Választás 2018

Milyen pártra szavazna szívesen? Olyanra, amely kötelező elmeorvosi vizsgálatot írna elő a mindenkori kormányfőnek, vagy amely felülemelkedne az óvodás mentalitáson? Vagy arra, amely nem is akar elindulni a választáson? Körképünk második része a kis pártokról.

14
Amerika

Priuszos volt a 2017-ben, az Egyesült Államokban letartóztatott 143 ezer illegális bevándorló 74 százaléka, de további 16 százalékukkal szemben is eljárás van folyamatban – írja a Pew Research Center honlapja.

Megemlékezés

Filmvetítéssel emlékeztek meg Nagyváradon Wass Albertre az író születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából. A holokausztkutatással foglalkozó Elie Wiesel Intézet arra kéri a román hatóságokat, hogy járjanak el a háborús bűnösök kultuszának felélesztési kísérleteivel szemben.

89

A nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány törekszik arra, hogy megbecsülje az orvosok és ápolók munkáját.

3
A közgazdaságran reformációja

A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált, amely ideológiává alakult saját nyelvvel, szabályokkal, intézményekkel és „papsággal”. A Makronóm elemzése.

2

Eddig mintegy hatszáz szlovák településen voltak kisebbek a nemzetiségi nyelvű helységnévtáblák, mint az államnyelvűek.

Jean Asselbornnak, a magyar migrációs politikát bíráló luxemburgi külügyminiszternek illene figyelembe vennie a magyar emberek akaratát – jelentette ki Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő kedden.

7

Hetek óta teljes erővel készül az Európai Bizottság arra, hogy megtorló intézkedéseket tegyen az Egyesült Államokkal szemben, ha európai uniós cégeket is sújtanak Washington vámemelései.

4
Hat év alatt negyven százalékos növekedés

2013-tól 2018 végéig összesen 40 százalékkal nőnek a reálbérek, miközben 2010 előtt ekkora növekedéshez évtizedekre volt szükség. Számos nagyvállalat elkezdte visszatelepíteni termelését Európába és új kapacitásokat tervez létrehozni.

1

Csak négy szervezet nem volt hajlandó alkalmazkodni a Trump-adminisztráció kormányzati abortusztámogatást beszüntető intézkedéseihez 733-ból egy friss jelentés szerint, ebből kettő globális abortusz-szolgáltató.

Az ukrán külügyminiszter-helyettes kijelentette, Ukrajna nem tudja kielégíteni a kárpátaljai magyarok az oktatás nyelvére vonatkozó minden érdekét.

27
Erőszak

Kedden megkezdődött az előzetes tárgyalás a Ion Iliescu volt államfőt és másik 13 vádlottat érintő büntetőperben, akiket a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében állítottak bíróság elé.

Az LMP képviselőjelöltje szerint a Fidesz olyan jelölteket indít, akik egyáltalán nem szólaltak fel választókerületük érdekében az elmúlt években.

17

Az állami földbérletek felülvizsgálatát ígéri Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

36

Szijjártó Péter szerint aki bírálja a Stop Soros törvénycsomagot, az megkérdőjelezi a kormány döntési jogosultságát.

7
Család és karrier

Konferenciát tartottak a család és a karrier összeegyeztetéséről a Házasság hete keretében.

5

Nyilvántartásba vették már többek között Hollik Istvánt, Kocsis Mátét és Gyopáros Alpárt is, kedd délelőttig pedig leadta ajánlásait Simicskó István, Varga Mihály és az MSZP-s Tóth Csaba is.

Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn kijelentette: az olyan „komolytalan elképzelésekkel”, mint amilyen az utóbbi néhány hétben újra felmerült koszovói területfelosztás, nem foglalkozik, a terület státusára vonatkozó saját elképzeléseit áprilisban ismerteti.

Még alá lehet írni

Mintegy 300 ezer aláírás hiányzik még, hogy sikeres legyen a Minority SafePack.

