Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

A miniszterelnök nem szeretné, ha Magyarország az elnöki rendszer felé mozdulna el. Orbán Viktor ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy valóban a bankadó miatt szakadtak meg a tárgyalások az IMF-fel. A kormányfő szerint „szinte alig van esély” arra, hogy bankok az ügyfelekre hárítsák a terheiket.
Kálmán Olga emlékeztette Orbán Viktort, hogy korábban egyszeri, nagyarányú adócsökkentést ígért, és arra volt kíváncsi, hogy ez mikor valósul meg. A miniszterelnök válaszában kifejtette: a társasági adót 19-ről 10 százalékra csökkentik évi 500 millió forintos nyereség alatt. Felhívta a figyelmet, hogy bevezették az adórendszeren kívüli jövedelem fogalmát, és arra, hogy meg akarják valósítani Közép-Európa legversenyképesebb, 16 százalékos személyijövedelemadó-rendszerét. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, ezt kombinálnák a családi adózással. Hangsúlyozta, úgy kell átállni - valószínűleg „két, két és fél lépésben” -, hogy közben ne legyenek vesztesek.
A Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokkal összefüggésben elmondta: az IMF-szerződés októberi lejárta után már nem kell tárgyalni a valutaalappal, mert nem akarnak hitelt igénybe venni az IMF-től. A magyar gazdaságot a piacról kell finanszírozni - tette hozzá. Orbán szerint egyelőre nincs szükség az elővigyázatossági hitelkeretet sem. Az EU-t érintően megjegyezte, a költségvetési hiánynak 3 százalék alatt kell lennie, az unió azonban még nem döntött, hogy ezt a szintet mennyi idő alatt kell elérni. Akármit dönt is azonban az EU, „amit elfogad általános szabályként, Magyarország is azt fogja betartani” - jelentette ki.
Megerősítette, hogy a bankadó ügyében akadtak el az IMF-tárgyalások, szerinte ugyanis a valutaalappal nem kell tárgyalni a bankadóról. Az EU-t illetően hozzátette, a közösségben minden állam most vezeti be a bankadót, és mindenhol nagy viták vannak. Az uniónak ahhoz van köze, amit vállaltunk, és ami közös európai ügy - jegyezte meg. A kormányfő véleménye szerint a bankadónak az ügyfelekre való áthárítására „szinte alig van esély”.
Az interjúban szóba került Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének és Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének néhány héttel ezelőtti nyilatkozata, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor közölte: nem a mondatokkal van a baj, hanem a magyar gazdaság állapotával. „Azt ne hányjuk senkinek a szemére, hogy igazat mond” - emelte ki, hozzáfűzve: ha a 29 pontból álló akcióterv lépéseit nem jelentik be, akkor a magyar gazdaság tényleg abba a helyzetbe sodródott volna, mint amit Kósa Lajos leírt.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e népszavazás az új alkotmány kérdésében, úgy válaszolt, nem gondolja, de döntés még nem született róla. „Nem vagyok a híve” - ismertette saját álláspontját, amely szerint azért választják meg a képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, és csak kivételes esetben forduljanak vissza a választókhoz. Mint elmondta, a parlamentáris hagyományt szeretné folytatni, viszont ha elkezdenének népszavazást kiírni, pédául az alkotmány kérdésében, akkor elindulnánk az elnöki rendszer felé, amit ő nem szeretne. Azzal kapcsolatban, hogy Kövér László egy interjúban arról beszélt, hogy szakaszosabb ülésezési rendet vezetne be, Orbán Viktor úgy reagált: erről még semmilyen fórumon nem volt szó. A háromhetes ülésezési rendet firtató kérdésre azt mondta: ez éppen az a kérdéskör, amelynek esetében nem kell feltétlenül alkalmazni a kétharmadot. Ha a Ház többi tagja úgy gondolja, a mostani ülésrend megfelelő, maradjon így, ha nem, „akkor alakítsuk át” - jegyezte meg.