Egy kis forinterősödés és beelőzzük Lengyelországot

Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.

Jelenlegi párommal is kifogástalanul összepasszolunk a lepedőakrobatikában.
„A szex bizony fontos dolog, nagy összetartó erő, de jó tudni, hogy nem oldja meg a két ember között más területen fellépő gondokat. A férjemmel házasságunk utolsó éveiben már semmi nem működött, de az ágyban még mindig remekül megértettük egymást. Talán azért húzódott el annyira a végleges elválásunk. S bár nekem is lesz mire visszaemlékeznem öregasszonyként, arra azért büszke vagyok, hogy alkalmi kalandokba, egyéjszakás numerákba soha nem mentem bele. Akik az ágyamban megfordultak, azok mindegyikéhez érzelmi szálak és közösen eltöltött hónapok, évek fűztek. Jelenlegi párommal is kifogástalanul összepasszolunk a lepedőakrobatikában, de biztos vagyok benne, hogy ha ezen kívül nem tudnánk elbeszélgetni, közösen dolgozni, tervezni, utazgatni, elmenni ide-oda, akkor ez kevés lenne ahhoz, hogy együtt maradjunk.
A mai tízen- és huszonéves lányoknak csak azt tanácsolnám, hogy nem feltétlenül kell a Cosmopolitan újság útmutatásait bibliaként követniük. Hallgassanak inkább a szívükre! Az mindig megsúgja, hogy mi a helyes út. Ha figyelnek rá, akkor a szerelem és a jó szex is meglesz, anélkül, hogy valaha is szégyenkezniük kéne.”