Béremelkedés

Jelentős mértékben nőttek az átlagkeresetek tavaly Magyarországon.

háló&puding
Egy kislány megerőszakolása miatt fellángoltak az indulatok a pedofíliával szemben.
Pablo Picasso grafikáiból nyílik kiállítás márciusban a pápai Esterházy-kastélyban.
1
Egy évre felcseréli a filmezést a politikai aktivizmussal Jennifer Lawrence.
43
Hazám szellemi fáklyája vagyok, de fényemet nem tartóztathatom meg a világtól sem – írja.
35
Marion Maréchal-Le Pen rögtön Mike Pence alelnök után szólal fel az eseményen.
2
Haladó stílusú „magyaros” konyha nyert.
4
Nyolcvan évesen megy Erasmusra a történelmet hallgató bácsi.
1
Az utolsó helyen végzett Swaney Elizabeth.
12
A venezuelai kormány nem adja fel, és február 20-án piacra dobja az „El Petro” kriptovalutát.
4
Transzokról, genderről, metoo-ról, feminizmusról és melegjogokról.
10
A 12 év alattiak ingyenesen látogathatták a rendezvényt.
12
Február 19-től március 8-ig lehet szavazni a Filmhét honlapján.
2
A bíró összesen 18 lapot adott a Vitoria – Bahia brazil bajnokin.
4
Elegük van a sógoroknak a passzív dohányzásból.
4
A kampány célja, hogy figyelmet irányítson a magyar borokra.
A Brit Filmakadémia díjátadóján a szexuális zaklatások miatt sokan feketébe öltöztek.
6
A bulinegyedes népszavazásról kérdeztük az utca emberét.
3
Balás-Piri László '56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt volt.
Most tíz éve vált függetlenné az albánok lakta balkáni régió.
18
A magyar kormány sokadjára sérti meg az egyetemes emberi jogokat az ENSZ emberi jogi szóvivője szerint.
71
A helyszínre siető belügyminiszter helikoptere a földnek csapódott.
10
Tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr, köszönöm szépen, hogy kiáll Európáért – mondta magyarul a képviselő a svéd parlamentben.
8
A Jobbik volt képviselője szerint Vona hátba szúrta a radikálisokat.
11
Szabadlábon védekezhet a Die Welt terrorizmussal vádolt újságírója Törökországban.
3
Soros embere és a Soros-hálózat a Soros-terv érdekében támadja a Stop Soros-törvénycsomagot Halász János szerint.
23
A Bloomberg elemzése szerint a visegrádi országok húsz feltörekvő gazdaság listáján az első tíz közé tartoznak. Mexikó és Törökország állnak az első két helyen és őket követi Csehország a dobogó harmadik fokán. Lengyelország a negyedik, Magyarország pedig Dél-Koreát követi a hetedik helyen.

Lane Kenworthy
(lanekenworthy.net)

A világ gazdag demokratikus országainak tapasztalata szerint, legalábbis eddig, a válasz nem.

Adam Shaw
(The Guardian)

Félreértjük az előrejelzés tudományát és nem a megfelelő emberekhez fordulunk előrejelzésért.

Janelle Quibuyen
(Quartz)

Ezek az üzenetek csak a kiváltságos embereknek kedvezőek, de nagyon veszélyesek az átlagos dolgozók számára.

A családtámogatási rendszerre lehet a legbüszkébb a kormány a szóvivő szerint.

Gyurkó Szilvia
(WMN)

Egy gyereknek látni, az általa szeretett személyek közötti erőszakot, komoly traumát jelent.

Kiss Gergely
(Magyar Idők)

A lassú fogyás is fogyás, amelyet meg kell állítani és a nemzet túlélése érdekében meg kell fordítani a kedvezőtlen folyamatokat.

Bíró László
(Katcsal.hu)

Minden ember – fiatal és idősödő, nő és férfi, falusi és városi – vágya, hogy állandó és tartós szereteten alapuló emberi kapcsolatra tehessen szert.

A legutóbbi hírek szerint már 72 kórházban rendeltek el látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt. Ilyen időszakban még nagyobb érdeklődést kelt, hogy ha olyan gyógyszerről hallunk, ami gyorsan segíthet a gyógyulásban. Az Origó cikke szerint Japánban ilyen hatóanyag kerülhet hamarosan forgalomba. A szer ráadásul igen rövid idő alatt és kis dózisban is hatásos lehet.

Dr. Kunetz Zsombor

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja.

azenriportalanyaim.blog.hu

Szerencsésnek érzem magunkat abból a szempontból, hogy csak egy hetet vártunk, amikor megkaptam az ominózus telefont: Benőnek van egy donor szív, egy órán belül menjünk a kórházba. Emlékszem rá, hogy a munkahelyemen kiesett minden a kezemből és annyit mondtam: nekem most rohannom kell!

TASZ

Most kapnak egy utolsó esélyt, a közadat-igényünkre válaszul megküldhetik a számokat. Ha ezúttal sem teszik, perre megyünk.