Lakástámogatás

A Magyar Bankszövetség közleményben szólította fel a kormányt, hogy a családok és az állami költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartó, új pénzügyi terméket vezessen be.

35
MCC

A Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetségprogramja meghosszabbított határidővel, október 23-a éjfélig várja a kiemelkedő képességű roma fiatalok jelentkezését középiskolás és egyetemi programjára.

7
Kilépés

Volner János, Fülöp Erik és Apáti István is kilép a Jobbikból – közölte kedden Volner, a párt volt alelnöke.

4

Maruzsa Zoltán, az Emmi helyettes államtitkára szerint hazánkban az EU-s átlaghoz viszonyítottan négy százalékkal magasabb a pályakezdők foglalkozatottsága.

7
Éleződő feszültség

Az amerikai pénzügyminisztérium keddi közlése szerint újabb iráni vállalatokkal és bankokkal szemben vezettek be szankciókat.

8
„Európai megoldás”

A menekültügyek rendezéséről és a bajorországi választásokról is kifejtette véleményét Horst Seehfoer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden.

52

Az euró jegyzése 321,84 forintra csökkent este hét óra után a reggel nyolc óra előtt jegyzett 322,69 forintról.

3

Az eddigi helyettes, Tomás Petrícek veszi át a külügyminiszteri feladatkört keddtől, akitől „ambiciózus, aktív és öntudatos külpolitikára” számíthatunk.

1
Határozat

„Fenntartjuk a kerítést, és nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát” – nyomatékosította Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

11

Kivezetik a lakástakarék-pénztárak állami támogatását az Országgyűlés kivételes eljárásban hozott keddi határozata alapján.

28
MNB

Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte aranytartalékát – jelentette be kedden Matolcsy György, az MNB elnöke.

6
Civilizációnk

Az európai kontinens nem csak formákban gazdag, de természettől fogva a legalkalmasabb arra, hogy kiemelkedő embereket és kormányzati rendszereket hozzon létre. Gágyor Péter recenziója.

3

A kormány ismét szembefordult a társadalommal, mikor megszüntette a lakástakarék-pénztárakat – mondta Csárdi Antal LMP-s politikus kedden, majd az párt és a Sargentini-jelentés kapcsolatáról is vallott.

37
Lucian Boia

„Bárhogyan is nézzük – kiirtás vagy asszimiláció – a magyaroknak el kellett volna tűnniük.” Elolvastuk Lucian Boia román történész könyvét Románia elrománosodásáról. A román nemzeti mítoszokat romboló, a román történelemmel őszintén szembe néző történész sajnos a magyarok számára is kiábrándító adatokkal szolgál.

8
Bevándorlás

Az olaszországi visszaesés miatt a legfőbb belépési pontnak már harmadik hónapja Spanyolország számít.

4

Horváth Ildikó orvost nevezte ki a köztársasági elnök.

4
Will Collins

Anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik, többek között ezért is jött az Egerhez tartozó Felnémetre tanítani Will Collins. A magyar vidéken élő amerikai tanító az American Conservative hasábjain publikál rendszeresen Magyarországról: most megkérdeztük, milyennek találja hazánkat.

16
Budapest

A fővárosi közfejlesztési tanács megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása – mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester.

2

A Trump-elnökség az elmúlt hónapban újabb történelmi jelentőségű eredményt ért el: sikerült megállapodásra jutnia Mexikóval és Kanadával a neoliberális korszak szimbólumává vált NAFTA helyébe lépő kereskedelmi és beruházásvédelmi egyezmény szövegéről. A Precedens cikke.

A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége – jelentette ki Pavlik Lívia.

2
háló&puding
A népszavazások Tajvanon jogilag kötelező érvényűek.
9
Rendkívüli válogatásalbumot a honi metál színtér egyik legmeghatározóbb bandája előtt tisztelegve.
3
Egy családi ház tetőszerkezete borult lángokba kedd este.
4
Céljuk összegyűjteni különböző egyetemek tudományos munkáit, így létrehozva egy közös archívumot.
1
Megfeneklett hajókkal találkozni.
8
A szecessziós palota statikai problémái miatt szükségessé vált az épület átfogó felújítása.
1
A júliusban kezdődő munkát az interneten is követhetik az érdeklődők.
A műsor ezúttal október 31-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban látható.
2
A magyar csapatnak a Nemzetek Ligájában már nincs esélye a feljutást jelentő csoportelsőségre.
8
Bill Gates-szel 1975-ben alapították meg a Microsoftot.
A választók felrúgták a kétpólusú pártrendszert – mondta a szakértő.
4
A republikánus elnökök körében cseveg Trump a Fehér Ház falán lógó festményen.
2
Döntetlent játszott Észtország vendégeként a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája C osztályában.
13
Mit takar a finn életérzést összefoglaló sisu fogalma?
2
Vajna Timi pedig fellőtte Instagramra.
24
Az úgynevezett ö-ző nyelvjárás megőrzéséért hirdetett pályázatot egy egyesület.
2
Az oktató erotikus tartalmú videót rendezett diáklányok közreműködésével.
1
A köztársasági elnök a százéves Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában mondott beszédet.
5
Az esőzések régi bányák maradványait mosták át, ezért lett sárga egy angol folyó.
2
November 1. és 3. között Budapest lesz Európa röplabda fővárosa.
2
Visszavonta korábbi állítását, de még vannak kételyei.
3
Herry herceg és Meghan hercegné első gyereküket várják.
6
Kétezer civil és nyolcvanhárom művész tüntetett a Kossuth téren.
90
Egy technikus épp egy vadászgép karbantartását végezte, amikor véletlenül aktiválta a gép hatcsövű gépágyúját.
27
Rekordáron, 558 ezer dollárért kelt el egy palack ritka, 1945-ös évjáratú vörösbor.
13
Megnyílt a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpont.
49
A tűzoltók a nagy füst miatt nem tudták kiterelni az állatokat az épületből, ezért valamennyi malac elpusztult.
12
„Angol nyelvű internetes videókkal is reagálunk a hazánkat ért támadásokra” – közölte a kormányszóvivő.
23
A sorozat egy illegális bevándorló iráni család amerikai mindennapjairól fog szólni.
47
Szegeden és Dunaújvárosban már kifejezetten egészségtelen a levegő.
7
A nacionalizmus ellen és egy egységes Európáért tütettek szombat délután Budapesten.
78
Nem ez az első eset, hogy arra kérik az amerikai elnököt, ne használja egy-egy zenész dalait.
37
Új látogatói rekord a Metropolitan Múzeumban.
5
A világhírű filmrendező idén áprilisban hunyt el, 86 évesen.
1
Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban.
6
Paczolay Péter szerint a Velencei Bizottságnak hangsúlyosan ügyelnie kell arra, hogy jogi elvek, ne pedig politikai szempontok mentén működjön. Strasbourgban is vannak nemzeti szempontokat figyelembe vevő bírák, de a markáns jogvédő háttérrel érkezők hajlamosak föderalista álláspontot felvenni. Az Alkotmánybíróság volt elnökével, a Velencei Bizottság tiszteletbeli elnökével, az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírájával Orbán Balázs rovatvezető, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára folytatja megkezdett sorozatát, amelyben a Precedensen beszélget jogászokkal kötetlenül jogról, politikáról, közéletről.

