V4-Ausztria csúcstalálkozó

Európának képesnek kell lennie megvédeni saját határait – jelentette ki Orbán Viktor a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után. A magyar kormányfő azt is elmondta: pénteken Magyarországra látogat Tusk, de a V4-ek nem mennek el a migrációs minicsúcsra. A lengyel kormányfő leszögezte: országa nem tartozik a menekülteket befogadó baráti körbe.

19

A Mission Lifeline nevű NGO által fenntartott mentőhajó 224 migránssal a fedélzetén északnak hajózik a Földközi-tengeren, Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta, hogy a hajó Olaszországban kössön ki.

1

Több hajószerencsétlenség történt az utóbbi napokban a Földközi-tengeren.

Kisebbségi Jogvédő Intézet

Az EU mindent megtesz, hogy ne kelljen fellépnie a Benes-dekrétumok miatt kitelepített magyarokkal szemben diszkriminatív, 2003-as szlovák kárpótlási törvénnyel szemben – mondják a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai a Mandinernek. Most elárulják, hogyan küzdenek az ügyben Brüsszellel.

5

Az egész Kádár-rendszer végigdolgozták szürke eminenciásként az 1956-os megtorlásokban részt vevő jogászok – mondja Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a Mandinernek. A NEB létrehozta az ’56-os megtorlások eddig legátfogóbb adatbázisát, a perek56.hu-t. Interjúnk a kádárista deep state-ről, a kommunizmust végigasszisztáló szürke káderekről.

3
Zeid Raad al-Husszein

„Egyszerűen gyalázatos pusztán azért célba venni a legsérülékenyebb helyzetben lévőket, mert külföldiek” – mondta Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a „Stop Soros” törvénycsomag kapcsán.

121

Nem számított rá a Heti Válasz főszerkesztője, hogy április 8-a után megszűnik a lap nyomtatott változata. Borókai a Figyelőnek adott interjújában azt mondta, fel sem merült bennük, hogy Simicska trágár mondatait cáfolják.

60

Gumicsónakokon utazó, veszélyes helyzetbe került menekülteket mentett ki a Földközi-tengeren a líbiai parti őrség – közölte Ajúb Kaszem.

A Bizottság most is meg fogja vizsgálni, hogy a magyar parlament által szerdán elfogadott új törvénycsomag összhangban van-e az uniós szabályozással.

55

A Billy Elliotra nem fogytak a jegyek.

29
Garantált szuverenitás

Az elfogadott jogszabályok kizárják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

13

Újabb országok jelezték részvételüket a vasárnapi brüsszeli mini-csúcstalálkozón.

5

A Pallas Athéné Alapítványok működését vizsgálta a számvevőszék.

4
Nikki Haley

Jogvédő civilszervezetek támogatását hiányolja az amerikai ENSZ-nagykövet.

8

Moszkvába utazik Trump nemzetbiztonsági tanácsadója az amerikai-orosz csúcs előkészítésére.

1

Folytatódik a bérfelzárkózás és csökkennek a jövedelmi különbségek – mondta a pénzügyminiszter.

1

Több házat kiürítenek egy Budapesten talált bomba miatt.

Kegyelet

A koreai háború idején eltűnt amerikai katonák maradványait adja vissza Észak-Korea Amerikának.

2

Donald Trump aláírta a migráns családok szétszakítását megakadályozó rendeletet.

2
Szocialisták

Tóth Bertalan legfőbb erénye az alaposság, a baloldal pedig még él – tudtuk meg Kunhalmi Ágnestől „Az ellenzék lehetőségei a kétharmad után” című konferencián. A szocialista politikust a párt állapotáról és Tóth Bertalan emlékezetes akcióiról is kérdeztük.

