Lövöldözés

Egy ember meghalt, többen megsebesültek egy torontói lövöldözésben.

Az eddigi legnagyobb fővárosi szakrendelő- és kórházfejlesztési program veszi kezdetét.

Tízezrek tüntettek Izraelben, követelve, hogy tegyék lehetővé a meleg pároknak a béranyák fogadását.

5

Több mint százezer menekült térhetett vissza otthonába a tavasszal visszafoglalt Kelet-Gútába.

A rendőrök feltartóztatták és visszakísérték őket a határzárhoz.

Sok a halott

Két tucatnál több halottja van a kabuli repülőtér közvetlen közelében vasárnap történt robbanásnak, amely röviddel azután történt, hogy több mint egyéves száműzetés után hazatért Abdul Rasid Dosztum alelnök.

6

Tízezrek vonultak utcára Münchenben a bajor konzervatívok ellen tiltakozva. Az emberek elsősorban a CSU jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen emelték fel a hangjukat.

97
„Európa elveszhet”

Európa akkoriban sem vette túl komolyan a fenyegetést, ezért a hódítók különösebb ellenállás nélkül tudtak előretörni. A magyarok viszont felismerték a veszélyt – mondta Németh Szilárd vasárnap,a nándorfehérvári csata évfordulóján Budapesten.

15
Coloradótól a Pray-kódexig

A Pray-kódexet is szeretné megnézni John Jackson, a torinói lepel kutatója, aki idén ötven éve kezdett el foglalkozni a vallási ereklyével. A STURP, azaz a lepel kutatására létrehozott munkacsoport 1978-ban, a lepel Torinóba érkezésének négyszázadik évfordulóján öt napot kapott annak vizsgálatára. Jackson ezután Turin Shroud Center of Colorado néven intézetet alapított az ereklye további vizsgálatára. A szakember szeptemberben Magyarországon ad elő. Ebből az alkalomból kérdeztük.

4
Létszámhiány

Berlin külföldiek, európai uniós állampolgárok felvételével oldhatja meg a német hadsereg létszámproblémáit. „A német honvédség felnőtté válik. Ehhez képzett emberekre van szükség. Ehhez minden lehetséges opciót mérlegre fogunk tenni” – jelentette ki a védelmi minisztérium.

48

A túszejtés előtt az elkövető hét lövéssel meggyilkolta nagymamáját, megsebesített egy másik nőt, akit egy autóba kényszerített. Az amerikai férfi 40-50 túszt ejtett, majd később feladta magát.

7

Merre tart a nemzeti rock? Hogyan változott meg a színtér az elmúlt 15 évben és sikerült-e áttörni a rétegzenék falán? Piros-fehér-zöld zászlók, telt ház, hangerő. Sümegre utaztunk, hogy megnézzük és megkérdezzük a Kárpátia zenekart – és rajongóikat, az igazságot kereső ötéves kisfiútól a felszabaduló anyukákon át a dalokat nem értő, de kedvelő mongol fiatalokig. Riportunk.

20

Minden nemzeti ügyben napról napra szövetkezni kell Szili Katalin szerint.

9
Matteo Salvini

Olaszország 57 tunéziai migráns kitoloncolására készül.

3

Az izraeli nemzetállam-törvény a diszkriminálja a palesztinokat az Arab Liga állásfoglalása szerint.

19

Aggódik az akadémiai szabadságért és az egyetemek autonómiájáért a Jobbik.

60

Csökken az oktatás támogatása a DK szerint.

40
Szanyi Tibor

Szanyi Tibor és az MSZP ellenzi az új lakások áfájának emelését.

76

Irán felkészült kiterjedt kibertámadásokra az Egyesült Államok és Európa ellen.

12

Nem volt magyar érintettje a pénteki németországi késes támadásnak.

