Svájcban mondták ki: Putyin labdába sem tudott rúgni Magyarországon, hiába vádolták meg mindennel

A Die Weltwoche szerzője szerint valójában az Európai Unió és a civil szervezetek akarata érvényesülhetett a választáson.

A székelyföldi Kézdivásárhelyen ismeretlen személyek hat marosvásárhelyi fiatalt - köztük három újságírót - bántalmaztak, akik azt állítják, hogy a támadók azért kezdtek ki velük, mert magyarul beszéltek.
Szombaton hajnalban két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal jött szembe a magyar csoporttal az utcán. A román fiatal azért kötött bele a marosvásárhelyiek csoportjába, mert egymás között magyarul beszéltek.
Egy harmadik személy közben bement egy vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és tömegverekedés alakult ki. A megtámadott fiatalok szerint a támadók azt kiabálták, hogy ne beszéljenek magyarul. Két bántalmazott feljelentést tett a rendőrségen, amely a Háromszék című lap szerint már előállított néhány gyanúsítottat.