Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

A venezuelai elnök belépett a mikroblogolók népes táborába. A comandante alig két nap alatt több, mint 90 ezer követőre tett szert egyetlen bejegyzésével.
Hugo Chávez, aki vasárnaponként többórás rádió- és televíziós műsorban üzen nemzetének, a Twitteren viszont kénytelen lesz 140 karakterben összefoglalni mondanivalóját. A venezuelai vezető lépése arra utal, hogy taktikát váltott az internethez és a közösségi oldalakhoz való viszonyulásában, hiszen januárban még terrorizmusnak titulálta a rendszere ellen megfogalmazott internetes, Twitter- és SMS-üzeneteket.
A jelek szerint a comandante most rászánta magát, hogy saját céljaira használja fel a közösségi oldalt: ami úgy tűnik be is jött, mivel eddig több mint 9 ezer követőre tett szert. Azonban van hová fejlődni: Barack Obama amerikai elnöknek már 3,8 millió követője van a mikroblogon. Chávez eddigi egyetlen hozzászólása a következő: „Hé, mi a helyzet? Felbukkantam itt, ahogy mondtam korábban: éjfolkor. Megyek Brazíliába. És nagyon boldog vagyok, hogy Venezuelának dolgozhatok. Győzni fogunk!!”