7
Saslik és nemzetbiztonság
1
háló&puding
A támadó a vita hevében a nála lévő késsel a sofőr felé szúrt, aki a jobb karján megsérült.
37
Több mint egy tonna kokaint foglaltak le Hollandiában egy halszállítmány közé rejtve.
1
Halottak is voltak az egyik hajó fedélzetén.
33
Mezőségi férfitáncot jár egy magyar honvéd valahol, a nagyvilágban.
4
Az új hiperszonikus technológiáról adhattak ki információt orosz kutatók.
2
Látott már muszlim cionistát? Noor Dahri azt is elmondja, miért az.
13
Eltorlaszolták az utat a kormányfői konvoj előtt.
104
Bár ezt ő maga mélyen sértőnek találja.
9
Egerben vandálok rongálták meg Wass Albert mellszobrát.
61
Trump éles megjegyzésekkel illette Montenegrót és lakóit egy interjúban.
13
Egy londoni áruház 123 milliós Vasember-ruhákat forgalmaz.
3
Több tucat ingatlant foglalt le a berlini rendőrség egy arab családtól.
1
Önnek is egy ekkora adagra lenne szüksége az ébredéshez?
1
A februárban beszerzett Airbusok a Honvédséghez tartoznak.
8
Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor aktuálpolitikai ügyekről beszélgettek az ATV-ben.
94
Vannak most nagyobb problémák is.
1
Saját keresetéből boldogul az egyetemisták harmada.
12-5-re kaptunk ki az olaszoktól.
8
Egy most nyilvánosságra hozott kutatás szerint igen.
44
Sztrájkolnak a szakszervezetek, hatszáz járatot töröltek.
4
4,34 milliárd eurót fizethetnek.
1
Volt olyan város, ahol tizennyolcszoros volt a növekedés a költésekben.
2
Egy horvát újságíró vezette meg a fél világot.
10
Tizenegy fős orvoscsoportot küldött a Református Szeretetszolgálat.
6
A kigyúrt Lenin egy pörölycsapással elpusztítja a régi világot.
10
Jelentősen növeli a legveszélyesebb bőrrák típus, a melanoma esetén a betegek a túlélési esélyét az a vérteszt, amelyet ausztrál kutatók fejlesztettek ki az MTI híre szerint. A teszt képes már korai stádiumban kimutatni ezt a daganattípust, melyet eddig csupán vizuális vizsgálattal, gyakran csupán igen későn állapítottak meg az orvosok.

Patkósné Petrikó Tünde

Egyre jobban elszaporodott az internet világában az oltásellenesség. És egyre többször, szomorúan tapasztalom, hogy a kisfiam, Patkós Ádám esetét hozzátok fel példának az ellenességetek igazolására. Ne tegyétek! Le szeretném írni, hogy tragédiánk ellenére nem vagyok oltásellenes.

Dr. Kunetz Zsombor

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja.

azenriportalanyaim.blog.hu

Szerencsésnek érzem magunkat abból a szempontból, hogy csak egy hetet vártunk, amikor megkaptam az ominózus telefont: Benőnek van egy donor szív, egy órán belül menjünk a kórházba. Emlékszem rá, hogy a munkahelyemen kiesett minden a kezemből és annyit mondtam: nekem most rohannom kell!

Az emberi erőforrások minisztere a családtámogatásról nyilatkozott.

Orbán János Dénes
(Magyar Idők)

Nincs olyan, hogy felesleges tudás, felesleges tantárgy. Minél többet tanulsz és tudsz, annál több vagy.

Lenygel Gabriella
(Figyelő)

Pénzt kellene kapniuk a nőknek azért, hogy törődnek a szeretteikkel?

Pilhál György
(Magyar Idők)

Demokráciában élünk-e, ha nem kokszolhatunk szabadon?

Londoni pénzügyi elemzők szerint a világgazdasági növekedés kilátásait terhelő kockázatok kétségtelenül növekedtek az idén, a piacok azonban túlárazzák az olyan kockázati forgatókönyvek valószínűségét, mint például a kereskedelmi háború globális eszkalációja vagy Olaszország törlesztésképtelenné válása.

Richard Baldwin
(Chicago Booth Review)

A jövőben a nyereségek és a károk a szolgáltató szektorban is megjelennek majd.

James Kwak
(Washington Monthly)

Az ideális versenypiac soha nem létezett és a jövőben sem jön el.

Glen Weyl
(Pro Market)

A tőketulajdonosok és a vállalatok a gazdaság többi részét adóztatják. Interjú.