Bill Wirtz
(The American Conservative)

A vita azonban ingoványos terep, mivel azokat, akik nem értenek egyet az EU-val, egyből rasszistának és nacionalistának kiáltják ki.

ifj. Lomnici Zoltán
(Alaptörvényblog)

A tartozódó voksok figyelmen kívül hagyása példátlan jogsértés, amely egy demokratikus rendszerben semmissé teszi az adott szavazás eredményét.

Felcser V. Örs
(Krónika.ro)

A jelentés tartalmi megnevezésével is akad némi probléma, ugyanis jogi dokumentumnak ez semmiképp sem nevezhető, de mélyebb, szakszerű elemzésnek sem.

A nyugati társadalomban egyre elterjedtebb azoknak a felnőtteknek a száma, akik a mesebeli figurához hasonlóan nem tudnak vagy nem akarnak felnőni. Székács Zsófia pszichológus írása.

Szilágyi Liliána
(WMN)

Eldöntöttem, leválasztom magam a szüleimről, és nekivágok az ismeretlennek.

Kereki Gergő
(Mandiner)

A Corvinus alapítványi formában történő működése nem lenne unikális Európában.

Sajti Konor
(Diákok egy megújult Corvinusért)

A Diákok egy megújult Corvinusért csoport azért kezdte meg tevékenységét, hogy még több magyar diáknak adasson meg a lehetőség, magasabb képzettségre, fizetésre, jobb életre.

Az aspirin, a legismertebb fájdalomcsillapító, még ma is képes meglepetéseket okozni a tudósoknak. Az már régóta ismert, hogy szívifarktuson átesett betegeknél képes csökkenteni az újabb érkatasztrófa esélyét, de az Origó most az MTI-re hivatkozva arról is beszámolt, hogy még bizonyos ráktípusok kockázatát is csökkentheti.

Pion István

Tudom, hogy ez egy következmények nélküli ország, de más lehetőség nincs: Kásler Miklósnak mennie kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának éléről, a Gottsegen György Országos Kardiológia Intézet főigazgatójának, Dr. Andréka Péternek le kell mondania, Székely László szívsebésznek pedig szembe kell néznie egy jogi-etikai vizsgálattal…

Dr. Kovácsy Zsombor

Ma az egészségügyünk sok mindenre képes, egyszerre van jelen benne a szükségkórházak nyomora és a világszínvonal. Világszenzáció, hogy magyar orvosok sziámi ikreket választanak szét Bangladesben, közben a magyar betegek bolyonganak, és fogalmuk sincs, hogy mit csináljanak. Egy gigantikus, vastag falú labirintus az egészségügy, amit kétségekkel teli emberek közelítenek meg…

Patkósné Petrikó Tünde

Egyre jobban elszaporodott az internet világában az oltásellenesség. És egyre többször, szomorúan tapasztalom, hogy a kisfiam, Patkós Ádám esetét hozzátok fel példának az ellenességetek igazolására. Ne tegyétek! Le szeretném írni, hogy tragédiánk ellenére nem vagyok oltásellenes.

Nem lehet megoldás a német dízelválságra a nagy károsanyag-kibocsátás miatt a forgalomból kivont autók exportja az Európai Unió keleti tagországaiba – hangsúlyozta az Európai Bizottság lengyel tagja egy hétfői nyilatkozatában. Ezzel Németország csak a környezeti problémáit exportálná a keleti országokba.

Otilia Dhand
(alapblog)

Minden közép-európai ország tagja az Európai Uniónak, csaknem mindegyik tagja a NATO-nak. Ezen tények önmagukban véve eloszlatják az összes, esetlegesen felmerülő aggodalmat a nem európai befektetők körében.

Richard Kozul-Wright
(Project Syndicate)

A kereskedelmi háborúk az egészségtelen hiperglobalizáció tünetei.

Tóth Enikő
(Növekedés)

A nagy márkák kicsit más kínálatot hoznak Magyarországra, mint tőlünk nyugatabbra. De nemcsak a választék más, a minőség sem teljesen ugyanaz.