Kicsit drága ez a forradalom és szabadságharc

2010. július 24. 16:46

Orbán mozgásteret akart magának csinálni, hogy teljesíthesse választási ígéreteit.

2010. július 24. 16:46

„A logikai lánc a következőképpen áll össze: Orbán mozgásteret akart magának csinálni, hogy teljesíthesse választási ígéreteit, ezért magasabb hiányt akart kialkudni magának. Ez nem sikerült, sőt Kósáék ámokfutása és Barroso rendreutasítása után valamit tenni kellett. Ekkor három nap alatt összetákolták a gazdasági akciótervet. Igen ám, de nem volt pénz adót csökkenteni. Erre bevetette a bankadó ötletét, amelyből éppen annyit szed össze, amennyivel csökkenti a cégek társasági adóját, és amennyibe kerül sok kisadó elengedése ugyancsak a vállalatoknak.

Itt azonban megállt a tudomány, és azon túl, hogy a bankadó több ponton joggal kritizálható, arra végképp nem volt válasz, hogy miként lesz ezekből a rögtönzésekből egy hosszabb távon is fenntartható egyensúlyi és növekedési pálya. Ez, és még pár dolog kiverte a biztosítékot az EU-nál és az IMF-nél, ezért azok faképnél hagytak bennünket, erre válaszuk Orbán meg szabadságharcot hírdetett és azt mondta, hogy nem is kell nekünk ez a ronda bank, punktum. Ez meg kiverte a biztosítékot a világban, és elkezdték eladni a forintbefektetéseket, ezért esik a forint árfolyama. A gyengébb forint viszont sokba kerül a devizahiteleseknek és a költségvetésnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
beflower
2010. július 25. 10:27
Ki kívánkozik belőlem: POJÁCA! Mit művelt pár év alatt az országgal? EZ nem bal- vagy jobboldal kérdése! A szocializmusban is második harmadik vonalhoz tartozó KISZ tagok hatalma ide vezette az egész országot! Már Grósz alatt is másod hegedűsök voltatok!/korosztályukhoz tartozom ezért a tegezés Miniszterelnök "ÚR"!/ HOGY mondtad Feri? " EL LEHET MENNI...." NEKED IS!
Válasz erre
3
1
W4R1OCK
2010. július 25. 10:24
Az itt kommentelők egymást próbálják überelni tahóságban.Szép teljesítmény de elég unalmas vagyis inkább közhelyes..Az igazi káromkodáshoz is kevés az intelligenciátok.A többéves agymosás megtette hatását az akólban.:)Fáj nektek vagy sem,a csutitörpét annyira se veszi komolyan Európa,hogy leköpje,Gyurcsányra mint pénzügyi zsenire tekintenek.
Válasz erre
0
4
Salamon
2010. július 25. 09:13
Hölgyeim és Uraim! Miért olvassák (én most először és utoljára) ennek a "sejthalmaznak" irását? Tessék elfelejteni, semmiképpen reagálni egyetlen szavára, ez lenne a halála, amit mielöbb kívánok.
Válasz erre
5
1
marós
2010. július 25. 07:09
Ferkó nyűszít, mint a fábaszorult féreg. Remélem, hogy az igazságszolgáltatás tudja a kötelességét,és nem hagyja futni a bűnösöket.
Válasz erre
6
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!