95
háló&puding
Három góllal szórta meg az argentinokat a remek formában lévő horvát válogatott.
1
A horvátok ezzel biztos továbbjutók.
Az újvidéki Európa-bajnokság győztese a magyar férfi kardcsapat.
Második korrupciós perében ítélték letöltendőre a román szociáldemokrata pártelnököt.
A dán-ausztrál meccs eredménye 1:1 lett az oroszországi világbajnokságon.
Trump újabb megdöbbentő húzására derült fény.
8
Egy napon belül négyszer vezetett ittasan egy férfi Nógrádban.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a norvég tömeggyilkos panaszát.
3
Szeptemberben jön Paul McCartney új albuma, az Egypt Station.
2
Megszülte gyermekét Jacinda Ardern.
1
Menekülő családok ezrei éheznek Jemenben.
11
A Cosa Nostra állhatott a lopás mögött.
4
Csütörtöktől több forgalomkorlátozásra lehet számítani Budapesten.
9
Vakbélgyulladás miatt Salah Abdeslam kórházba került Párizsban.
6
8
Kína Csianghszi tartományában Ming-dinasztia kori városra bukkantak.
A marokkóiak elleni meccsen 85. válogatottbeli gólját lőtte be Ronaldo.
6
A maffia állhat a mestermű ellopása mögött.
Inkább a tanórára összpontosítanának.
8
A texasi I-40 országúton óriásplakát tanácsolja a liberálisoknak, hogy menjenek kifelé Texasból.
7
Emmanuel Macron francia elnök illemleckét adott egy őt Manuként megszólító diáknak.
40
Ez Trudeau egyik legfontosabb kampányígérete volt.
18
Egy harmadik áldozat is belehalt sérüléseibe.
2
Oroszország leiskolázta Szaláhékat.
13
A Meteorológiai Szolgálat jelzése szerint 33 fokra is készülhetünk a hét második felében.
1
Meglepetés: a japánok legyőzték Kolumbiát.
1
Idén mintegy 1000 család is ingyen nyaralhat az Erzsébet-táborban.

Botos Katalin
(Magyar Idők)

Mind a lányoknak, mind a fiúknak szükségük van apaképre, apai példára.

Korzenszky Richárd OSB
(Vendégszerző)

Mindenkinek a hétköznapi kisszerűségek fölé kell emelkednie. Bárcsak minél többen meg tudnák ezt tenni.

Spéder Zsolt
(Magyar Hang)

A gyermektelenség nem akaratlagos, hanem sok-sok halasztó, rövid távú döntés nem szándékolt következménye. Interjú.

Stanfordi kutatók szerint hajlamosabbak jobban támogatni a békét azok az izraeliek, akik részvényekbe fektették pénzüket. Kutatók ezer izraelinek adtak pénzt és egy rövid kereskedési képzést, hogy aktív részeseivé váljanak a pénzpiacnak. Az élmény hatására az emberek gondolkodása is megváltozott, és többen hajlottak a palesztinokkal való békekötésre.

Liam Halligan
(UnHerd)

A kutatási támogatásokat osztó szervezetek már a kutatások valós hatására kíváncsiak.

Maurice Obstfeld
(Financial Times)

Bár a közgazdaságtan kevesebb, mint egy tudomány, másképp nézve több is annál.

Fellegi Tamás
(Növekedés)

A folyamat tehát megindult, az infláció gyorsul, és rövidesen el is éri a jegybanki célt, ami 3 százalék. Igen ám, de miért állna meg ott?

Egymástól függetlenül jutott erre a szomorú eredményre több kutatócsoport az elmúlt időszakban - írta az Origo. Bár az IQ romlás kezdetét különféle időpontra teszik, a tendenciában egyetértenek. Az okokról megoszlanak a vélemények.

Dr. Kunetz Zsombor

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja.

azenriportalanyaim.blog.hu

Szerencsésnek érzem magunkat abból a szempontból, hogy csak egy hetet vártunk, amikor megkaptam az ominózus telefont: Benőnek van egy donor szív, egy órán belül menjünk a kórházba. Emlékszem rá, hogy a munkahelyemen kiesett minden a kezemből és annyit mondtam: nekem most rohannom kell!

TASZ

Most kapnak egy utolsó esélyt, a közadat-igényünkre válaszul megküldhetik a számokat. Ha ezúttal sem teszik, perre megyünk.