni az IMF és az EU ellen és akkor meglesz a zegymillió munkahely. Pofonegyszerű, csak a libsibolsik nem értik.
Aggódik az Európa Bizottság, meg lehet é élni havi két millióból,de semmi kétsége nincs affelől, a 73 5ooFt minimálbér pont elegendő.
Aggódik az Európa Bizottság, meg lehet é élni havi két millióból,de semmi kétsége nincs affelől, a 73 5ooFt minimálbér pont elegendő.
Brüsszel perrel fenyegeti a kormányt
http://index.hu/gazdasag/magya..
A kurva anyátokat, akkor miért nem voltatok ilyen határozottak, amikor segitséget kértünk a szlovák agresszió miatt?
Vagy mikor választások nélkül, a választók akaratával ellentétben a konstruktiv bizalmatlanságival nyakunkba ültették bajnait?
Vagy mikor gyurcsány a tömegbe lövetett, nem sokkal azután, hogy elmozditotta a pszáf vezetőjét??
Nagyon érdekes mércéje van a tisztelt EU Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának
(tudom, az első 3 nem hozzájuk tartozik...)
Engem is az érdekel b+, hogy miért a plafon érdekli őket, miért nem a minimum!
Egyébként meg az egész egy vicc. Komolyan mondom, ha az eu-t ennyire felzabálták a spekulánsok, akkor ki kell belőle lépni.
Mindenki tudja, hogy Simor 2 millája nem a pénzről szól, hanem arról, hogy takarodjon az édesanyjába.
Az ezt kiváltó offshore lovagság is csak a cukormáz. A lényeg, hogy nem csak elnézte, de kiépitette és segitette a devizahitelezést egy olyan pillanatban, melytől törvényszerűvé vált a hitelt felveők tönkretétele és a hitelezők gátlástalanul magas haszna. Magyarán simor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, funkciójával ellentétben a kül és belföldi pénzügyi vállalkozásokat támogatta hűséges szoclib kormányával karöltve. Mégegyszerűbben elárulta a magyar embereket, azokat, akiktől a 8 milláját zsebre teheti.
Konklúzió: Értem OV-éket, hogy miért nem teszik meg, lenne belőle durva vihar, pedig most sincs szélcsend, se Simornak nem a fizetését kénecsökkenteni, hanem azonnali hatállyal felfüggeszteni aztán hűtlenség vádjával életfogytiglanra itélni!
És mindezek után, az extraprofit után, a 8 évnyi szipolyozó szopás után Brüsszelnek van pofája vértet ölteni, hogy védelmébe vegye utolsó hűbéresét!
Húzzon a kurvaanyjapicsájába az egész tetves slepp! Ha ez az eu, akkor lépjünk ki belőle!
(ps: az az offenziva, amit az index intéz már napok óta a kormány ellen "elemzések" cimszó alatt ... Napalmot a szerkesztőségre!)
Semmi. Újabb pofon a fidesz-kormánynak. Újabb szög a koporsójukba. Én is azt mondom, csinálják csak!
Nem kellene bérplafonozni, egyszerűen ki kellene dobni a simort az mnb-ből. A kormánypártnak 2/3-a van a parlamentben, megteheti, csak megfelelő törvényre van szükség.
Ha az EU ezért valami szankciót rendel el az ország ellen, akkor nyíltan meg kell mondani a lakosságnak, hogy ez van, Magyarország vagy marad simortalaníthatatlan mnb-kal EU-tagként, vagy félrerakja az útból a simort, de komoly következményekkel.
Az EU-nak meg meg lehet mondani, hogy ha ennyivel jobban tudják, mit kell csinálnia a magyar kormánynak, akkor jöjjenek ide, azt' kormányozzanak Orbánék helyett. Mert annak semmi értelme, hogy Orbánékon keresztül akarnak kormányozni, Orbán gondolom nem szándékozik efféle majomszerepet játszani. Vagy ha a mélyen tisztelt ejrópa képtelen moderálni magát, akkor jöhet a Jobbik. (Az okos nyugat nagyon ért ahhoz, hogy szokásos cinizmusával egész országokat kétségbeesésbe taszítson és ezzel ellenségévé tegye őket.) Mondjuk Oroszország közép-európai hídfőjeként majd szépen pozicionálják Vonáék Magyarországot. Vesztünk ezzel? Nem feltétlenül, főleg ahhoz képest, hogy a szenilis, trottyos ejrópához való tartozással se nyerünk semmit.
Épp ilyesmit írtam arrébb.
El kell takarítani az útból, semmi keresnivalója itt a liberálbolsi maffia utóvédjének.
Bejelentkezés