Sávolygate?
A TASZ által felkért szakértők szerint a KPMG által készített sávolyi szakértői anyag kockázatos, szokatlan és az államot igen kedvezőtlen, gyakorlatilag folyamatosan zsarolható helyzetbe hozza.
Kezdjék már el
Kire szavazzanak a liberálisok? – tette fel a kérdést keddi rendezvényén a Republikon Intézet. Lendvai Ildikó, Navracsics Tibor, Bokros Lajos és Schiffer András keresték erre a választ, és nem meglepő módon mindegyik politikus saját pártjában találta azt meg. A Mandiner riportja a helyszínről.
Nem a hivatásos katonák számát kell növelni Simicskó István szerint.
19 komment, vezérkomment: Rajcsányi Gellért
Bokrost viszont túl okos fiúnak tartja Fásy Ádám kormányfőjelölt.
Tovább zsugorodik a magyar gazdaság.
Állítása szerint a Hagyóhoz juttatott pénzekből egy forintot sem kapott.
A párt úgy döntött, nem folytatják a Mesterházy által meghirdetett vitasorozatot.
A párt választási kampánya március 15-én kezdődik.
260 komment, vezérkomment: Balogh Ákos Gergely
Mindkét magyar formáció bekerülne a parlamentbe.
8 komment, vezérkomment: Kínai Kálmán és Trágár Tóni
A Bukás Führerbunker-jelenetét újragondoló csapat az elmúlt nyolc év mérlegét vonja meg számok, adatok tükrében. „Ha nem tetszik az a konklúzió, amire mi jutottunk, járj utána magad, hogy azok, akik a voksodat kérik az ország irányításához, mit tettek, és mit nem.” - írják.
Nyitrai Zsolt sátáni kacaját visszhangozza a Szentkirályi utca, a kispártok pedig reszketnek a bokrok alján. Összegyűlt a kétmillió kopogtató.
A radikális fideszes hírlapíró ajánlószelvényekben mérhető sikereket arat. Mint érzékeny lírikus azonban rútul leértékelődött. Akciósan árulják könyveit.
Helyzetek és gyakorlatok címmel hirdette meg pályázatát a Filmklikk.hu, melynek keretében fiatalok terjeszthetnek filmeket. Az önszerveződő közösségek tán megmenthetik a függetlenfilm-forgalmazást.
Az Oscar-gála két kategóriájából válogathatnak mai listánkban. Michael Giacchino és Ryan Bingham nyertek.
Egy hétig újra közös ünneppé válik a kortárs magyar dráma Debrecenben, a DESZKA Fesztiválon.
Laboda Kornél Júlia és a hadnagya című vizsgarendezése az Ódry Színpadon. Kritika.
Hitelcápaként is ténykedett: a megszorultaknak kamatra kölcsönzött.
Akinek élnie kell címmel készült sorozat a Comandante elleni többszáz merényletkísérletről.
A MÁV Hídépítő volt alkalmazottait hűtlen kezeléssel vádolják.
A politikus haszonélvezeti jogot élvez.
Tényként számoltak be Vona Gábor állítólagos házasságtöréséről.
Már csak tíz nap van a jelöltállítás végéig.
Erőemelő, török-szír-magyar, színjátszó muzeológus, 78 éves exállamtitkár, erdélyi székely és autórestauráló-bélyeggyűjtő konzervatívok.
A fideszes politikus szerint a hozzá nem értés, a kapzsiság és a hataloméhség vezette az országot oda, ahol most tartunk.
3700 rendőr nyolc nap alatt 308 bűnözőt fogott el, 152-t tetten értek.
„Magyarországért, a köztársaságért” címmel tart beszédet március 19-én.
A fideszes polgármester asszony körül találtak gyanús ügyleteket.
Az Európai Bizottság tízmilliárd forintot von el a magyar kormánytól.
A választási bizottság elhalasztotta a döntést az ügyről.
Az új EU-tagországokban élő nők hátrányos megkülönböztetéséről beszélt Morvai az Európai Parlamentben.
Az MDF Pest megyei elnöke optimista.
Számos régi barátja van a KDNP-ben.
Hosszú betegség után elhunyt Raj Tamás főrabbi, professzor és történész.
A fideszes politikus szerint hiba volt Dávid Ibolyára szavazni Lezsák Sándorral szemben.
Az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást.
Ha a kormány nem változtat a rezidensképzésen, a hatodévesek kétharmada nem lép be a szakorvosjelölti képzésbe.
Bulvár
Dr. Doolittle
Svájcban népszavazást tartottak, arról, hogy az állatokat ügyvédek képviselhessék a bíróságokon. A voksolást az egyre gyakoribb állatkínzások miatt kezdeményezték állatvédő szervezetek.
Volt férje vezetett az amerikai nő helyett, amíg ő bikinivonalát borotválta. A páros beleszaladt egy kisbuszba, a nő a kiérkező rendőröknek elmondta, randevúra készült.
Egy rádiót perelt be, amiért az szerinte valótlanságokat közölt nagyapjáról.